Elhagyva ●BTS●JIMIN●Vampire ff.● 《 BEFEJEZETT》

°•°•●"Nem ismered"●•°•°

Szemeim megrebegtek, ahogy magamhoz tértem. A testembe éles fájdalom hatolt mire felszisszentem. Egy hang tompán szólt mellettem mire erőtlenül odafordultam felé.
Egy kéz simított a jobb orcámra, és a hang szavai egyre kivehetőbbnek bizonyultak.
-Rae? Rae, jól vagy? -Jimin hangja szólongatott, mire nehezen rávezettem szemeim.
Először homályos volt minden, de szép lassan kitisztult. Láttam Jimin aggódó arcát magam előtt, ahogy kissé megkönnyebbülten figyel csillogó szemeivel.
-Ji...-próbálkoztam de alig jött ki hang a torkomon.
-Csss...Semmi baj. Itt vagyok...-hangja szomorúan csengett.
Hirtelen azt se tudtam mi történt. Nem tudtam, hogy miért fekszek itt, és miért vagyok ilyen erőtlen.
Aztán egy pillanat alatt minden beugrott.
-Jimin...-suttogtam és egy halvány mosolyt erőltettem arcomra, hogy sugalljam "nincs semmi baj".
-Jimin...-nyúltam a kezéért de alig bírtam felemelni.
Ekkor a halvány szürkületes szobába erős fény hatolt. Odapillantva megláttam, ahogy kinyílik az ajtóm és Sehun lép be rajta.
-Rae...-mosolyodott el, majd rögtön a másik oldalamra sietett.
-Hogy vagy, Hercegnő? -ült le az ágyra.
-Nem...Túl jól...-makogtam rekedtes hangon.
-Semmi baj nem lesz. -mosolygott rám majd Jimin-re pillantott -Adj neki vért.
-Vért?...-illetődött meg.
-Igen. Adj neki a véredből. Attól jobban lesz. -mondta komolyan, majd biztatóan rám mosolygott. Felállt és ott hagyott minket.
Rápillantottam Jimin-re, aki szótlanul ült mellettem.
Eleresztett egy fáradt sóhajt, majd szájához emelte karját.
Látványosan karjába harapott mire lehunytam szemeim.
-Rae...-tette ölébe fejemet -Igyál. Tudom, nem valami guszta, de ettől tényleg jobban leszel...
Felnyitottam szemeim és az előttem lévő erős karra fontam ujjaim óvatosan.
Egy pillanat erejéig felnéztem Jimin-re, majd az ajkaimhoz húztam karját.
Ajkaimat a sebre tapasztottam és kortyolni kezdtem az undorító, rossz ízű vért.
Beleborzongtam, olyan szörnyű volt. Viszont tényleg hatni látszott. Kezdtem visszaszerezni az erőm és már nem forgott velem a világ.
Mikor úgy éreztem, hogy kimondottan jobban vagyok, eleresztettem.
-Elég volt? -simított a fejemre Jimin, én pedig bólintottam.
Elmosolyodva felpillantottam rá, mire fájdalmas lett arckifejezése.
-Ne mosolyogj rám...
-Miért ne? -hangom még kissé megviselt volt, de legalább, amit akartam, azt ki is tudtam mondani.
-Mert miattam fekszel itt...-nézett el másfele.
-Nem érdekel. Ami megtörtént az megtörtént. -kulcsoltam össze ujjainkat.
-Most nem tudom eldönteni, hogy ennyire bátor, vagy naív vagy. -erre összeráncoltam szemöldököm, jelezve, hogy nem értem miről beszél.
-Biztos, hogy egy vámpírral akarsz együtt lenni?
-Nem gondolod, hogy ezt a kérdést már késő feltenni? -mosolyogtam rá -Jimin ne emészd magad...Nem kell bűntudatot érezned. A közeljövőben, majd ügyelünk erre is. A hibákból tanul az ember. -mosolyogtam rá édesen, mire elmosolyodott.
-Tényleg nem haragszol? Nem félsz tőlem?
-Tőled félnék utoljára ezen a világon. -emeltem fel karom és arcára simítottam.
-Szeretlek Rae...-hajolt egy csókra, amit készségesen viszonoztam is.
-Viszont...-kezdtem bele, ahogy elhajolt -A vérednek pocsék íze van. -erre elkuncogta magát -De tényleg. Emlékeztet valamire...De nem tudom mire...-ráncoltam szemöldököm, ahogy gondolkoztam.
-Hm...Talán a korházra gondolsz?
-Igen. -vágtam rá -Ugyanolyan íze van, mint a korházi gyógyszeremnek. -"És tényleg! Az is ugyanilyen volt!
De...Várjunk csak..."
-Ezt...Ezt te honnan tudod? -pillantottam rá, mire sunyin elmosolyodott.
-Én voltam az. -kacsintott, mire én ülésbe tornáztam magam, tátott szájjal.
-Na, neee~...Park nővér?!
-Teljes életnagyságban. -huzogatta szemöldökét, mire hangos nevetésben törtem ki.
-Tényleg te voltál az?! -kérdeztem a könnyeim törölgetve.
-Igen...De nem hittem volna, hogy ez ennyire vicces. -ráncolta szemöldökét mosolyogva.
-Pedig az! Nagyon is! -újabb röhögő görcs uralkodott el rajtam mire kifeküdtem az ágyon a hasamat szorongatva.
-Park nővér~...Nem bírom~...-nevettem tovább, mire Jimin felsóhajtott.
-Szólj, ha befejezted...-feküdt el az ágyon, kezeit a feje alá rakva, én pedig megdörgölve szemeim odagurultam hozzá.
-Befejeztem. -bújtam oda hozzá.
-Biztos? -vigyorgott rám.
-Biztos...-bólintottam mosolyogva, majd átlendítettem a lábam a derekára.
Lehunytam szemeim. Élveztem a csendet és Jimin melegét.
-Hány óra van?...-mormogtam a mellkasára.
-Már este van. Egy napig nem keltél fel...Már nagyon aggódtam érted...-puszilt hajamba mire kuncognom kellett -Viszont most már egészen elemedbe jöttél.
-Mennyire este? -hagytam figyelmen kívűl.
-Hm...Olyan hét óra fele lehet...Mert? -pillantott rám.
-Lehet egy kérésem?...-húztam mosolyra ajkaim.
-Attól függ. -vigyorodott el.
-Szeretnék enni egy jót...

