Tűz és víz

1. Agresszió a lépcsőn

t ű z   é s   j é g

Mondják: jéggé fagy a világ,

Mondják, megég.

Tudom, ilyen a vágy, tehát

Vallom a tűz teóriát.

De ha kétszeri lesz a vég,

Mivel volt dolgom gyűlölettel, 

Én azt mondanám, hogy a jég

Is príma fegyver

És épp elég.

Robert Frost

-------------------

Ma már csak azt bánom, hogy beszálltam abba az autóba, ahelyett, hogy elhagytam volna a várost, az országot, a földrészt, sőt, földtekét azon a lágy, szürke reggelen. Akkor még sejteni se mertem, miféle fájdalomdémon leleménye lehet az elkövetkezendő hónapok történése. 

A tintaszín eső áztatta üvegen át homályosan láttam csak a gimnáziumot, ami felé tartottunk. A bejárat előtt lassan lefékeztünk, én pedig kiszálltam a kocsiból, és a csomagtartó felé vettem az irányt. Egyedül tornacipőm vészjósló cuppogása és a kipufogó hangja töltötte be a néma teret. Anyám is kiszállt a járműből, és segített kivenni tömérdek poggyászom a csomagtartóból. 

- Ha van valami problémád, - tette a vállamra a kezét, szokatlan komolysággal rám nézve. - De tényleg, bármi... - folytatta, egy perc hatásszünetet tartva. - ...akkor oldd meg. 

- Hát köszi anya - nevettem el magam hitetlenkedve. - Ez aztán tényleg jó tanács. 

- Mit vártál, könnyes búcsút? Szombaton találkozunk, Lena, legyél jó! - ölelt meg gyorsan, azzal már szállt is vissza a kocsiba. 

Én inkább a járdára vonszoltam a bőröndömet, s intettem egyet neki, mikor a dudaszó jelezte, hogy elhajt. A higanyezüst víz egyre csak gyülekezett a lábamnál, az iskolámmá avanzsált kastély tornyai pedig fenyegetően, a kopár utca türanniszaiként meredtek a kékjét vesztő ég felé. 

Az óriási méretű épület felé fordultam, s jobban szemügyre vettem. A hatalmas bejárat felett egy fehér márványtáblán az iskola neve állt cikornyás betűkkel: Wingston Gimnázium, a különleges tehetségek gondozója. A gótikus stílusban épült intézmény csodaszép volt, rögtön elnyerte a tetszésemet. 

A bejárat előtt mintegy megilletődve torpantam meg. Már bőrig áztam az esőben, de ez nem szegte kedvemet, sőt. Örömömet leltem benne, s mindenben mi hozzá volt köthető. Mondjuk ez nem meglepő, mivel a víz elem birtoklója voltán, még szép hogy éltem-haltam a vízért. 

Világos, élénk kék hajam vizesen tapadt a hátamra. Az arcomat az ég felé emeltem, de a nyirkos realitás minduntalan felkűzdötte magát a gerincemen. Csak álltam ott dacos gyerekként, megváratva a késlelhetetlent. 

Arra riadtam fel önkényes mozdulatlanságomból, hogy a legjobb barátnőm, a levegő elem büszke birtokosa, hirtelen kinyitja a hatalmas bejárati ajtót, és rámkiált. 

- Lena gyere már be, bőrig áztál már! - ragadott karon, és rántott be az épületbe. 

- Neked is jó reggelt Clar! - köszöntem cinikus éllel a hangomban.