Eva próbál elmenekülni a múltja elől, ám Chris visszarántja. Az élet néha sok tud lenni.
» Ez a történet egy jelenleg még befejezetlen történet fordítása, tehát nem saját. Az eredeti ugyanezen néven található meg itt wattpadon, angolul.
» A r...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Elhagyom a városközpontot, magam mögött hagyom a forgalmas, hangos utcákat, és arrafelé veszem az irányt, amerre a forgalom hangja, és az emberek is sokkal csendesebbek, mint a belváros. Arra a következtetésre jutok, hogy ha Chris olyan helyre ment, ahol nem akarja, hogy megtalálják, akkor biztos nem a városban van. Szombat este biztosan nem.
Helyette inkább a környékén nézek szét. William talán a szemeit forgatta erre az ötletre, tekintve, hogy a szülei szintén keresik őt, és biztos nincs otthon. De akkor merre van?
Akárhányszor elhagyok valamit, anyám azt mondja, közelebb van, mint gondolnám. Chris ugyan nem egy hiányzó kulcscsomó, telefon vagy szemüveg, amit egy idős ember felejtett egy padon – annál sokkal fontosabb. De ettől függetlenül is úgy gondolom, igaza lehet, és Chris valahol a közelben van.
Elmélyedek a gondolataimban, helyszínek járnak a fejemben, amelyeket megnézhetnék. Úgy elgondolkodom, hogy megijedek a telefonom csörgésére.
Vilde az.
- Szia, Vilde.
A vonal másik feléből érkező hang csupa pánik és káosz. A hangja a normálistól egy oktávval feljebb szökött. – Eva! Merre vagy? És hol van Noora? Ma van a bulija, emlékszel?
Összepréselem ajkaimat. Nem tudom, hogy magyarázzam meg. Tudom, hogy dühös lesz. Egy pillanattal később erőt veszek magamon, és kimondom, amit Vilde nem akar hallani. – Sajnálom, most nem tudok ott lenni.
A hangjában bujkál a csalódottság, látom magam előtt szomorú arcát. – Szóval... Nem jössz?
- Chris eltűnt, meg kell találnom. – Közlöm vele.
- Tehát a srác, akivel próbálod megbaszatni magad fontosabb, mint a barátaid? – pillanatok alatt fordult őrjöngésbe csalódottsága – Lehet, hogy Ibennek igaza volt veled kapcsolatban.
- Én nem...
- Csak próbálok valami kedveset tenni egy barátomért, és téged nem is érdekel. Másról sem beszélsz, csak Chrisről. Más sem érdekel, csak Chris. Megterveztük ezt a meglepetésbulit Noorának, és arra sem vagy képes, hogy segíts.
- Mennem kell.
- A te feladatod volt idehozni Noorát, komolyan ezt csinálod? Elbaszod ezt az egészet! Elrontod a születésnapját!
- Vilde, a csaj nem is szereti a szülinapi bulikat! Az igazság az, hogy valószínűleg bármit szívesebben csinálna Williammel vagy...
- Williammel?
Egy bicikli fekszik elhajítva a járda mentén, és az egész testem megmered.
Odasétálok és körbenézek. Egy kicsit távolabb van valami, ami egy gördeszkás parknak tűnik. Kísérteties, az egyetlen, amit hallok, valamiféle szakaszos puffanás. Ritmusa van, valamikor lágyabb, máskor erőteljesebb, hangosabb, mint előtte. Próbálom beazonosítani, merről jön.
Aztán meglátom.
Valaki a legnagyobb rámpa tetején ücsörög. Össze van görnyedve, dobál valamit az összegraffitizett fémdarabokra, alakja minden dobásnál megrezzen.
Ráeszmélek, hogy elejtettem a telefonomat, mikor Vilde halovány hangja üti meg a fülemet. – Eva? Mit értesz az alatt, hogy...
Visszateszem a fülemhez.
- Nem tudok tovább beszélni. Mennem kell.
Rányomom a készüléket, majd belesüllyesztem a zsebembe a telefont. Arra koncentrálok, hogy feljussak a rámpa tetejére. Nehéz, de nem hagyom, hogy egy fadarab megakadályozzon a Chrishez való feljutásban. Mikor felérek, óvatosan közelítem meg.
- Szia. – Mondom. Az egész teste megremeg, mintha megijedt volna.
