Pultos lányból falkavezér /Átírás alatt/

19.rész. - Halálommal erősítem a falkát

Mintha be akarták volna törni az ajtót, úgy dörömböltek rajta, oldalra pillantottam ás látva, hogy Axel-nek esze ágában sincs felkelni, így én tettem. Kómás fejel tártam ki a szoba ajtaját, ami mögött Alice állt teljes nyugodtsággal.
- Miért akarod te betörni ez a szerencsétlen ajtót? Mit ártott neked szegény? – tekintete meglepett volt, gondolom nem erre az üdvözlésre számított. Gyorsan rendezte vonásait, amelyek komollyá váltak.
- Vissza fogunk menni Indiába. – Mintha leöntöttek volna hideg vízzel úgy tértem magamhoz. A falka kicsi, ellenségből sok van, és nem egy szörnyeteggel kell megküzdenünk a közel jövőbe.
- Most? – Hallottam, ahogy Axel is elkezd kikászálódni az ágyból és csak hamar mellém is ért karba tett kezekkel.
- Ma este. Újra hárman vagyunk, és ismét Indiát akarjuk. – látszott, hogy érzi a helyzet komolyságát. A szövetségesek száma csökkeni, látszik, szólalt meg a pesszimista énem legbelül.
- És mi lesz a falkába, ahova tartoznak a fiú, és a boszorkányokkal, akik befogadtak? – sóhajtott egyet, látszólag semmi esély arra, hogy itt marasztalhassam.
- Már döntöttünk. – rideg volt, de nem értem miért. Lehet, hogy olyan ok van a háttérbe, amit én nem értenék meg, vagy legalábbis csak hosszú idő után.
- Mikor mentek? – felnéztem Axel-ra, kíváncsi voltam milyen arcot vág, kíváncsi voltam arra, mit szól ehhez az egészhez, Ő pedig Alice-t fürkészte, hátha meg lát benne valamit, de Ő se járt sikerrel akárcsak én.
- Ma este. – Végül Axel is visszanézett rám. Fogalmam sincs mit kéne mondanom, engedjem el egy jó kívánság keretein belül, próbálkozzák marasztalásával? Szólásra nyitottam a szám, de Alice megelőzőt. – 10 perc múlva nyolc. Nem kéne más iskola felé mennetek? – a szekrényen lévő órára kaptam a fejem, majd ijedten vissza Axel-ra. Hipersebbeséggel indultunk meg mind ketten, a házba már csak mi voltunk itt az indiaiakon kívül. Komolyan nem kelltettek fel minket és csak így itt hagytak? Ezért még mindegyik kap egyet. Axel a mi nap két ruhát is hozott szóval szerencsére ezzel nincs gond, de a fürdést szerintem ma reggel elhanyagolom. Alice mellet kiugrott a mostanában alvó társamnak hívható fiú, nagyvalószínűséggel át öltözni ment, így én itt kezdtem neki.
- Ha haza értünk megbeszéljük, ezt az egészet rendben van? – rángtam magamra a nadrágot, miközben Alice-el kommunikáltam.
- Nincs nagyon mit beszélni rajta. – mérges pillantásokat vetettem rá miközben a felsőmet küzdöttem le és a bosszún gondolkodtam. Miért nem kelltettek fel minket, de most komolyan?
- Azért gondold, át kérlek. – kezdtem neki a fésülködésnek közben. Nagyot sóhajtott, és beleegyezően bólintott.
- Rendben. – forgatta szemét és elment, de Axel egyből felváltotta a helyét. Felé dobtam a fésűt, majd meg akadt a szemem a táskámon. Ez meg mikor került ide?
- Tegnap hoztam. Lehet megéreztem, hogy a sietnünk kell. – bele néztem és be is volt pakolva. Szóval megint kedves Axel van a színpadon, de vajon meddig? Felkaptam gyorsan és elindultunk kifele.
- Köszi! – néztem rá hálásan.
- Szívesen, de inkább siess. – gyorsan rápattantunk a motorra és száguldozásba kezdtünk. Kíváncsi lennék hányszor szenvedhetett balesetet, amit csak azért úszott meg, mert vérfarkas. Az útra kikanyarodva, majdnem elestünk, de szerencsére még az utolsó pillanatban visszanyertük az egyensúlyunkat. A szívem meg is állt egy pillanatra.
