Eva próbál elmenekülni a múltja elől, ám Chris visszarántja. Az élet néha sok tud lenni.
» Ez a történet egy jelenleg még befejezetlen történet fordítása, tehát nem saját. Az eredeti ugyanezen néven található meg itt wattpadon, angolul.
» A r...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Úgy ébredek, mint egy zombi. A testem fáj, a fejem szédül, a szám pedig szárazabb, mint a sivatag. A fény éppen annyira szűrődik át a redőnyön, hogy fejfájást okozzon. Átfordulok a másik oldalamra, hogy visszaaludjak. Aztán rámtör a felismerés. A párna, amibe az arcomat fúrom, pont olyan illatú, mint Chris. Lassan kinyitom a szemem, épp csak annyira, hogy lássam körvonalazódni őt. Pont mellettem fekszik. Elég közel, hogy elérjem. Mit keres itt? Nem emlékszem tisztán, hogy vele sétáltam haza az éjjel, emélkfoszlányok villannak be összefűzött ujjainkról. Az éjszaka többi része kiesett. Mi történt azután? Valahogy vele egy ágyban kötöttem ki. Az ágy mellé pillantok. A ruháim a földön hevernek, mintha sietve vettem volna le őket. Igaz, nem vagyok pucér. Egy pulcsi van rajtam. Chris pulcsija. Az, amelyiken a Penetrators felirat díszeleg, és a neve pirossal van kiemelve a hátulján. Érzem, ahogy a szívem kihagy egyet, majd őrületes tempóban kezd el zakatolni, mintha most futottam volna le a maratont. Tényleg ennyire lealacsonyodtam? Nem hiszem el, hogy az egyéjszakás-pulcsiját viselem. Egy vagyok a trófeái közül. Hangja felcsendül a fejemben: Kaphatsz egyet, de előbb le kell feküdnöd velem. De nem feküdtem le vele. Az kizárt. Vagy mégsem? A melltartóm még mindig rajtam van. A kapocs idegesítő és viszketek tőle. Gondolom ez jó jel. Behunyom a szemem, úgy koncentrálok, próbálok bármilyen emléket összekaparni az estéről. Nem sok akad. Képtelen vagyok eldönteni, hogy a testemen barangoló ujjai, lágy ujjbegyek a csípőm alatt, valósak-e, vagy mindössze a képzeletem szüleményei. Nem, ez az álom néhány estével ezelőttről. Chris keze óvatosan a karomhoz ér. A bőre meleg és nyugalmat áraszt. Általában, mikor másnapos vagyok, senkitől nem viselem el, hogy hozzám nyúljon, de Chris érintését nem utálom. Hagyom, hadd csinálja. Megnyugtató. Újból álomba ringat. Elszundítok, remélve, hogy mikor majd felébredek, minden rendben lesz. Hogy nem feküdtem le Chrisszel, és hogy a másnaposságom is enyhülni fog.
- Életben vagy. – Hallom.
- Épphogy. Miért vagy az ágyamban?
- Éjjel nem hagytad, hogy elmenjek. Lefogtál, és azt mondtad, örökké utálsz majd, ha itthagylak. Nem akartam megkockáztatni.
- Aha.
- Hogy érzed magad?
- Mintha halott lennék.
- Szükséged van valamire? Vízre? Fájdalomcsillapítóra? Ölelésre? – Chris megmozdul, a könyökére támaszkodik.
Az ágy besüpped, a gyomrom pedig felfordul. – Arra, hogy tökéletesen mozdulatlanul feküdj. – Figyelmeztetem.
- Miért? – kérdezi.
- Hányingerem van.
- Megint?
Lassan felé fordulok. – Megint? Mit értesz ez alatt?
Chris tanulmányozza az arcomat, majd halkan felnevet. Egyből éber leszek. A sminkem a párnára kenődött, és valószínűleg én vagyok a legszétszórtabb idióta, akit valaha látott. Nem hiszem el, hogy látott hányni az éjjel. Valószínűleg hányás és alkoholszagom van. Miért vagyok ilyen?
- Te és a barátaid ittatok valamit, aminek az íze olyan volt, akár a halálé. Mármint, én is részeg voltam, de amint beütött, teljesen kész voltál. És aztán... - Beharapja az alsóajkát, és a szemöldökei összeszaladnak.
Hallom, ahogy kihagy a lélegzetem. Ideges vagyok. – Aztán mi?
