Eva próbál elmenekülni a múltja elől, ám Chris visszarántja. Az élet néha sok tud lenni.
» Ez a történet egy jelenleg még befejezetlen történet fordítása, tehát nem saját. Az eredeti ugyanezen néven található meg itt wattpadon, angolul.
» A r...
Oups ! Cette image n'est pas conforme à nos directives de contenu. Afin de continuer la publication, veuillez la retirer ou télécharger une autre image.
Épp a felénél járok az egyik kérdés lepötyögésének, amikor megszólal a csengő. Egy pillanat erejéig eltűnődöm rajta, hogy hagyom az egészet. Nem lehet olyan fontos, nem hívtam át senkit, és anyu nincs itthon. De aztán ismét csengetnek. És megint. És teljesen biztos vagyok benne, bárki is legyen, csak azért csinálja, hogy felbosszantson. Működik.
Biztos valami gyerek tréfálkozik. Veszek egy mély levegőt, mielőtt az ajtóhoz sétálnék. Ám mikor kinézek az ablakon, nem egy gyereket látok, mint ahogyan arra számítottam. A térdeim majdnem feladják a szolgálatot, mielőtt kinyitnám az ajtót. Chris azt. Chris føkken Schistad.
Elfordítom a kulcsot és kinyitom az ajtót. – Szia. Mit csinálsz itt?
- Gondoltam jól esne egy kis lazítás a nagy tanulás közben.
- Chris, én...
Hatalmas mosolyt ereszt meg, felemeli a kezét, és meglobogtat egy nagy zacskót a szemem előtt. – Hoztam pizzát és nasit.
Ahogy ezt kimondja, izgatott leszek látogatása miatt. Mármint, egy éhes lány szívéhez a kaja a kulcs. Annyira lefoglalt a tanulás, hogy elfelejtettem enni. – Elképesztő vagy.
- Tudtam, hogy nem mondanál nemet erre. Szereted a Cheetost? Van egy kis csokim is, ha...
- Annyira éhes vagyok, hogy bármit meg tudnék enni. Gyere be.
Chris úgy nevet befelé jövet, ahogy más nem tud. – Csak akkor szeretsz, ha kaját hozok. Nem valami egészséges kapcsolat ez.
Kikapom a Cheetost a zacskóból, és a konyhapultra teszem. Feltépem, és gyakorlatilag beporszívózom. – Ó, igen.
- Mi tetszik ennyire? – kérdezi a fejét rázva.
Válaszul bemutatok neki, a szám tele van a sajtos finomsággal, amitől képtelen vagyok hangot kiadni.
Leül az egyik székre, és állát a kezébe temeti. – Nincsenek itthon a szüleid? – Tűnődik, és körbepásztázza a szobát.
- Apám Bergenben él az új feleségével. Anyu sokat utazik a munkája miatt.
- Szóval csak egymagad élsz itt?
- Mikor anya úton van, igen. – Egy újabb szem csipszet dobok a számba, és lassan megrágom.
- Jól hangzik, egyedül lakni.
Homlokráncolva törlöm a sajtos kezemet egy papírtörlőbe. – Nem az.
- Miért? Ölni tudnék egy saját lakásért.
- Egy idő után magányossá válik.
Megértően bólint, szemei arcomat fürkészik. Ha nem ismerném jobban, azt hinném nyugtalan. De miért lenne az?
- Nos, ha szükséged lenne társaságra, hívj fel.
- Hoznál kaját?
- Úgy nézek ki, mint valami kiszállító?
Végigmérem a külsejét. – Hát...
- Hé, ez a legjobb nadrágom. – morcog.
Felkészülök rá, hogy azt mondja, mennyire borzalmasan festek a melegítőmben és a zilált lófarkammal, amit egész nap nem engedtem ki. De nem teszi. És ez elég rendes tőle. – Jól festesz, ne aggódj.
Válaszul csak kacsint.
És azt hiszem, egy hatalmas tócsává válok a padlón.
