Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
– Ms. Dacaro! – néz rám kemény tekintettel a főnököm, – Az irodámba! Most!
Még a vér is megfagy az ereimben. Miért hívat be az irodájába? Leadtam tegnap az anyagokat a prezentációhoz, elmentem neki ebédért, megkapja a napi 4 kávéját, és azt is engedem neki, hogy úgy beszéljen velem, mint egy cseléddel.
Járásra bírom a lábaimat, és elvonszolom magam az irodájáig, amíg a kollégáim kíváncsi tekintete mered rám. Istenem, de rühellem őket.
– Uram? – bár próbálok határozottnak tűnni, a remegő hangom másról árulkodhat neki. Elmosolyodik.
– Nala.. hívhatom Nala-nak?
– Öhm, persze, uram. – Nem te fasz. Rámutat az íróasztala előtti székre, leülök.
– Ugye tudod Nala, hogy elég kiváltságos módon kerültél ide hozzánk?
– Igen. Uram, ugye nem a tegnapi prezentációval van gond? Valamit rosszul csináltam?
– Nem, nem. Szó sincs erről, Nala. Csak annyit szeretnék mondani, hogy nincs meg a végzettséged ehhez a munkához, és keményebben kell dolgoznod emiatt, mint a kollégáidnak.
– Értem. – kicsit sem értem. Sem azt, amit mond, sem azt, ahogy rám néz.
– Szóval, szeretném, ha a jövő héttől jobban odatenné magát a prezentációkon, és lehetséges, hogy szükség lesz hétvégén is a segítségére. – Feláll a székéből, majd mellém lép, nekidől az íróasztalának. A hétvégi munka említése után halvány mosoly ül ki az arcára, amitől a szarkalábak megsokszorozódnak a szemei körül.
– Mégis mennyi túlórára számítsak, uram? – kérdem enyhén viszonozva a mosolyát, ettől szélesebbre húzza a mosolyát. Baszdki. Flörtöl velem.
– Nem túlórának mondanám. Inkább továbbképzésnek. – oké, szóval továbbképzés. Vicces.
– Rendben. – Ahh. Muszáj kedvesnek, és alázatosnak lennem. Muszáj. Kell ez a munka.
Nem mond semmit, csak néz engem. Tetőtől talpig kifürkész. Indiszkrétebb nem is lehetne. Faszkalap. Muszáj véget vetnem ennek a már így is borzasztóan kínos beszélgetésnek.
– Még valami, uram? – kérdem, miközben felegyenesedek a székből, és megigazítom az ingem.
– Egy óra múlva megbeszélés lesz a nagy teremben, addigra szeretném látni a diagramokat. – hahó ember, a szemeim nem a mellkasomon vannak.
– Rendben. Egy órán belül az asztalán lesz. – ki akarok menni. Kimegyek.
– Legyen fél. – Rohadék.
– Kész lesz! – fordulok meg, majd azonnal kisomfordálok az irodából.
Becsukva magam után az ajtót, hirtelen temérdek szempárt érzek magamon. Nem is tudom miért. Talán mert a főnököm ebben a hónapban vagy negyedjére hívat be az irodájába, vagy, mert az arcom a kellemes barna színéből paradicsom piros lett. Az asztalom felé veszem az irányt, ami elszeparálva a többiekétől, a legközelebb van Donnan irodájához.
