Elhagyva ●BTS●JIMIN●Vampire ff.● 《 BEFEJEZETT》

°•°•●"Most vagy soha"●•°•°

-Ki a bátyád? -kérdeztem kicsit félve.
-Kim Jongbin. Bár te szerintem nem így ismered. Régen volt egy gyilkossági esete ami után nevet változtatott. Ma már Kim Namjoon-ként éli életét...
Erre kipattantak szemeim.
"Namjoon?!"

-És...És ide fog jönni? -kérdeztem, miközben arra koncentráltam, nehogy észre vegye hangomon az izgatottságot.
-Igen. Viszont te apa szobájában leszel akkor.
Szóval ne is reménykedj. Felesleges. -nézett rám gúnyosan -Ha pedig ki mersz szökni...- húzott oda magához, hogy farkasszemet nézzünk pár centi közelről -Olyan büntetésben részesítelek, hogy utánna minden percben már a halálodért fogsz könyörögni. -sziszegte arcomba, vérfagyasztó komolysággal, amitől összébb húztam magam és kicsit, alig észrevehetően remegni kezdtem.
-Félsz? -billentette kicsit oldalra fejét, miközben felhúzta egyik szemöldökét.
Nem válaszoltam csak lesütöttem szemeimet.
-Helyes. -bólintott majd tovább húzott.
A földszinten, a bejárattól, vagy öt szobával, és pár apró folyosóval arrébb, beértünk egy hatalmas hálóba.
Jongsu behúzott a szoba közepéig majd újra magával szembe fordított.
-Most itt maradsz szépen. Tudod mi lesz, ha szökni próbálsz, igaz? -vadul bólogatni kezdtem.
-Rendben. Szóval légy jókislány. -az utolsó szavak közben ijesztő, komoly tekintetét az enyémbe fúrta majd elengedett és kisétált az ajtón.
Figyelmesen hallgattam de nem hallottam zár kattanást.
"Nem zárta be?"
Késztetést éreztem, hogy odamenjek és megnézzem, de ez biztos, hogy csapda.
Direkt nem zárta be, és csak arra vár, hogy megpróbáljam...
"Semmi baj, Rae...
Vársz egy kicsit...Úgy egy tíz percet, és aztán megnézed. Ne sétálj bele a csapdába."
Kifújtam benntartott levegőm, majd körbepillantottam a nagy szobában.
A fehér, a vörös és az arany színek keveréke váltakozott a szobában. Egy kisebb csillár lógott a plafonról, a falak pedig tele voltak festményekkel.
Elkezdtem körbe-körbe pillantani, a gyönyörű képeken legeltetve a szemem. Aztán az egyiken megakadt a tekintetem.
Yeongsik ágya felett volt két kislámpával mellette.
"Gondolom este szép lehet megvilágítva..."
Kicsit közelebb lépkedtem, míg már az ágy előtt álltam.
A festmény hatalmas volt, nagyobb, mint a többi. Lehet majdnem volt akkora magas, mint én. Egy mezőn álldogáló négy alak, három férfi és egy nő. Ellől állt a két fiú mögöttük Yeongsik arca rajzolódott ki, ahogy büszkén néz, a képről egyenesen rám.
A bal oldali fiú Jongsu-ra hasonlított, míg a másik Namjoon-ra. Bár akkor mindkettejüknek más volt a haja, és kicsit még alacsonyabbak voltak.
Arcuk is fiatalabbnak tűnt a mostanihoz képest, és halványan, de büszkén mosolyogva néztek előre.
Namjoon mögött állt egy fiatal nő, aki őszinte mosollyal az arcán pihentette jobb kezét Nam vállán, míg a másikban legyezőt tartott. Egy gyönyörű, sárga kabátkás, piros szoknyás hanbokot, míg a férfiak is régi hagyományos ruhát viseltek.
A nő haja nagyobb fonatban a fejére kontyolva, ami arra utalhat, hogy kiszengek voltak.
Yeongsik piros hanbokja, és fejfedője arról árulkodik, hogy régen valamilyen titkári munkája lehetett, ami megmagyarázza, hogy miért tűnnek dúzsgazdagnak a festményen.
Jongsu és Namjoon arca, árasztja a boldogságot.
Mondjuk nem is csodálom. Ilyen családi körben felnőni olyan régen, nagyon jó lehettett.
Hirtelen kinyitódott a szoba ajtaja, mire odakaptam a tekintetem. Csak egy ártatlan szolgálólány. Megilletődve pillantott rám, én pedig viszonoztam kissé ijedt tekintetét.
-Elnézést hölgyem. -hajolt meg -Nem tudtam, hogy Yeongsik úrnak vendége van.
-Nem kell magáznod. -mosolyogtam rá -Amúgy meg nem nevezném magam vendégnek...-nevettem fel kicsit kínosan.
A lány, aki valószínűleg idősebb volt nálam pár évvel, felemelte fejét és rám vezette tekintetét.
-Akkor ön lenne, Kim Rae Kyo? -kérdezte bizonytalanul.
-Igen. -bólintottam -De mondom, hogy ne magázz...Még csak tizenhat vagyok.
-Akkor sem tehetem. -mosolyodott el kissé -Kötelességem tiszteletet adni. -hajolt meg újra.
