Pultos lányból falkavezér /Átírás alatt/

15.rész-Eltűntnek nyilvánítva

- Nem érem el Max-et. – nyomkodta Adame a telefonját. Hátul ment ki az iskolából, de azóta nem láttuk. Thomas épp a harmadik körmét rágja le, Kyle pedig próbálja leállítani sikertelenül. Persze, hogy ideges, éveken át legjobb barátok voltak, Loráról nem is beszélve. Látszik, hogy a sírás határán áll. Hova mehetett az fiú, a szaga is egyszer csak eltűnt, megszakadt. Lehet tudta, hogy valami lesz, mert az elmúlt pár napba megváltozott, szorongott, és ideges volt. Meg kell tudnom mikor kezdődött ez az egész, hogy kiderítsem hova tűnt, a falkám része az életem árán is meg kell védenem Őket. Ledobtam a táskám és futásnak eredtem az erdő felé, mintha órák teltek volna el, pedig emberhez nem méltó gyorsasággal futottam. Talán húsz percbe se telt elérnem az erdő szélét, ahol is átváltoztam és futottam egyenesen Farkasanya felé, éreztem, ahogy a Hold aktiválódik bennem, a 10 perces utat kevesebb, mint 2 perc alatt tettem meg. Épp aludt egy farönkön és észre se vette jelen létemet.
- Farkasanya! – szinte sikítottam. Felkapta fejét és felém fordult.
- Mi a gond? – változott ember alakba, így jobban megnézve Axel hasonlít rá.
- Max eltűnt. Nem érjük el. A szagát se tudtam követni, mert egyszer csak megszakadt. Nem szokott csak úgy eltűnni. Nem jellemző rá, mindenki teljesen feszült és fogalmam sincs, hogy mit tegyek. Mi van, ha baja esett? Nekem lenne, a dolgom megvédeni erre még megtalálni se tudom pedig fél órája sincs, hogy eltűnt. Nyugodtnak és higgadtnak kéne maradnom, hogy a többiek lássak nem lesz semmi baj, e helyett itt pánikolok és fogalmam sincs, hogy mitévő legyek. Még a kezem is remeg. – Fel alá kezdtem sétálni. Egyszerűen nem bírtam egyhelyben maradni egy pillanatra se.
- Írj a többieknek, hogy váljanak szét és keressék, mi pedig addig kitalálunk valamit. – bólintottam és mindenkinek elSMS-eztem a tervet.
- Kész.
- Rendben. Mivel egy falkában vagytok, ezért tudtok gondolatba is beszélni. Próbáld meg. Hívd, beszélj hozzá vagy bármi. – Gyerünk Luna menni fog.
- „Max! Hol vagy?!" – szinte már láttam Maxet a szemem előtt, rá összpontosítottam, de semmi. Újra és újra megpróbáltam.
10 perc, de semmi jel, még arra se, hogy meghallotta volna. Újra futásnak eredtem csak most a bár felé. Jut eszembe ma dolgoznom kéne.

- Timi! – futottam oda hozzá. Meglepődött, biztos nem számított rám. – Zack hol van? Azonnal beszélnem kéne vele. Most! – sietettem. Próbálta felfogni mit mondok neki, majd kis idő múlva reagált is:
- Nem sokára itt lesz, de miért kérded? – nem törődve kérdésével elindult arra amerről a vámpírfiú szokott jönni. Nem kellet sok utat megtennem mire belé futottam.
- Nem láttad Maxet? Nincs nálatok? – Kikerekedtek a szemei.
- Még az előző ügyet se zárták le, hogy-hogy szöktél meg szóval ne keveredjetek semmibe. – megfogtam a ruháját és arra kényszerítettem, hogy szemembe nézzen.
- Max ma eltűnt! A falkám tagja! A barátom! A családtagom! Azt kérdeztem, hogy a kastélyotokba van vagy sem. – Talán még szemem is izzani kezdett.
- Nem tudok róla, de utána nézek.
- Most! – parancsoltam. Csak óvatosan bólintott párat és idegesen hátra lépett párat tőlem miközben én elengedtem ruháját. Egy kis idő után gyorsabbra vette lépteit. Oké, akkor most indulás Adame. Visszamentem a sulihoz és követtem a szagát.

- Találtál valamit? – értem oda mellé, de Ő csak szomorúan megrázta a fejét. – Zack-el már beszéltem megnézi nincs-e a kastélyba, de mi van, ha a másik falka csinál valamit, de ha meg kérdőre vonjuk Őket, akkor meg, ha nem tudnak róla, akkor kiderül és úgy tudtukra adnánk, hogy egyel kevesebben vagyunk.
- Fogalmam sincs mi legyen – rázta meg fejét és zavartan túrt bele hajába. – Gyengébbek vagyunk, nem érzed? – járkált idegesen.
- De miért? – rettegtem a választól.
- Falkába ugye erősebbek vagyunk, de ha valaki meghal a falkából vagy már másik falkában van esetleg kilépett, ami fejben dől el, akkor annyival gyengébbek leszünk.
- Vagyis?
- Max már nem tartózik a falkába. – A lélegzetem meg akadt, pontosan ettől a választól féltem. Nem bírtam. A falnak dőltem és szépen lassan lecsúsztam a házon. Ilyet még sosem éreztem, mintha lelkem egy darabja meghalt volna, mintha valami hiányozna. Lelkileg fáj, és ez az egész testemet átjárja. Nem bírtam: az ég felé néztem és elüvöltöttem magam. A járó-kelők érdekes pillantásokat vetettek rám, egyesek el is kerültek. – Te tényleg a falkavezérünké váltál.
- Miért? – pillantottam felé.
- Mert, ha annyira fáj, hogy üvöltesz, te, aki híres vagy az önmegtartóztatásodról, akkor tényleg szörnyű lehet. Az alfák, vagyis a falkavezérek szoktak legjobban ki lenni, ha fogyatkozik a falka. Csak reménykedni tudunk benne, hogy nem halt meg. Nem halhatott meg. – leült mellém. A telefonom csörög, Axel az.
- Nem találjuk sehol se Luna és furán érzem magam. Remegek. – Mindenki ki van.
- Találkozzunk, - csak ennyit tudtam kibökni. – Az erdő szélén. – Remegő lábbal indultam meg Adame-el mellettem.
Mindannyian szinte ugyan akkor értünk oda. Fal fehérek voltunk és szörnyen néztünk ki, reszketünk. Axel segélykérően nézett rám, szemeit hol a nyárfaként remegő kezére, hol rám vezette. Látszott szemébe, hogy mennyire elveszett. Erőt vettem magamon és oda mentem, majd megszorítottam kezeit, amire kicsit enyhült a mozgás. Talán Aaron nézett ki tőlünk a legjobban, de ő is szenvedett. Lassan megindultunk befele a ház felé, Lorának megeredtek könnyei az útfolyamán. Épphogy, ahogy kiértünk az erdőből és a ház már látható volt a lábaim feladták a harcot és összerogytam. Térdeltem és füvet téptem. Átalakultam, majd elveszett vonyításba kezdtem, a többiek pedig követtek.