Pultos lányból falkavezér /Átírás alatt/

25.rész - Kapocs

„- Csak ki megyek megmosni az arcom. – hazudtam, de bár ne tettem volna. Életem legkisebb hazugságának volt meg a legnagyobb ára.
- Siess vissza. – motyogta Axel a takarója alól.
- Sietek. – most, pedig úgy hazudtam, hogy nem is tudtam róla. Én buta Luna, mit tettem."

(Axel szemszöge)

Üvegtörés, majd valaki hangos szitkozódásba kezdett, fogadni mernék, hogy Zane volt az. Nyújtózkodtam egyet, majd kinyitottam a szemem, magam mellé pillantottam, de Lunának még a nyomát sem láttam. Úgy látszik kivételesen Ő kelt fel előbb. Ásítottam egyet még utoljára, majd lassú mozdulatokkal felültem és megindultam kifelé megnézve mi is folyik ott pontosan. Ahogy gondoltam: Az én drága régi barátom szedegette a szilánkokat a földről. Neki támaszkodtam az falnak, és mosolyogva néztem.

- Segítsek? – vontam fel egyik szemöldököm.
- Megköszönném – nézett rám. Körbe kémleltem a helyet, de valami nincs rendben.
- Luna? – érdeklődtem miközben oda vittem a kukát, hogy gyorsabban meg legyünk.
- Nem veled aludt? – majd elmormogott pár választékos káromkodást miközben az egyik szilánk felsértette bőrét. Shasta csak nézte, ahogy mi kétbalkezes fiúk mit össze nem szerencsétlenkedünk.
- De igen, de mikor felkeltem már nem volt mellettem. – Miért lett hirtelen rossz érzésem?
- Hát én ma még nem láttam, de egyébként, - szedte fel az utolsó darabot is a földről – ugye tudod, hogy még legalább fél évig nem változtathatsz, át senkit különben elveszítheted az erőd?
- Megnézem nincs-e mosdóba. – álltam fel. – Vagyis bekopogok. – javítottam ki magam és célirányosan mentem a már kopott ajtóhoz. Finoman megkopogtattam az öreg fát.
- Vannak! – hallottam meg Thomas, reggeli álmos hangját.
- Luna nincs ott? – kérdeztem kicsit hangosabban, bár, ha suttogtam volna is tökéletesen hallotta volna.
- Miért lenne? – igazából tényleg idióta kérdés volt. Oké, a következő a lányos szoba, ahol most Lora és Rajmond tanyázik. Nem itt sincs és a külön szobában sincs, ahol Lora magyaráz valamit a fegyverek használatáról.
Se Thomas, se Matt szobájába... egy maradt: Aaron. Csak ne itt legyen, csak ne itt. Kopogás nélkül nyitottam be, és szerencsémre Aaron nyugodtan aludt... egyedül. Hála az égnek, de, ha itt, nincs, akkor hol lehet?
- Nem találom Lunát. – mentem el Adame mellet vissza a szobába körül nézve, és meglátva a telefonját az éjjeli szekrényén szorongás fogott el.
- Lehet elment boltba vagy sétálni. – rántotta meg nem törődőmül a vállát.
- E nélkül? – emeltem fel a talált készüléket. Összeszaladt a szemöldöke, majd közelebb jött.
- Oké ez tényleg fura. - megnyitotta a telefont, de semmi gyanúsat nem talált benne.
- Mellesleg a pénztárcája is itt van. – mutattam az egyik szekrény tetejére. Adame csendbe gondolkodott. – Adame, nekem baromi rossz érzésem van. És csalódottságot is érzek... vagyis nem is én, lehet ez inkább Luna, nem tudom.
- Megkeressük oké? – rakta Zane a vállamra bátorítóan a kezét.
- Nincs meg a Luna? – Diana haját egy absztrakt művész is megirigyelné reggelente, Luna haja még reggelente se szokott ennyire kússza lenni, lehet azért mert az övé egyenes.
