Elhagyva ●BTS●JIMIN●Vampire ff.● 《 BEFEJEZETT》

°•°•●"A bosszú fogságában"●•°•°

Miután otthon felöltöztem kicsit melegebb ruhába -ugyanis még csak március végén járunk -el is indultunk a többiekhez.
Jimin kissé értetlenül haladt mellettem, ugyanis biztosan érzi, hogy füllentettem neki. De muszáj volt. Addig nem keverem bele, míg Namjoon, vagyis Jongbin nem tud róla.
Jimin otthonosan kopogás nélkül lépett be a házba, míg Sehun kiváncsi tekintettel fürkészte a szobát.
-Annyiszor láttam már, de vendégként még sosem jöttem ide...-mormogta maga elé, amit megmosolyogtam.
Sehun-hoz képest még én is otthonosan lépkedtem be a házba, és vidáman beszögdécseltem a nappaliba, aminek kanapéján, Jungkook üldögélt. Óvatosan mögé lépkedtem és egy fél pillanatig a telefonjára néztem, ami már megint ott dekkolt a kezében és éppen valakivel chatelt.
-Szia Kook. -túrtam hajába vidáman, mire elmosolyodott és elkapta kezeim.
-Szia Rae. -döntötte hátra fejét, hogy rám pillanthasson -Átjöttetek? -kérdezte én pedig bólintottam.
-Sziasztok. -szökdécselt lefele a lépcsőkről Tae.
-Szia Tae~-húztam ki kezeim Kook markai közül és oda siettem az említetthez.
-Csaknem éhesek vagytok? -kérdezte viccelődve, mire kiváncsian pislogtam fel rá.
-Honnan tudod,hogy azért jöttünk?
-Jin már resten főzöcskézik a konyhába. -intett fejével a konyha fele.
-Ojh...-lepődtem meg kissé, majd megráztam a fejem -Namjoon? -kérdeztem -Neki is szeretnék köszönni.
-Szerintem a szobájában van. -pillantott fel a lépcsők felé Tae.
-Köszi. -mosolyogtam rá, majd elindultam fel.
Felérve bepillantottam balra, Jimin szobájába, ahol a kissé behajtott ajtó mögött ott álldogált és a régi képeit nézegette.
"Tudom mit érez. Biztos rengeteg emlék köti ide. De minddel felhagyott értem..."
Elfordultam jobbra, majd finoman bekopogtam.
-Szia Namjoon. -nyitottam be, mire az említett kiváncsi tekintetettel ajándékozott meg.
-Szia...Mit csinálsz itt? -kérdezte kissé zavartan, én pedig becsuktam az ajtót.
Namjoon a kanapéján üldögélt és épp egy könyvet olvasott. Beljebb lépkedtem, és leültem mellé. Ő összecsukta a könyvet és letette az asztalra.
-Baj van? -pillantott rám miközben visszadőlt a helyére.
-Öhm...-haraptam be ajkam -Lehet csináltam egy kis bajt...
-Mit? -sóhajtotta.
-Ismered Jonhyung-ot? -pillantottam fel félelmetes hatalmas alakjára.
-Igen. Apám örökbe fogadta mikor már mindketten felnőttek voltunk Jongsu-val. Miért?
-Ma eljött hozzánk.
-Beengedted?! -esett kissebb pánikba mire megráztam fejem.
-Dehogyis! Viszont...Fontos dolgokat akart elmondani neked. -Namjoon sóhajtott.
-Semmi dolgom vele. -rázta meg fejét.
-Kérlek Nam...-tettem össze kezeim.
-A válaszom nem. -tette karba kezeit.
-Neked semmit sem jelent a családod? -fogtam meg egyik kezét.
-Rae! -húzodott el tőlem -A családom elárult! -mordult rám idegesen miközben felállt.
-H-hogy érted ezt? -ejtettem karjaimat ölembe, felpillantva rá.
-Az nem lényeg...-legyintett.
-Kérlek mondd el...-álltam fel én is.
-Rae. Ne dühíts fel, mert csak te jársz rosszul. -hajolt felém, hogy megrémisszen, viszont ezt a kártyáját már eljátszotta egyszer.
-Jonhyung holnap a kereszteződésnél lévő parkban lesz. Téged fog várni. Ha te nem mész el, majd elmegyek én. -húztam ki magam, mire Nam álla megfeszült.
-Ne avatkozz bele a magánéletembe. -mormogta.
-Pedig ha tetszik, ha nem már beleavatkoztam akaratom ellenére. -tettem karba kezeim.
-Semmi sem kötelez arra, hogy továbbra is így tégy. -remegett meg, valószínűleg a dühtől.
-De Nam...Ez fontos...-fogtam meg újra kezeit, hogy ne tudjon elmenekülni.
-Rae...Nem. Tud. Érdekelni. -tagolta idegesen.
-Yeongsik meghalt. -böktem ki mire Namjoon lefagyott.
-Mi? -kérdezte kisebb csönd után.
-Jonhyung azt mondta Yoonwo megölte...-itt könnyek szöktek a szemembe.
-Rae...-lágyult meg kissé.
-Sajnálom Namjoon...-buggyantak ki könnyeim -Miattam halt meg az apád...-kezdtem el sírni, mire olyat tett amire sosem számítottam volna. Namjoon hirtelen magához vont és átölelt.

