Tűz és víz

97. Xamarius

Mikor felkeltem, Bill közölte, hogy mutatni akar valamit. A szokásosnál gyorsabban öltöztem fel, ugyanis rendkívül kíváncsi voltam, vajon mi lehet az, amit pont az esküvő reggelén akar mutatni. A vendégek már pár napja megérkeztek, tulajdonképpen már minden készen állt a mai szertartásra. 

- Ez tulajdonképpen egy nászajándék, ha úgy vesszük - ecsetelte, mikor már a palota folyosóin haladtunk. 

- Nászajándék? Jézusom, ez olyan kínos, én nem vettem neked semmit - estem kétségbe. Ez majd ide állít egy Ferrarival, én pedig állhatok ott üres kézzel. Vagy megkérem az egyik szobalányt, hogy csomagoljon be egy hatalmas dobozba, és adjon át Billnek. A semminél jobb. 

- Nyugodj meg, nem is várok cserébe semmit! - vágta rá őszintén. Ezzel félbeszakította a gondolatmenetemet, ámde nem éreztem tőle jobban magam. Ezt biztos látta is rajtam, ugyanis megnyugtatólag még hozzáfűzött valamit. - Amúgy is Nertlandban az a szokás, hogy csak a vőlegény ad nászajándékot a menyasszonynak. 

- Mióta ez a szokás? - kérdeztem mosolyogva. Olyan aranyos volt, ahogy próbált vigasztalni. 

- Hát, most óta - bökte ki, mire mindketten elnevettük magunkat. - De most komolyan, nem akarom, hogy ez rontsa el a kedved. Nem várok el semmit cserébe. És ez minden tettemre vonatkozik, tudod jól - felelte nyugodtan. Kissé jobban éreztem magam ettől, bár még mindig bántott a tény. Mindenestre igyekeztem túltenni magam ezen az apró részleten. Nem akartam elrontani a pillanatot. Amúgy is fölösleges olyanon rágódni, amin már nem lehet változtatni.

Mikor egy ajtó elé értünk, és Bill megtorpant, még mindig nem is sejtettem, hogy mi lehet az ajándék. Elővett egy kulcsot az öltönye belső zsebéből, és azt lassan elfordította a zárban. Tette ezt hatalmas mosollyal az arcán, mintha még ezzel is az idegeimet akarná húzni. Aztán kitárta előttem az ajtót. Még mindig nem láttam semmit, így beljebb léptem. 

És akkor elállt a lélegzetem. 

Egy hatalmas, üvegkupolás csarnokban voltam, amiben ott volt az ajándékom. 

Nem Ferrari volt.

Hanem egy sárkány.

Hatalmas testével köröket írt le a levegőben. Éjfekete pikkelyein megcsillant a tetőn beáradó napfény, kísérteties ragyogásba vonva az állatot. Szárnyai mintha csak óriási denevéré lettek volna. Nyakán végig tűhegyes tüskék álltak rendezett sorokban. Fején több szarva is volt, mintegy nagyobb kiadású tüskeként funkcionált mind. 

Megpillantva minket, lassan leereszkedett elénk. Egy darabig messziről kémlelt, aztán egyre közelebb jött. Felém hajolt, olyan közel, hogy szinte összeért az orrunk. Magamat is megleptem azzal, hogy nem kezdtem el hátrálni, de még csak meg se ijedtem. Éreztem magamon a lélegzetét. Végig a sárkány gyönyörű, élénksárga szemébe néztem. Pupillája vékony vonalként meredt rám, de nem találtam rémisztőnek. Sőt. Megnyugodtam az átható pillantásától. Olyan értelmet láttam a szemében, mintha csak emberi intelligencia lenne. Lassan, gyengéden megérintettem az arcát, ő pedig rezzenéstelenül tűrte. 

- Xamarius - suttogtam, szinte öntudatlanul. 

-----------------

- Mégegyszer köszönöm Bill, ezt nem tudom elégszer mondani - fakadtam ki örömtelien, mikor szokásosan reggel meglátogattuk Freddyt. 

- Tudtam, hogy imádni fogod - jelent meg az arcán egy elégedett mosoly. - De honnan jött az a név? - nevette el magát. 

- Ránéztem, és ez volt az első szó ami eszembe jutott róla. De most mondd, hogy nem hangzik jól? - vontam fel a szemöldököm - Amúgy honnan szerezted? Ha jól tudom, kihaló félben vannak, és egy vagyonért lehet hozzájuk jutni - vontam fel a szemöldököm. Bár utóbbi nem volt akadály neki, azt tudtam. 

- Vannak kapcsolataim - felelte sokat sejtetően. 

Ekkor viszont berontott az ajtón három szobalány, ezzel megtörve a családi idillt. 

- Kisasszony, azonnal el kell kezdenünk az esküvői készülődést, különben nem végzünk időben! - ragadott karon az egyikük, és diszkréten az ajtó felé vezetett. A másik kettő egyetértően bólogatott az oldalán. Mind fiatal volt, a húszas éveikben járhattak. 

- Nemsokára találkozunk - küldtem még gyorsan egy mosolyt Bill felé, aztán a személyzet kérésének eleget téve ki is vonultam a szobából. 

---------------

Órákba telt, mire elkészültem. De az eredmény magáért beszélt. 

Egy hatalmas, egész alakos tükör előtt álltam, és éppen a szobalányok, a sminkes és a fodrász művét csodáltam. Már rajtam volt az esküvői ruha, fátyollal együtt. A hajammal nem csináltak sok dolgot, mert kiengedve akartam hagyni. De azért két tincset hátrafogtak, hogy azért ne legyen olyan hétköznapi. A fodrász munkája igazából abban rejlett, hogy valamit, lövésem sincs mit, csinált a hajammal, amitől olyan dúsnak tűnt, mint még soha, ráadásul csillogott is. Na a sminkemről ne is beszéljünk. Természetes hatást keltett, és egyszer az életben tökéletesnek nézett ki benne a bőröm.

Valamivel előbb elkészültünk, szóval még volt vagy fél órám a szertartásig. Fogalmam sem volt, hogy mit csinálok még addig, lévén, hogy már most gyomoridegem volt. Semmi nem kötött le, talán egyedül az, hogy egoista módon bámultam magam a tükörben, és a szobalányok elismerő pillantásaiban sütkéreztem. 

Hirtelen kopogott valaki az ajtón, mire összerezzentem. Az egyik alkalmazott rögtön oda is sietett az ajtóhoz, és szélesre tárta azt az érkező előtt. 

Nekem pedig kihagyott egy ütemet a szívem. 

Ott állt előttem Shawn. Tökéletesen passzoló öltönyben és vérvörös nyakkendőben. Az arcán átfutott egy szomorú mosoly, de aztán újból komoly arccal bámult. Egyikünk se tudott megszólalni. Én a meglepetéstől, ő talán nem is tudta, hol kezdje. A szobából diszkréten távozott az összes személy rajtunk kívül, mígnem kettesben maradtunk.