Pultos lányból falkavezér /Átírás alatt/

3.fejezet - Változások

Saját magamat lepem meg újra és újra. Begyakorolt szövegem volt arra miképp mondok nemet, majd kérek segítséget, ha már belerántottak a világukba. Hosszan kifújtam a levegőt miközben végig simítottam arcomon. Mit tettem? Normális vagyok én egyáltalán? Megőrültem volna?
- Ha már itt tartunk. – köszörültem meg a torkomat. – Megtennétek, hogy bemutatkoztok? – tártam szét egy pillanatra a karom.
- Persze. – lépett elő elsőként Adame. – A nevemet tudod, 22 vagyok és béta. Idáig én próbáltam meg vezetgetni a csapatot. Ezzel is töltöttem el a legtöbb időmet és alkalmi munkákat is vállalok olykor. Ha bármi segítségre van szükséged, akkor nyugodtan szólhatsz. – Mintha nem lenne, most folytonos támaszra szükségem ezt úgy mondja.
- Úgy hiszem, hogy később nagy szükségem lesz rá. – bólogattam párat magam elé révedve és csak a következő személy szakított ki belőle.
- Én Max vagyok és 17 éves - ölelt át egy mélybarna hajú, kócos fiú, akinek szeme színe meg egyezett fürtjei árnyalatával. Egy terepszínű felsőbe volt, és egy bézs halásznadrágban. Áradt belőle a jókedv és az ártatlan gyermekiesség. Nagy íriszeivel érdeklődően mért végig, egy gyermeteg mosollyal az arcán. - Igazából mindenfélével elfoglalom magam és... - kezdte el magyarázni, azonban valaki konokul félbe szakította.
- Igen... minden félével például, hogy minket zaklatsz azzal, hogy játszunk veled – mondta a tegnapi fiú, aki felkínálta, hogy a hátán haza visz. Tipikus „mindenki ideálja" típus. Tengerkék szemek, selymesnek tűnő szőke haj, kidolgozott test, amire tökéletes rá látást nyújtott vékony, fehér pólója. Lazán farmerjébe csúsztatta egyik kezét és sármosan felém kacsintott. Mintha egy kis borosta lett is volna orra alatt, amit már egyszer eltüntettet onnan.
- Omega – folytatta Max, mintha bele se szóltak volna mondandójába – fejem nem teljesen olyan, mint egy farkasé mikor átváltozok, meg a bundám olyan – próbálta elmagyarázni, hogyan is néz ki, de én csak pislogtam értetlenül. – Várj, inkább átváltozok. – rázta megy egy kicsit vállát. Lejjebb hajolt és így tökéletesen láttam, ahogy lapockái mozogni kezdenek, majd gerince is elcsúszik, aztán egy szempillantással később már egy farkassal néztem szembe, egy vérfarkassal. Soványabb volt Adame-nél. Egyik füle szinte világított olyan tisztán fehér volt, miközben a másik élénk narancssárga, de bundája lejjebb már sokkal elmosódottabb és természetesebbnek hatott. A két szín most egy halovány barnával keveredett. Az egész olyan játékos hatást keltett, és mintha még így is vigyorogna. Barna orrával a levegőbe szagolt és egy kicsit meghajtotta előttem fejét hátra csapott fülekkel. Amikor úgy gondolhatta, hogy jól megnéztem magamnak visszaalakult ugyan olyan csodálatosan, mint az előbb. Az egész annyira hihetetlen volt. Szinte fel sem tudtam dolgozni a mondottakat és a látottakat, de a következő ember már bele is kezdett.
- Aaron – lépett elő a szöszi és felém nyújtotta a kezét, amit elfogattam és egy gyors rázás után, már el is eresztettem, mire kajánul elvigyorodott. – Béta vagyok és méghozzá fehér farkas. – húzta ki magát, mire mellkasán düledezni kezdtek az izmok. Felugrott és megpördült a levegőbe, de mire a földre érkezett, már nem ember volt. Makulátlan fehérbundájáról a nap visszatükröződött, és még csak rá nézni is vakító volt. Hatalmas mancsait előre lépett, és nagy termetével egy szempillantás alatt ismét előttem termett és finoman kezemhez dörgölőzött vigyázva, hogy fel ne döntsön. Halovány szürkés orra kissé nedves volt. Fejét elkezdte felemelni és emberré formálódott előttem. Olyan közel állt, hogy éreztem teste melegét, és hajamon langyos leheletét.
- Túl közel - jelentettem ki egyszerűen és eltoltam magamtól. Vigyorogva megrántotta a vállát és visszavonulót fújt.
