Varga or Varga ( Varga Roland Fanfiction )

1. Találkozás vele

A hétvégi meccs kerete: Németh, Nagypál, Szabó V., Szabó Sz., Király, Kováts, Nagy, Bódis, Kiss, Tóth és Tankó. Cserék: Mosdóczi, Fegyveresi, Sami, Bognár, Czuki, Kován és Váczi. A többieknek pihenő a hétvégén.

Megint nem kerültem be. Eddig mindig csak csere voltam, de most már az sem vagyok. 2 évemet vette el a karrieremből, hogy a kispadon ücsörgök, és onnan figyelem a csapattársaimat. Akár hányszor megkérdezem az edzőtől, hogy miért nem játszok, mindig azt válaszolja, hogy nem vagyok még elég jó. Az első évben rengeteget próbálkoztam. Mindent megtettem, hogy játszhassak, de ez nem volt neki elég.

A hétvégén lesz az idei szezon utolsó meccse, amit megint a lelátóról fogok nézni. Nem is számítottam másra.
Az edzés véget ért, így elindultunk átöltözni. Hamar átvettem a ruháimat, elköszönve legjobb barátnőmtől kilépve az öltöző ajtajàn a parkoló felé vettem az irànyt, ahol az autóm várt rám. A parkolóba érve nem mindennapi látvány fogadott. A fradis fiúk álltak egy körben a buszuk előtt és beszélgettek. Nem ismertek engem. Miért is ismertek volna egy olyan lányt, aki semmit sem ért a csapatban. Köszönés nélkül sétáltam el mellettük, amikor pár lépésre voltam az autómtól, mikor a nevemet hallottam. A hang irányába kaptam a fejem. Ez a hang nagyon ismerősen csengett.

- Andi? ( ejtsd: Endi ).

- Domi?- állt előttem egy nagyon régen látott barátom.

- De rég láttalak- ölelt magához.

- Igen rég volt- szorított meg.

- Mit keresel te itt?- kérdezte, miközben elengedett és egy lépést hátrált, hogy jól láthasson.

- Itt focizok- nevettem el magam- és te? Úgy tudtam, hogy a Legia játékosa vagy.

- Most igazoltam vissza. De nem is tudtam, hogy itt játszol. Nem láttalak még a pályán, pedig voltam már kinn pár meccseteken- mondta eltöprengve.

- Hát, nem nagyon játszhatok. Az edző nem szívlel- mondtam el neki az igazat.

- Beszéljek vele?

- Nem kell, de azért köszi.

- Képzeld, bekerültem a Válogatottba- újságolta el boldogan.

- Jajj, de örülök neked. Sikerült elérned az álmod- öleltem újra magamhoz.

- Igen, én is nagyon örülök neki- mosolygott.

- Domi, ne csajozz. Gyere- kiabált neki a tömegből valaki.

- Bocsi- nézett rám.

- Semmi baj. Úgy is mennem kell. Majd még beszélünk- búcsúztam el, majd az autómhoz sétáltam.

Bepattantam kényelmes autómba, majd kitolattam és készültem elindulni, mikor valaki kihajtott elém. Hirtelen jött, így nem vettem észre. Nagyot fékezve dudáltam rá.

- Te vadbarom, tanulj meg vezetni- kiabáltam ki neki az ablakon, majd dühösen elhajtottam.

Hogy adhatnak ilyen embereknek jogosítványt. Nem is tudom.
Nem messze lakok a Groupamától, így hamar hazaértem. Otthon egyetlen édes kiskutyám már várt rám az ajtóban. Alex, a mopszom lábamhoz dörgölőzve üdvözölt. Felemelve őt sétaltam be a házba, majd a konyhába mentem valami élelmet keresni. A házam nem nagy, egy ember bőven elég. Az óra még csak 6 órát mutatott, így összeütöttem egy kis vacsit, és mivel edzés helyett megbeszélés volt, így futni készültem. Felvettem a szokásos futó ruhámat, majd Alexra feltettem a nyakörvét és elindultunk futni. Nem vittem túlzásba, hisz kutyám is csak egy lassabb tempót bírt, és én sem akartam most kifutni magam. Egy nagyobb parkig futottunk, ahol egy padnál megállva leültem pihenni.

- Frankó, gyere vissza- kiabálást hallottam, majd kutyaugatást, és elfutott előttem egy kiskutya.

Alexhez hasonlóan ő is mopsz volt, sőt szinte ugyan úgy is nézett ki.

-Frankó- megint hallottam a nevét.

Bizonyàra a kutya volt Frankó, aki meglátva Alexet hozzám rohant. Megfogva a kutyus pórázát vártam az aggódó gazdáját. A kiabáló személyhez most egy arc is csatlakozott. Ismerősnek tűnt, biztos láttam már őt valahol.
Előttem megàllva fürkészni kezdte arcomat, mikor én is jobban megnéztem őt magamnak. Ekkor esett le, hogy ő volt az, aki kivágott elém autóval.

- Már megint te? Nem is csodálom, hogy elmenekült előled szegény kutyád, ha vele is úgy bánsz, ahogy vezetsz- szólítottam meg.
- Te voltal a parkolóban. Én jól vezetek, neked kéne körbenézni, mielőtt elindulsz- nyúlt a kezembe tartott pórázért.
- Sajnálom a kutyád, hogy ilyen gazdája van- adtam kezébe a pórázt, majd felálltam, és felkapva Alexet, elindultam hazafelé.

Még egyszer hátranézve jobban megfigyeltem őt. Fradis melegítőt viselt, melyen rajta volt a mezszàma is. 97. Akkor ő Varga Roland volt. Most igazolt a Fradihoz. Ezért nem ismertem fel őt. Nah mindegy.
Otthon megitattam Alexet, lezuhanyoztam, majd a postát megfogva befeküdtem az ágyba. Számla, számla, számla- nézegettem a borítékokat. Majd egy érdekes levél akadt a kezembe. Feladóján csodálkoztam. Vajon mit akarhatnak pont tőlem. Kezembe vettem, és kibontottam, majd olvasni kezdtem:
Tisztelt Varga Andelin! Szeretettel behívjuk önt....