- Nincs – ráztam meg a fejem és idegesen beletúrtam a hajamba, kijöttek a karmaim, nem én irányítom a testem, most semmiképp.
- Este hallottam, hogy ki megy. Szerintem Aaron is kiment utána nem sokkal – Aaron...
- Én is voltam kint az éjjel, de nem láttam semmi. – informált tovább most Zane. Elmentem tőlük és szinte feltéptem az ajtót, de még erre se kelt fel a kis... Az ágyához sétáltam, majd a takarót lerántottam róla. Megfordítottam és kirángattam az ágyából, majd megfogtam a nyakánál a ruhát és a falnak nyomtam.
- Jól figyelj Aaron, mert csak egyszer kérdezem meg! Hol-van:-Luna? – tagoltam, majd az anyagot még jobban megszorítottam. Már teljesen éber volt a velem szembe álló fiú és csendben figyelt.
- Te meg miről beszélsz? – Oh, szóval ezt játsszuk?!
- Ki is verhetem belőled, ha szeretnéd! – hajoltam közelebb az önelégült képéhez.
- Az agyadra ment az alfaság vagy mi van? – próbált ellökni magától, de nem tágítottam.
- Te mész az agyamra! – suttogtam, mert, ha eleresztettem volna, a hangom tudom, hogy nagy üvöltözésbe kezdtem volna, és most nyugodtnak kell lennem, hogy ésszerűen gondolkodjak. – Tudom, hogy kint voltál este! – folytattam. – És azt is tudom, hogy Ő is, szóval mond mit tettél vele!
- Nem csak mi voltunk kint. – szedte le magáról a kezeimet. – Zane-t is láttam kint! – megigazította a pólóját és a szemembe nézett. – Luna mondta, hogy találkozzunk kint, de nem volt sehol, ezért visszajöttem, lehet meggondolta magát. – Elsétált mellettem megveregetve a vállamat. – Ne csak engem kérj számon, hanem a drága régi barátodat. Felbukkan, Luna meg eltűnik. Nem gondolod, hogy gyanús? – Shasta morgott az ajtóba vicsorítva, mint aki bármikor képes lenne kitépni valaki torkát, például Aaron-ét. Átérzem.
- Ebbe a falkába te vagy a kígyó és nem Ő. – fordultam utána, ökölbe szorított kézzel.
- Nem lehet, hogy csak azért mondod ezt, mert félsz, hogy újra megtörténik. Megszeretsz valakit és az itt hagy, mert nem bírja elviselni a fojtogató szereteted?! Lehet Luna is miattad ment el, mint Zane! És azért véded Őt annyira, mert azt hiszed vissza tért hozzád. – Nagy lendületet vettem és ökölbe szorított kezemmel behúztam neki egyet, hátra tántorodott egy kicsit. Egy fog mínusz. Visszafordult és letörölt egy kis vért a szájáról, majd elmosolyodott. – Mi van? Fáj az igazság? – Már készültem a következő ütésre, de megjelent Zane.
- Miért hinné azt, hogy miatta mentem el? – felé fordultam és vágyakozó szemekkel vártam, hogy folytassa. Sóhajtott egyet, majd beljebb lépett, ebbe a sötét kígyó gödörbe. – Világot akartam látni, már kiskorom óta ez volt az álmom és Axel tanított meg arra, hogy ha vérfarkas is leszek, ne adjam fel az álmaim. Világot láttam és most visszajöttem. A családomhoz, Axelhez, akit fivéremként szeretek. – Olyan nagy kő esett le a szívemről ezektől a szavaktól. Kifújtam az eddig benntartott levegőt, majd oda sétáltam és átöleltem. – Segítek megkeresni rendben? – ütögette meg bátorítóan a hátam. – Mit tudtok? – Leültünk a konyhába szembe Zane-el.
- Valaki egy hibrid szörnyet készül „építeni" – kezdtem bele. – Különböző természetfeletti lényeket rabol el és veszi el az erejüket. Rabolt el a másik falkából egy farkast, és a vámpíroktól is egyet.