- Thomas. – fogott velem a kezet a hófehérhajú. Sose láttam még eredetibe ilyet, sokan festetették be mikor még divat volt, de ez természetesnek tűnt. Élénk smaragd szemei, mintha csak világítottak volna. Alacsony termete, ellenére Ő is jó formában volt, bár a többiekhez, azért nem lehetett hasonlítani. Egy háromnegyed fejjel biztos magasabb lehettem nála. – Tizenhat vagyok és, amikor csak tehetem olvasni szoktam esetle...
- Khmm könyvmoly khmm. – Aaron ismét beleszólt a beszélgetésbe, mire felé kaptam a fejem és szúrós tekintettel mérgedtem. Azonban nem hatotta meg.
- Mi lenne, ha csendben maradnál, amíg más beszél? – ripakodtam rá. – Folytasd Thom. – pislogtam párat, hisz még saját magamon is meglepődtem. Ezek itt vérfarkasok!! Simán leharaphatják a fejem, nekem meg pont most jutott eszembe, hogy elkezdjem kinyitni a számat!
- Omega vagyok és nekem is van egy kis farkaskutyás beütésem, de ezt úgyis mindjárt meglátod. – egy halovány mosoly kúszott szája szélére, és pár rángás után átalakult. Mikor fogom én ezt megszokni? Talán soha. Szürkés foltok és árnyalatok voltak szerte fehéres bundájában, egyedül a hasa és a farka aló része volt olyan tisztán fehér, mint Aaron-nak. Beleszagolt levegőben miközben én megpróbáltam minden egyes kis porcikáját megfigyelni. Mielőtt még benne is kicsodálkozhattam volna magam visszaváltozott. Mire feldolgozhattam volna a hallottakat és a látottakat, jött is a következő.
- Matt vagyok. – mutatott magára. – Tizennyolc éves és eléggé oda vagyok a gépekért, a videojátékokért és mindenért, ami ehhez tartozik. – Szénfekete hajába kissé zavartan beletúrt miközben csillogó, fekete íriszeivel végig mért. Megrázta magát és egy könnyed mozdulattal farkassá is lett. Háta fekete volt, míg hasa fehér, és ahol ez a két különböző szín találkozott volt egy kis átmenet. Mintha csak festették volna és csöpögtettek volna az ellenkező színre egy kis festéket, hogy természetesebbnek hasson. Nem sokáig legeltethetem különös bundáján a szemeimet, mert egy szempillantással később már ismét emberként állt előttem. Ő szintén magasabb volt nálam egy tizenöt centivel. – És béta. – szúrta oda a végére, mintha csak egy apró megjegyzés volna. Izzadt tenyerét fekete pólójába törölte, majd megfordult miközben megigazította sötétkék farmerjét. Ez volt az eddigi leggyorsabban ledarált bemutatkozás, csak bírjam megjegyezni a neveket. Nagy levegőt vettem és a motoros srác fellé néztem, aki nagyon jól elvolt azzal, hogy a füvet piszkálja cipőjével.
- Axel? – szólítottam meg mire mindenki kíváncsian meredt rá.
- Mi van velem? – fonta össze kezét mellkasa előtt és elhúzta a száját, unott képet vágva. Annyira viszketni kezd a tenyerem, ha csak rá nézek.
- Mutatkozz be! – kiabált rá Ad ellentmondást nem tűrő hangon, de látszólag ez se hatotta meg.
- És, ha nem? – húzta fel egyik szemöldökét kihívóan mire csak egy morgást kapott válaszul. – Amúgy meg a csaj még be sem mutatkozott. – emelte rám tekintetét.
- Hát jó. – rántottam meg a vállam. – Legyen, de utána te jössz! – emeltem ki a feltételemet. – Luna Ford vagyok. – és ekkor tűnt csak fel valami. – Nektek nincs vezetéknevetek? Mert hát azt nem mondtátok vagy csak nem akarjátok azzal is terhelni az agyamat, mert egyébként se tudnám megjegyezni?
- A sajátunkat nem használjuk, mármint mindenki át vette Matt-től a Shannon nevet, mert családi név nélkül még suliba se járhatnánk, de így nem tudnak minket megtalálni. – világított fel ismét csak Adame. Hümmögtem egyet végig gondolva a hallottakat.
- Áhh értem, és nekem is el kéne tűnnöm? – kérdeztem egy kissé félve a választól.
- Dehogy is! – rázta meg maga előtt a kezét hevesen.
- Akkor jó. – biccentettem. – Folytatom. Tizenhét éves vagyok és egy... - itt meg akadtam egy kicsit. – szóval pontosan tudjátok, hol dolgozok. A maradék időmet megpróbálom tanulásba ölni. – magyaráztam, bár úgy sejtem, hogy ezt Ők is tudták.
