Elhagyva ●BTS●JIMIN●Vampire ff.● 《 BEFEJEZETT》

°•°•●"Köszönöm"●•°•°

A konyhapultnál álltam és éppen innivalót öntöttem ki magamnak, miközben az istant levesem melegedett a mikróban.
-Egyél inkább rendes kaját. -lépett mögém Jimin.
-Nem vagyok akkora konyhatündér. -nevettem fel kínosan.
-Majd beletanulsz...-ölelte át a derekam hátulról -Bár...Csak nézz meg engem. Majdnem kétszáz év sem volt elég. -nevetett fel, mire én is kacagni kezdtem.
-De neked nincs is rá szükséged, hogy főzni tudj...
-Igaz...De, ha tudnék, legalább nem hagynám, hogy ilyeneket egyél. -pont ekkor kezdett el a mikro csipogni, jelezve, hogy lejárt.
-Mellesleg...-engedett el, hogy kivehessem a levesem -Nincs valami kaja nekem is? Már lassan több, mint egy hete nem ettem.
-Oh...-döbbentem le -Miért nem szóltál előbb? -fordultam felé.
-Te jobban lekötötted a figyelmem. -mosolyodott el, mire szemforgatva sóhajtottam.
-Ne éheztesd magad...-nyitottam ki a hűtő felső részét, ahol Jihyun vértasakjai szoktak lenni...Viszont üres volt.
"Nem hagyott itt egyet sem?!"
Becsuktam majd kinyitottam a mi részünkön, viszont csak joghurtok és instant kaják sorakoztak ott is.
-Ajajj...-húztam el számat.
-Nincs? -Jimin aggódóan pillantott felém, mire nemlegesen megráztam a fejem. Sóhajtott egyet.
-Felhívjam Namjoon-t, hogy-...
-Hagyd csak. -legyintett -Egy nap már semmiség. Mellesleg már késő délután van. Nem akarom zargatni őket.
-Biztos Jimin? Nem lesz bajod? -léptem hozzá.
-Nem lessz semmi baj. -puszilt homlokomra majd sietősen kiment a konyhából, be a nappaliba.
Én kezembe fogtam a levest és egy evőpálcikát, majd én is elindultam a nappaliba.
Leültem Jimin mellé és nekidőlve neki láttam a vacsorámhoz.
-Biztos nincs baj? -pillantottam fel rá.
-Biztos. -mosolyodott el.
A tévét nézve tömtem magamba az egészet, majd rájöttem, hogy az innivalómat a konyhában hagytam. Letettem a már üres tálat a dohányzóasztalra és felálltam.
-Mást sem kérsz? -kérdeztem rá mégegyszer, visszafordulva felé. Rosszul éreztem magam amiért éhezett.
-Addig nem hagysz békén, amíg nem kérek valamit, mi? -vigyorodott el, mire nemlegesen megráztam a fejem játékosan.
-Akkor egy pohár víz megteszi...-sóhajtott mosolyogva.
-Igenis! -szalutáltam és vidám léptekkel indultam a konyhába.
Fogtam egy poharat és teleöntöttem vízzel, majd Jimin és az én poharamat a kezembe fogva indultam el.
Mikor pont beléptem a nappaliba, fogalmam sincsen hogy, de kicsúszott a lábam alól a talaj, és előre estem.
A poharak hatalmas csörömpölés közepette törtek darabokra körülöttem.
-Rae?! Jól vagy?! -termett előttem Jimin, míg én felültem.
-Igen...-mosolyogtam fel rá. "Csak én lehetek ilyen szerencsétlen..."
Jimin a kezét nyújtotta, amit azonnal el is fogadtam. Felsegített a földről azonban ahogy felálltam kővé dermedt.
Meredten bámult maga elé, miközben néha-néha megrezdült.
-J-jimin? Mi van veled? -engedtem el kezét mire megláttam a karomon végig futó vércsíkokat.
"Úristen...Megvágtam magam..."
-Jimin...Mit csináljak? -pillantottam rá kissé kétségbeesetten.
-Menj innen...-sziszegte fogai közt.
-De...-fogalmam sincs miért kezdtem bele az értelmetlen, időhúzó mondatba, de folytatni nem tudtam, ugyanis Jimin dühösen fordult felém.
-Menj! -mordult rám, de nekem földbe gyökerezett a lábam.
-Rae...Addig takarodj el innen, míg uralom magam!!! -förmedt rám mire megrezzentem és félve hátat fordítottam és futásnak eredtem.
A szobámhoz érve hátra pillantottam mire megláttam Jimin alakját, ahogy felfele lépked. Már nem tűnt olyan merevnek, ezért felé fordultam. Magabiztosan haladt felém, nem úgy, mintha bántani akarna...Vagy lehet csak én képzeltem bele...
-Jobban vagy már? -léptem felé reménykedve, de mikor felemelve fejét rám mosolygott, megtorpantam.
-Persze...-mormogta. Utoljára akkor láttam ilyennek, amikor engedtem, hogy igyon belőlem.
Arca és szemei is elsötétültek. Hihetetlen mértékű kegyetlenség sugárzott belőle, miközben feltünően nyakamat méregette, azokkal az élénkvörössé vált szemeivel.
Megijedtem tőle.
"Hiába szeretem, tudomásul kell vennem, hogy ő a vadász, míg én az áldozat...Ezen nem lehet változtatni..."
Gyorsan és kapkodva nyúltam a kilincs után, ám mielőtt kinyithattam volna, két erős kar fonódott körém.
-Ugye szeretnél segíteni a szerelmednek...-suttogta fülembe, mire megborzongtam.
-Igen...De te nem akarod ezt tenni...Ismerlek Jimin-...
-A fenéket ismersz! -mordult rám -Mit tudsz te rólam, a nevemen kívűl?! Semmit...-nyomott neki az ajtónak mire szabadulni próbáltam.
-Jimin kérlek...
-Mire édes? -hajolt nyakamhoz, mire összeszorítottam szemeimet -Mire kérsz? Hogy engedjelek el? -kuncogott nyakamba.
-Jimin...Ne tedd ezt. -fogtam meg kezét.
-A véred olyan édes, mint a méz...-mormogta -Minden porcikám utánna vágyakozik...Túl régóta tűrtőztetem magam. Beléd akarom mélyeszteni a fogaim. -puszilt nyakamba, mire megszorítottam a kezét.
-Nem akarod ezt tenni! -próbálkoztam tovább -Meg fogod bánni, ha megteszed!
-Lehet...De még egy élet már nem fog bűntudatot okozni. -nevetett miközben lejjebb húzta a pólómat.
-Engedj el! -próbálkoztam újra, ám hirtelen iszonyatos fájdalom futott végig a testemen, mire felsikítottam. Szemeim megteltek könnyel, és szinte azonnal végig is pörögtek arcomon.
-J-jimin...Nagyon fáj...-nyöszörögtem a kezét szorongatva, de ő nem hagyta abba. Az erő a véremmel együtt elhagyta a testem, és lábaim elernyedtek és össze is estem volna, ha Jimin nem tart olyan szorosan. Szemeim leragadtak, légzésem akadozott, és a fájdalom újra és újra végig lüktetett az egész testemben.
Még utoljára hallottam Jimin szaggatott lélegzet vételét, aztán magával rántott a sötétség. Az a fajta sötétség, amit Jongsu-nál mindig vártam, mert tudtam, hogy akkor véget ér minden kín, azonban most aggódtam...
Aggódtam Jimin-ért...