A hajam hátra fújta a menet szél, és piszok is bőven ment az arcomba. Ezért kéne sisak, de nem mert mi vérfarkasok vagyunk! Minek is az nekünk? A szédítő sebességgel hamar oda értünk, de nem eléggé, már elmúlt nyolc 7 perccel. Felfutottunk a lépcsőn és úgy estünk be az ajtón reménykedve, hogy nem csak mi, de a tanár is késik, de sajnos nem volt szerencsénk. A tanárúr meglehetősen dühösnek tűnt.
- Elnézést a késésért. – gyorsan a helyünkre ültünk.
- Luna, romlottak a jegyei, a hiányzásainak száma nő, és még késik is? Látszólag rossz hatással vannak rá a fiúk. Az összes. – Jó páran hátra fordultak és nézték, hogy hogy reagálok rá, de nem tettem sehogy.
- Szerintem azt már tudja, hogy a kollégiumba nem maradhat. – és most már mindenki tudja! Köszönöm tanárúr! Sóhajtottam egyet, de még mindig nem szólaltam meg. Axel ijedt tekintettel nézett rajtam végig, gondolom attól félt, hogy idegességembe átváltozok.
- Amibe annyi fiú megfordult már az elmúlt hónapokba. – szólalt meg oldalról Szilvi. Felé fordultam egy mélyről feltörő morgás kíséretében, amint rájöttem mit is cselekedtem gyorsan szám elé raktam a kezem.
- Ezt meg mire véljem Ford kisasszony? – rakta csípőre kezét a tanár, miközben Anita nyugtatni kezdte Szilvit, hogy semmi gond nincs. Axel, pedig látszólag nagyon küzdött, hogy ne fakadjon ki a röhögéstől, amire én megráztam a fejem, hogy meg se próbáljon, de hiába: kitört belőle a nevetés. Ennek hatására én se bírtam sokáig és én is nevetni kezdtem. – Irány az igazgatóiba mindkettő! – mutatott az ajtó felé, nekünk pedig több nem kellet: megfogtuk a táskáinkat és még mindig vihogva elindultunk kifele.
Amire az igazgatóihoz értünk ár viszonylag megnyugodtunk. Bekopogtam és vártam, hogy kiszóljon.
- Gyere! – Axel kinyitotta az ajtót és előre engedett, majd Ő is bejött becsukva maga mögött az ajtót. Az igazgató asszonynak összeszökött a szemöldöke mikor megpillantott engem. – üljetek le. – mutatott a két székre az asztala előtt. – Miért küldtek fel titeket? – nézett rám tőlem várva a választ.
- Rámorogtam az egyik osztálytársamra. – beharaptam alsó ajakamat zavarómba, miközben néztem a felnőtt reakcióját, aki meglepetten hőkölt hátra.
- Rámorgott? – kérdezett vissza annak reményében, hogy talán félre hallott valamit.
- Rámorogtam. – erősítettem meg és egy bólintással nyomatékosítva.
- Egy nagyon mélyről törő morgás. – egészítette ki Axel teljesen komoly fejjel. Az igazgató megpróbált nem nevetni és még a kezét is a szája elé tette, hogy vigyorát se látta. Többször is meg akart szólalni, de ne tette, mert félt, hogy elneveti magát, de végül egy kis bajlódás után meg köszörülte torkát.
- Most az egyszer elnézem ezt maguknak. – még mindig küzdött azzal, hogy ne nevesse el magát. – Most mehetnek. – mutatott az ajtó felé. Hát ezt viszonylag jól megúsztuk minden féle kérdezgetés nélkül.
- Köszönjük. – mondtam, majd felálltunk. Axel lépett ki először az ajtón, és még mi előtt én is kimehettem volna utánam szólt:
- Luna! Vigyázzon a barátaira. – ez a mondat meglepett, de mielőtt rá kérdezhettem volna más féle képen folytatta: - És fogja vissza magát. Ne morogjon. – hessegető mozdulatokat tett és, mikor becsuktam az ajtót, hallottam, hogy végre kitör belőle a nevetés. Az iskola történet talán egyik legjobb igazgatója.
- Ezért érdemes volt bejönni a mai nap. – jött mellettem Axel, és elindultunk az udvarra, mert erre az órája már felesleges bemenni. Leültünk a kilátóra és néztük a tesiző hetedikeseket. Decemberbe, kora reggel kint futtatják szegényeket?