- És mi vagy? – kérdezte Matt, de értetlen arcomat látva kibővítette. – Omega vagy béta? – mély hangja távolság tartóan csengett, még is volt benne egy parányi kedvesség.
- Nem tudom. – haraptam be zavartan alsóajkamat és lesütöttem egy pillanatra a szemem.
- Akkor alakulj át. – vágta rá azonnal Adame.
- Hogy kell? – remélem nem arra számítottak, hogy majd teljesen magamtól mindenre rá jövök. Adame elgondolkozott egy pillanatra, de aztán egy nagy sóhaj után végre kinyitotta a száját.
- Képzeld el a farkas éned. – felvontam egyik szemöldökömet. – Vagy a részletekre. Először csak arra, hogy a körmöd meghosszabbodik, aztán a füled megnő. – behunyva a szememet és magam elé képzeltem, ahogy átalakulok, ahogyan a fiúknál is láttam, de nem történt semmi. – Gondolj a vadságra. – egyik szememet kinyitottam itt. Megráztam a fejem és ismét próbáltam összpontosítani, de semmit sem éreztem. Váratlan helyről viszont segítségem érkezett.
- Önmagadra gondolj. – jött közelebb Axel és egy szemernyi kis kíváncsiság csillant meg a szemébe, hogy vajon sikerül-e átváltoznom. Szemeimet lassan újra behunytam és megfogadtam a tanácsát és ezúttal magamra gondoltam. A rég elfeledett álmaimra, a bennem tomboló érzelmekre, a kusza gondolatokra. Testem egészét bizsergés járta át, mintha körbe az egész testemen végig simítana valami. Csontjaim mozgásba lendültek bőröm alatt, de nem fájt, egy cseppet se. A levegőt szaporábban vettem, majd felnéztem. A srácok teljesen más magasságban voltak, és sokkal részletesebbek. Apró bőr hibák és mitesszerek voltak Adame orrán, Axel nyakán egy izzadság csepp folyt végig le lassan, amit ruhája ujjával itatott be. Lehetett látni, ahogy a szövetek apró részecskéi magába szívják a nedvességet. Egy közeli fán egy madár halkan énekelt, amit eddig észre se vettem, de most fülsüketítőnek tűnt a többi zajjal keveredve. Levegő vételek, motoszkálás a talajon vagy, ahogy a szél süvítve fúj végig a fák között. Egy ág reccsent Adame lába alatt, ahogy tett felém egy lépést. Megráztam a fejem a váratlanul jött éles hangtól, pedig csak egy apró kis gallyacska volt.
- Milyen? – hirtelen Adame-re kaptam a tekintetem. – Béta lettél, jó kezdés, és milyen különleges! – ráncolta össze homlokát, ahogy jobban végig mért. Oldalra billentettem a fejem, majd megpróbáltam magam jobban megnézni. A bundám egy nagyobb része fekete, de nem igazán tudtam úgy mozogni, hogy tökéletesen lássam magam.
Matt leguggolt elém és egy tükröt tartott felém. Bundám, akár a korom, de benne kék vonások könnyed kanyarok és formák díszítették. A szemeim narancssárgán izzottak, ahogy a levegőbe szagoltam feljebb emeltem orromat tükörképem, pedig követte a mozdulatot. Hihetetlen, hogy ez én vagyok. Tettem pár bizonytalan lépést, majd megfordultam tengelyem körül és leraktam a fenekemet. Csak pislogtam magam elé, aztán várakozóan a fiúkra néztem, hisz fogalmam sem volt, hogy hogyan is változhatnék vissza. Axel nagyot sóhajtott, amikor rájött, megint neki kell ellátnia tanácsokkal.
- Gondolj a bárra, a barátaidra és egyéb marhaságokra, amit emberként csináltál vagy az emberi énedhez kötődnek. – Nem hittem volna, hogy ennyit fog nekem segíteni, de ezzel nem is foglalkoztam a továbbiakba, csak mély levegőt és tettem, amit mondott. A földtől egyre távolabbnak éreztem magam, gerincem visszadeformálódott, a testemet már nem szőr, hanem ruha fedte. Minden ugyan olyannak tűnt, de valahogy, azt hiszem még is minden más lett. Vagy én lettem más. Talán most fogtam fel igazán, hogy mi is történik, hogy mi lettem valójában.
- Köszönöm Axel a segítséget. – biccentettem felé, még kissé remegő hangon.
- Chh! – húzta el a száját miközben megforgatta a szemeit.
