Tűz és víz

40. Hímsovinizmus az iskolában

Szombaton Clarrel nem mentünk el a közös filmezésre, inkább itt maradtunk nálam. Pontosabban mondva, én nem mentem el, Clar pedig inkább itt maradt vigasztalni. Miután megnéztük az Annabelle 2-t, még a Büszkeség és balítélet is belefért az estébe. Mr. Darcy megunhatatlan. 

A vasárnapot önsajnálattal töltöttem, és sikerült végignéznem a 13 okom volt első évadának összes részét is. Közben minden létező kaját ami kezem ügyébe akadt magamba tömtem. Ez normál esetben zavart volna, de ez közel se volt normál esetnek nevezhető. Végül is, egész nyugodtan elhízhatok, Shawn úgyse szeret.

Az esti buszozást is megúsztam, mivel reggel anya autóval vitt el a suliba. 

Reggeli közben anya egyszercsak komoly arckifejezéssel letett egy csomagot elém.

- Lena, mindenképp meg kell előznünk, hogy ilyen eset még egyszer előforduljon - kezdett bele a mondandójába. Bár nem értettem miért, hisz a hétvégén már egyszer átbeszéltük ezt. 

 - Tudom, nem fogadok el innivalót soha többet senkitől akiben nem bízok meg billió százalékig. Nem kell kétszer mondanod, kólát úgyse iszok soha többet - dünnyögtem. 

- Most nem erről van szó. Szeretném ha ezt mindig magadnál tartanád - tolt elém az étkezőasztalon egy paprikasprayt. - Meg ezt is, a biztonság kedvéért - tett le mellé egy zsebkést. 

- Azt akarod, hogy késsel járjak iskolába? - hüledeztem. 

- Nem kell róla senkinek tudnia - legyintett. - Amúgy is olyan képességű diákok járnak oda, akik egy pillanat alatt meg tudnának ölni bárkit. Senki nem akad fenn azon, hogy kés van nálad - vont vállat. 

- Pontosan, én is bárkit fel tudok nyársalni egy jégsugárral, minek kell még a kés, meg ez a spray? 

- Mert a drog hatása miatt a múltkor se tudtad használni az erődet. 

- De akkor is, szerinted hol tartsam ezeket? Külön övtáskában? - horkantam fel cinikusan. 

- Mondjuk a zsebedben - állt fel az asztaltól, én pedig kelletlenül eltettem a cuccokat a bőröndömbe. Majd talán magamnál tartom őket valamikor. Talán. 

Háromnegyed nyolckor indultunk el, mivel anya szerint úgyis az első órámra nem érek be, tekintve, hogy el fog húzódni a beszélgetés az igazgatóval. 

Mikor a sulihoz értünk, az épületbe lépve csend fogadott, szóval biztosra vettem, hogy már becsöngettek. Először is felvittem a bőröndöm a szobámba, aztán már mehettünk is.

Anyám hármat kopogtatott az ajtón, mire egy bariton hang kiszólt, hogy menjünk be. Félszegen léptem át a küszöböt, bevallom, féltem az egésztől. Hogy ilyen intim témáról kell beszélnem ezzel az emberrel, aki eddig sem volt szimpatikus. 

Az iroda mit sem változott azóta, mióta Shawn és Clar társaságában jöttem ide, hogy bejelentést tegyek az eltűnt lánnyal kapcsolatban. Aki azóta se került elő. És nekem sajna volt egy olyan megérzésem, hogy már nem is fog. 

- Foglaljanak helyet - szólt az igazgató, és enyhe meglepettséget véltem felfedezni az arcán. Miután leültünk az asztala előtt elhelyezett bőrfoteleknbe, anyám el is kezdte mondani a magáét. Csak mondta, mondta, egyre ingerültebben, és elmesélte az egész péntek estémet. Amiért mondjuk hálás voltam, mert én nem szívesen meséltem volna el mindezt. Pláne nem ilyen részletesen. Azt például igazán kihagyhatta volna, hogy Shawn milyen válogatott sértésekkel illetett. Na és arra sem volt kíváncsi szerintem az igazgató, hogy Shawn megcsókolt előtte. De mindezek ellenére nem szólt bele egyszer sem, csak a végén. 