°•°•●☆●•°•°

Már lennt ültünk a nappaliban, a kanapén. Mikor kopogott a várva várt személy az ajtón, vidáman pattantam fel és robogtam a bejárathoz.
Kinyitottam azt, mire Jin lépett be rajta.
Ahogy becsuktam mögötte az ajtót átöleltem.
-Köszönöm, hogy átjöttél. -szorongattam.
-Úgy hallottam, éhezel. -szólalt meg komolyan, aztán pedig, engem elengedve, kihúzta magát -De ne félj. Megjött Jin, a séfek séfe, és olyan svédasztal varázsolok neked, hogy nem győzöl majd válogatni. -jelentette ki, mire nevetnem kellett.
-A séfek séfe meg ne feledkezzen rólam! -hallatszódott Sehun hangja, mire Jin megforgatta szemeit, de tekintete hirtelen a nyakamra tévedt.
-Rae történt valami? -ráncolta össze szemöldökét gyanakvóan.
-Nem...-vágtam rá, de hangom elég bizonytalanul csengett, mire két kéz fogott a vállamra.
-Történt egy kis baleset, Hyung...-szólalt fel Jimin hangja mögöttem.
-Kis baleset? -ráncolta mégjobban szemöldökét.
-Hyung, nem mondhatod el Namjoon-nak. Ha megtudja lehet eltilt Rae-től.
-Nem is tudom...-húzta el száját.
-Kérlek Jin...-léptem most én felé -Jimin nem akart bántani, és nem is történt semmi komolyabb baj. -próbáltam nyugtatgatni de az arckifejezését látva csak rontottam rajta.
-Ugye nem igézted meg? -mutatott rám, Jimin felé fordulva.
-Dehogy is! -vágta rá kissé felháborodottan -Soha nem tenném! Főleg nem vele! -Jin továbbra is gyanakvóan pislogott felé, majd rám nézett.
-Rae, mit csinált veled?
-Jin, mondom, hogy nincs baj. -mosolyogtam rá bíztatóan, de ő megrázta fejét.
-Őszintén Rae. Kérlek mindent mondj el őszintén. -erre Jimin felhorkantott és puffogva ott hagyott minket.
-Jimin már...Már éhezett, én pedig véletlen elestem poharakkal a kezemben. Megvágtam magam és Jimin elvesztette a fejét. Aztán megtörtént. -mutattam a nyakamra -De nem haragszom rá, hisz szeretem. És te se légy rá mérges, kérlek. Az én hibámból történt...-
-Rae nincs baj. -mosolyodott el végre -Csak teszteltelek.
-Teszteltél?
-Igen. Hogy nem igézett-e meg.
-Ezt miért kellett tesztelni? -értetlenkedtem.
-Tudod, Jimin régen nem volt ilyen jó fiú. Sokszor kirúgott a hámból. -húzta el száját.
-De...Ő nem ilyen...
-Még nem ismered eléggé. -mosolyodott el és megsimította a fejem. Elindult a konyhába, én pedig a nappaliba mentem. Szótlanul leültem a kanapéra Sehun mellé. Jimin nem volt sehol.
Magam elé bámúlva merültem gondolataimba és visszaidéztem Jimin és Jin szavait.