- De most te jössz. – néztem rá várakozóan, de ahogy látom Ő abba reménykedett, hogy ki megy a fejemből. Valahogy az ellenkezése, de mégis segítőkész személyiségére most még kíváncsibb lettem.
- A nevemet már tudod. – jelentette ki csodás kezdetként. – Hobbim nincs és omega vagyok. – ennyit arról, hogy Matt darálta le leggyorsabban.
- Átváltozol? – mosolyodtam el halványan, hátha ezzel megtöröm a jeget.
- Kizárt. – lépett hátra egyet és úgy nézett rám, mintha komplett idióta lennék.
- Miért is? – tártam szét a kezem meglepetten.
- Mert semmi közöd hozzá, hogy hogy nézek ki. – vágta hozzám, és mellkasa előtt összefonta kezeit.
- Hát, de mivel engem akartok – itt egy kicsit megakadtam keresve a megfelelő kifejezést – ömm... - agyaltam a továbbiakban is, míg fel nem idéztem egy, még a tavalyi biológia órán megnézett farkasos dokumentumfilmet. – a falkavezéreteknek? – azonban a hangsúly miatt inkább hatott kérdésnek, mint kijelentésnek.
- Nekem te ugyan nem leszel! – háborodott fel azonnal, amire nekem összeszaladt a szemöldököm.
- Miért? Mert lány vagyok? – kérdeztem rá teljesen nyugodt hangon.
- Nem. – rázta meg zavartan a fejét, majd egy kisebb szünetet tartott, mintha valamin elgondolkodna. – Nem mindegy ez neked?! – emelte meg a hangját, majd a mondat után sarkon fordult és elviharzott. Adame felé fordultam, de Ő csak legyintette egyet. Gondolom, Ő már hozzá van szokva Axel vad viselkedéséhez.
- Mi szónál ahhoz, ha tartanék neked egy gyorstalpalót természetfelettiből? – Mosolygott rám Adame biztatóan.
- Azért nagyon hálás lennék. – bólogattam. Oda vezetett a tisztáson kicsit távolabb eső részére és leült egy sziklára, én pedig helyett foglaltam mellette.
- Kezdjük az alapokkal szerintem, mint gondolom azt már te is tudod, hogy van omega, béta és alfa farkas. A különböző „szintek" között természetesen különbségek is vannak. Ahogy feljebb lépkedünk, a mondhatni ranglistán úgy leszünk erősebbek, gyorsabbak és az érzékeink is javulnak. Az omegák szeme kéken izzik, a bétáknak narancssárgán az alfáknak pedig vörösen. – Egy kis szünetet tartott. – Most mi lenne, ha beszélnénk egy kicsit arról, hogy milyen változásokkal is jár ez számodra.
- Rendben. – Bólogattam hevesen, hiszen teljesen lekötöttöt a beszéde és csak többet és többet akartam hallani.
- Gyorsabb és erősebb lettél, és nem csak farkas formában igaz ez. Az érzékeid kiélesedtek, amit egy idő után, majd nagyon jól fogsz tudni irányitani is. Ezek mellett az érzelmeid is erősebbek lesznek, vagyis könnyebben borulsz ki, a szomorúságot is erőteljesebb lesz és mélyebb. Azért kell figyelned jobban a belső világodra ezentúl jobban, mivel fen áll a veszélye annak, hogyha elöntenek az érzelmek, akkor átalakulsz, vagy legalábbis elkezded. Eddig érthető, ahogy magyarázom?
- Persze.
- Akkor folytatom is a falka témával. Falkában erősebbek vagyunk, és nem a létszámra gondolok. Mondok egy példát: Lehetséges, hogy erős falkában lévő omega erejével meghalad egy magányos bétát. Egy falka alfa nélkül is falka, azonban megdobja, ha van. Mindenképp van vezetője egy falkának, nem kötött alfához. Ebben a csapatban és próbáltam meg betölteni ezt a posztot Matt segítségével. – Már nyitotta a száját azonban én közbe vágtam egy kérdést.
- Hogy válik valaki alfává? – hümmögött egyet azonban egy kis gondolkozás után folytatta.
- Ennek több módszere is van. Az egyik, hogy megölsz egy alfát így te mondhatni átveszed az erejét és azzá válsz. – elhúztam a számat a gondolattól. – De olyanra is volt példa, hogy egy alfa önként adja át az erejét neked, a végeredmény ugyan az. És va...
- És akkor mi lesz vele? – szóltam ismét közben, de nem tűnt úgy, mint akit zavarna ez.
