Eva próbál elmenekülni a múltja elől, ám Chris visszarántja. Az élet néha sok tud lenni.
» Ez a történet egy jelenleg még befejezetlen történet fordítása, tehát nem saját. Az eredeti ugyanezen néven található meg itt wattpadon, angolul.
» A r...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Az iskola épületének lépcsőin ülök. Chris sehol. Rossz időpontot adtam meg neki? Megnézem az üzenetet a telefonomban, csak hogy biztosra menjek.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Ne reagáld túl. Nyilvánvalóan csak egy olyan személy, aki elkésik a dolgokról. Csak öt perce kellene itt lennie, és valószínűleg egyébként sem tartja olyan fontosnak a velem való találkozást. Egy hete látott utoljára, és természetesen nem helyezne más dolgok elé. És ahogy Sana mondta, csak egy vagyok a sok lány közül, akinek naponta írogat. Csupán meg kell várnom. A lépések hangjára felnézek a telefonomból. Chris megáll előttem, ahol ülök. – Helló, gyönyörűm. – Mosolyog. - Szia.
Lerakja a hátizsákját és tőlem egy lépcsőfokkal lejjebb ül le. – Szóval, miről akartál beszélni? Vállat vonok. – Csak elnézést szerettem volna kérni a pénteken történtek miatt.
Chris kérdő tekintettel néz fel rám. – Tudtommal nincs semmi, amiért bocsánatot kéne kérned. - Tehát akkor nem okoztunk nagy drámát? Azt hallottam, az emberek beszélnek róla, és a Jodelre is posztolták. – Nem engedhetem meg magamnak, hogy az iskolában mindenki azt higgye rólam, hogy bajt keverek a bulikon. Ez lenne a lehető legrosszabb dolog, ami történhet. - Az emberek idegesek voltak, mert mindenkit kitettem, és otthagytam a saját partimat. – nevetett magában. – Nem akartam embereket a házamban tudni, mikor én elmentem, így azt mondtam mindenkinek, hogy jönnek a rendőrök. A homlokomat ráncolom. – Mindenkit kirúgtál, hogy velem jöhess? - Aha, a barátaim utálnak is téged, amiért magaddal hoztad a bolond szőkét. - Megértem. – mondom – Nem szabadott volna hagynom, hogy annyit igyon. - Kødda! Rendben vagy, ne aggódj! – kezét a térdemre helyezi és gyengéden megszorítja. – Eva, az emberek berúgnak a bulikon. Erre vannak a bulik. Ránézek. – Szóval nem vagy dühös? - Nem vagyok dühös. – Válaszol. – William nem túl boldog, de túl teszi magát rajta. Erről akartál beszélni? - Hát, igen. Azt hiszem, bocsánatot szerettem volna kérni Vilde nevében. - Ellógtam az órát emiatt, Eva. Valami izgalmasabbra számítottam. Éreztem, hogy kihagy a szívverésem. – Nem kellett volna ezt tenned. - Oldalra dönti a fejét és rám mosolyog. – Nem kellett volna. De ha választhatok, inkább téged hallgatlak, mint a tanáromat. - Hogyan fogsz levizsgázni, ha sosem mész be órára? Az arca elkomorodik. – Mióta is vagy itt, egy hete? Mit tudsz te a jegyeimről? - Semmit. - Pontosan.
- Én csak... - Beszélhetnénk másról az iskolán kívül? Gyerünk, igyunk egy kávét. – Javasolja, feláll és leporolja a nadrágját. – Én állom. - Most? - Igen, most. – Chris elindul. Amikor ráeszmél, hogy nem követem, megpördül rám pillantva. – Jössz vagy sem?