~Namjoon szemszögéből~

Magamhoz vontam Rae törékeny alakját, mire ő is átkarolt és mégjobban rákezdett.
Igaz, nem azért öleltem meg, hogy megnyugodjon, de legalább ő ezt hiszi.
Nem akartam, hogy lásson elgyengülni. Szemeimet égették a könnyek, amiket édesapámért el is hullajtottam de gyorsan le töröltem őket.
Apám nagyon jó ember volt. Nem ő tehetett arról, hogy ilyen szörnyek lettek az utodai. Hisz, kétségtelenül, Jongsu és én is elcseszettek vagyunk. Nagyon is.
Vajon büszke volt rám az utolsó pillanatában? Boldogan gondolt vissza ránk? Nem bánt meg semmit, amit értünk tett?
-Nyugodj meg...-simítottam Rae hajára, de inkább mondtam magamnak, mint neki.
-Sajnálom Namjoon...Az apád meg akart menteni engem...Jó ember volt...-nyöszörögte mellkasomba.
-Tudom...-tettem államat feje búbjára.
Egy pillanat alatt rengeteg emlék beugrott és végigpörgött a fejemben. Apával...anyával és Jongsuval. Olyan szép család voltunk, míg meg nem ölték anyát...
A szemünk láttára...
Attól kezdve minden elcsesződött. Jongsu megszállottan szadistává vált anya hiánya alatt, én pedig meggyűlölve a saját fajtám gyilkolászni kezdtem az összes vámpírt, akivel csak szembe találkoztam. Válogatás nélkül. Gyermeket, felnőttet, nőket, férfiakat...
Viszont egyetlen egy igaz ellenségem volt, aki fennt volt a kivegző listámon...
Jung Howeon.
Hosszas időbe tellet felkutatni, de sikeres előkerítettem és megöltem. Olyan dühös voltam, hogy a saját két kezemmel végeztem vele. Semmire nem volt szükségem. A bosszú hajtott, az adott erőt. Azonban...
Mikor letéptem annak a kegyetlen disznónak a fejét, két ijedt szempárt vettem észre...
Egy kisfiú remegett a félelemtől, ahogy engem figyelt. Ez a kisfiú nem más volt, mint Jung Howeon fia, Jung Hoseok...
Akkor jöttem rá...Ugyanolyan szörnyeteggé váltam, mint az a féreg volt.
A bosszúm akkor bevégeztetett és az életem céltalanná vált. Yoongi-t régi, még gyermekkori barátomat is elvesztettem, mikor elkezdtem a fajtám gyilkolását. Megmondta nekem...Ha nem hagyom abba, ő bizony nem áll mellém. S így is tett.
Apám már nem fogadott szívesen otthon, nem mellesleg nem bírtam elviselni Jongsu szobájából érkező folytonos ordítozást.
Egyedül maradtam, addig míg meg nem ismertem Őt...
Hwa Jingha. A legszebb ember volt, akit valaha is láttam. S nem csak gyönyörű, hanem hatalamas volt a szíve. Elmondtam neki mindent, ő pedig támogatott. Azt mondta, nem érdekli mi történik vele, ha velem marad, ezért elvettem feleségül.
Végig élt mellettem egy egész életet, s az utolsó perceiben is azt vallotta nem bánt meg egyetlen egy másodpercet sem, amit velem töltött. Legutoljára azt mondta, éljek boldogan ez után is, és csak annyit kér, hogy boldogan gondoljak vissza rá...
Ez az egyetlen ígéret, amit sose tartottam be. Hiszen, ha rá gondolok nem vagyok boldog inkább szomorú, hogy hagytam elveszni. Hogy haltam meghalni. Az óta a nap óta senkit sem szerettem még úgy ahogy őt. Ő volt a mindenem. S én hagytam elveszni, egy újabb bosszúért. S amikor az is bevégeztetett, jött helyette egy újabb. Engem mindig a bosszú tart fogságban...
Úgy tűnik...nekem ez a végzetem.

|Sziasztoook kis cukorkáim~
Naaagyon próbáltam vele sietni, egy pöppet el is húztam, mégse se futotta valami hatalmas alkotásra.
Azért remélem tetszik a rész is, és a Namjoon múltjába való betekintés is😊
A többi tagnak is eljön majd nemsokára a múlt mesélős ideje, szóval lassan minden szál a helyére kerül és összefonódik a többivel.
Remélem tetszett, sietek a kövivel és a többi könyvvel is.
Addig is Pápá~😙💕😙🍁😙💕😙|