Tűz és víz

49. Minden jó, ha jó a vége

Éjjel még sokáig beszélgettünk Shawnnal, de megérte, ugyanis a történteket jól kiveséztük. Mikor a házunk elé értünk, láttam rajta, hogy még mondani akar valamit, de hogy mit, azt már sosem tudom meg, ugyanis pont akkor szólalt meg a közeli templom harangja. Így hát sietősen elbúcsúztunk, én pedig rögvest besurrantam a házba. 

Úgy látszott, sikeres volt a "szökésem", ugyanis anya láthatólag azóta se ébredt fel. Ahogy a szobámba értem, becsukva magam mögött az ajtót, sóhajtva dőltem végig az ágyon. Miután átvedlettem magam pizsamába, újból megpróbálkoztam az elalvással. Immár nagyobb sikereket értem el, ugyanis csak egy óráig forgolódtam az ágyban, mire sikerült végre elaludnom. 

Viszont még alig múlt reggel nyolc óra, mikor kómásan bámultam az előttem álló személyre. 

- Csajos nap! - visította a képembe Clar, elnyújtva az utolsó szót. Erre az ébresztésre pont nem számítottam. Mert bár tegnap említette, hogy átjön ma, de hogy reggel nyolcra? És milyen "csajos nap"?

- Mi? - motyotam bambán, mert bár sok kérdésem lett volna, hirtelen ennyit tudtam csak kinyögni. 

- Ugye nem hitted, hogy hagylak itt bedepizni? - fonta össze maga előtt a karjait. És bármennyire is igyekezett, valahogy nem tudtam komolyan venni ebben a "Hakuna Matata" feliratú pólóban. - Újra? - dünnyögte. 

- Egyáltalán hogy jutottál be ide? - kérdeztem rá két ásítás között. 

- Anyukád beengedett, ha nem lett volna elég levágós - forgatta a szemét. - De most nem ez a fontos! Ugorj ki az ágyból, mert megyünk a plázába! - vigyorodott el. 

- Előbb megreggeliznék - tápászkodtam fel, lerúgva magamról a takarót. 

- Majd bemegyünk a mekibe - legyintett. - Öltözz és mehetünk is. 

- De előbb meg kéne kérdeznem anyát, hogy mehetek-e - akadékoskodtam, miközben a hiperaktív barátnőm már a szekrényemből dobálta ki nekem a ruhákat. 

- Már lezsíroztam vele - vágta rá. Én meg csak elképedve ültem az ágyam szélén. - Siess, mert sok megbeszélnivalónk van! 

- Ha még tudnád, milyen sok - tettem hozzá dünnyögve, mert eszembe jutott a tegnap éjjel. 

- Mi? - kapta fel a fejét, mint egy vadászkutya, aki nyomra akadt. 

- Mindjárt mesélem - álltam fel az ágyról, és elkezdtem készülődni. 

---------------

- Te jó Isten! - tagolta maga elé meredve Clar, miközben a mekiben ültünk, és épp a fél étlapot pusztítottuk el. - A te életed aztán nem ingerszegény! - ocsúdott fel, és elképve nézett fel rám. Na igen, elmeséltem neki a tegnap éjjeli kiruccanást is Shawnnal. - Akkor ti most? - tért a lényegre Clar, mire én leintettem. 

- Nem, nem járunk! - vágtam rá. 

- Pedig kéne! - tette hozzá. 

- Figyi, kell egy kis idő, hogy begyógyuljanak a sebek, érted - magyaráztam. 

- Persze, értem én, csak hát még a vak is látja, hogy mennyire összeilletek, erre itt szerencsétlenkedtek már hány hónapja - mondta a szemembe. 

- Van időnk, nem? - vontam vállat.

- Hát, titeket ismerve, bármikor elpatkolhat valamelyikőtök - tűnődött el. 

- Kösz - sziszegtem.

- Most mi van? Ha Shawn nem jön jókor, ma már nem ülnél itt.

- Tudom! És hagyjuk ezt a témát, nem kell neked is még mondogatnod, ígyis ezen kattogok egész nap! - csattantam fel. Aztán rögtön meg is bántam, hogy ilyen ingerült voltam. - Bocs, de csoda hogy nem kaptam idegösszeomlást eddig. 