-Hahh...-sóhajtottam szemet forgatva.
-További jó napot hölgyem. -hajolt meg, majd ki indúlt.
-Már mész is? -kérdeztem szomorkodva. A lány kissé elmosolyodva visszapillantott rám.
-Elnézést hölgyem, muszáj mennem. -mondta majd becsukta az ajtót.
"Viszont a sejtésem nem csalt.
Az ajtó nyitva...
Szabad az út előttem...
Vajon eleget vártam?"
Türelmetlenkedve körbepillantottam, majd lábujjhegyen elindúltam az ajtó fele.
Eléérve óvatosan ráfogtam a kilincsre. Lassan és halkan kezdtem el lenyomni míg ki nem nyílt.
Kikukucskáltam. Nem láttam senkit ezért rendesen kinyitottam az ajtót és kiléptem.
Óvatosan visszacsuktam, majd körbe pillantottan újból.
"Hajrá Rae. Most vagy soha."
Halkan szedni kezdtem a lábaim, ám direkt más fele futottam.
Az előtérben vámpír tenger van. Arra nem jó ötlet menni.
Elszaladtam balra, meg mégegyszer balra, míg ki nem kötöttem egy nagyobb szobában. Odaszaladtam egy alacsony ablakhoz és gyorsan mégis halkan kinyitottam azt.
Vagy az is lehet, hogy egyáltalán nem voltam halk, csak én nem hallottam az adrenalin miatt, amitől hevesen vettem levegőm, kapkodtam, és éreztem hevesen lüktető szívverésem fülemben.
Az ablak kinyílt előttem én pedig át is lendítettem a lábam.
Kipillantottam a szabadságot jelentő havas tájra, ám amikor másik lábam is átemeltem, és már csak egy kisebb ugrás választott el a kijutástól, valaki karjai erősen fonódtak derekam köré.
Felemelt és visszahúzott a házba, hiába próbáltam megakadályozni lábaimmal, és hiába ütögettem kezét minden erőmmel, miközben azt kiálltoztam "Neee~!".
Erőszakosan visszarángatott és ledobott a padlóra.
Félve emeltem fel bevert fejem és néztem szökési kísérletem meghiúsítójának szemeibe, amikből úgy áradt a düh és a kegyetlenség, hogy ott azonnal megbántam tettemet.
-MI A FASZT MONDTAM NEKED?! HM?! -ordított le Jongsu, majd még mindig fekvő testem felé lépett. Átlépett derekamnál és kezeimre fogott.
Hiába vergődtem, hiába siránkoztam, nem ért semmit.
Lábra állított és nyakamra fonva ujjait taszított neki a falnak, mire kicsit köhékelni kezdtem.
-Annak ellenére megtetted, hogy elmondtam a következményeket! -morogta arcomba, miközben ujjai egyre szorítottak. Kicsi kezeimmel ütögettem, kaparásztam, körmeimet vájtam kezébe, de nem eresztett.
-Egyáltalán, hogy képzelted, hogy könnyedén kiszöksz egy vámpírokkal teli hatalmas házból? Hm? -hajolt arcomba, ám előttem elmosódni látszott a világ -Most egy életre megtanulod, kitől kell tartanod...-sziszegte arcomba.
Hirtelen mégjobban erősödött marka szorítása, és a talaj eltűnt lábaim alól.
Nyakamnál fogva elemelt a földtől. Úgy éreztem megfulladok, miközben fejem és szemeim lüktettek.
Hirtelen abbamaradt minden, és erőtlenül rogytam össze a földre, miközben hangos és erős köhögésbe kezdtem.
Hirtelen egy kéz kúszott fejemre és hajamba markolt.
Felhúzta a fejem, mire egyenesen Jongsu ördögi tekintetével találtam szembe magam.
Letérdelt mellém és hajamnál fogva magához húzott
-Neee...-nyöszörögtem rekedté vált hangomon miközben egyet-egyet köhintve a folytogatásom végett, zokogva próbáltam kiszabadulni karjai közül.
Szabad kezét a derekamra fonta és a másikkal hajamon lefele húzva egyet, szabaddá tette nyakam.
Kezeimmel próbáltam ellökni magamtól, viszont ő úgy közeledett felém, mintha ott sem lennének.
-Kérlek...-hangzott utolsó szavam, mikor Jongsu kegyetlenűl mart torkomba, mire egy kisebb sikoltás szaladt ki torkomon.
A fájdalom eluralkodott rajtam és végig futott gerincem vonalán, eljutva minden egyes végtagomba.
Szemeimet lehunytam, és a világ forogni kezdett velem.
Éreztem ahogy egyre közelebb érek ahhoz a ponthoz, amin átlökve elmerülhetek a sötétségben.
Bele akartam vetni magam a sötétségbe. Úgy éreztem ott minden fájdalom elmúlik. Csak a béke vár és nyugalom.
Ám mielőtt elérhettem volna, a fájdalom abba maradt, ám így sem tudtam végtagjaim mozgatni.
Szemeimet sem tudtam kinyitni, és körbeölelt a sötétség.

|Szeretitek Jongsu-t, vagy inkább kinyírnátok?😂
.
.
.
De köszönöm, hogy elolvastad.
Sietek a következővel😊😇
Addig is Pápá💕🌼💓❗💓🌼💕|