Elhagyva ●BTS●JIMIN●Vampire ff.● 《 BEFEJEZETT》

°•°•●"T-te...?!"●•°•°

#egy héttel később#

A megszokott úton gyaloglok Chanyeol-ék háza felé.
Miután egy hete elküldött Chanyeol anyukája, tűkön ülve vártam Chan jó barátom hívását miszerint mehetek, mert egyedül lesz otthon.
Szerettem volna nyugisan beszélni vele. Ezt a beszélgetést, csak kettőnk hallhatta.
Késő délután hívott fel, hogy van egy pár szabad órája.
Így hát rögtön öltöztem is, és indultam hozzá.
Gondolataimba merülve észre se vettem, hogy már ott is állok a nagy ház, fehér ajtaja előtt.
Nagyot sóhajtva megnyomtam a csengőt, mire pár perc és már nyílt is az ajtó.
-Szia Rae. -mosolygott.
-Szia Chan. -viszonoztam gesztusát, mire ő arrébb állva kezével intett, miszerint fáradjak beljebb.
Beléptem a házba, rögtön ledobva lábaimról a cipőt, kabátomat pedig a fogasra akasztottam.
-Na, mi kéne?...-kérdezte Chanyeol miközben becsukta az ajtót.
Kicsit zavarba jöttem.
-Honnan veszed, hogy kell valami? -nevettem fel kínosan.
-Mióta visszajöttem, csak akkor látogatsz meg, ha kell valami. -mondta mire lehajtottam a fejem. "Nem tagadom. Most kívülről szemlélve biztos úgy tűnhet, hogy csak kihasználom...Pedig egyáltalán nem. Azért jövök ilyenkor ő hozzá, mert benne megbízom..."
-Chan én...-suttogtam zavartan.
-Semmi baj. -karolt át és a nappaliba indult velem -Szívesen segítek. Főleg egy régi jó barátnak. -mosolygott miközben leült mellém.
-Oké...-bólintottam -Nagyon, nagyon, nagyon, nagyon, NAGYON fontos dolgot kérnék tőled...-fogtam meg kezeit -Ugye segítesz? -néztem rá könyörgően.
-Attól függ...-húzta el száját -Miről lenne szó?...
-Tudod...Meg kell találnom egy személyt. A neve Park Ji Min. Olyan 175 cm magas, narancssága haja van. Tudod. Már láttad egyszer. Olyan két hete történt. Valószínűleg egy busani repűlőtérről indult repülővel ment el-...
-Állj, állj, állj, állj!!! -csitítgatott -Egyáltalán mit vársz tőlem?! -emelte fel hangját.
-Tudod...-kezdtem el hajamat piszkálni zavaromban -Apukád rendőr, anyukád pedig a repülőtéren a regisztrációnál dolgozik.
-Nem. -zárta le ennyivel -Sajnálom Rae, de ezt már én sem tudom megoldani, a szüleimet pedig nem fogom belekeverni. -állt fel.
-De Chan...Csak te segíthetsz nekem...-álltam fel én is.
-Sajnálom Rae...De ez már lehetetlen...
-Chan kérlek...
-Kérlek Rae, most menj haza...-mondta érzelem mentesen.
-Chan...
-Menj haza! -rivallt rám mire megilletődve hátralépkedtem párat.
-Sajnálom, hogy zavartalak Chan...-szólaltam meg kis szünet után szomorúan, és gyors léptekkel visszasiettem az ajtóhoz. Felvettem a bakancsom és a kabátom.
-Viszlát Chan...-mondtam kicsit halkabban, mint akartam és kiléptem az ajtón.

Hazaérve már nem mondtam, és nem is csináltam semmit. Fogtam magam, lefürödtem és szomorúan dőltem be a jóleső melegséget nyújtó ágyamba.