~Jimin szemszögéből~

Nem bírtam magammal. Hirtelen még azt sem láttam és hallottam, hogy Rae az. Csak a szomjúságot éreztem és a szíve gyors kalapálását hallottam.
Mikor összerogyni akart a karjaim közt, akkor "ébredtem" fel. Azonnal abbahagytam mindent és hirtelen meggyengülve térdre rogytam. Rae elájulva feküdt a karjaim közt. A fogaim nyomán megállíthatatlanul folyt vére, le kulcscsontján egészen végig a mellkasán.
Szörnyülködve pillantottam magamra, ahogy a világos pólóm tocsogott a vérben.
"Úristen...Mit tettem?..."
Ekkor felcsendült a zár hangja mire összerezzentem.
-Szőke ciklon! -hangzott Sehun hangja -Namjoon küldött velem kaját! Azt mondta nem ettél már jó ideje. -hangja a konyha felől szólt de én teljesen lesokkoltam.
-Se-sehun...-makogtam magam elé, Rae érzelemmentes arcát nézve.
Hirtelen a léptei erre vették az irányt, sőt már a lépcsőket szelték, ám mikor felért halottam, hogy megtorpant.
Kétségbesetten felé pillantottam, mire megpillantottam a döbbent arcát.
-É-én nem akartam...-dadogtam remegve. Arca megenyhült és komolyság ült ki rá.
-Nyugodj meg haver...-lépett mellénk -Hozd és kezeljük le, mielőtt elvérzik.
-Én...Nem tudom...
-Jimin, te tetted ezt. Hozd helyre a hibáid!
-Ez n-nem olyan egyszerű...
-Úgy viselkedsz, mint egy rossz újszülött. -túrt hajamba, amit utáltam. Apám is mindig ezt csinálta. Talán ezért is utáltam ennyire Sehun-t. Az apámra emlékeztetett. Akit én...

Rae az ágyában feküdt, már bekötözött és ellátott sebekkel.
Míg mi a nappali kanapéján terpeszkedtünk. A légkör fagyos volt. Egyinkünk sem mondott semmit.
-Semmi gond Jimin...-fogott vállamra
-Már hogyne lenne?! Azt merem állítani, hogy szeretem...Erre ezt teszem...-temetem arcomat kezeimbe.
-Jimin, ez még a legerősebb vámpírokkal is előfordul. Mellesleg tudom, hogy Rae még mindig szeret. És tudja, hogy te is szereted.
-Ez nem mentség...
-Nem, de, ha az ember nem megértő akkor nem ér semmit sem...-karolt át, ami furcsa mód nem zavart. Sőt jól esett, hogy nem úgy fogadta, ahogy Nam fogadta volna. Ha ő talált volna ránk, tuti leordította volna a fejem és eltíltott volna Rae-től.
-Kérlek...Ordítsd le a fejem...Mondd, hogy hibát követtem el...Sőt még be is húzhatsz egyet nekem. -pillantottam rá, mire felnevetett.
-Olyan sajnálni való vagy, hogy még bosszút állni sincs kedvem. Pedig nem felejtettem el, hogy megharaptál. -mosolygott, viszont nekem nem volt hozzá se kedvem, se erőm. Kikészített a bűntudat.
Sehun felsóhajtott, látva, hogy ezzel nem segít.
-Szerintem menj fel hozzá. Legyél ott mikor felébred. -bólintottam majd felálltam. El is indultam, azonban visszfordultam.
-Sehun...Tudod...Öhm...Én köszönöm...Mindent amit tettél. Azt is köszönöm, hogy kimentetted. -pillantottam rá komolyan.
-Semmiség haver. -vigyorodott el boldogan, mire én visszafordulva elindultam az emeletre.

|Nem a leghosszabb, és nem a legjobb de itt van. Remélem tetszett nektek💙
A kövi részben rengeteg titokról hull le a lepel😉
Sietek a kövivel😊
Addig is Pápá💙☁💙💋💙☁💙|