Lose Yourself • SKAM • #Mohnstad

vasárnap - 00:03

Magzatpózban ülök fejemet a térdeimre hajtva. Olyan érzés, mintha valaki halálos mérget juttatott volna a szervezetembe. Minden forog körülöttem. A padló mozog, a falak egyre közelítenek, meggyőződésem, hogy a plafon hamarosan leesik és összezúz. A testem nem akar együttműködni. Miért nem érdekel senkit? Egy random illető felajánlotta, hogy hoz egy kis vizet, de nem jött vissza. Túl fiatal vagyok, hogy ebben a mosdóban haljak meg. Valaki segítsen.

- Eva, jól vagy?

Annyira boldog vagyok, hogy Chris hangját hallom, hogy majdnem sírva fakadok. A saját nyálam megakad a torkomon, köhögni kezdek. – Haza akarok menni. – Nyögöm ki nehézkesen.

Velem egyvonalba ereszkedik. – Mit iszol? – kérdezi, a mellettem levő pohárra mutatva.

Hátradobom a hajam, a fejem annyira nehéz, hogy oldalra biccen. – Nemt'om, valami csaj adta.

- Ki?

A szemeimet forgatom a kérdés hallatán. Elegem van a vallatásból. – Hárman voltak. Azt hiszem, velem kapcsolatban viccelődtek. Barátkozni szerettem volna velük. – Hallom, hogy motyog valamit zavartsága közepette. Nem kell kioktatnia. Tudom, hogy rossz ötlet volt meginni. Nem kellett volna. Borzasztó állapotba kerültem tőle. – Haza akarok menni, Chris.

Megfogja a kezem és elkezd húzni, hogy felállítson. – Kelj fel.

- Nem tudok. Hányni fogok.

Felnyög. – Nem is próbálkozol.

A szavai rosszul esnek. Ismét hátradőlök, a fejem nekiütődik a falnak. – Kurvára próbálkozom, Chris. Csak annyira rosszul vagyok. Hagyj aludni.

Valaki dübörög az ajtón, a szoba rázkódik. Az agresszív, hangos zajtól ugrom egyet. – Chris, siess!

- Nyugalom! – újból megrántja a kezem. Ezúttal hangja sokkal lágyabb. Mintha egy gyerekhez beszélne. – Gyerünk. Kérlek, Eva, fel kell kelned a földről.

- Rendben. – Beletelik néhány próbálkozásba, beleérve a cipőm levételét is, de végül felállok. Chris felkapja a cipőmet a padlóról, egyik kezébe veszi őket, a másikkal pedig átkarol. – Ne hagyj el mégegyszer. – mondom a nyaka köré fonva a karomat, ölelésbe vonva őt.

- Nem foglak. Hazamegyünk, jó? – Chris lefelé bámul, miközben beszélünk. Nem hinném, hogy valaha is láttam szomorúnak. Dühösnek talán, de sosem szomorúnak. A keze gyengéden végigsimít az enyémen. Megragadom, összefűzöm ujjainkat.

- Miért búslakodsz? – kérdezem, megbökve arcát szabad kezemmel.

A járdában levő buckátol megingok, elvesztem az egyensúlyomat, és elesek. Chris karja gyorsan körbefon, mielőtt teljesen a járdába csapódom. A szorítása erősebb lesz, ahogy felsegít. Túl fáradt vagyok, hogy magamtól sétáljak. Nem válaszol a kérdésemre. Homlokomat ráncolom és újra felteszem. – Szomorú vagy. Miért?

Felpillant. – Le kell állnod azzal, hogy a legjobbat nézed ki az emberekből. Némelyik egyszerűen csak rossz. Sosem lesznek a barátaid. Nem bízhatsz bennük.

- Ne aggódj emiatt. Chris, te remek ember vagy. Úgy viselkedsz, mint egy tuskó, de belül remek srác vagy. – Nehezen ejtem a szavakat, és habár hallom a botladozó nyelvemről pergő szavakat, nem tudok leállni. – Tudom. Érzem. Talán nincs mágikus hizdsábom, mint Sanának, de tudom.

Chris hirtelen megtorpan. Fejét a vállamra hajtja, és szipogni kezd. Felemelem a fejét, letörlöm könnyeit a hüvelykujjaimmal. – Bocs. – motyogja szipogva – Az egész az én hibám. Nem kellett volna belerángatnom téged.

A széltől libabőrös leszek, miközben álldogálunk. Szeretnék már menni. Ágyba akarok feküdni, és elrejtőzni a takaró alatt. – Fázom.

Rámnéz. Aztán leveszi a pulcsiját. Áthúzza a fejemen, majd segít belebújni a karjainál. – Jobb?

Meleg, és olyan illata van, mint neki. – Sokkal jobb. Köszönöm, Chris. Szeretlek.

Beletúr a hajába, közben egyenesen rám mered, de nem szól egy szót sem. Csak bámul. Megeresztek egy mosolyt felé, oldalra döntöm a fejem – vagy oldalra esik, mert túl részeg vagyok ahhoz, hogy egyenesen tartsam. – Hazajössz velem? Anyám nincs a városban. – Nem sok ideje van válaszolni, másodpercekkel később a védőkorláton áthajolva lógok, és a folyóba hányok. Chris mellettem van, a hajamat tartja. Habár a keze a hátamat simogatja, egyértelmű, hogy bárhol lenne, csak nem itt. Megértem. Ha a helyében lennék, én sem akarnék a közelemben lenni. – Sajnálom. – mondom, számat a pulcsi ujjába törölve. – Aztán felfogom, mit csináltam. Sikeresen hányást töröltem egy Penetrator pulcsiba. A korlátnak dörzsölöm a ruha ujját, hátha lejön.

Nem sikerül. Most mindent tönkretettem, nemde?

Sziasztok! Tudom, ismét volt egy kihagyás, előbbre ígértem a részt, sőt, szünetet sem nagyon terveztem, viszont nemrég derült ki, hogy felvettek egyetemre, és rengeteg dolgot kellett - és kell is - ezzel kapcsolatban intéznem, plusz hamarosan gólyatábor, aztán kezdődik a hajrá. Persze nem magyarázkodni szeretnék, elvégre ettől nem lesz több fejezet, csupán közölni szerettem volna, hogy ha néha el-el tűnök, valószínűleg ez áll majd a hátterében.
Egyébként az üzenőfalamra írtam, aki követ, ott értesülhetett arról, hogy lassan jövök valamivel, szóval aki nem követ, és kíváncsi, hogyan érkeznek majd a frissek, kövessen be, ha úgy látja jónak. Természetesen nem kényszer, hiszen azért próbálok majd a részek alá is írni néha (jó lenne valamilyen rendszer erre a dologra itt Wattpadon :D).

Mindemellett pedig köszönöm a sok szavazatot és megtekintést, plusz a hozzászólásokat is, mindig olvasom, válaszolni meg azért nem merek, mert még a végén elárulom, mi következik. Viszont aki szeretne pár szót váltani, bátran írjon akár privátban is, 1-2 napon (vagy akár percen :P) belül válaszolok! ^^

Hamarosan jönnek a további részek, addig is szép napot, estét, éjjelt!

Ramz