- Ugyan úgy vérfarkas marad, csak béta lesz belőle. – bólintottam egyet köszönet képpen a válaszért. – És van egy harmadik változat, méghozzá az, ha a te magad érdemled ki, hogy alfává válj. Nem tudom, hogy ennek pontosan milyen kikötései vannak, de ez teljesen önerőből történik. Amire még kitérnék, hogy vannak alfa társak is, de mivel ilyet még nem nagyon láttam, nem tudom pontosan, hogyan lehet elérni. De két vérfarkas között nagyon mély érzelmi kapocs kell, hogy elérjék ezt a szintet.
- Értem, van még valami, amiről jobb, ha tudok?
- Vannak különleges vérfarkasok is. – Nem tűnt úgy, mint aki magától folytatná a monológja ezen részét.
- Vagyis? Ez pontosan mit takar?
- Vannak olyanok, akik képesek egy elemet irányitani: tüzet, vizet és satöbbit, de halottam már a sötétség farkasáról is. A tűz farkasok például kábé a semmiből tüzet teremteni és azzal felvenni a harcot. Vannak ennél ritkábbak is, ilyen a Nap és a Hold farkas is. Matt azonban szeretett egy időben erről a témáról olvasni, szóval lehet, hogy Ő jobban tisztában van ezzel, majd kérdezz rá. Azonban annyit még el tudok mondani, hogy ezzel általában születnek a vérfarkasok, vagy úgy működik, mint az alfaságnál, vagyis: gyilkolás vagy átadják. Azonban nem tudok arról, hogy ezt ki lehetne érdemelni.
- Van köztetek ilyen különleges farkas?
- Nincs. – rázta meg a fejét.
- Még valami?
- Nem csak vérfarkasok léteznek. Vannak vámpírok, boszorkányok és más alakváltók. – itt elkezdtem elkalandozni és eszembe jutott az, amit tegnap este mondott, vagyis, hogy minden mese és legenda igaz. Vajon mennyire gondolta komolyan?
- Lehet egy buta kérdésem? – bólintót. – Unikornisok? – böktem ki az első mese lényt, ami eszembe jutott. Halványan elmosolyodott és kicsit tartottam attól, hogy kinevet.
- Mondhatni vannak, de nem olyanok, mint a mesékbe. Vannak idomárok is, akik természetfeletti állatokkal foglalkoznak, majd egyszer bemutatlak egynek, bár elég messze lakik. Ebbe a témába, azonban nem tudok mélyebben bele menni sajnos, mert nem igazan van benne tapasztalatom. Talány még annyi, hogy a tündérekkel nagyon kell vigyázni, Ők nagyon kis csalfák és mindent szó szerint értenek. – Nem tudom mennyire lesz erre a tudásra szükségem a későbbiekben, de azért elraktároztam magamban ezt az információt.
- Még valami, amivel vigyáznom kell? – kicsit félve kérdeztem, mert eddig minden túl szép és jó.
- Oké, amit most mondani fogok, annak valószínű nem fogsz örülni. Ennél ez az egész azért sokkal sötétebb. Vannak például vadászok, vannak, akik vámpírokra, boszorkányokra vadásznak.
- Meg gondolom olyanok is, akik vérfarkasokra.
- Pontosan. De vannak olyan emberek, akik ténylegesen arra esküdtek fel, hogy konkrétan az egész természetfeletti populációt akarják ki irtani. Mi jelenleg nem vagyunk valami nagy veszélyben, mivel elég kevesen tudnak a létezésünkről, de azért mindig résen kell lenni.
- Próbállak nem veszélybe sodorni titeket és vigyázni a titkotokra. – felfelé görbítettem ajkaim biztatás képpen, amire egy ezerwattos vigyort adott válaszul.
- Biztos vagyok benne, hogy nagyon ügyes leszel. – Jó neki, mert én ebben annyira még bőven nem voltam biztos. – Van még valami kérdésed?
- Nem tudom mennyire igazak a könyvekben meg filmekben szereplő dolgok, de milyen hatással van ránk a telihold? Hogy ha egyáltalán van ránk hatással.
- Erősebbek leszünk tőle, de viszont – annyira tudtam, hogy esz egy „de" a mondatba. –ilyenkor nehezebben is irányítjuk magunkat, átváltozás terén is és érzelmi téren is. Valószínű nehezebben is fogod visszafogni magadat, de ami leginkább felerősödik ilyenkor az a düh. Nagyon kell ilyenkor vigyázni, hogy ne kezdjen el izzani a szemed vagy ne kezdjen el megnőni a fogad és hasonlók.
- Rendben, majd ilyenkor különösebben vigyázok az önkontrollomra. Nagyon szépen köszönöm ezt a sok információt, amivel szolgáltál. Nem tudom, hogy minden megjegyeztem-e, de próbáltam nagyon figyelni.
