Tűz és víz

18. Győzködés a négyzeten

Egy hét telt el azóta, hogy felajánlottam Shawnnak, hogy megmutatom azt a könyvet neki. És most jött el a nap, ezen a hétfőn, hogy meg is mutassam, mivel most jutott csak eszébe. Szép. 

Órák után a szobámban, az ágyon ülve figyeltem, ahogy elkerekedett szemekkel olvassa a sorokat. Egy halvány mosolyt megeresztettem erre. Hiszen úgy látszik, valami még őt is megrémíti. 

- Ez komoly? - nézett fel hüledezve a régi könyvből. 

- A saját szemeddel láttad, hogy le van írva. Szóval igen, komoly - bólogattam elégedetten. 

- Hát ez nagyon durva, de nyugi, most már megszűnt ez. Sőt, nem csak most, már több mint háromszáz éve! Nincs miért aggódnunk. - tette túl magát rajta tárgyilagosan. 

- Mi? Most te komolyan ilyen hamar túlteszed magad ezen? - néztem rá hüledezve. 

- Ja -vont vállat, azzal visszaadta a könyvet.

- Nem is aggaszt, hogy mi lehet ott? Mérgek, hullák, vagy ami még rosszabb, a sikertelen kísérletek végeredményei!  - osztottam meg vele feldúltan az elképzelésim. 

- Ez elképzelhető. De pont ezért, Lena! Az ég szerelmére, maradj ki ebből! Veszélyes, ezt te is jól tudod.

- Hogy hagyhatnám annyiban? Hisz megöl a kíváncsiság hogy mi lehet ott! 

- Az lehet, de hidd el, jobb lesz ha nem is nyomozol utána. Vannak dolgok amikről jobb nem tudni. Nem jössz Xboxozni? - lépett az ajtóhoz. 

- Nem, most nem - válaszoltam neki összevont szemöldökkel, mire ő vállat vonva kiment a szobából.

---------------------

Este volt már, mikor kopogásra kaptam fel a fejem a töri könyvből. 

- Gyere be - fordultam unottan a hátamra, miközben a nyitódó ajtót kémleltem. Dia lépett be rajta.

- Szia! Van kedved lejönni velem a büfébe, és forrócsokizni mondjuk? - dülöngélt előre-hátra az ajtó kilincsbe kapaszkodva. 

- Ja, miért is ne - tápászkodtam fel az ágyról. 

- Szuper - vigyorodott el Dia. 

A menzára leérve az italautomatához mentünk. Dia bedobálta az aprót a gépbe, aztán kiválasztotta az italt. Műanyag pohár a gép alá, kész. És várt. 

- Rajta tohonyák! - rúgott bele a gépbe, mire én elnevettem maga. Aztán zörögve elkezdte a forró italt a pohárba csorgatni. - Na azért! - fonta karba a kezét maga előtt. 

- Wow, nem hittem hogy sikerül ennyivel megjavítanod - nevettem. 

- Csodákra vagyok képes Lena, csodákra! - bizonygatta tettetett komolysággal, miközben a poharáért nyúlt, ami időközben színültig telt az édes folyadékkal. 

- Azt meghiszem - nevetgéltem, miközben én is vettem egy forrócsokit az automatából. Mikor az enyém is elkészült, leültünk egy asztalhoz a sok közül. Most lényegtelen volt, hogy hova ülünk, hiszen már alig voltak az ebédlőben. Néhányan még a késői vacsorájukat fogyasztották el, de legtöbben csak lejöttek még enni vagy inni valamit, miközben beszélgettek. Pont mint mi. 

A hozzánk legközelebb eső üres asztalnál foglaltunk helyet, egymással szemben. 

- Amúgy én nagyon nem értelek téged - kezdett bele a mondandójába fejcsóválva. Már számítottam rá, hogy megint szentbeszédet fog tartani.

- Miért is? - nevettem el magam kínosan. 

- Bejössz Shawnnak, neked is bejön ő, és mégse jössz össze vele.

- Ez nem ilyen egyszerű - szegtem fel a fejem. 

- Dehogynem. Lena, ez mindenkinek nyilvánvaló már! Maximum nektek nem. De valamelyikőtök léphetne már. Mert rossz nézni ahogy nyűglődtök - sóhajtotta. 

- Először is, én nem vettem észre hogy Shawnnak bejönnék, azt meg végképp nem, hogy a te szavaiddal éljek: "nyűglődne". Figyu, az nem jelent semmit, hogy sokat lógunk együtt - magyaráztam neki szájbarágósan. 

- Egyszer kívülről kéne látnod magatokat! Akkor talán észrevennéd amit én - dörzsölgette fáradtan a homlokát, miközben hátradőlt a széken. 

- Nem tudom, mit látsz köztünk, de javaslom hogy látogass el a nővérhez. A hallucinációk nem normálisak - kezdtem el szürcsölni a forrócsokim, miközben elfojtott mosollyal néztem, ahogy Dia feje vörösödik. És már nyitotta is a száját, hogy mondjon valami csípős visszavágást, de ekkor mellénk lépett egy ismerős arc. 

- Nocsak, ezt is megértem! Egyszer Clar nélkül látlak titeket - ült le mellém Lyssa, kezében egy pohár gőzölgő valamivel. 

- Nem volt a szobájában - vont vállat Dia. Erre mindhárman sokat sejtetően összenéztünk.

- Végülis, bárhol lehet - mosolyodtam el. 

- Nem kell rosszra gondolni egyből, ejnye - ironizált Dia vigyorogva.

- Majd holnap kifaggatjuk - ittam bele újból az italomba. 

- De még mennyire. Elvégre valakivel biztos volt. Ő társasági lény, nem bír egyedül meglenni - elmélkedett Lyssa. 

- Mit iszol? - bökött a fejével Dia Lyssa pohara felé. 

- Zöld teát. Imádom. 

- Zöldet, mi? - nevetett fel Dia. 

- De vicces valaki - forgatta a szemét. - Igen, zöldet. A sors fintora.