Tűz és víz

11. Will felbukkan

- Szia anya - köszöntem el tőle az előszobában, s a bőröndömet az ajtó felé rángattam sietősen.

- Vigyázz magadra, majd hívlak este - búcsúzott tőlem. Kilépve a bejárati ajtón, még visszaintegettem, aztán elindultam a kapu felé. Hallottam mögöttem az ajtócsukódást, én pedig már vettem elő a fülhallgatóm, mikor megpillantottam a felém tartó Shawnt. 

- Hello - köszöntött, lazán megállva a kapunkban, pont mellettem. Zsebre tett kézzel állt, sötétvörös farmerben, amiről egy rakat lánc lógott le, és fekete-piros kockás ingben. 

- Szia. Elém jöttél? - kérdeztem zavartan. 

- Ja nem, csak a pályaudvarra megyek én is, tudod, a koliba - röhögte el magát. Ez kínos. - És megláttam hogy épp indulsz, szóval gondoltam bevárlak. Ennyi. 

- Ja, oké - megint túlgondoltam a dolgokat, most pedig biztos ő gondol bele többet. Ez egy ördögi kör. 

- Indulunk? - kérdezte Shawn, miközben tett egy lépést felém. 

- Aha, persze - vágtam rá felocsúdva.

-----------------

- Lena, végre ideértél, pár perc és itt a busz - ugrott oda hozzám Clar, amint odaértünk Shawnnal a pályaudvarra. Az este kilenckor induló busz tényleg nemsokára be kellett, hogy érjen.

- Lena, kérdezhetek valamit? - lépett elém Dia, én pedig már sejtettem, hogy mire is akar kilyukadni.

- Aha, persze - feleltem kissé gyanakvóan. Erre Dia erőltetetten belenevetett Shawn arcába, amit senki nem tudott mire vélni. 

- Ilyenkor a frászt hozod rám - mondta Shawn nemes egyszerűséggel.

- Gyere - rántott félre Dia, Shawn hallótávolságán kívülre. 

- Mi van közted és Shawn között? - szegezte nekem a kérdést kertelés nélkül.

- Ruha és levegő.

- Haha, nem sokáig! - kiáltott fel diadalittasan, mire én egy szemrehányó pillantással jeleztem neki, hogy jobban teszi ha nem kürtöli világgá a köztünk elhangzott szavakat. - Együtt vagytok, mi? - folytatta, immár halkabban, de ugyanolyan kíváncsiságtól mohón csillogó tekintettel.

- Mi csak barátok vagyunk - feleltem komoran.

- Aha - forgatta meg a szemét. - Ne próbáld ezt bemesélni nekem! Még a vak is látja hogy forr köztetek a levegő. Shawn biztos nem csak barátként tekint rád. És! Nekem ne tagadd hogy nem jön be neked! - sorolta lelkesen.

- Shhh! Mindenki meg fogja hallani... ezt ne itt beszéljük már meg! - sziszegtem, a körülöttem állókra pillantva.

És ekkor végszóra befutott a busz, mire én vissza siettem Shawn mellé. Hálás voltam, hogy ideig-óráig megszabadultam Dia szemérmetlen faggatózásától.

--------------------

Mikor a szobámba értem, és kipakoltam, egyszerűen nem tudtam mit kezdjek magammal. Este fél tíz volt, és még egyáltalán nem voltam álmos. Odaléptem az erkélyajtóhoz, és lassan elhúztam előle a függönyt. Kint már besötétedett, de mégis úgy kedvem támadt az udvarra menni. Sötétedés után még úgyse voltam ott, hát ideje kipróbálni ezt is - gondoltam, azzal nekilódultam.

Az udvaron volt pár ember, köztük Shawn és Jack is. Egy padon ültek, kezükben egy-egy szál cigivel. Nem akartam odamenni hozzájuk, így is mostanában rengeteg időt töltöttem Shawnnal, ahhoz képest hogy az elmúl nyolc évben szinte beszélő viszonyban sem voltunk. Félreértés ne essék, igaz hogy az eltelt egy hétben eléggé megkedveltem Shawnt, de nem akartam, hogy azt higyje, nyomulok rá, és nem hagyom a barátaival lenni. Láthatólag nagyon is jól elvolt nélkülem, volt mit megbeszélniük Jackkel.

