Tűz és víz

41. Remegés és sírás

A hangzavar egyszerre öntötte el az iskolát, én pedig félszegen beléptem az épületbe. A szobám felé vettem az irányt egyből. Előszedtem a következő órára szükséges cuccaim, aztán kimerülten dőltem végig az ágyamon. Semmi kedvem nem volt órára menni. Lehet, hogy más diákoknak fura voltam, de én még órákra is szerettem bejárni. Eddig. De így, hogy Shawn már gyűlölt, minden értelmét vesztette.

Depressziós gondolatmenetemből Clar szakított ki, ugyanis hirtelen berontott a szobámba. 

- Na végre, hogy itt vagy! - telepedett mellém az ágyra. - Gondoltam megnézem, hogy itt vagy-e már, erre láss csodát! Itt is vagy! - tárta szét a karját.

- Most végeztünk - válaszoltam halkan. 

- És? Lena, ne csináld már, hogy úgy kell harapófogóval kihúzni belőled a szavakat! Pár napja még be nem állt a szád! 

- Nem hitte el, Clar! Érted? Nem hitte el! - nyögtem ki, visszafojtva a sírást. 

- Az igazgató egy fasz, ne törődj vele! - vigasztalt. 

- De ő volt az egyetlen, aki tehetett volna valamit az ügy érdekében! 

- Egyszer úgyis elkapják, ne aggódj! Hiába tagadja le. Az ilyenek mindig megkapják méltó büntetésüket! - próbált belém lelket önteni. 

- Ez úgy hangzott mint valami béna motivációs beszédből szedett idézet - nevettem el magam keserűen. 

- És kiröhög - sóhajtott fel tettetett unalommal, mire még jobban nevetni kezdtem. 

- Tudom, hogy most Shawn és te hogy álltok - váltott komolyra. - De azért szomorú volt, hogy tegnap nem jöttél. Én észrevettem. Pff, bármennyire is próbálta titkolni - forgatta a szemét. 

- Ha még tényleg így is lett volna, akkor se fog megbékélni szerintem - sóhajtottam. 

- Adj neki pár napot! 

- De nem tudok várni, muszáj elmondanom neki, hogy egy félreértés volt az egész! Hogy nem én akartam, és hogy - de ekkor Clar félbeszakított. 

- Tudom, de ezzel még várj. 

- Ha tudok. 

------------------

A töri óra kész szenvedés volt. Shawn teljességgel levegőnek nézett. Néha hallottam ahogy a mögöttem lévő padban felröhög Jack beszólásain, de hozzám nem szólt. Nem bökdöste a hátam tollal, nem dobott meg a füzetéből kitépett, összegyűrt lappal sem, amire valami hülyeséget írt. Nem piszkálta a hajam, sem a pólóm. És most vettem csak észre, hogy milyen unalmas nélküle az élet.

Mikor ebédszünetben az asztalunknál ültünk, megpróbáltam beszélgetést kezdeményezni. 

- Shawn - szólítottam meg halkan, megérintve a karját. 

- Mi van? - kérdezett vissza flegmán. 

- Az, azt akarom mondani - kezdtem bele nagy nehezen, de már félbe is szakított. 

- Nyögd már ki - förmedt rám. 

Éreztem, hogy a sírás fojtogat már. Így hát hirtelen felpattantam a helyemről, és kiszaladtam a ebédlőből. Még hallottam, ahogy Clar utánam kiált, és hogy Lyssa egy "Ezt most miért kellett?"-el ráförmed Shawnra. 

Mikor elegendő távolságra értem a menzától, egy elhagyatott folyosón lerogytam a fal mentén, és kitört belőlem a sírás. Hivatalosan is idegroncs lettem. 

Ekkor Clar és Dia kanyarodott be a folyosóra, és rögtön odarohantak hozzám. 

- Shawn egy világi paraszt, ne is törődj  vele, majd megbékél! - ölelt át Clar. 

- Nem tudom, hogy lehet ilyen köcsög valaki - vigasztalt Dia a maga módján, miközben ő is átölelt. 

Hát ja, ma se ettünk ebédet. 

