10. Bordeaux

1.3K 27 2
                                    

Péntek. Valakinek ez csak egy átlagos pénteki nap, de nekünk, a Magyar Válogatottnak nem az. Mert számunkra A NAGY NAP! Ma repülünk Bordeaux-ba Franciaországba, hogy játszunk a ausztriai válogatottal. Mi hétfőn, a fiúk pedig kedden játszanak majd. Már mindenki izgatottan várja.

Elterveztem, hogy majd szépen kialudva magam indulok útnak reggel, de ez több okból kifolyólag is meghiúsult. Az ébresztőmet 3.- szor is kinyomtam, emiatt csak fél órával később vánszorogtam ki az ágyból. Az éjjelig tartó bulizás megtette hatását, kialvatlanul, kócos hajjal, szétfolyt sminkkel, karikákkal a szemem alatt sétáltam a konyhába egy nagy adag kávéért, ami talán segíthet az állapotomon, vagyis elméletileg segítenie kellene. Egy nagy pohár koffein és egy forró zuhany után már fittebben lépkedtem felöltözni, ahol magamra kapkodtam a Válogatott melegítőmet. Hajamat kiengedve hagytam, sminket pedig nem tettem fel. Éljen a természetes natúr külső. Lent a nappaliban írtam anyának egy levelet, hogy miket és, hogy csináljon Alexnek, illetve miket adhat neki. Majd elbúcsúztam kedvenc kis állatkámtól, és csomagjaimat magamhoz véve elindultam kifelé. Bezártam az ajtókat, majd az út mellett álldogálva vártam Linára. Még tegnap megbeszéltük, hogy értem jön és kivisz a reptérre. Pár perc telefon nyomkodás után megérkezett barátnőm rózsaszín csodaautójával, akit ő csak Tominak hív. 



Bepakoltuk hátra a táskákat, majd mentünk is a reptérre

¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.


Bepakoltuk hátra a táskákat, majd mentünk is a reptérre. Út közben elmesélte, hogy Szala hazakísérte őt, és ott is aludt nála.

A reptér előtt már ott várakoztak a többiek. Mindenki a táskáival álldogált és beszélgetett.

- Jó reggelt- köszönt nagy lelkesedéssel nekik barátnőm.

Tőlem csak egy intés tellett, hisz korán reggel volt nekem még a társalgáshoz.

- Nézd, már köszönni sem tud- hallottam mögülem a mormogást, mikor mentünk Daniék felé.

- Talán valami bajod van?- fordultam az előbb morgó személy felé, aki nem volt más, mint Tankó Kitti.


¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Varga or Varga ( Varga Roland Fanfiction )Donde viven las historias. Descúbrelo ahora