Pultos lányból falkavezér /Átírás alatt/

14.rész - Vámpírok közt

- Hol láttad utoljára?- értünk oda Adame-el egyszerre Aaron-hoz. A köszönéssel és hasonló formaságokkal nem foglalkoztunk, fontosabb dolgunk is volt.
- Hoztam neki italt a táncparkettnél, majd elmentem mosdóba és mire vissza jöttem nem volt sehol. - éreztem, ahogy düh eluralkodik rajtam, de nem alakulhatok át és tombolhatom ki magam. Most nem.
- Te egyedül hagytad?! - páran, akik a szinte palotának nevezett épület előtt álltak felénk néztek. Mintha egy hercegnő lakna itt- néztem végig a házon. Luna-nak vajon tetszett ez a giccses hely? Majd megkérdezem, ha megtaláljuk.
- Nyugi Axel! Luna erős lány! Bármi is van, megoldja. - igaza van, de mégis... Miért aggódok érte, hisz csak az idegeimre megy és, ha ez nem lenne elég, ha alfa lesz, kéje-kedve szerint irányíthat. Bosszantó nőszemély...

===

Elvileg a vérfarkasok szupererősek, akkor én miért nemtudok, ezzel a nyamvadt bilincsel semmit se tenni?
Körülnézve, így első pillantásra egy boszorkánynál is lehetnék, de ez a szag közel s távol sem boszorkányé. Körbe faasztalok és rajta minden féle növény. Azegyiket felismertem első pillantásra: rozmaring. Jobban szemügyre vettem őket,van köztük: levendula, gyöngyvirág, és egy kupac egyéb, amiről fogalmam sincsmi. Állati maradványokat is látok és üvegeket, amikbe talán jobb, ha nem tudom,mi van. Oké, nem pánikóljunk, ha bántani akartak volna vagy meg akartak volna ölni megtehették volna, még alszom, de nem tették! Lehet látni akarták, ahogy szenvedek – futott végig a kicsit se nyugtató gondolat az agyamon. Gondolkozzunk logikusan: egy székhez vagyok láncolva, amit nem tudok szét törni, szóval vagyvalami van a szervezetembe, ami legyengít, vagy a szék ezüstből van. Nagyon tudják a dolgukat, ez nem jó, hogy ők ennyit tudnak a fajtámról, de én szintesemmit róluk. A boltíves, két oldalra nyíló ajtót hangosan lökte be a besétáló férfi. Arca akár a márvány, szemei, mint a vihar, haja pedig, mintha egy modellé lett volna. Vele találkoztam már, Ő állt az élén a vámpíroknak, mikor először összefutottam velük. Feketébe volt öltözve, ha ezen múlna akár én is lehetnék vámpír. Nyugi Luna, ne pánikolj. A vérfarkas dolgot is elég jólbírtad! Csak legyen nagy a szád és olyan, mintha kicsit se félnél! Igen!
- Most boszorkánymester vagy, vagy vámpír? – kérdeztem körbe nézve.
- Ó! Csípős szájú Luna! – Elmosolyodott. – Hagy mutatkozzak be – hajolt meg enyhén –A nevem Rayburn Worner. – Mintha évszázadokat léptünk volna vissza. A felismerés hirtelen csapott belém: Honnan tudja, hogy én vagyok? – Tudod, te egy nagyon különleges farkas vagy. Tiéd a Hold képessége. – És ezt honnan tudhatja? Mintha a falkán kívül mindenki tökéletesen tisztába lenne azzal, hogy mi a képességem. – De ne aggódj! –folytatta. –Nem sokára megszabadítalak ettől a nehéz tehertől. – Eddig még nyugodtnak nevezhetem magam, de most..., hogy neveszítsem el ilyenkor a fejem? Mit tegyek? Ki kell jutnom innen különben súlyosproblémák, lesznek. A szék és a bilincs nem ereszt bárhogy is próbálom eltörniőket. Persze múlt teliholdkor akadály nélkül törtem zúztam.
