Tűz és víz

102. Zsarolás levélben

Eltelt pár hét, és a palotában minden a legnagyobb rendben zajlott. Idilli, bárminemű problémától mentes napokból állt ez az időszak. Már-már gyanúsan jól alakultak a dolgok. 

És ha az emberrel túl sok rossz dolog történik, nem tudja a boldogságot sokáig gyanakvás nélkül élvezni. Mert hiába ismételtem el magamnak százszor is, hogy Will halott, Shawnt pedig végleg kizártam az életemből, még így sem tudtam teljesen megnyugodni.

Éreztem, hogy ennek még nincs vége. Túl könnyen megoldódott az egész, szóval még biztos a legjava hátravan. Félreértelmezhetetlen volt a vihar előtti csend. De ennek ellenére próbáltam élvezni az új, mesébe illő életemet. 

- Jó reggelt - szólalt meg egy álmos hang mellettem. Lustán Bill felé fordultam az ágyban. - Készen állsz a családi vacsorára? - utalt a ma esti programra. 

Az egész Odair és Water család összes élő tagja jelenlétét teszi rajta, ami kissé okot ad az aggodalomra. Tekintve, hogy mindkettőnk családjában volt számos nem hétköznapi személy, akik igen hamar össze tudnak majd különbözni egymással. Továbbá remélni tudtam csak, hogy Bill ízig-vérig vámpír rokonai nem fogják kinézni az én halandó családtagjaimat, ahogy azt sajátjaikkal tették. 

- Persze, alig várom - mosolyodtam el, mintha mi sem történt volna, próbálva megnyugtatni őt. Mintha csak látta volna, mi zajlott le a fejemben, egyszerűen elnevette magát. 

Ám az én arcomról hamar leolvadt a mosoly. Hirtelen felfordult a gyomrom, mintha csak háromszázhatvanöt fokos fordulatot tett volna. Úgy éreztem, menten elhányom magam. Egy szempillantás alatt átvágtam a hálószobánkon, és már a fürdőben is teremtem. A másik pillanatban már a vécé fölé görnyedve adtam ki magamból a gyomrom tartalmát. 

Észre se vettem rögtön, hogy Bill már mögöttem is termett, és a hajamat fogta, másik kezét pedig a hátamon nyugtatta támogatóan. Undorodva megtöröltem a számat egy darab vécépapírba, és kimerülten a lehúzó gombra nehezedtem. Percek múlva még mindig a kövön térdeltem, a hideg csempét markolva. Teljesen összezavarodtam. Egyszerűen nem tudtam mire vélni az előbb történteket. 

- Biztos csak a puding - motyogtam magam elé, miközben feltornáztam magam. 

- Igen, biztos. Na gyere - karolta át a derekam, megtámogatva ezzel. Rámhagyta, de még láttam, ahogy egy bizonytalan mosoly átsuhan az arcán. Hirtelen kétségbeestem, tudtam, hogy az ő fejében már felsejlett valami, amit én még csak nem is sejtettem. Mindig így volt, de ezúttal nem megnyugvással töltött el, hanem páni félelemmel. 

- Jól vagy? Lemondhatom a vacsorát ha rosszul érzed magad - fordított maga felé aggodalmasan, és az előbbi pillanatnyi nyugodt magabiztossága azzal semmivé is foszlott. 

- Dehogy kell lemondani - ráztam meg a fejem, feleszmélve önnön rémképeimből. - Minden rendben - erőltettem magamra egy mosolyt. 

- Engem nem tudsz átverni, ugye tudod? - nézett rám azzal a jól megszokott, mindenttudó tekintetével. Szórakozottan szemforgatással válaszoltam erre, próbálva a nevetést visszafojtani. 

- Hogyne tudnám. De tényleg semmi bajom. Most lezuhanyzok, és máris üzemképes állapotban leszek - feleltem lehiggadva.  

- Te tudod - hátrált ki a fürdőből.

---------------

A vacsora hosszúra nyúlt, és szellemileg igen kifárasztott. Bár Bill családja most már elégedett volt, hogy vámpír lettem, de attól még arroganciájuk nem lett kevésbé zavaró. A nap végén a csend, ami a szobába érve fogadott, különösen jól esett. 

A napokban megmutatkoztak az uralkodói lét hátrányai is. Bill és én is rendkívül elfoglaltak voltunk, sok hivatalos dolgot kellett intéznünk. Tudtam, hogy ez is a velejárója, de azért mégis kissé kedvemet szegte. Ráadásul elég ramatyul is éreztem magam mostanában, reggelente gyakran hánytam, és ez kezdte rányomni bélyegét a napjaimra. Szerintem valami mediterrán vírust kaptam el, mert Maine államban soha nem betegedtem le így. Bill mintha tudott volna valamit, de úgy nézett ki, mint aki félt kimondani. Lehet, valami halálos kór. Viszont akkor se értettem aggodalmát. Vámpír voltam, nem tudtam meghalni. Legalábbis így nem. 

Egyedül az dobott fel, hogy a barátaink délután újból meglátogattak minket. Egy hetet fognak itt tölteni, és úgy éreztem, most pont erre lesz szükségem.

Egyik délután is épp a sok szalon egyikében beszélgettünk. Borús idő volt, kétség kívül vihar készülődött.

- Oh Cintia, hozd ide azt a tábla szalonnát, meg egy kiló hurkát - szólt oda az egyik cselédnek Mark szórakozottan. Mindenki kényszeredetten felröhögött, ez annyira nem ideillő volt. 

Ekkor viszont berepült az ablakon egy nyolchátú bagoly, és egy égett pergament dobott le közénk. 

A helyiségben megfagyott a levegő, a madár pedig tett egy kört a szobában, aztán távozott ahol bejött. Letaglózva bámultam a pont előttem heverő pergamentekercset. Már akkor tudtam, hogy ez valami rossznak az előjele. 

Megerősítést várva a mellettem ülő Billre pillantottam, aki határozottan bólintott egyet. A hirtelen beállt feszült csendben lehajoltam a papírért. Torkomban dobogó szívvel, remegő kézzel fejtettem le róla a vörös szalagot, amivel össze volt kötve. Mikor széthajtottam, egy pillanatra megállt a szívem. Ugyanis egyből felismertem a kézírást. 

Gyere le az udvarra. Nálam van valaki, akit szeretsz.