Lose Yourself • SKAM • #Mohnstad

hétfő - 13:36

- Korrigálnod kell a színt, aztán korrektort tenni rá. – mondja Vilde – Máskülönben át fog ütni a kék.

A többiek áthajolnak a válla felett, figyelve, ahogyan beleütögeti a nagy adag korrektort a véraláfutásos arcbőrömbe.

Chris megköszörüli a torkát, a szemöldökei egy vonalba kúsznak. – Honnan tudsz ennyit a véraláfutások elfedéséről?

Sana lassan búlink, a kezében lévő szendvicset piszkálgatja. – Igen, honnan?

A szivacs felemelkedik a bőrömről. – Ő, régen... - kezd bele Vilde és hatalmas koncentrálással bámul az arcomba. – Előző szemeszterben sokat kellett csinálnom.

A szemem sarkából látom, ahogy Noora vörös ajkai elnyílnak. Mondani készül valamit, de Vilde közbevág.

- Mármint, nem véraláfutásokat tűntettem el. Csak folyton csókolgatták a nyakamat a bulikban. A fiúknak úgy látszik, bejön. A nyak kiszívása. De azok is olyanok, mint, ez, tudjátok. Szinte ugyanaz. – teszi hozzá, nyelve botladozik. Néhány másodperc alatt paprikavörössé változik. Óvatosan megérinti a nyakát. – A bőr itt nagyon érzékeny, könnyen sérül. Egyébként nem remek, hogy tudom mindezt? Ha nem így lenne, Evának egész nap ezzel a véraláfutásos fejjel kéne mászkálnia a suliban.

Mi többiek csak meredten bámulunk rá, próbáljuk követni, amit mond. Mint valami szózsonglőr – ha Olimpiai sport lenne, hogy megállás nélkül annyi szót mondjuk, amennyit csak tudunk, övé lenne az első, a második és a harmadik hely is a dobogón.

- O-oké... - mondja Noora, miközben vesz egy levegőt. Mintha Vilde helyett is lélegezne, akinek szüksége van egy jó mély levegővételre.

A sminkszivacs ismét az arcomnak nyomódik. Reflexből elfordítom a fejem, azt eredményezve ezzel, hogy Vilde kézzel rántja vissza.

- Maradj nyugton, kérlek.

Egy párszor még hozzám érinti a szivacsot, aztán hátrébb lép.

- Hogy fest? – Kérezem.

Senki nem felel.

Próbálom felhívni magamra a figyelmet a karom lóbálásával. – Csajok? A véraláfutás... Eltakarta?

De mintha láthatatlan lennék. Mind a négyen valamit a hátam mögött tüntetnek ki a figyelmükkel. Először az arcuk sima, kifejezéstelen. Aztán Sana karba fonja kezeit mellkasa előtt, és undorodva néz tovább. Aztán egytől egyig kerülnek sokkba, undorodnak és hitetlenkednek.

- Serr? – kérdezi Chris a szemét forgatva – Még mindig beszél vele? Mindazok után, ami történt?

Megfordulok, hogy megtudjam, miről van szó.

Eltart egy darabig, mire leesik, merre kell néznem. Ebédidő van, és a legtöbb ember eszik vagy ücsörög. Egy csapat másodéves egy a parkoló melletti bokor mögött cigizik, de a vastag füstfelhő elárulja őket. Végigpásztázom a nyílt terepet, még mindig nem értve, min vannak úgy kiakadva barátaim. Valaki a lépcsőn ül, könyvet olvas, aztán ott van...

Chris és Iben. Együtt ebédelnek. Mond valamit, miközben kinyit egy zacskó Cheetost és a lány felé nyújtja. Iben nem kér.

Egy pillanatra találkozik a pillantásom Chrisével.

Gyorsan lehajtja a fejét, és visszadugja a kezét a zacskóba.

- Azt hittem, dühös lesz rá azok után, amit mondott. – mondja Sana, visszarántva minket a valóságba.

Csak vállat vonok. – Azt hiszem, egyes emberek között különleges kötelék van, bármi történjék.

Noora felhorkan. – Erős kapocs. Cheetosszal kínálta, holott allergiás rá.

- Allergiás?

- Evett egy keveset a tavalyi pénzgyűjtésen, és teljesen feldagadt a szája. – Magyarázza Chris.

A tekintetem visszakalandozik Chris és Iben irányába, aztán meglátom. Mindketten siralmasan festenek. Iben elhajol, Chris pedig chipsszel tömi magát, hogy ne kelljen megszólalnia.

A tekintetük találkozik, de elnéz, és előkapja a telefonját. Annyira csalódott vagyok. Azt hittem, a dolgok egyszerűbbek lesznek, miután beszéltünk a hétvégén. Azt hiszem, mégsem.

Egy lépés előre. Ezer hátra.

A telefonom megrezzen az asztalon. Felveszem és megnyitom az üzenetet.