Tűz és víz

103. Harcra készen

Felolvastam a levelet, és nem telt el fél perc sem, máris pánikhangulat alakult ki. Én csak magam elé meredve próbáltam feldolgozni a történteket. A többiek zsivalya távoli zajnak hallatszott, egyedül azt hallottam, hogy a vérem lüktet a fülemben. 

Az zökkentett ki végül, hogy Bill gyengéden megfogta a karom, és maga felé fordított. 

- Nyugodj meg, bárki is szórakozik velünk, megoldjuk - felelte, a körülményekhez képest higgadtan. 

- De mégis kit rabolt el ez az elmebeteg? - fakadtam ki. 

- Kiderül, ha lemegyünk! - ragadott karon Clar, és megindult kifelé a szobából. Mindenki más követett minket, öles léptekkel haladtunk lefelé. Azt hiszem mindenki sejtette, ki írta a levelet, de egyikünk sem akarta kimondani. 

Viszont mikor kivágtam az udvarra vezető kaput, sokkolt a látvány. Hiába találtam magam szembe azzal, akire számítottam, a helyzet sokkalta rosszabb volt, mint amire gondolni mertem. Hallottam a mellettem megtorpanó lépteket, az elborzadó sóhajokat. Senki nem mert mozdulni, attól félve, hogy egy hirtelen mozdulat végzetes lehet. Az őrség is tudta ezt, így nem tudtak mit tenni. Egy vonalban álltunk, balomon Bill, jobbomon Clar, mintha csak előre tudták volna, hogy itt bizony vissza kell majd fogni engem.  

Velünk szemben ott állt ő, maga a megtestesült téboly és ármány. Shawn rezzenéstelen arccal nézett a szemembe, miközben a karján ülő Fred torkához egy kést tartott. Ez volt az a pillanat, mikor a remény utolsó szikrája is kihunyt bennem, azzal kapcsolatban, hogy van még benne jóság. 

Hirtelen féktelen düh és gyűlölet öntött el, a szám vékony vonallá préselődött és kezem automatikusan ökölbe szorult. Megindultam felé, de a mellettem állók egyszerre ragadták meg a karom, és fogtak vissza. Megtorpantam, de nem azért, mert nem lett volna erőm kiszabadulni szorításukból. Csupán realizálódott bennem, hogy nem kéne meggondolatlan lépést tennem. 

Freddy nem sírt, ahogy azt egy alig egy éves gyerektől várná az ember egy ilyen helyzetben. Látszott rajta már akkor, hogy ő más mint a többiek. A mindig nevetős arca most csak színtiszta rettegést tükrözött. A szívem szakadt meg, hogy ezt kellett látnom. Mégcsak most kezdte az életét de már el akarják venni tőle. 

- Mégis mit akarsz tőlem? - kiáltottam rá Shawnra kétségbeesett dühvel.  

- Az életed - vágta rá elborult tekintettel. 

- Tessék, itt van - feleltem maró gúnnyal, miközben kitéptem magam a többiek szorításából, és  előre lépdelve kitártam a karom. - Ő csak egy gyerek! Ártatlan, semmi rosszat nem tett! - éreztem, ahogy a harag könnyei utat törtek maguknak arcomon.  

- Will fia! Velejéből fakad a gonoszság, ahogy a te imádott férjednek is! - fröcsögte izzó gyűlölettel, undorral lökve oda az utolsó előtti szót. - Látom, mi lett belőled! A fajtádnak nem szabadna léteznie! Undorító, természetellenes szörnyek vagytok egytől egyig! - köpte a szavakat egyre magasabb hangerőn. Közben egyre jobban szorította oda a kést a túsz gyönge nyakához. 

- Akkor tessék, itt vagyok, ölj meg , ölj meg! - üvöltöttem hisztérikusan.

- Meg is foglak! - vágta rá elszántan. Ekkor megláttam az égen egy hatalmasat madarat közeledni. Automatikusan mindenki felé fordította a fejét, és néztük, ahogy alászáll. - Gyere le az óceánpartra, tíz percen belül legyél ott, egyedül gyere, különben a fogadott fiad halott! - harsogta vészjóslóan, azzal a gigászi sólyom felkapta őt a gyermekkel együtt, és vijjogva tovaszállt. A többiekkel egy emberként néztük a távolodó alakjukat, nem jutottunk szavakhoz. 

- Vidd ezt! - zökkentett ki Bill hangja, és éreztem nyugtató érintését a vállamon. A kezembe adott egy szeráfpengét, és a szemébe nézve egyből megértettem, mit kell tennem. Bólintottam egyet, és átvéve a fegyvert, az övembe csúsztattam. Amíg nem aktiváltam neve kimondásával, addig úgyse látta más, csak ha megérintettem. Hogy miért volt ez pont kéznél Billnek, azt nem volt időm megkérdezni, de tudtam, úgyis jó indokkal tudott volna rá szolgálni. Végül megcsókoltam őt, hátha nem térek vissza onnan, ahova most készültem. 

- Ne már, most komolyan lemész oda? - hallottam meg Mark hitetlenkedő, ámde aggódó hangját. - Leküldjük a rendőrséget, és - muszáj volt félbeszakítanom kétségbeesett okfejtését. 

- Nem, Mark. Láttuk mindannyian, mivé vált Shawn. Csak én vagyok képes megállítani őt. Egyszer s mindenkorra - jelentettem ki elszántan. 

Elindultam abba az irányba, amerre láttam elrepülni őket. Nem volt vesztegetni való időm, hisz tudtam, komolyan gondolta minden szavát. Vámpír létemnek köszönhetően pár másodperc alatt odaértem futva. 

Ő pedig pont ott állt, ahol sejtettem. 

Rám várt.