- Ugyan. – legyintett. – Azok után, hogy belerángattunk ebbe az egészbe és a sok dolgod mellett még ilyen mennyiségű feladatot és akadályt rád zúdítottunk ez a legkevesebb, amit megtehetek. A semmiből vérfarkas lettél, kérdés nélkül és még vezetőnek is megválasztottunk, úgy, hogy mellette iskolába jársz és dolgozol is. – Talán én se szedhettem volna ennél jobban össze a jelenleg fenekestül felfordult életemet. – Azonban lenne nekem is egy kérdésem, ha nem gond. – fejemmel jeleztem, hogy mondta nyugodtan. – Miért mondtál nekünk igent?
- Őszintén pontos választ én magam sem tudnék adni. Főként azért, mert én amióta tudom használni rendesen az eszem, arra hallgatok és a logikus válasz a nem lett volna szerintem. De volt egy részem, a szívem vagy ösztöneim súgták, nem is tudom pontosan, amik azt mondták, hogy vállaljam el ezt az egészet, mintha az életem értelmet nyert volna, azzal, hogy átváltoztattál. Mintha már nem lenne bennem egy folt üresség, amit egészen eddig észre se vettem, hogy hiányzik onnan valami.
- Vérbeli farkas vagy. – kacsintott rám. – Megnézed szerény kis faházunkat, ahol élünk? Mindenkinek meg van a saját kis kuckója és még plusz szobák is vannak arra az esetre, ha bővülne a falka, de azok nincsenek berendezve.
- Hát akkor nézzük. – mosolyogtam rá, mire egyből meg is indult. Udvariasan kinyitotta nekem az ajtót és előrre engedett.
Amint belétem azonnal meg is torpantam, ahogy körül néztem és a már bent lévő fiúk is felém sandítottak. Alig hittem a szemeimnek... na meg az orromnak.
- Mi ez a véget nem érő kosz, mocsok és rendetlenség?! – fakadtam ki, mire azonnal mindenki felém fordult vagy épp kidugta az orrát a szobájából. Mosatlan ruhák hányódtak szanaszét, kaja maradékok és csetres mindenhol, ahol csak volt annyi hely, hogy letegyék. Ezen kívül az erdő mocskát is feltűnő mennyiségben behordták, tűlevelek, botok, sár és por. – Na, ezt biztos nem nézem el, ha az akarjátok, hogy valaha visszajöjjek ide vagy akár csak a környékre, azonnal rendet raktok! – azonban senkin se látszódott úgy, hogy meg akarna mozdulni. – Mindenki! Ide! Most! – parancsoltam rájuk és szépen lassan mindenki mellém szállingózott.
- Igen? – kérdezték félve.
- Ezt, egészet most azonnal kitakarítjuk, különben egy perccel tovább se maradok itt! Hogy bírjátok ezt az orrfacsaró bűzt és mi az a zokni a kilincsen? – mutattam az említett tárgyra. Nem tudom, hogy valóban annyira büdös volt-e, mint amennyire éreztem vagy csak az újonnan felfokozott érzékszerveimnek volt köszönhető.
- Lehet, csak azért érzed ennyire büdösnek, mert felerősödött a szaglásod. – Kezdett bele Aaron, de szinte azonnal le is intettem, hiszen végülis mindegy, hogy miért éreztem, ha egyszer éreztem.
- Szedjétek fel a ruhákat és rakjátok a szennyes tartóba vagy, ha nincs akkor legalább egy kupacba, valaki adjon egy törlőrongyot, seprűket, felmosót vagy egy porszívót, ha van. - a fiúk csak bambán néztek – MOST! – üvöltöttem rájuk egy kisebb morgás kíséretében. Amikor megindultak, akkor kicsit jobban körülnéztem. Az ajtón belépve egyből egy hosszú folyosón találtad magadat, jobbra és balra pedig szobák nyíltak végig. Tágas kis faház volt az nem vitás és, ha rendben lenne tartva, valószínű gyönyörű lenne.
A fiúk a szobájukból elkezdték kihordani a szennyest és a kaja maradékokat, tányérokat és egyéb holmikat, én pedig a folyosót kezdtem el kitakarítani.