- Aki egy szörnyen idegesítő volt és az Alvin névre hallgatott. – egészített ki Adame, amin elmosolyodtam. Nagyon szeretheti, Dianat, bár nem hibáztatom érte.
- Igen, - bólintottam. – Tőle nem tudtunk meg semmi értékes információt, majd a következő egy boszorkány volt. Amy Carter, aki viszont már tudott segíteni, de sajnos Ő nem élte túl. Annyit tudott csak mondani, hogy: „Lent". Szóval valahol az erdőben lehet elrejtve, a föld alatt. Talán egy pince szerűség vagy egy régi katonai menedék. – Próbáltam össze rakni a képet.
- Kérdezzük meg Farkasanyát, Ő mindenkinél jobban ismeri az erdőt. – Állt is volna fel Zane, de mielőtt elmehetett volna megállítottam.
- Nem lehet. – felhúzta egyik szemöldökét és kérdően meredt rám válaszokat várva. – Életét vesztette. – kikerekedett szemekkel rogyott vissza a székre.
- Mikor? – Sokat beszélgettek régen, Anyjaként szerette.
- Pár hónapja. – Tenyerét végig húzta arcán, majd megrázta a fejét.
- Később beavattok, ha megtaláljuk az alfánkat. Oké? – bólintottam. – Akkor menjünk az erdőbe és keressünk bármi gyanúsat. – pattant fel. – Ha szétválunk, akkor nagyobb az esélye, hogy megtaláljuk.
- Jó ötlet. – álltam fel és vetem a kabátomat.
- Nem kéne valami jobb terv? – vakarta meg zavartan a tarkóját Adame miközben mi már az ajtóba voltunk.
- Majd kitalálunk mi valamit. – Simította meg vállát Diana. – Ti menjetek, hátha találtok valamit, mi addig itt maradunk.
- Én is megyek. – húzta fel csizmáját Lora. – Jó nyomkövető vagyok. – Rajmond is vette volna e sálját, de a lány megakadályozta. – Te most maradj. – mosolyodott el bátorítóan, amire a vámpír csak megértően bólintott egyet.
- De mi viszont megyünk. – Jött ki Susan is Max-el az oldalán, aki kivételesen nem vitatkozott a lánnyal. Remélem, helyre rakja a fiút mi hamarabb, Lorának szerencsére ott van Rajmond. Rajmond! Ha visszaérünk, lehet Őt is ki kéne kérdezni, mert nem bízom benne teljesen.
- Te maradsz! – löktem hátra Aaront, akinek látszólag hatalmas önuralmat kelet gyakorolnia magán, hogy ne ugorjon nekem, de nem nagyobbat, mint nekem. Rám vicsorított, majd sarkon fordult. Megálltunk az egyik szikladarabnál, és megbeszéltük ki merre megy, de mi előtt elindulhattam volna, Adame még oda jött hozzám.
- Csak azért gyanakodsz Aaronra, mert nem bírod vagy, mert...? – nyitva hagyta a mondatot, engedve, hogy én fejezzem be. A kutató csapat az erdő szélé várakozott rám, egy kicsit most tényleg olyan érzésem lett, mintha vezető lennék.
- Valami nem stimmel vele. Esküszöm. – beharapta alsó ajkát, hátra nézett, mintha csak azt akarná megtudni valaki figyel-e minket.
- Hiszek neked. – Kicsit meglepett, mert Adame eddig egyszer se erősített meg, mindig azt mondogatja a falkarésze, de lehet, végre megjön az esze. Lehet, Diana van ilyen hatással van rá? Bár a lányok már csak ilyenek... jobb emberré tesznek minket. Mielőtt visszamehetett volna a házba, megállítottam.
- Aggódóm érte. – vallottam be miközben, Ő halványan elmosolyodott.
- Erős lány. – szorította meg bátorítóan a vállam.
- A legerősebb. – suttogtam inkább magnak, mint neki, majd száznyolcvan fokos fordulatot vettem és az erdőbe futottam, sarkomban a többiekkel, majd szétváltunk. Könyörgöm Luna, bárhol is vagy tarts ki!