- Nem, nem, én bocsi, hogy ezzel zaklatlak. Váltsunk témát. 

-----------------

A nap hátralevő részében Clarrel mi voltunk a megtestesült klisék, és be kellett vallanom, egész jó volt kis időre félretenni a problémákat, és vihogó kamaszlányként shoppingolni. Kár, hogy így az összes meglévő zsebpénzemet elvertem ruhákra, és nem mellesleg kajára, hisz nem is én lennettem volna, ha egy plázába beérve nem fosztottam volna ki a mekit. 

De hétfőn már korán se volt ilyen jó a kedvem, mert bár, mint azt az igazgató reggeli beszédéből is megtudhattuk, Willt életfogytiglanra lecsukták egy New York állambeli szuperszigorú, vámpíroknak fenntartott börtönbe, de mivel én voltam az egyetlen túlélő Will elraboltjai közül, akaratlanul is rivaldafényben voltam. Biztos voltak olyanok, akik azt se tudták eddik, hogy létezem. De ennek vége, mert most már mindenki "ismert". Ennek örülnöm kellet volna elvileg, de az, hogy mindenki nonstop bámult, elég frusztráló volt. Bár legtöbben szóltak hozzám pár bátorító szót, ami azért jólesett. 

És így, hogy immáron Shawnnal is jóban voltam, sokkal jobban élveztem az iskolát. Főleg most, a karácsony közeledtével, mivel az ünnepi hangulat ráragadt szinte mindenkire. Már csak három hét volt szentestéig, de nem csak ez miatt voltak bezsongva a diákok. Ugyanis a szünet előtti utolsó péntek estéjén lesz megtartva a hagyományos, karácsonyi buli. Most bál nem lesz, az ilyenkor nem szokott lenni. Ez csak, és kizárólag buli lesz. 

Mivel a legutóbbi sulis program se sült el valami jól, legalábbis részemről biztos nem, ezért ehhez az eseményhez se fűztem nagy elvárásokat. Eleve el se akartam menni, de Clar biztos rábeszél, vagy ha nem tud, akkor talicskával eltol a bálterembe. 

Emellett a suli még szervezett "mókás" össznépi korizást is, ami nekem minden volt, csak mókás nem. Tekintve, hogy kábé annyi érzékem van a korcsolyázáshoz, mint egy galandféregnek. Az egyetlen örömöm az volt, hogy Shawn mindig jókor volt jó helyen, és elkapott ha épp hátast akartam dobni. Bár még így is elnyúltam párszor a jégen, de túléltem, és én már ennek is örültem. Az egómnak mondjuk nem tett jót, hogy láttam ahogy körülöttem mindenki csak úgy siklik a jégen, én meg csak poroszkálok. Jobban mondva, poroszkáltam, ha éppen nem vergődtem. 

Szóval így teltek el a hátralévő hetek, aztán mint mindig, azon kaptam magam, hogy kábé egy hét és karácsony, én pedig senkinek nem vettem ajándékot még. Miután szombaton végigszlalomoztam a pláza összes boltján, igen, a mekit azért se hagytam ki, szóval mikor ott ültem az egyik padon egy sajtburgerrel a kezemben, átnéztem az ajándékokat. 

Vettem ajit anyának, nagyiéknak, Clarnek, és Shawnnak. Na igen, ez az az ajándék, ami tényleg csak a véletlen műve volt. Egyszerűen mikor megláttam azt a The Walking Dead-es pólót az egyik kirakatban, rögtön ő jutott eszembe. Hogy ennek tényleg örülne, és hogy nem mellesleg mennyire jól nézne ki rajta. És ja, megvettem neki. Azt se tudtam, mikor adom oda neki, vagy lesz-e egyáltalán alkalmam rá, de már úgyis mindegy volt. 

Most pedig péntek volt, egy óra múlva kezdődött a karácsonyi buli, nekem pedig semmi kedvem nem volt elmenni rá. De hiába, mert Clar öt perce rontott be a szobámba, és most épp a szekrényemben kutakodott, valami "buliszerkó" után.