Elhagyva ●BTS●JIMIN●Vampire ff.● 《 BEFEJEZETT》

°•°•●"Jongsu"●•°•°

-Te leszel a váltságdíj, cserébe a családom biztonságáért. Sajnálom Rae...De meg kell értened...
-Akkor...-kezdtem el kissé szipogni -Csak úgy odadob neki, hogy megöljön?
-Hogy megöl-e, az már Yoonwo dolga eldönteni. Én csak odaadlak neki...-mondta szomorkásan.
-Nem lehetne ezt megoldani valahogy máshogy? -kezdtem el kétségbe esni, miközben szemeimből kibuggyantak a könnyek. Hangom, testemmel együtt remegett.
-Nem tudom...De holnap megyek megbeszélni a dolgokat Yoonwo-val. Ott, akkor minden ki fog derülni...
Tényleg sajnálom Rae...-állt fel.
-Várjon...-szálltam ki az ágyból és elkaptam karját -Kérem ne tegye ezt...Nem akarok meghalni...Még nem akarok...-zokogtam, ám Yeongsik lehámozta kezeim magáról és kisétált a szobából.
Én ott helyben rogytam a földre, miközben arcomat kezeim közé temettem.
Nem foglalkozva azzal, hogy ezt mindenki hallja, hangosan zokogtam.
Hirtelen egy kéz simított fejemre.
-Kár a jövő miatt sírni...-hangzott fel Jongsu hangja.
-Hagyj békén. -zokogtam.
-Nem tehetem. Apa rám bízott.
Azt mondta előbb megy Yoonwo-hoz. Szerintem megsajnált. -simogatta továbbra is fejem.
-Nem akarok meghalni~ -sírtam még mindig, majd Jongsu karjaimra fogott.
Most néztem rá először. Az ágyon ülve húzott fel és ölébe ültetett.
Nem törődve, hogy Jongsu az, aki történetesen bántott, vállába fúrtam fejem.
Inkább Jongsu, mint a halál...
-Haza akarok menni~...Látni akarom anyát...Woojin-t és Neul-t is.
-Sajnálom, de ez lehetetlen. Nem engedhetünk el. -simogatott mire szomorúságom és kétségbeesésem átváltott hirtelen dühbe.
-Miért nem? -ugrottam ki kezei közül majd a szoba közepére trappoltam. Arcomat kezeim közé temettem -Áhhh! Miért én? -zokogtam miközben mérgemben ökölbe szorultak kezeim.
-Rae, nyugodj le! -hangzott Jongsu fölényeskedő hangja, amitől, ha lehet mégdühösebb lettem.
-Nem! -néztem szemébe -Elegem van! Elegem van ebből az egészből! Azt hittem, hogy ennek már vége lesz! Mikor Mr. Min megdöglött, akkor véget érhetett volna már minden! Azt hittem, hogy így is lesz, erre Jimin itthagy! Megbaszhatja az igéreteit! Megígérte nekem! Érted? Megígérte, hogy velem marad és megvéd! De nem! Itthagyott...Egyedül...-ökölbe szorult kezeim ellazultak én pedig elfutottam az egyik üres sarokba. Nekidőltem a falnak és az mentén lecsúsztam a földig.
Könnyeim megállíthatatlanul potyogtak, miközben mellkasom vadul emelkedett és süllyedt, ahogy gyorsan kapkodtam a levegőt.
Kezeimmel két oldalt hajamba markoltam, míg könyökömmel a felhúzott lábaimon támaszkodtam meg.
"Érjen már véget ez az egész..."
-Rae! Állj fel. -szólt Jongsu hangja fellőlem.
-Nem...-ráztam fejem összeszorított szemeimmel.
-Ne kelljen többször szólnom! -förmedt rám, de nem mozdultam -Rae! -szólt még hangosabban és karomra fogva fel akart húzni, viszont én kirántottam keze közül.
-Ne érj hozzám! -ordítottam teli torokból, mire kinyitódott a szoba ajtaja.
Csak egy másodpercre pillantottam oda, de mikor Jonhyung alakját láttam meg belépni, rögtön visszavezettem tekintetem magam elé.