Ahogy holnap se. 

A helyzetemen az se könnyített, hogy Shawn napi kirohanásai miatt random elkapott a sírógörcs, ami miatt az elmúlt egy hétben rohantam már ki óráról, menzáról, tesiről, és egyszer még az öltözőből is. 

A péntektől komolyan féltem, bár egyben vártam is. Reméltem, hogy a küldetésen ki tudom magyarázni magam, mert ott kettesben leszünk. Viszont attól rohadtul féltem, hogy előtte elsírom magam, mert ott nem tehetem majd meg, hogy egyszerűen elfutok. Szóval ilyen vegyes érzelmekkel vártam a pénteket. 

Még mielőtt kiosztották volna a cetliket, hogy ki milyen küldetésre megy, Shawn félbeszakította az ofőt. 

- Én nem akarok Lenával küldetésre menni - vetette oda flegmán. Na ez fájt. 

- Ez nem akarás kérdése Shawn, mész és kész! - parancsolt rá a tanár. 

- Mér', mi van ha nem megyek? - kötözködött tovább. 

- Akkor kapsz egy igazgatói figyelmeztetést! 

- Nem érdekel, én nem megyek - makacsolta meg magát. Én meg kisebb szívszélhűdést kaptam. 

- Ne legyél már hülye! - röhögte ki Mark. 

- Shawn, ne kelljen kétszer mondanom! Elmész és kész! Ne rabold a társaid idejét! - emelte fel a hangját Hagrid. Miközben mindenki elkezdett egymással ordibálni, én csak ültem a helyemen, és néztem magam elé. Pár perc múlva viszont már nem bírtam hallgatni ezt, és kirohantam a teremből. A héten már annyiszor csináltam ezt, hogy egész rutinos lettem benne. 

Becsapva magam mögött a terem ajtaját, csüggedten nekidőltem a falnak. Most nem sírtam. Nem sírhattam. Hallottam, ahogy a terem hirtelen elhalkul, aztán hogy Dia rákiált Shawnra, hogy: "Ezt már megint jól elintézted!", mire a vita újból elkezdődött. Az egésznek Hagrid vetett véget, mert elordította magát, hogy: "Ebből elég legyen, mindenki üljön le!" 

Lehunytam a szemem, és mélyet sóhajtottam. Szerintem Hagrid nekem hitt. Elterjedt a sztorim a suliban, és mindenki eldöntötte már, hogy melyikünk pártját fogja. A tanárok is, így hát volt aki tolerálta a szó szerinti kirohanásaimat, mások viszont még jobban elkönyveltek engem egy hisztis picsának. 

De gyökeres változást csak Shawn és köztem eredményezett mindez. Will láthatólag elélt mint hal a vízben, nem nagyon zavarta a hébe-hóba kapott megvető pillantás. Mondjuk eddig se élt nagyon szociális életet, szóval nem voltak nagy elvárásaim.

Hirtelen kinyílt a terem ajtaja, és Shawn lépett ki rajta. Megvetően rám nézett, aztán mellettem ő is nekidőlt a falnak. Lazán előhalászott a nadrágzsebéből egy gyűrött cetlit, amit hanyagul felém tartott, afféle "nesze" stílusban. Óvatosan elvettem, mire ő rögtön el is rántotta a kezét. 

Végigfutottam a sorokat, mire beletörődően engedtem le a kezem. Újabb démonnal volt dolgunk. 

- Örülhetsz, kénytelen vagyok elkísérni téged - vetette oda nekem flegmán, miközben ellökte magát a faltól. 

- Miért csinálod ezt? - bukott ki belőlem kissé ingerültebben mint amilyenre szántam, miközben elindultam utána. 

- Mit? - torpant meg, és tettetett értetlenséggel a szemembe nézett. 

- Miért csinálod a balhét? És miért nem hallgatsz meg? - kiáltottam rá, elcsukló hangon.

- Nagyon jól tudod miért - komorult el az arca, és a tekintetét azzal ki is szakította az enyémből. Direkt lemaradva mentem utána.

Ne lássa, hogy könnyes a szemem a visszafolytott sírástól.