- Inkább félned kéne! – pillantottam fel olyan rideg tekintettel, amit abban a pillanatba csak vágni tudtam. – Fogalmad sincs, mire vagyok képes! –fenyegetőztem, úgy, hogy még magam se tudom, hogy mit tudok csinálni. Egyet véletlen csináltam, kettőt úgy, hogy menteni akartam a falkát vagy valamelyiktagját és végül volt az, amikor telihold volt és nem volt önkontrolom. Egypillanatra valami megcsillant a szemébe, de ugyan úgy folytatta.
- Talán jobban tudom, mint te. – Ebben lehet valami, de nem tágíthatok.
- De te még nem használtad soha. – És ebben igazam volt! – És soha nem is fogod– tettem hozzá vicsorogva.
- Ugyan már! Én sokkal jobban megérdemlem a hold képességét! A vámpírok kezébena helye! – mire kelhet nekik az erőm, és még milyen titkokat őrizhet, amiről én nem tudok? Éreztem, ahogy a feszültég el uralkodik rajtam, a mellkasom fel-lemozgott nem normális sebességgel, és szívem is esze veszettül vert. A végtagjaim remegtek. Nekem ez túl sok! Minden féle fantasy lény, amiről eddig azt hitem, hogy csak a mesékbe létezik! És, ha ez eddig nem lenne elég, már én is atermészet feletti állatok táborába tartozok. Vérfarkas vagyok és egy vámpírtanyán raboskodok, már komolyan csak tündérkereszt anya hiányzik, hogy kimentsen a bajból.
Elsétált mellettem és a hátam mögött lévő asztalon kezdett turkálni. Beleszagoltam a levegőbe, de valami szörnyen ingerelni kezdte a szaglószervemet. Tüsszentettemegyet. Egy nyitott üvegcsével a kezében elém lépett és az orromhoz emelte azt.Pár könnycsepp is kibuggyant, mintha hagymát szelnék.
- Tetszik az illata? – mosolyodott el gonoszkásan.
- A te szagodnál biztos jobb! – talán hitelesebb lett volna ez a mondat, ha nem folyna össze taknyom-nyálam.
- Paris quadrifolia. – eldöntöttem a fejem és vártam, hogy kifejtse. –Varjúszemnek is szokták hívni, de talán te négylevelű farkasszőlőként ismerheted. – Valami rémlik. Talán 10.-be esett róla szó, ember számára ismérgező, főleg a bogyó része. Már félek milyen hatással lehet rám, ha már aszaga is elgyengít. – Látom, tudod, miről beszélek. Kevesen tudják, de a fajtád ellen is elég jó fegyver, főleg a kivonata. Sajnos ebbe az országba csak a Mátrába található meg, de megéri beszerezni. – Körbe sétálta az asztalokat és mindegyiken kinyitott egy-egy tárolót, amibe farkasszőlő kivonat volt.
- Remek! Minden nap tanul valami újat az ember. – rángatni kezdtem a kezem, hogy még az előtt szabadulhassak, hogy ez az izé teljesen úrrá lesz rajtam, mielőttteljesen elgyengít.
- Most itt kell hagyjalak egy kicsit, de ne aggódj nem sokára vissza jövök és elkezdjük a szertartást. – majd amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen távozott is. Meg kell szöknöm. Csak ez járt a fejembe. Idegbeteg módjára kezdtem el rángatni először a kezem, majd mindent, amit tudtam, de haszontalan volt: én egyre gyengültem a szék pedig ezüstből készülhetett. Fejemet elhagytam és csak lógattam, füleimet hegyezni kezdtem, hátha valami használhatót meghallok, de csak néma csend és pár lépést hallottam meg. Lépések! Közelednek, de nem egy valaki. A bejáraton beszűrődő fény helyett most egy hosszú árny nézett vissza rám a földről.
- Szerinted minek neki a rozmaring? – egy fiatal fiú hangja volt, talán még nálam is fiatalabb. Hangja játékos volt.
- Honnan tudjam? Azt mondta vigyünk, azt nem mondta miért! – Ez a hang ismerős, de honnan? Ki Ő? Már teljesen eltompultak az érzékeim.