Pultos lányból falkavezér /Átírás alatt/

24.rész - Zane és Axel

Csak akkor ébredtem fel, mikor Axel óvatosan az ágyra helyezett. Ásítottam egyet miközben nyújtózkodásba kezdtem, de hamar meggondoltam magam mikor fájdalom nyílalt az oldalamba. Axel kicsit elmosolyodott a mozdulat soromon.
- Ki aludtad magad kis szerencsétlen? – pajkosan elmosolyodott én pedig fujtattam egyet.
- Rohadj meg Axel! – fordultam a másik irányba, ami szintén fájdalommal jár. – Ez eddig nem fájt ennyire.
- Azért, mert volt benned egy jó adag fájdalomcsillapító. – homlokomat ráncolva fordultam vissza.
- Hat ránk? Mármint a gyors regeneráció miatt nem örül ki vagy hasonló? – Az alkoholból indultam ki valamiért.
- De igen, viszont annyit kaptál, hogy még azt se érezted volna meg, ha élve megnyúzunk, de úgy tűnik a szokottnál is gyorsabban kiürült. – fintorogtam mire csak kérdő pillantásokat kaptam vissza.
- Ilyeneket nem mondj, még a hideg is kiráz a gondolattól. – ültem fel.
- Láttunk egy vér fagyasztó szörnyet, ami simán kiütött minket, szóval szerintem ahhoz képest semmi. – végig gondoltam, amit mondott és be kellet látnom, hogy igaza van, sajnos.
- Ja, van benne valami. – öntelt mosollyal megrántotta a vállát. – Hallod Axel!
- Mi az? – nézett szemeimbe és látszott rajta, hogy csak rám figyel.
- Éhes vagyok – kicsit haboztam – segítenél ki menni?
- Melegítsek neked levest és behozzam? – vonta fel egyik szemöldökét, és kicsit oldalra biccentette fejét.
- Aha – bólogattam. – Egyébként mennyi az idő?
- Lassan este tíz. – Ez a nap is remekül összejött, de remélem, hogy lesz minimum egy nyugodt hetünk. Sóhajtottam egyet és a plafont kezdtem el bámulni, miközben Axel elhagyta a szobát.

- Hozzak valamit? – kukkantott be az ajtón Aaron, természetesen kopogás nélkül.
- Köszi, nem kell. Axel már hoz, nekem levest más meg nem kell. – mosolyodtam el kedvesen, de Ő csak fújtatott, megismételve, ami mondtam, majd ki is ment. Neki mi baja? Axel-nek szokott ilyen érzelmi vasút lenni, de most Ő jött be egy tányérral a kezében. Így végig gondolva mindig azt mondjak, hogy a lányok a bonyolultabbak, de vajon utána ez lenne a véleményük miután találkoztak ezzel a fiúval? Lehet én se vagyok a legegyszerűbb ember a földön, de azért egy idő alatt ki lehet igazodni rajtam.
- Min gondolkodsz ennyire? – ült le mellém és a kezembe adta a tányért és a kanált is.
- Semmi fontoson. – ráztam meg a fejem és neki álltam teletömni a már üres pocakomat, ami, ha külön életet élne már rég levert volna egyet, mert nem foglalkozok vele rendesen. – Ja! Miért gyógyulok ilyen lassan?
- Ha én okoztam volna, akkor sebet valószínűleg már szinte semmi nem látszódna, szóval a szörnyeteg miatt. Nem tudunk, róla semmi szóval kitudja pontosan mit tett veled, de a lényeg, hogy gyógyulsz, ha még lassan is. – egy haj tincsemet elválasztott a többitől és azt birizgálta a továbbiakba, amíg befejeztem az étkezést.

- Álmos vagyok, pedig rengeteget aludtam. – húztam el a szám, és lejjebb csúsztam, majd a takaróba búrkolóztam.
- Mert sok energiát vesz el, hogy az ott begyógyuljon. – mutatott a sebem irányába. „o"- t formáltam számmal. – Lefeküdjünk aludni?
- Igen – bólintottam párat mire Ő felállt és lekapcsolta a villanyt és befeküdt mellém.
- Jó éjt Ax. – fordultam oldalra, neki háttal.
- Jó éjt Lú! – Ő is elhelyezkedett, és, ahogy tudom, Ő a hátán alszik el és csak alvás közben fordul el valamerre.

Axel szorosan mellettem állt, mindketten feszülten figyeltük a Manananggal minden mozdulatát és csak reménykedni tudunk, hogy most ér valamit a túl erőnk. Egyszerre támadtunk, nem vártuk meg, hogy Ő tegye meg az első lépést, hátha így meglephetjük. Sajnos nem ért semmit, mert ugyan olyan könnyen elrepített minket két ellenkező irányba. Mindketten a fűvel borított puha talajra estünk, de amilyen gyorsan csak tudtunk ismét felálltunk, egy pillanatra lankadt a figyelmem, amikor egy rózsabokrot láttam meg nem is olyan messze tőlünk, de nem csodálhattam tökéletes vörös szirmait, mert a szörny ismét támadt méghozzá rám, de Axel segítségével kivédtem.
Győzelemre álltunk, mert sikerült megsebeznünk, az első támadást alkalmaztuk, de csak ugyan ugyanaz lett a vége. A csodás rózsabokor mellé estem, miközben a szörny Axel felé vette az irányt, aki még nem kászálódott fel. Hamar felálltam, hogy segítségére siessek, de az egyik lábamat nem tudtam meg mozdítani. Lepillantottam a bokámra, amit a rózsa gyökere fogott körbe, s a tüskék a bőrömbe ágyazódtak. Megrántottam a lábam, de a növény csak nem akart ereszteni, felpillantottam. Axel-t a nyakánál fogva emelte fel, aki kétségbeesetten kapálózott és az ellenfél ujjait próbálta lefejteni magáról sikertelenül. Próbáltam kiszabadulni, de sehogy se sikerült miközben Axel már az utolsókat rúgja, ekkor a szörny az egyik kezét elhúzta róla, majd szívétől nem messze megállt. Láttam mire készül, ahogy előre lendíti karját.
- Nee! – sikítottam, ahogy torkomon kifér, de már hiába, áttört Axel bordáin.