Eva próbál elmenekülni a múltja elől, ám Chris visszarántja. Az élet néha sok tud lenni.
» Ez a történet egy jelenleg még befejezetlen történet fordítása, tehát nem saját. Az eredeti ugyanezen néven található meg itt wattpadon, angolul.
» A r...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Ebédidőben sehol nem találom Noorát. Elfelejtette, hogy elkísér az orvoshoz? Nem tudom egyedül végig csinálni. A váróban ülök, a lábaim megállíthatatlanul járnak fel-le. Amit Vilde mondott a klamídiáról, ma reggel óta a fejemben motoszkál. Mintha nem lenne így is elég bajom. Az agyamban abszolút káosz uralkodik. Egy csődtömeg vagyok. Egy másik lány ül velem szemben. Ő nyugodtak tűnik. Azt kívánom, bárcsak én is olyan laza lennék, mint ő.
Már azon vagyok, hogy előszedjem a telefonomat, hogy felhívjam Noorát és megkérdezzem, hol van, amikor végre berobban az ajtón. – Hé, bocsi, hogy késtem. Már aggódtam, hogy nélkülem mentél be.
- Még itt vagyok. – Mondom, és erősen próbálkozom, hogy magazbiztosnak tűnjön a hangom. A porzó torkom persze leleplez. A hangom elcsuklik.
Noora helyet foglal mellettem. – Ne hagyd, hogy Vilde rád ijesszen ezzel a klamídia baromsággal.
A szeme sarka megrándul. Elpislogom a könnyeket, amik kezdenek utat törni. – Csak dühös vagyok magamra. Lehetett volna több eszem. Mindez nem történt volna meg, ha otthon maradtam volna.
- Nem a te hibád.
- De igen. Ez nem az első alkalom, hogy hasonló történik. – válaszokok, lejjebb véve a hangerőt. Noora felé fordulok, biztosra menve, hogy annyira privát a beszélgetésünk, amennyire csak lehet. – Tavaly megcsaltam az exemet. Akkor sem emlékeztem semmire.
Azt hiszem, a teljes emlékezetkieséssel figyelmeztet a testem, hogy valami olyat tettem, amit meg fogok bánni. Valamit, amit egyébként is legszívesebben elfelejtenék.
- Beszéltél már Chrisszel?
- Nem.
- Egyszer úgyis szembe kell nézned vele.
A velünk szemben ülő lány úgy tűnik, mintha erre reagálna. A tekintete merengő. Épp egy magazint lapozgat, de valami miatt úgy érzem, hallgatózik. Akárhányszor ránézek, a szemei visszatérnek az újságra. Azóta azt az egy oldalt olvasgatja, amióta kezébe vette a magazint - tizenöt perccel ezelőtt. Mi van vele?
- Eva Mohn? – szólít az orvos.
- Én vagyok... - felállok és besétálok az orvosi szobába Noorával a hátam mögött.
- Foglaljatok helyet, lányok.
Ahogy leülünk, az orvos a kezembe ad egy pohár vizet. Feltételezem észrevette, mennyire ideges vagyok.
- Miben segíthetek? – kérdezi, végiggörgetve egy listán, megnyitva egy fájlt a számítógépén. Gépelni kezd.
- Talán együtt voltam valakivel.
Az orvos leveszi a szemüvegét, a képernyőről rám szegezi a tekintetét. – Talán együtt voltál valakivel?
- Igen, és előfordulhat, hogy klamídiám van.
- Van tudomásod az óvszer használatáról?
- Nem. De fogamzásgátlót szedek.
- Az már valami. Ám ettől függetlenül még védekezned kell a szexuális úton terjedő betegségek ellen. – sóhajt, teljesen tárgyilagosan. Visszatér a gépeléshez. – Milyen tüneteid vannak?
- Tünetek?
- Nem éreztél viszketést, duzzanatot vagy bármilyen fájdalmat vizelés közben?
- Nem. Ez jó jel? – Reménykedem egy pillanatig.
- Sajnálatos módon nem lehet klamídiát, ha nincsenek tünetek.
A szívem ismét kihagy egy ütemet. Noora megszorítja a vállam. Érzem, hogy újra járni kezd a lábam. Képtelen vagyok nyugton ülni. – Oké, nos... Van bármilyen teszt?
Visszaveszi a szemüvegét. Erősen ráncolja a homlokát; nagyon gondolkodik valamin. Egy pillanattal később megszólal. – Úgy látom, sok minden jár a fejedben. Szeretném, ha beszélnél egy szakemberrel, aki segíthet neked.
Megrökönyödöm a javaslatán. – Mi, mármint egy dilidoki?
- A szexuális zaklatás nem olyasmi, amit félvállról veszünk. Komoly dolog. Talán úgy érzed, nem kell beszélned róla, de ez nem így van. Azért vannak, hogy segítsenek, Eva.
- Senkivel sem akarok beszélni. Csak tudni szeretném, hogy van-e klamídiám vagy sem.
Az orvos előszed egy cetlit. Aláírja, mielőtt átadná nekem. – Itt nem tudok segíteni, de foglalok időpontot a klinikán. Ott képesek lesznek segítséget nyújtani és támogatnak.
- Aha, tökmindegy. – elveszem a fecnit, összehajtom és a táskámba süllyesztem. – Köszönöm. – Elmegyek a vizsgálatra. De az esélytelen, hogy a pszichiátriára is. Annyira nem vagyok szétcsúszva.
Már menni készülünk, mikor megállít minket. – Lányok?
- Igen?
- Tessék. – mondja, miközben átad egy marék óvszert. – Kérlek, használjátok ezeket. Nem csak a fiúk felelőssége, hogy védekezzenek. Gondolnotok kell magatokra.
Noora egy kínos nevetés kíséretében rámnéz. Elvesz néhányat és a zsebébe dugja őket. Ezelőtt soha nem mutatott érdeklődést a szex iránt, ezért összezavarodom. Mikor tervezi használni azokat? Kérdő pillantást intézek felé, mielőtt eltenném a sajátjaimat.
- Jobb felkészülni, nemde? – mondja halkan, vállat vonva. – Vagy odaadhatjuk Vildének. Talán hasznukat veszi.
- Igaz. – mikor távozunk, nem érzem magam jobban, mint akkor, mikor bementünk. Azt hiszem, csak egyetlen dolog maradt hátra. – Beszélnem kell Chrisszel.