-Mi ez az ordítozás? -lépkedett közelebb, míg én, még mindig zokogtam.
-Rae dührohamot kapott, vagy mit tudom én...-mondta Jongsu hihetetlen nagy lenézéssel a hangjában, minek következtében kedvem támadt finoman, elegánsan, nőiesen eltörni az orrát.
-És hagyod, hogy ott gubbasszon a sarokban? -emelte meg kicsit hangját Jonhyung.
-Hahhh...-sóhajtott fáradtan és kicsit dühösen Jongsu.
-Mi lenne, ha felszednéd onnan? -lépett közelebb, mire Jongsu idegesen hátrébb lökte.
-És mi lenne, ha nem pofáznál bele a dolgaimba?! Tudtommal nem vagy te senkim sem, hogy utasítgass! -förmedt rá, mire a másik unottan keresztbe fonta karjait maga előtt.
-Nőjj fel Jongsu. Valld be végre magadnak, hogy Yeongsik jobban szeret engem, annak ellenére, hogy te vagy a vérbeli fia. -Jongsu kezei ökölbe szorultak, én pedig a fagyott és feszült légkörtől még az előbb szűnni nem akaró zokogásomat is abbahagytam, és remegve pillantottam egyik fiúról a másikra.
-Ez most azonnal szívd vissza! -lépett egyet Jonhyung felé, aki merészen és győzedelmes vigyorral az arcán bámult Jongsu-ra.
-Pontosan tudod, hogy igazam van. -mosolygott még utoljára Jongsu-ra, majd kisétált a szobából, ám még utoljára visszafordult.
-Raekyo rád van bízva, remélem tudod. -kacsintott majd becsukta maga mögött az ajtót.
Jongsu-ra pillantottam. Háttal állt nekem, az ajtóra meredve. Teste remegett a dühtől, kezei pedig ökölbe szorultak.
Megremegtem ijedtemben, és minden düh és önsajnálat elszállt belőlem. Csupán a színtiszta rettegés maradt, ahogy belegondoltam, hogy bármelyik pillanatban meghalhatok, ha nem vigyázok.
Jongsu szépen lassan megfordult és vérben úszó szemeit rám vezette.
-Most örülsz, te kis ribanc? -lépett egyet felém mire összehúztam magam és kezeimet fejem elé tartottam.
Hirtelen kezei karjaimra, majd hónom alá fogtak és úgy felhúzott a földről, hogy lábaim nem érték a talajt.
-Örülsz, hogy tudod, mekkora egy lúzer is vagyok valójában, hm?!-rázogatott a levegőben, mint egy rongybabát -Tudom mit gondolsz rólam...-emelt arcához és úgy suttogott vérfagyasztó dühvel -De ne aggódj...-mosolyodott el, mire, ha lehet mégjobban megrémültem -Most majd megváltoztatom a véleményed. Tudni fogod, kinek fogadj szót és kinek ne. Megtanítalak viselkedni. -mondandója után kicsit feljebb emelt és úgy vett föl, hogy fenekem alá fogott.
Hatalmas léptekkel haladtunk, ki a szobából végig sok-sok folyosón, fel az emeletre be arra a folyosóra, amin az én "szobám" is van.
Egészen addig meg sem mukkantam ijedtemben, míg el nem mentünk a szobám mellett és egyenesen haladtunk tovább.
Ekkor tudatosult bennem hova is megyünk, mire átkaroltam Jongsu nyakát és újra kezdtem zokogásom.
-Kérlek ne...Jongsu, könyörgöm! Ígérem jó leszek csak ne vigyél oda!...-sírtam vállába fúrva fejem.
-Késő bánat, Kislány. Te vívtad ki magadnak a büntetést. -mondta közömbösen.
-Kérlek...-sírtam.
-Kuss! -mordult rám mély hangján, ellentmondást nem tűrve.
Ahogy odaértünk a folyosó végére, egyik kezével eleresztett és kotorászni kezdett zsebében.
Én kihasználva az alkalmat, rugkapálni kezdtem, mire sikeresen lábaimmal földet értem. Rögtön iszkolni próbáltam, de Jongsu elkapott, ujjait nyakam köré fonva.
