Eva próbál elmenekülni a múltja elől, ám Chris visszarántja. Az élet néha sok tud lenni.
» Ez a történet egy jelenleg még befejezetlen történet fordítása, tehát nem saját. Az eredeti ugyanezen néven található meg itt wattpadon, angolul.
» A r...
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
Még oda sem értünk a buliba, máris kicsit viccesen érzem magam. Chris készített nekünk koktélokat sima limonádéból és számos ismeretlen pia egyvelegéből, amit a szüleitől lopott. Ócska. Egy kétliteres limonádés üvegből isszuk, osztozunk egymás között, míg haladunk a parti irányába, bármerre is legyen az. Sana kissé lemaradva sétál, terelget minket, mintha két kóbor birka lennénk. Azt hiszem, szükség is van rá, hogy őszinte legyek. Enyhén dülöngélünk.
- Hányni fogok. – Figyelmeztetem őket.
- Kérlek, ne. – Mondja Sana.
Chris kikapja az üveget a kezemből, és átkarol. – Semmi hányás! Eva, ha később smárolni fogsz Penetrator Chrisszel, jobb, ha magadban tartod. Különben megérzi.
Erőteljesen nyelek egyet, szorosan behunyom a szemeimet, koncentrálok, hogy ne érezzem magam rosszul. – Az undoríró. – Az út széle felé vezetnek, ahol valaki megtart, hogy ne essek fel. Érzem, hogy a hajamat hátrafogják.
- Hányni fogsz?
- Jól vagyok. – hebegem, nekidőlve annak, aki mögöttem áll. – Menjünk tovább.
- Oké, már nincs messze innen.
Ismét visszatértünk a sétáláshoz. Összefűzöm a karom Sanáéval, hogy egyenesben tartsam magam. – Taxit kellett volna hívnunk.
- Hogy széthányd az üléseket? Kösz, nem.
Morcosan nézek rá. – Nem hánytam. És nem is fogok.
- Ügyes lány. – Mondja.
Chris felvisít izgalmában. Az alkohol mostanra egyértelműen a fejébe szállt. – Harmadéveseket látok! Jobb, ha vigyáznak magukra, elememben vagyok.
Amikor odaérünk a házhoz, a bejáratiajtót nyitva találjuk, két Penetrator pulcsis srác torlaszolja el az utat. – Kik vagytok?
- Mi... - Sana vitába szállna, de egy odabentről jövő ismerős hang félbeszakítja.
- Engedjétek be őket. – Chris az. Egy hatalmas seb húzódott a szemétől az arcáig, és az orra alá odaszáradt a vér. William fél kézzel támogatja. Mikor beérünk, eltolja magától Williamet. – Beszélnem kell Evával. – Nyögi.
Chris tesz egy lépést felém, majdnem elesve a folyamat közben. Elkapom Sana tekintetét, ahogy szemeit forgatja. A kezem megragadja a pólóját. Magammal húzom, hogy eltűnhessünk az embertömegből. – Nem vicceltél, mikor azt mondtad, bénulásig buliztok. – Közlöm.
Lágyan a fülembe kacag. – Tudom. Sajnálom, részeg vagyok.
- Ahogyan én is. – válaszolok – Mi történt veled? Fájdalmasnak tűnik.
- Látnod kéne a másik srácot. – viccelődik, ajkai gyenge mosolyra húzódnak. Aztán az arca hirtelen érzelemmentessé válik, összevonja a szemöldökét. – A Yakuza srác szarságot beszélt.
- Így hát behúztál neki egyet?
Chris hunyorogva megrázza a fejét. – Nem érted. Rólad mondott dolgokat.
Minden felsejlik. Amit Sana mondott nemrégiben arról, hogy egy lányt olcsó kurvának hívtak. Egyszerre rázott ki a hideg és öntötte el forróság a testemet. – Rólam?
Bólintott, majd leeresztette a fejét. Mintha félne attól, hogyan reagálok majd. – Igen.
- Mit mondott?
Sóhajt. – Dolgokat, amiért pofán vertem. Megérdemelte.
- Köszönöm. Hogy kiálltál értem.
- Bármikor, Eva. – mondja – Kérdezhetek tőled valamit?
- Igen. Hacsak nem smárolni akarsz, mert akkor a válasz nem.
Nevet. – Nem ez a kérdésem.
- Mi az?
- Azt mondtad korábban, nem szereted a bulikat, mégis itt vagy.
A falnak dőlve pihenek. A teste veszélyesen közel az enyémhez, és szükségem van valamilyen támaszra, ami nem Chris mellkasa vagy karjai. – Nem szeretem a bulikat.
- De mindegyiken megjelensz amióta csak találkoztunk. Ha ennyire utálod őket, miért vagy itt?
Rosszallóan nézek rá, fürkészem az arcát, próbálok rájönni, komolyan beszél-e vagy csak próbál hülyíteni. – Miért forgatod ki a dolgokat?
- Nem forgatom, csak szeretném megérteni, mi zajlik a fejeben. – mondja előredőlve, és egy kósza tincset a fülem mögé tűr.
És ismét elájultam tőle. Túl egyszerű vagyok.
Sóhajtok. – Régen bulis lány voltam. Amíg át nem vertek.
- Mi történt?
- A barátom... - kezdek bele, de megtorpanok. – A volt barátom és a haverjai sokat buliztak. Anyám sosem kedvelte őket, így hagytam, hadd rendezzenek bulikat a házunkban, hogy idegesítsem őt. Egyik este, mikor nem volt otthon, a rendőrök vetettek véget a partinknak. Füvet találtak, amit Jonas a szobámban rejtegetett. Nem is tudtam, hogy ott van, de én vittem el érte a balhét.
- Picsába.
- Osloba költöztünk, hogy magunk mögött hagyjuk az egészet. Megígértem anyámnak, hogy leállok a bulizással. Azt hittem, képes vagyok rá, de – ahogy azt a példa is mutatja -, nem megy valami fényesen. Haszontalan vagyok.
Chris két ujjával végigsimít az arcomon. Végighalad az állam vonalán, kényszerítve arra, hogy felnézzek rá. A tökéletes szögben van ahhoz, hogy meg tudjam csókolni. – Nem vagy haszontalan. – Mondja.
Képtelen vagyok türtőztetni magamat. Chris felém hajol, gyengéden, épp annyira közel, hogy legyen időm elhúzódni, ha meggondolom magam. De nem. Hagyom, hogy ajkai az enyémnek nyomódjanak, és csókban forrjanak össze, amire már múlt hét óta vágyakozom. Nedves és kusza. Az orra többször is az arcomnak ütközik, és egyszer még fel is szisszen a fájdalomtól, mert véletlenül az arcán lévő sebhez érek. Mi magunk vagyunk kuszák, de ez így jó.
Elhúzódom tőle, képtelen vagyok visszafogni egy önkéntelen ásítást. Az alkohol elálmosított. Chris halkan kuncog. – Tényleg ilyen unalmas volnék?
- Nem, csak álmos vagyok.
A derekamra teszi a kezét és felemel. – Akkor hát feküdjünk le.