Így hát letelepedtem egy padra a focipálya mellett, és onnan figyeltem a csillagos égboltot. Teljesen elkalandoztak a gondolataim, miközben a gyönyörű eget bámultam, hátracsukló fejjel. A közeledő léptekre se figyeltem, ahogy arra se, hogy valaki leült mellém a padra. 

- Gyönyörű, igaz? - zökkentett ki egy hang a gondolataim forgatagából. Mély, megnyugtató dallam volt ez fülemnek, el is maradt minden kételyem affelől, hogy milyen szándék vezérelte hozzám. A fiúnak ugyanolyan kék tincsei voltak, mint nekem, és a szeme is azúrszínben világítottak bele az éjszaka sötétjébe. Ebből már le is szűrtem hogy melyik elem birtoklója. 

- De még mennyire - mosolyogtam rá nyugodtan. Örültem neki, hogy társaságra leltem ilyen késői órában is.

- Will vagyok. Végzős itt - nyújtotta felém a kezét.

- Lena -  fogadtam el gesztusát. A kezében szinte elveszett az enyém. - Gólya - mosolyodtam el félszegen.

És így kezdődött a beszélgetésünk Willel, ki oly sok mindent indított el az életemben. Hozzá volt visszavezethető minden, ami cirka fél év múlva már az életemet jelentette.

Több közös volt bennünk, mint az először gondoltam. Végre megismertem a személyében egy fiút, aki szeret olvasni. Ez áttörés volt minden szempontból, s örvendtem magamban annak, hogy végre találtam egy intelligens férfit, akivel megvitathattam minden kis elmefuttatásomat, amit senki más nem értett meg. Se a legjobb barátnőm, se Shawn, ki ekkor már belopta magát a szívembe, és főleg nem Mark, aki szintén oly közel állt hozzám.

Mielőtt éjfélt üthetett volna az óra, elindultunk az épületbe. Will egészen a szobámig kísért. És oly sokat jelentettek számomra ezen apró gesztusai. Emlékszem, abban a pillanatban kristálytisztán láttam a jövőt. Tudtam, hogy ez az ember mindig is az életem része lesz. 

Végül igazam lett. Bár akkor még azt hittem, csak barátság lesz, mi életünk végéig átível. Már aznap este ragaszkodtam hozzá, s a barátsághoz amit kínált. Tudtam, őt nem fogom elengedni. 

----------------

Reggel az első óránk matek volt, és a terembe lépve épp egy kifli repült el a az arcom előtt. Átlagos jelenség nálunk.

- Mark, passzolj már nekem is egyet! - ordította Rob.

- Valakinél nincs rántott hús? - kiáltotta Ryan.

- Nálam van! - kiabálta Jack, miközben előhúzott a zsebéből egy szeletet.

- Kösz tesó, ez így jó lesz - kapta el Ryan a felé hajított panírozott húst. Miért nem lepődök meg azon, hogy a fiúk zsebében rántott hús van, és kiflit hoznak matek órára?

- Most reggeliztünk srácok! És amúgy is, hogy tudtok reggel nyolckor ilyet enni? - vonta kérdőre őket Lyssa.

- Lyssa, Lyssa, Lyssa. Meg mered kérdőjelezni a gondolkodásunkat? - szólt neki Rob.

- Chh, még jó hogy!

- Én csak el szeretnék jutni a padomig anélkül hogy fejbe dobnának egy kiflivel - rohantam a helyemre megilletődött fejjel.

- Hát itt meg mi folyik? - csodálkozott Mr. Crible, a matek tanárunk, aki épp akkor lépett be a terembe mikor Diara rádobott Mark egy szelet panírozott húst, mire Dia felsikoltott meglepetésében.

- Hülye! - dobta vissza Marknak az ételt. Ő még mindig csak röhögött.

- Nem játszunk az étellel gyerekek! Nem hittem volna hogy ezt még gimnáziumban is el kell mondanom! - morgolódott a tanár. Hiába, a hátsó sorból a fiúk félig elfojtott röhögése hallatszott.

- Akkor ki is jöhetne a táblához felírni valaki a házi feladatot, mondjuk legyen.... Mark Stone!

És ezzel Mark arcáról leolvadt a mosoly hirtelen.

- Esetleg elárulná a tanár úr, hogy mi volt a házi? - kísérelte meg megkérdezni Mark, miközben a táblához ballagott.

- Ó, hát ha nem csinálta meg, akkor majd most a táblánál sor kerül rá.

Ekkor Mark feje betorzult, és tudtuk, véget ért a mulatság.