Tűz és víz

70. Az íjász bűvkörében

Bár a tanár bemutatta, hogy kell az íjat használni, de én valahogy nem nagyon tudtam rá odafigyelni. Hogy is tudtam volna, ha ő ilyen közel volt hozzám, és ilyen intenzíven éreztem az illatát. Mögöttem állt, és ha nem rá figyeltem volna, akkor is megéreztem volna a jelenlétét. Egyszerűen nem lehetett nem felfigyelni rá. 

Mikor a tanár felszólított minket arra, hogy álljunk sorba, és kezdjünk el gyakorolni, én tanácstalanul álldogáltam egyhelyben. Igazából mindegyvolt nekem, hogy elsőnek vagy utolsónak égek be. A tizenkettedikes lány, akinek a nevét még mindig nem tudtam, magabiztosan a sor elejére állt. Valamiért a többiek viszont nem követték, és még mindig nem mozdultak meg. Nyugtalanul fordultam körbe, és megállapítottam, hogy mindenki engem nézett. Nos, ez kicsit se javított a helyzeten. 

Jack határozottan megállt előttem, és a tekintete rólam átvándorolt Billre. Két tűz közé szorultam, szinte szó szerint. Kétségbeesetten pillantottam Timre, aki mellettem állt. De válaszul ugyanolyan zavart tekintettel nézett vissza rám. 

- Mi lesz már? - csattant fel az idegen lány, aki már vagy két perce állt a sor elején. 

- Tim, nyugodtan állj be elém - szólalt meg Jack, még mindig le nem véve a pillantását Billről. Nem mertem hátrafordulni, de e nélkül is tudtam, hogy Bill is Jacket fikszírozza. 

Tim inkább nem ellenkezett, és beállt második helyre, pedig látszott rajta, hogy szívesebben állna mellettem. 

Miután Jack is előfordult és beállt a sorba, el is kezdtük mi is a gyakorlást. Vagy öt perc késéssel, de sebaj. 

Az ismeretlen csaj majdnem telibe találta a táblát, Tim eléggé bizonytalanul lőtt, és tulajdonképpen épphogy eltalálta a céltáblát. Jack is ügyes volt, bár ez nem lepett meg. Ekkor én kerültem sorra, és lévén, hogy ezelőtt soha nem fogtam íjat a kezemben, azt se tudtam hogyan tartsam. Első ránézésre olyan könnyűnek tűnt, és lehet hogy könnyű is volt, csak én voltam eredendően balfasz. 

Még a nyilat se tudtam egyhelyben tartani, folyton megremegett. Már kezdtem volna feladni, mikor Bill érintését éreztem meg. Közvetlenül mögöttem állt, és a óvatosan átfogta a kezeimet. Pont úgy igazította őket, hogy jól fogjam az íjat és a nyilat. 

Hirtelen meg se tudtam szólalni a meglepetéstől. Meg mertem volna esküdni, hogy még levegőt is elfelejtettem venni, és a szívem is kihagyott egy ütemet. 

Ekkor Bill felhúzta az íjat, és a karunk tökéletesen egyvonalba került. Refleszszerűen kihúztam magam, így a hátam nekifeszült a mellkasának. Semmi mást nem hallottam a saját szívverésemen kívül. Közben pedig éreztem minden egyes lélegzetvételét, és hirtelen rendkívüli boldogságérzet fogott el, csupán azért mert ő itt volt. 

- Így kell - mondta halkan, az arcomhoz hajolva. 

Mikor az ujjaimat lefeszítette a húrról, és ezzel a nyíl kilőtt, egyszerre öntötte el a tüdőmet a levegő, és nyertem vissza újból az időérzékemet. Ezt a pár percet ugyanis végtelenül hosszú időnek éreztem, és semmissé vált minden, ami kettőnkön kívül létezett. 

Fájdalmas volt a visszatérés. Hirtelen minden zajos lett és hideg, a tüdőmet pedig égette a levegő. Bizonyára tényleg nem lélegeztem egy ideig. Továbbá Bill testének melege is hiányzott. Csak most vettem észre, hogy milyen hideg volt a fűtetlen tornateremben. 

