Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Jéghideg.
Anyám vérbe fagyott testének képei eltűnnek a szemhéjamról, a fájdalmat, amit a mellkasomban érzek felváltja a fizikai fájdalom. Már majdnem fellélegzek, szinte hálás vagyok az okozójának, hogy az agyam csak a jeges és csípős érzésre tud koncentrálni, ami a testem minden része felől áramlik. Zsongani kezd a fejem, akár egy metál zenekar is zenélhetne benne, az is madárcsicsergés szintjén állna. A szemeim leragadnak, de egy fényes pont áthatol a kényes bőrön, ami őket fedi.
Nem érzem a végtagjaimat. Hiába próbálom elérni őket, olyan mintha ott sem lennének. Egyszerűen nem kapcsolódnak a nyakamhoz. Hiába a kínzó égetés, ami csak a fejemben van jelen, szaggatva minden ideget.
Fekszem? Olyan érzés. A fény felettem lámpa... vagy a nap? Ki kell nyitnom a szemem. Látnom kell, hol vagyok. Muszáj.
A felettem erősen vibráló fény arra késztet, hogy maradjak úgy, és ne engedjem be. A szemhéjaim nehezek, akár egy nagy kiadós alvás után. Amint egy résnyi világ kitárul előttem, összeszorítom őket. Egy mély mordulás tör ki belőlem az agyamon áthasító nyilallás miatt. Akkor hallok először mást magamon kívül. Cipő nehéz léptei a földön, csikorog, mintha üvegdarabkákon lépkedne.
Légzés. Sóhaj. A sajátom? Vagy valaki másé?
A nyakam mozgásra bírja magát, de megdermed, amikor egy újabb hideg hullám feszül végig bennem. Megérzem a nedves nyalábokat a nyakamon, lejjebb haladva, ahogy a víz átitatja a ruhámat.
Felpattannak a szemeim, és egy pár bakanccsal találkoznak. Bakancsok, amik egy sötét farmer nadrághoz kapcsolódnak. A combjai mellett lógó kezek sebesek, egy sötét dzsekibe burkolóznak. Ahogy a szemem végigsiklik az ismeretlenen, megérzem a testem részeit. Világos szemek pásztáznak, és egy ördögi mosoly a szája szélén, amit nem először látok. A gyomrom görcsbe rándul attól az arctól.
Nem. Nem lehetek itt. A kezeim és a lábam is egy székhez van kötözve, olyan szorosan, hogy nem tudok elszakadni a felhorzsolt fa érzésétől a csuklóimon és a bokáimon.
– Helló szépségem. Elnézést kérek a fürdőért, de úgy aludtál, mint Csipkerózsika. – a hangja szaggatott, alig jut el a fülemig.
– Hol vagyok? – a férfi, aki előttem áll már egyszer nézett így rám, azon az estén, amikor a Canyonnál voltam.
– Az nem a te gondod. – ránéz a mellette álló alakra. Idősebb férfi, nagy hassal, és zakóval, ami nem ér össze rajta.
– Nem érdekel, mit csinálsz vele, de csináld gyorsan! Dallas nem hülye, meg fog téged találni, és ajánlom, hogy ha ez megtörténik, akkor már csak a lány holtteste legyen itt.