Erősen szorított, azt hittem már megint el fogok ájulni, ám a lüktető hangot túlszólva kattant a zár mire az ajtó kinyílt.
Jongsu belökött, én pedig hátamra esve bevertem fejem és elterültem a földön.
Hallottam, ahogy bezárul az ajtó. Épphogy csak kinyitottam a szemem, megpillantva a sötétbordó szoba mennyezetét, máris két erős kéz kapott ruhámra és állásba rángatott.
Nem törődve semmivel vonszolni kezdett maga után félkézzel, míg egy távirányítóval valamit kapcsolgatott.
Elhúzott a szoba másik sarkába, egy kivilágított asztal szerűséghez.
Jongsu félre dobta a kapcsolót és maga felé fordított.
-Jongsu...várj...-suttogtam erőtlenül, rekedtes hangomon, miközben a világ forgott velem, a lüktető fájdalom miatt fejemben.
-Engedtem, hogy megszólalj? -köpte arcomba a szavakat majd elengedett. Alig bírtam megállni remegő lábaimon.
Jongsu ruhám nyakára fogott és könnyedén széttépte.
-Neee! -kezdtem el takargatni magam.
-Csönd legyen már! -csattant keze arcomon mire csak hangosan felsírtam.
Lerángatta rólam a pulcsicafatokat, és felkapott.
Ráhasaltatott a kemény, fekete falapra és lábaimat összekötözte, míg kezeimre fent egy-egy bilincs szorult.
Megmozdulni se tudtam.
Fejemet bal oldalra nézve pihentettem a falapon miközben Jongsu magas alakját figyeltem, ahogy egy asztalnál ténykedik.
Hirtelen megfordult, mire egy kés fénye csillant meg kezében.
-Neee~! -kezdtem el kezeim és lábaim rángatni, de a szabadulásomnak semmi reménye nem volt.
Eközben Jongsu már előttem termett és megforgatta a kést markában.
-Szóval...Először is szögezzünk le egy-két szabályt. -guggolt le, hogy szembe nézhessen velem.
-Egy. Ebben a szobában nincs kegyelem. Kettő. Itt csakis az én parancsaim élnek. Három. Ha itt vagy, csakis "Uram"-nak szólíthatsz. Négy. Nincs ellenkezés. Ezt csak a te érdekedben említettem meg. Öt. Szótfogadsz bármilyen parancsomnak. Hat. Nem mesélhetsz semmit sem arról, ami itt történt, vagy elhangzott. Hét. Csak akkor hagyhatod el a szobát, ha engedélyt adtam rá.
Látod...-simított arcomra mire én összeszorítottam szemeim, ezzel kicsikarva két könnycseppet -Nem is olyan bonyolult ez.
Szóval...-állt fel -Kezdjünk is neki. Rae...Amióta itt vagy, hányszor is szóltál hozzám tiszteletlenül? -nem mondtam semmit csak sírtam, azon görcsölve, hogy minden kikivánkozó hangot magamba folytcsak.
-Elég sokszor, nem igaz? Nem is beszélve arról, hogy szökni próbáltál. C, c, c, c , c , c...-ciccegett rosszallóan.
-Figyelj Rae...-érintette hátamhoz a kés hideg pengéjét, mire akaratlanul is nyüszögni kezdtem, mint egy kiskutya -Öt vágás lesz. Mindegyik után szépen elmondod, hogy "Sajnálom Uram, többet nem fordul elő". Világos voltam? -nem mondtam semmit, csak némán zokogtam, miközben testem reszketett a félelemtől.
-Akkor kezdem...-nyomta a kés hegyét a jobb lapockámba majd szépen lassan elkezdte végig húzni hátamon.
Az erős égető és feszítő fájdalomra keservesen felsírtam.
-Nem hallom...-emelte el a kést, bal oldalra érve.
-Sa-sajnálom...Uram...Tö-többet nem fordul elő...-zokogtam kín keservesen.
-Na látod, hogy megy ez...-simított Jongsu a fejemre.

|Kicsikét késve, de meghoztam ezt a fejezetet is😊
Remélem tetszett, ha igen jelezd nekem😊💕
Sietek a következővel,
Addig is Pápá🌼🌻🌼😙🌼🌻🌼|