- Igen meglepetten hallom ezeket, szinte lesokkoltak a hallottak. Will kitűnő tanuló, amióta ide jár, és még sose érkezett rá panasz. A magaviselete is példamutató, így hát nehezen tudom róla elképzelni mindezt. Lelkiismeretes, nyugodt természetű fiatalember, akinek soha nem volt erőszakos megmozdulása.

- Azt mondja, hogy a lányom hazudik? - kiáltott rá anyám magából kikelve. 

- Nem állítottam semmi ilyesmit, csupán azt mondtam, hogy nehezen hiszem el róla. Mindenesetre ki fogjuk kérdezni az esetről. De bizonyíték hiányában nem tehetek semmit - csóválta a fejét. - Menjenek le a nővérhez, talán ki tudja mutatni a kábítószert még a vérében. 

Mikor elhagytuk az irodát, a nővérhez vezető úton anyám még mindig arról beszélt sértetten, hogy az igazgató mekkora egy bolond, hogy nem hiszi el nekem amit Will tett. Közben a folyosókon csak a termekből kiszűrődő tanárok hangja törte meg az iskola csendjét, na meg az udvarról felhallatszó sípszó, mivel szeretett testnevelés tanárunkat nem érdekelte, hogy november van, ő előszeretettel futtatta kint a gyerekeket. A mai tesi óra gondolatára betorzult a fejem. Kizárt, hogy el tudjam lógni. Az első óra matek volt, örülnöm kellet volna, hogy azt legalább sikerült kihagynom. 

A rendelőbe érve a nővérnek újból el kellett magyarázni a történteket, amit anyám megint megtett helyettem is. Az igazgatóval ellentétben a fiatal nő kétség nélkül elhitte a történteket. Mondjuk gondoltam, hogy amíg az övenes igazgató, aki férfi, nem tudja ezt annyira elhinni, főleg nem átérezni, addig a huszas éveiben járó ápolónő annál inkább. így hát el is kezdte meglepetten előkészíteni a tűt.

- Nyugodj meg, alig fogod érezni. Csak leveszek egy kicsit - kezdte előkészíteni a vénámat a szúrásra. Miközben a fertőtlenítő spray csikizte a könyökhajlatom, épp azon gondolkoztam, hogy amikor injekció előtt azt monjdák: "Olyan lesz mint egy szúnyogcsípés", akkor azokra az afrikai óriás szúnyogokra gondolnak? 

Miközben elkalandoztam, már bele is szúrta a vénámba a tűt. Miközben levette az adagokat, addig én magamban a Back to you-t énekeltem, amit szintén rongyosra hallgattam a hétvégén, tekintve hogy az a dal rólam és Shawnról szólt. 

Mikor végzett, elvitte a vérem valami szerkezetbe, amivel szórakozott egy darabig, de végül csalódottan lépett vissza hozzánk. 

- Sajnos nem kimutatható már a vérben. A randidrogok általában huszonnégy óra elteltével nyom nélkül eltűnnek a véráramból - csóválta a fejét. 

- Oh. Azért köszönjük - indult el kifelé anyám. 

- Itt egy igazolás első órára - nyújtotta át nekem a nővér a kis papírt, miközben mosolyogva megsimította a karom. - Remélem elkapják azt a gazembert. 

- Én is remélem - sóhajottam csalódottan. De Will nem volt hülye. Pszichopata meglehet, de nem hülye. Biztos voltam benne, hogy kivágja magát ebből is valahogy. És amilyen hímsoviniszta az igazgató, még hisz is neki, és engem tart majd a feltűnési viszketegségben szenvedő libának. 

Szóval ilyen és ehhez hasonló gondolatok közt mentem lekísérni anyát a kocsihoz. Miután elköszöntem tőle, még integettem az elhajtó autó után, mikor is a csengő éles hangja hasított a levegőbe. Kicsengettek.