Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
24 órával a felmondásom után már a kocsiban ülök, Summersville felé tartva, magam mögött hagyva a várost, amiről annyit álmodoztam.
Dallas nem hagyott sok lehetőséget, ami miatt órákig veszekedtem vele, majd végül Cisco vetett véget az egésznek, amikor leültetett, és elmondta, hogy ezt kell tennem.
Szóval most itt ülök Dallas mellett, a csekély személyes tárgyaim a hátsó ülésen, és a csomagtartóban, a kevés kis életemmel, ami a felhőkarcolók között alakult ki.
El sem hiszem, hogy ennyi jutott nekem a nagybetűs életből. Minden szempontból rossz „első" alkalmakat éltem át itt. Pszichopata főnök, pletykás kollégák, visszautasított egyéjszakás kaland, és halál közeli élmények. A legjobb dolgokat viszem magammal haza.
Talán a nagy városok nem is nekem valóak, talán azért tartok éppen a világ legunalmasabb városába, hogy ott éljem le az életem. Munkát vállaljak a helyi banknál, ugyanazokkal az emberekkel találkozzak mindennap. Talán Jacob, vagy Victoria is benéz majd, elintézni a közös bankszámlájukat, miközben a pult mögött mosolygok, és úgy csinálok, mintha nem érdekelne. Aztán munka után a szembe lévő kávézóban forró csoki vásárlás közben nekiütközök egy régi osztálytársamnak, akit évek óta nem láttam. Megtetszünk majd egymásnak, együtt leszünk évekig, ezalatt Anya minden hónapban megkérdezi majd, mikor akarunk összeházasodni. Aztán végül összekötjük az életünket. Addigra akár még előre is léphetek a munkahelyen, aminek a fizetésemeléséből talán összejöhet egy karibi nyaralás. Az esküvő után nem sokkal teherbe esek, megszülöm a kisfiúnkat, akivel otthon maradok, utána megszülöm a kislányunkat, és úgy döntök, hogy teljes állású anya leszek. A gyerekeket fociedzésre, és énekórára viszem majd, mindennap hétkor csinálok vacsit, és ugyanakkor kelek, hogy felébresszem a gyerekeket, és a férjem. A kölykök aztán lassan középsuliba, és főiskolára mennek...
- Nala? - a messziből hallom Dallas hangját, amivel kihúz a transzból.
- Hm?
- Nem akarod felvenni? - mutat a zajforrásra, ami történetesen a telefonom, Anya képével a kijelzőn.
- Ahh, remek. - mormogom, majd az ujjamat a zöld jel felé húzom a képernyőn. - Szia Anya!
- Nala!? Mi az, hogy hazaköltözöl? Valami baj van? Történt valami? Kirúgtak?
- Nyugodj meg Anya! Nincs baj, és nem rúgtak ki.
- De akkor miért jössz haza? Annyira vártad, hogy odaköltözhess. - köszönöm Anyu, pont arra van szükségem, hogy emlékeztess rá, mennyire vágytam rá.
- Egyszerűen nem nekem való a nagy városi élet. És a munka sem ment.
- Oh kicsim, úgy sajnálom. Biztos hazajössz? Nem keresel egy nyugodtabb helyet Bronxban, vagy ilyesmi?