Egyszercsak gúnyos taps hasított a levegőbe. A zaj irányába kaptam a fejem, és kínosan tapasztaltam, hogy néhány sorral arrébb Shawn méregetett dühösen. 

De nem volt időm még arra se, hogy rosszul érezzem magam emiatt, mert hirtelen egy titkárnő jelent meg mellettem. 

- Miss Water, az igazgató hívatja önt. Az európai nagykövetség van itt konferenciagyűlésen. A maga szereplése ezen kulcsfontosságú. 

Annyira meglepett ez a hír, hogy nem is tudtam rá mit mondani. Na meg ahhoz sem voltam hozzászokva, hogy ilyen hivatalos hangnemben beszélnek hozzám. Még soha az életben nem hívtak Miss Waternek. 

Miközben követtem a nőt kifelé a teremből, még futólag visszanéztem a többiekre. Pillantásom először Shawnon akadt meg, de csak azért, mert olyan értetlenül bámult, hogy nem tudott elmenni mellette az ember normálisan. Egyértelműen nem hallotta, miért kell távoznom, és ezen nagyon felhúzta magát. 

Mikor a tekintetem átvándorolt Billre, kétség sem fért hozzá, hogy ő már eddig is nézett. Fél szemöldökét felvonva óvatosan elmosolyodott. Saját magam is meglepődtem, ugyanis szavak nélkül feltett kérdését egyből megértettem. Azt akarta megtudni, hogy ma még láthat-e. 

Erre ösztönösen elmosolyodtam, és aprót bólintottam. Visszafordulva amíg kimentünk a helyiségből, végig vigyorogtam mint a vadalma. 

Aztán a valóság ködként ereszkedett a tudatomra, miszerint nekem volt már párom, és egyáltalán nem Bill az. Nincs rosszabb annál, mikor egyszerre vagy boldog és boldogtalan. Mert hiába kínzott a bűntudat Shawn miatt, az önfeledt boldogság, mit Bill léte okozott, nem vált kámforrá ettől. 

--------------

Egy sor bájolgásból, és alázatos bólogatásból állt az elmúlt egy óra. Az európai nagykövetek stratégiai megbeszéléséhez aligha tudtam valami érdemit hozzátenni, tekintve hogy gőzöm sem volt, milyen katonai bázisokat kéne megerősíteni. A jelenlétem egyértelműen inkább csak jelképes volt, meg merem kockáztatni, hogy csak az udvariasság kedvéért volt indokolt ott lennem. De már hozzászoktam, hogy biodíszlet vagyok néha, szóval nem igazán hatott meg. 

- Lena, gyere ide egy percre - szólított meg az igazgató, mikor már mindenki szállingózott ki a konferenciateremből. Rosszat sejtve araszoltam vissza hozzá, és kérdőn emeltem rá a tekintetem. - Először úgy terveztük, hogy nem fogunk kivételezni veled, és a többi diákkal együtt haladsz a tanmenetben. De tekintve, hogy rengeteg időd fog elmenni megbeszélésekre, és a közeljövőben rendszeresen kell majd utaznod is, ezért úgy döntöttem, nem kell bejárnod az órákra. Elvégre úgyis a legtöbb órát lecserélték most a harcászat formáinak megtanulására, ami neked fölösleges lenne, hisz úgyse mehetsz ki harcolni, ha kitör a háború. 

- Rendben - bólintottam. Erre egyszerűen nem tudtam többet mondani. Természetesen zavart, hogy nem harcolhatok majd a barátaim oldalán, és azt kell néznem majd, hogy az életükért küzdenek, miközben engem egy csapat testőr vesz körül. De nem tudtam mit tenni ellenne, hisz hiába voltam én a Kiválasztott, attól még az igazgató mondta meg, mit csináljak. Bármennyire is hitvány egy helyzet volt, bele kellett törődnöm. 

Az egész napom egy merő unalom volt, szinte csak megbeszélésekből állt. Amiken a jelenlétem teljességgel fölösleges volt, hisz beleszólásom úgyse volt semmibe. 

Este fáradtan ballagtam a szobám felé, a gondolataimba temetekezve. Mikor befordultam a folyosóra, ösztönösen mosolyodtam el. 

Mert ott állt valaki az ajtómnak támaszkodva, és a világ legszebb mosolyával nézett rám.