Reggel fáradtan nyitottam fel pilláim. Hunyorogva körbe pislogtam. Szobámba homályosan szűrődött be a fény.
"Szóval még csak most indul a reggel..."
-Úristen! Milyen nap is van?! -ültem fel hirtelenjében az ágyon mire kicsit meg is szédültem. Lábaimat kitakarva leléptem a földre, majd felállva az asztalhoz siettem, ahol nemrég újonnan kapott telefonom pihent a töltőn.
Felültem az asztalomra miközben ránéztem a telefonom kijelzőjére.
"Vasárnap..." olvastam le és megkönnyebülten fellélegeztem, mivel hetfőn újra mehetek iskolába.
"Nem is tudom...Valahogy nem hiányzik. Jól megvoltam suli nélkül is...".
Gondolatomra egy pillanatra felkuncogtam, de egyből lehervadt a mosolyom. Eszembe jutott Jimin a többiekkel együtt.
Hirtelen honvágyat kezdtem el érezni. Olyan...Mintha ez nem is az én otthonom lenne. Mintha...Nem egy hely, hanem Jimin jelentené az otthont számomra. Ott vagyok boldog, ahol ő van.
Bárhova mehetnénk...Még az Antarktiszra is, fagyoskodni. Akkor is boldog lennék, mert vele vagyok.
Lenéztem kezeimben heverő telefonomra, megnézni az időt, ami még csak reggel ötöt mutatott, majd kipillantottam az ablakon.
Hirtelen egy sötét árnyat pillantottam meg, de mire mégegyet pislogtam eltűnt.
"Mi a...?"
Pislogtam még egyet-kettőt, de semmi. Közérzetem egyik percről a másikra megromlott. Elkapott egy paranoiás érzés. Még egy pár percig a kinti tájat figyeltem majd egy gyors mozdulattal behúztam a függönyt -csak a biztonság kedvéért- és telefonom kezdtem el piszkálni.
"Kezdek megőrülni..."
Bámulom a kezemben lévő eszközt, ami hirtelen megrezdült és csörögni kezdett. Ijedtemben majdnem elejtettem a telefont, de gyorsan kifújtam levegőm és a kijelzőre pillantottam.
Valaki, magán számról.
Kis gondolkodás után rányomtam a fogadásra, miközben titkon reménykedtem, hátha Jimin az.
Felvéve az eszközt, a fülemhez emeltem.
-Hálló? -szóltam bele félénken.
-Rae én vagyok az. Gyere le és engedj be. -mondta egy magabiztos hang és le is tette.
A hang nem Jimin-hez tartozott. Se Yoongi-hoz, se Jungkook-hoz se a többiekhez, akik eltűntek. Mégis ismerősen csengett. Hangja mély és határozott..."Hol hallottam már ezt?..."
Kicsit vonakodva ugyan de halk léptekkel -mivel még mindenki aludt- lesétáltam a félhomályban, és a bejárati ajtóhoz osonva, majd odaérve elforgattam a kulcsot. Lassan nyitottam ki az ajtót, aminek a túloldaláról bekúszott a reggeli fagyos levegő, minek hatására megborzongtam és libabőr futott végig testemen. Szemem egy mellkassal találkozott, szóval felpillantottam a hatalmas hivatlan vendégre, viszont, ahogy megláttam ki az, szemeim kétszeresükre nyíltak és teljes testemben megdermedtem.
-T-te...?! -dadogtam. "Tényleg Rae? Csak ennyire futotta?..."
-Szia...-mosolyodott el halványan.
-N-namjoon?...-pislogtam nagyokat. Alig hittem a szememnek.
-Igen én. Beengednél?...-dőlt neki vállával az ajtófélfának.
-Jahh...bocsi...-álltam arrébb.
-Öhmm...Rae...Be kéne hívnod...-hajtotta le fejét egy kicsit.
-Mert? -ráncoltam szemöldököm.
-Nem mehetek be, míg be nem hívsz...-sóhajtott.
-Ez is vámpíros cucc, amit nem érthetek? -dörgöltem meg álmos szemeimet.
-Igen. Maradjunk ennyiben. -válaszolt közömbösen.
-Gyere be Namjoon...-sóhajtottam. Nam könnyedén zsebre dugott kezekkel átlépte a küszöböt.
Becsuktam az ajtót és mire újra felé pillantottam már megindult a lépcső fokain felfelé.
-Várj! -kiálltottam suttogva.
-Siess. -suttogta sürgetően válla felett hátra pillantva rám.
Egy pillanatra körbepillantottam, majd szaladtam is utánna.
Épp belépett a szobámba, mikor utolértem.
Bement és leült bevetetlen ágyamra, én pedig becsuktam az ajtót.
"Nem mondom, hogy nem örülök Namjoon-nak, legszivesebben a nyakába ugranék, de mégis eltűnt mikor a legnagyobb szükség lett volna rá. Most meg csak úgy feltűnik a semmiből.
Ki érti ezt?..."
Kiváncsian pillantottam rá miközben eléhúzva székemet leültem vele szembe.
-Örülök, hogy jól vagy...-mosolyodott el. "Most én vagyok a hülye vagy még tényleg nem láttam mosolyogni?..."
Kicsit összezavart előbbi mondatával, és fogalmam sem volt mit mondhatnék rá.
-Hol voltál? -csúszott ki számon a kérdés, mire boldog mosolya eltűnt és kicsi harag tükröződött szemeiben.
-Az most lényegtelen...-rázta meg fejét -Az a lényeg, amiért visszajöttem.
-És miért jöttél vissza? -kérdeztem nagyokat pislogva.
-Segítek megkeresni Jimin-t.
-Tényleg?! -csillantak fel szemeim.
-Tényleg. -bólintott.
-Nem hazudsz? -pattantam fel helyemről.
-Nem. -mosolyogva rázta meg fejét.
-Biztos?!
-Biztos.
-Száz százelékig?!
-Száz százelékig. -nevetett fel kissé.
-Ohhj...-tapsikoltam egy párat -Köszönöm Namjoon!!! -mondtam miközben rávetve magam átkaroltam nyakát. A nagy lendületemtől hátra, én pedig mellkasára dőltem.
-Köszönöm, köszönöm, köszönöm, köszönöm, köszönöm! -szorítottam magamhoz.
"Végre! Végre valaki segít nekem!"

|Köszönöm, hogy elolvastad, ha tetszett jelezd nekem😊
A következő rész, nem sokára érkezik.😉💕
Addig is Pápá🌹💋❤😙❤💋🌹|