Nyúltam volna le a következő ruhadarabért, de fél úton megakadt a kezem, mert belém csapott a felismerés, hogy az bizony egy koszos alsónadrág. Nem mondhatnám, hogy túl boldog lettem a tudattól, azonban két ujjal csak felszedtem. Szépen lassan tele lett a mosogató és a körülötte lévő pult is, a szennyes tartó körül pedig kupacokban álltak a ruhák. Természetesen a mosást és a mosogatást is megcsináltam, és a közös helyeken is rendet raktam, míg a srácok a szobájukkal voltak el foglalva. Azonban be kell vallanom, hogy azzal megleptek, hogy minden szükséges cuccot megtaláltam a háza: mosószer, öblítő, felmosó illatosító. Tudták Ők, hogy mi kell egy tiszta otthonhoz, csak nem tudták hogyan. Utoljára a nappalit hagytam, ami szintén egy tágas helyiség volt. Egy nagyképernyős TV pihent egy állványon, amihez PS és XBOX is volt csatlakoztatva, ezt körbe vette pár fotel és egy kanapé. A falhoz tolva még pár polcos szekrényt is besuvasztottak, ami tele volt könyvekkel, játékokkal és pár faragott dísszel.
Utoljára a felmosását hagytam, hiszen felesleges lett volna, ha úgy is össze vissza járkálunk, azonban megakadt a szemem az egyik ajtón. Az egyetlen ember, akit nem láttam sertepertélni az Axel volt, szóval következtetésképpen ez az Ő szobája lehet. Valószínűsítem, hogy itt bent is hasonló rendetlenség fogadni, mint a többieknél. Bekopogtam, azonban a választ meg sem várva be is nyitottam hozzá.
Egy a zöld árnyalataiban pompázó francia ágyán üldögélt Axel és, ahogy beléptem a kezében lévő telefont maga mellé tette egy kis fenyőből készült éjjeliszekrényre. Mondhatni tiszta és rendezett volt a helyiség. Egy kétruhát és pár piszkos tányért kivéve.
- Nálad egész rend van- jelentettem ki inkább magamnak, mint neki. Összeráncolta szemöldökét és felállt az ágyról, majd mellé sétált, hogy kileshessen mellettem.
- Te rendet rakattál velük - nézett rám meglepődötten, majd újra ki, mintha nem hinne a saját szemének. Kaptam egy elismerőpillantást egy másodperc erejéig, majd készült vissza telepedni az ágyára.
- Igen. – bólintottam egyetértésem jeléül. – Kérlek, kihoznád a szennyesedet és az üres tányérokat?
- Jah - még mindig meg volt lepve annyira, hogy eszébe se jusson ellenállni nekem. Gyorsan befejeztem a felmosást és kiléptem a házból.
Egy telepített fenyves közepén állt a házikó és a bejárati ajtóval szemben egy szírt volt, ami tipikusan úgy nézett ki, mintha az Oroszlánkirályból tették volna ide. Annyi különbséggel, hogy kicsit alacsonyabb volt és smaragdzöld, egészséges zöld lepte be. A szélére álltam és egy kicsit körülnéztem a környéken, előttem egy mező terült el, amit apró kis vadvirágok színeztek be, a szivárvány összesszínével, távolabb pedig az erdő folytatódott, ahova a sűrű lomb miatt, már nem láttam be. Gyönyörű volt az egész környék és bár már régóta lakók a városba, soha nem jutott eszembe ennyire mélyre menni a fenyvesbe. Nem is tudtam mit veszítek. Gondolataimból egy kéz rántott ki, mely a vállamra nehezedett.
- Hála neked nagyon szép és tiszta lett az otthonunk. – Dicsért meg mosolyogva Adame, majd elnézett arra, amerre én bámultam az előbb.
- Ez közös érdem. – viszonoztam vigyorát.
- Tudod te, hogy hányszor próbáltam rá venni őket, hogy rakjanak rendet? – kapta felém a fejét. – Soha nem hallgattak rám.
- Axel szobája egész rendezett volt egyébként... - folytattam volna a kis szövegemet, azonban Adame felém kapta a fejét és félbeszakított.
- Te jártál a szobájába? – a hangja a szokásosnál pár oktávval magasabban csengett.
- Igen? – válaszoltam kissé megilletődve. – Miért?
- Senkit se szokott beengedni a szobájába, szerintem én vagy három hónapja nem dughattam be oda a fejem. És még a fejedet se kiabálta le, mert azt biztos meghallottam volna. Meglepő. – Megrántottam a vállam hiszen nem igazán tudtam, mit is mondhatnék erre. Még egy pár percig csendben ültünk egymás mellett, amit végül én törtem meg.
- Lassan vissza kéne mennem a kollégiumba és a munkahelyemre is be kéne ugranom megmagyarázni, miért tűntem el tegnap.
- Rendben. – bólintott. – Szólók Axelnek, hogy dobjon haza. – A házhoz sétált, majd krákogott egyet és elüvöltötte magát. – AXEL! Vidd haza Lunát! – Nem telt sok időbe mire az említett fiú kijött heves szemforgatások között, majd rám emelte tekintetét.
