Tűz és víz

72. Shawnnak elege van

Már felkészültem a becsapódásra, és arra, hogy nyakamat törve zúgok le a lépcsőn.

Ámde mindez nem történt meg. Ugyanis két erős kar megragadta a derekam, és még időben visszarántott. Magához szorítva tartott biztonságban, így éreztem zakatoló szívének minden dobbanását. Az illat, melyhez fogható nincs a világon, újból hatalmába kerített. Öntudatlanul is átkaroltam a nyakát, mintha a világon ez lenne a legtermészetesebb dolog. 

Ijedten néztem fel megmentőm égkék szemébe, miközben az adrenalinlökettől őrült tempóban lüktető vérem hangjától nem észleltem semmit a külvilágból. Az idő megállt. Csak én és ő léteztünk. Oly régóta nem érintettem már meg, hogy bőrének selymes érintése mágnesként vonzott. 

Ott, abban a pillanatban biztos voltam benne, hogy az én világomnak gravitációja pontosan felé vonz. 

De ez a tökéletes pillanat nem tartott sokáig, bármennyire is azt akartam, hogy örökké tartson. Mindketten egyszerre ocsúdtunk fel az álomvilágból, és zuhantunk vissza a rideg valóságba. 

Meglepetten vettem észre, hogy szinte mindenki megtorpant mellettünk, legalábbis az osztálytársaim biztosan. Mindenki meglepetten, és értetlenkedve pillantott felénk. Kivéve egy valakit. Shawnt még soha nem láttam ilyen dühösnek, és ez rendkívül megrémisztett. 

- Tudtam! Tudtam, hogy viszonyotok van! - kiabálta Shawn, megtörve a csendet. Még ellenkezni sem volt időm, mert rögtön folytatta. - Pont ezzel, pont ezzel az utolsó, semmirekellő, megátalkodott kis - sorolta magából kikelve, mire muszáj volt közbeszólnom. Nem tűrhettem, hogy szidja Billt, ráadásul olyanért, amit nem is tettünk meg. Igaz, érzéseim voltak Bill iránt, mióta megismertem, de soha nem csaltam meg Shawnt. 

- Fejezd be, Shawn! Nem csaltalak meg! 

- Itt ölelgetsz előttem más férfit, ne mondd, hogy nem csalsz meg! Még van képed a szemembe hazudni?! - ordította magából kikelve. A folyosón közben mindenki elhallgatott, és a drámát hallgatta.

- Csak megbotlott, én pedig elkaptam. Ennyi az egész - szólalt meg Bill, akivel közben elengedtük egymást, higgadt, mégis határozott hangon.

- Igen, biztos azért öleltétek át egymást - felelte Shawn gúnytól csöpögő hangon. 

- Értsd már meg, hogy nem léptem félre soha! - vágtam rá kétségbeesetten. 

- Nem vagyok vak Lena! Mindent értek mostmár - nézett rám megvetően, undorral. - Tudnom kellett volna előbb is, hogy mi folyik a szemem előtt - mért végig minket. - Te is csak egy szeszélyes kurva vagy, aki kihasznált engem, és az első emberrel félre kúrt! - hangoztatta Shawn üvöltve.

- Lena nevét ne merd a szádra venni! Ő nem csinált semmit! - vágott közbe Bill erélyesen, miközben védelmezően elém állt. Közben a torkomat szorító, folytogató érzés egyre erősebb lett, és tudtam, nem tudom sokáig visszatartani a sírást. 

- Ide figyelj, te alávaló féreg! Annak a nevét veszem a számra, akiét akarom! Egy szavatokat se hiszem már el, ne is magyarázkodjatok! Vége, Lena! Szakítok veled! - közölte lesajnálóan, azzal sarkon fordult, és elviharzott. 

Pár pillanatig csak bámultam utána lesokkolódva. Kínos csend vette át az üvöltözés helyét. Senki nem mert megszólalni. 

Mikor realizálódott bennem, hogy mi is történt az imént, kitört belőlem a zokogás. Rögtön elkezdtem futni, hogy minnél messzebb kerüljek a kíváncsi és szánakozó tekintetektől. A könnyek elhomályosították a látásom, és alig láttam merre megyek. 

Az egyik kihalt folyosón végül megtorpantam, és hátamat a falnak nekivetve sírtam tovább. Hirtelen arra eszméltem fel, hogy Bill ott terem mellettem egy szemhunyásnyi idő alatt. Szó szerint a karjaiba estem, mert annyira rázott a zokogás, hogy már alig tudtam megállni a lábamon. 

Miközben magához szorított, a fal mentén lassan lecsúsztunk a padlóra. Én közben a pólójába kapaszkodtam görcsösen. Nem tudtam, hány óráig voltunk ott. Teljesen elvesztettem az időérzékemet. Tudtam, hogy fájni fog, tudtam, hogy egynap az egyiküket el kell engednem. De nem voltam felkészülve arra, hogy mindez ma fog megtörténni. Egyszerűen nem álltam rá készen. 

Órákig zokogtam némán, arcomat Bill mellkasába temetve. Csak a néha felhangzó, szaggatott lélegzetvételem tört meg a minket körbeölelő csendet. 

Boldog voltam, mert a karjaiban tartott, viszont ez nem enyhítette a fájdalmat, amit Shawn hagyott maga után. Tudtam, hogy örökre elveszítettem őt. Nem várhattam el, hogy ezután barátok maradjunk. 

Viszont az fájt a legjobban, hogy olyan miatt hagyott el, amit meg se tettem. Egy ölelés nem számít megcsalásnak tudtommal. 

Idővel a sírásom szipogássá csendesült. Mikor az is abbamaradt, csak az ürességet maradt utána. Nem volt kedvem felállni, és elmozdulni Bill biztonságot nyújtó karjai közül. Eléggé kimerített ez a nap lelkileg. Nem érdekelt, hogy lekéstem ötven megbeszélést, és hogy ezért mennyire fognak leszidni. 

Örökre ott akartam maradni, félig a padlón feküdve, Bill ölelésében. Egyszerűen csak itt leltem vigaszt, az ő néma tökéletességében.