"-Igen...De te nem akarod ezt tenni...Ismerlek Jimin-...
-A fenéket ismersz! Mit tudsz te rólam, a nevemen kívűl?! Semmit..."

"-Még nem ismered eléggé."

"Tényleg nem ismerem...Egyáltalán, hogy lehet szeretni valakit úgy, hogy nem is ismerjük?..."

-Rae? RAE?! -Sehun hangja ébresztett fel.
-Mi? Tessék? -kaptam felé a fejem.
-Baj van? -pillantott rám kissé aggódóan.
-Nem. Nincs semmi. -vágtam rá, de mielőtt bármit is mondhatott volna felálltam.
-Megkeresem Jimin-t.
-J-jó...Felment. -mutatott az emeletre. Bólintottam köszönet képp, és elindultam.
"Beszélnem kell Jimin-nel...Vagyis...Meg kell kérnem rá, hogy meséljen magáról. Ő szinte mindent tud rólam...De én tényleg nem tudok róla semmit...
Viszont...Még ennek nincs itt az ideje."
Gondolkodásom közepette már fel is értem a lépcsőn és a szobám fele vettem az irányt, aminek az ajtaja lazán be volt hajtva, így rálátást nyertem Jimin alakjára, ahogy az íróasztalomnál ülve nézeget valamit.
-Jimin...-léptem be az ajtón, mire összerezzent és próbálta eldugdosni a kezében lévő dolgokat.
-Mi az?! -kérdezte felém se nézve, mire én gyanakvóan mellé léptem és megláttam a rajzaimat kezében.
-Ezek...-kaptam ki kezéből őket -Nem...Nem azok amire gondolsz!...-rejtettem vissza a papírokat a fiókba zavartan.
-Ezek akkor készültek, amikor elmentem? -kérdezte szomorúan mosolyogva. Zavartan pislogtam felé, majd bólintottam.
-Tudtam, hogy tehetséges vagy...-fogta meg kezeim -De, hogy ennyire...-puszilta meg őket és az ölébe húzott. Szorosan magához ölelt miközben fejét vállamba fúrta.
-Ne haragudj...-dörmögte, én pedig megráztam a fejem.
-Ha még egyszer bocsánatot kérsz, bármi miatt,...öhm...meghúzom a hajad. -túrtam szőke tincsei közé fenyegetően, mire felkuncogott.
-Értettem. -puszilt arcomra -Gyere menjünk le...-indult volna meg, de én nem mozdultam, csupán átkaroltam nyakánál.
-Csak egy kicsit maradjunk még így...-suttogtam, mire ő is újra magához vont.

|Tudom, nem siettem el a dolgokat, de itt van a kövi fejezet😊
Remélem tetszett, ha igen jelezd nekem💙
A kövi fejezet előbb elkészül ígérem😅💙💕
Addig is Pápá💋❤💋✌💋❤💋|