Lose Yourself • SKAM • #Mohnstad

csütörtök - 18:07

Csütörtök van, és még mindig nem találtam okot arra, hogy kikeljek az ágyból azok után, ami hétfőn történt. Anyu azt hiszi, beteg vagyok. Szerinte az izzadságcseppek, a sötét karikák a szemem alatt, és a sápadtság azért van, mert influenzás vagyok. Az anyák mindig tudják, mi van, nemde?

A valóságban viszont nem tudok aludni, mert nyugtalan vagyok. Aggódom amiatt, hogy a fotók elérnek az egyik tanárhoz vagy valaki elárulja anyámnak. Egyszerűen csak belefáradtam abba, hogy ezzel kell foglalkoznom, de nem tudom lekapcsolni. Akárhányszor pihentetni próbálom az agyamat, folyamatosan visszajátssza a nevetéseket és az iskola folyósóin visszhangzó sugdolózásokat. Az őrületbe kerget. Soha többé nem akarok a szemük elé kerülni. Chris és az ő önelégült, nőfaló bandája, Iben és a nevetgélő csapata, az emberek a suliban, akik éltetik a pletykákat és jobban érzik magukat attól, ha másik aláhullanak. Egyszerűen nem bírom. Lefogadom, szeretnék, ha csődtömegként térnék vissza az iskolába. Biztos büszkék lennének magukra, amiért betörték az „újlányt". Talán fel kéne vennem a harcot. Tenni valamit azért, hogy a képek ne terjedhessenek tovább. De nincs meg hozzá az energiám. Csak el akarok rejtőzni, felébredni, és ráeszmélni, hogy mindez csupán egy rémálom volt. Mit tettem, amiért ezt érdemlem? Biztos, hogy a legtöbbjük rosszabbat is tett már, mint a lerészegedés vagy a szex. Az elsőévesek gyakorlatilag sorban állnak, hogy lefekhessenek a harmadikos srácokkal. Szóval miért engem támadnak emiatt? Sosem hittem a karmában, de talán az lehet az okzója. Talán büntetve vagyok mindazért, amit elkövettem. A dolgokért múlt évből. Mintha nem szenvedtem volna eleget. Hogyan is lehetnék jobb ember, ha az élet állandóan pofon vág, mikor próbálkoznom? Ez egy körforgás. A történelem ismétli önmagát. És úgy tűnik, sosem tanulok belőle. Minden az én hibám. Tudom, hogy azt. Annyira gyenge vagyok. Gyenge a partik irányába. Gyenge a nőcsábászok felé. Gyenge Chrisért. Azt hiszem, ezért vagyok ilyen nyafogós kis liba. Másokat hibáztatni egyszerűbb, mint elismerni a saját hibánkat. Nem kellett volna elmennem a buliba, nem kellett volna annyit innom. A telefonom felvillan. Felveszem, lefagyok, mikor meglátom, kitől érkezett az üzenet.

Talán beszélnem kellene vele. Hagyni, hogy megmagyarázza. De félek, hogy kiderül, tényleg lefeküdtünk egymással. Bezárom az üzenetet. Most nem tudok Chrisszel beszélni. Már csak a profilképe láttán emlékek villannak be a mellette ébredésről, a hányásszagról és a jäegerről. A legrosszabb dolog az volt, mikor láttam, hogy a ruháim a padlón hevernek, és ráébredtem, hogy a pulcsijában vagyok. Annyira mocskosnak éreztem magam. Kiráz a hideg, egészen a karomtól a hátamig fut. A puszta gondolattól kényelmetlenül érzem magam. Azt hittem, én játszadozom vele. De talán ő keményebben játszadozott velem.

Nem hiszem el, hogy visszazuhantam abba az életmódba, ami ellen hónapokat küzdöttem. Azt hiszem, számomra természetes, hogy bulizós vagyok. Egy módja a szocializálódásnak; hogy barátokat szerezzek - vagy akár barátot. A fiúk néhány pohár sör után mindig érdeklődni kezdenek. Ha valami rossz történik, mindig foghatod az alkoholra. De ezúttal hibáztathatom az alkoholt?

Éreztem, hogy az elmém ismét összeomlik. Elvesztem. Összezavarodtam. Kell valaki, aki értelmet önt belém. Noora nevét kutatva a névjegyzékben azt fontolgatom, jó ötlet-e felhíbni őt. Aztán megnyomom a gombot, és hagyom kicsöngeni a telefont.

- Hé, csajszi, minden oké? Hiányoltunk ma az ebédnél.

- Voltam már jobban is.

- Akarsz beszélni róla?

Azon vagyok, hogy nemet mondjak. De aztán rájövök, talán jobban érzem magam, ha megszabadulok a vállamat nyomó tehertől. - Mi van, ha én kezdtem ezt? Mi van, ha rávetettem magam?

- Mi, Chrisre?

Sóhajtok, hogy összeszedjem a gondolataim. - Úgy értem, nem mintha nem gondoltam volna még rá ezelőtt.

- Eva, ne csináld ezt magaddal.

Chris nem csúnya. Nem nehéz vonzódni hozzá. Főleg nem akkor, mikor az alkohol is képben van. - Mindig annyira vonz Chris, mikor iszom. Mi van, ha le akartam vele feküdni?

Noora egy pillanatig csendben marad. Aztán újból megszólal, a hangja jéghideg. Hallom, ahogy ráncolja a homlokát. - Az nem jelenti azt, hogy hozzájárultál. Akkor is erőszak. Túl részeg voltál, hogy belemenj. Nem tudtad, mi történik.

- Mi van, ha tetszett? Valószínűleg élveztem volna. Az rossz dolog? Igen, az, ugye?

- Láttad a képet. Túl részeg voltál ahhoz is, hogy egyáltalán normálisan funkcionálj. Nincs az az Isten, hogy beleegyeztél, Eva.

Utálom, hogy milyen kétségbeesett és nyávogós a hangom. - Nem tudhatod! Nem voltál ott! Az egyetlen, aki tudja, az Chris. Mit tegyek most?

- Első körben talán beszélned kéne vele. Aztán kivizsgáltatnod magad. Ha elmész a...

Kivizsgáltatni. Mármint nemibetegségre?

Ebben a pillanatban esik le a dolog. A szívem hevesen kezd verni, a homlokom gyöngyözni kezd. Kimászom az egyból és a kukához sétálok, felemelek néhány összegyűrt papírt a tetejéről. Nincs benne semmi. Csak régi házifeladatok, egy üres kólásdoboz és néhány cukorkáspapír. Visszateszem a galacsinokat.

- Eva? Még itt vagy? - A szám túlságoan kiszáradt, hogy válaszolni tudjak. Egyszerűen csak egy furcsa hangot hallatok. - Mi folyik ott? Elnémultál. Elmegyek veled az orvoshoz, ha szeretnéd.

- Én csak... - Próbálkozom, de képtelen vagyok kinyögni. - Csak az van...

- Hogy?

- Üres. A szemetes.

Semmi nyoma bármilyen fóliának vagy használt óvszernek.