- Hát legyen. – biccentett, majd a ház mögé ment és a motorján gurulva tért vissza. Fejével a mögötte lévő ülésre bökött. Mielőtt még meggondolná magát felszálltam mögé. Az előtt, hogy megindultunk volna még elköszöntem a srácoktól egy hangos „sziasztok"-kal. – Kolesz? – nézett hátra Axel.
- Igen. – Mosolyodtam el
- Egész ügyes voltál ma. – dicsért (?) meg. Na ezt most nem tudtam hova rakni magamba.
- Köszönöm? – összeszaladt szemöldökkel bámultam a tarkóját, azonban nem nézett rám.
- Ilyenkor már nem melózni szoktál? – indította be a motort, de meglepő módon tisztán kihallottam a szavait. Úgy érzem az új képességeimet még meg kell szoknom.
- De, már szinte ott kéne lennem. Azonban előbb a szobámba kéne mennem. – Ezzel a beszélgetést lezártnak tekintette és az út további része csendben telt.
A kollégium hátsó parkolójába állt meg, a bejárati ajtóval srégen szemben. Miután leszálltam, szinte azonnal meg is akartam indulni, azonban Axel szavai megakadályoztak benne.
- Elvigyelek a bárba? – nézett rám unott kifejezéssel az arcán.
- Megköszönném, de előbb mindenképp le kell tusolnom és át kell öltöznöm. – húztam el a számat attól tartva, hogy így ugrott az ajánlat.
- Itt megvárlak. – pattant le a motorjáról, majd dőlt neki annak.
- Feljöhetsz a szobába, ha gondolod. – mutattam hüvelyujjammal magam mögé, ahol az épület áll.
- Semmi kedvem egy lányokkal teli szintre menni. – rázta meg a fejét, anélkül, hogy felnézett volna rám.
- Te tudod. – rántottam meg a vállamat, majd megindultam. – Sietek! – kiabáltam hátra azonban választ erre már nem kaptam.
Valószínűleg soha életembe nem tusoltam le és készülődtem össze ilyen gyorsan. Szinte rohantam lefele és reménykedtem, hogy az izzadásgátlóm tényleg olyan jó, mint ahogy reklámozzák. Axel pontosan úgy várt, ahogy ott hagytam, mintha meg sem mozdult volna egy apró kivétellel. Mikor odaértem elé felnézett rám miközben a kezében lógó cigarettát a szájához emelte, azonban mielőtt beleszívhatott volna kikaptam a kezéből. Eltapostam, majd mintha mi sem történt volna felültem a motorra.
- A cigim! – a hangját megemelte, de nem tűnt haragosnak.
- Indulunk? – tártam szét a kezem, mintha nem érteném miről beszél.
- De hát... - biggyesztette le alsó ajkát. – a dohányom. – Nagy barna szemeivel úgy nézett rám akár egy kis boci. Be kellett vallanom magamnak édes volt, ahogy így rám nézett, azonban eszem ágában sem volt szerezni neki másikat.
- Gyere, - löktem fejemmel a motor felé. – inkább meghívlak egy sörre. – Bár arcán még látszódótt, hogy morcos, de bólintott egyet és felült elém.

Axel a hátsó ajtónál rakott ki, hogy azonnal az öltözőbe tudjak szaladni felvenni a kötényemet. Annak ellenére, hogy a fiú száguldozott az utakon és én is siettem vagy egy órás késésben voltam. Szinte úgy csapódtam ki a forgatagba, ahol azonnal Axel-t kezdtem el kutatni, hiszen jövök neki egy sörrel.
- Hát szióka. – pattant elém Timi, mire egy kicsit hátra hőköltem ijedtemben.
- Szia. – mosolyodtam el olyan őszintén amennyire csak tudtam.
- Hova tűntél el tegnap? Ma miért nem jöttél be időbe? Jól vagy? Fiú van a dologban? – akaratlanul is összerándult a szemöldököm, mert igazából hat fiú is van a dologban, csak nem úgy, ahogy Ő gondolja. Szólásra nyitottam a számat, azonban megláttam, ahogy Axel pont leteszi a fenekét egy éppen akkor megüresedett helyre.
- Minden elmagyarázok – hazudtam – csak kiszolgálok valakit. – Axel-lal végül meg egyeztünk egy citromos sörben, amit a káosz közepén teljes nyugodtsággal eliszogatott, miközben én ide-oda rohangáltam és próbáltam Timi kérdéseire valami normális választ adni. 

Ennyi lett volna a rész, ha tetszett ne felejtsétek el vote-olni. Ha pedig bármi megjegyzésetek van azt nyugodtan írjátok le szívesen olvasom.
By.:Kira188