Elhagyva ●BTS●JIMIN●Vampire ff.● 《 BEFEJEZETT》

°•°•●"Az igazság"●•°•°

Miután Taehyung megnyugodott, együtt lementünk a nappaliba, ahol épp Jungkook és Hobi terpeszkedtek az egyik kanapén.
-A többiek? -néztem rájuk, miközben Tae elfoglalta a fotelt.
-Elmentek, hogy berendezkedjenek a régi házunkban. -mondta Hobi, majd megütögette a köztük lévő helyet. Helyet foglaltam majd kicsit lebbigyesztettel ajkakkal lehajtottam a fejem.
-Mi a baj Tökmag? -csípett arcomba Hobi, mire rápillantottam.
-Szóval nem maradtok itt? -kérdeztem szomorkásan.
-Ne viccelj Rae. -hangzott Kook hangja mire ránéztem, ő viszont csak a telefonján pötyögött -El sem férnénk. -mondta rám sem nézve.
-Tudom...-dőltem hátra és rádöntöttem fejemet Hobi vállára -De annyira hiányoztatok már...És nem akarom, hogy elmenjetek...
-Nem megyünk messze...-karolt át Hobi így fejem átcsúszott mellkasára -És tudod, csak egy szavadba kerül és már röppenünk is hozzád. Vagyis én biztos. -puszilt hajamba mire elmosolyodtam.
-Köszönöm...-karoltam át, majd megdörzsöltem szemeimet, hogy ne lássa, hogy megint meghatódtam.
-Meghoztam a kaját! -kiálltott boldogan Jihyun, ahogy betoppant, majd megállt előttünk.
-A+, B+ vagy AB. Kinek melyik kell? -tartotta fel a tasakokat, amitől elkapott egy kisebb rosszullét, de inkább lesütöttem szemeimet.
-Passzold a B-set. -emelte fel Kook a karját, még mindig a mobil képernyőjét bámulva.
Jihyun vigyorogva inkább odanyújtotta a kezébe, látva, hogyha dobja, csak rossz vége lenne.
-A+! -csapott le rá Tae, ami kissé zavarba ejtő volt.
"Nekem is az a vértipusom..."
-Nekem jó lesz az. -nyúlt Hobi a maradékért -Mindegy mi az, csak hadd egyek már...-sóhajtott fel fáradtan, majd a kezei közé vette...
-Szerintem én kimegyek levegőzni...-álltam fel hamis mosollyal arcomon, ugyanis elkapott a hányinger.
Mind a négyen aggódóan pillantottak rám, még Kook is felpillantott a telefonból.
-Nincs semmi baj. -szólaltam fel Hobi előtt -Csak...Levegőzöm egyet...Semmi...baj...-mondtam majd kicsit megszédülve hátat fordítva kisétáltam a ház elé.
"Nem bírom a vér látványát...
Ez is Jongsu hibája..."
Mély levegőket véve sétálgattam fel-alá a bejárati ajtó előtt, csípőre tett kezekkel.
Kis idő múlva hirtelen motor hangja kezdett erősödni. Odapillantottam és megláttam az ismerős járgányt ami befordult és beállt a ház elé.
Leszállt és levette a sisakot és rámpillantott.
-Jól vagy? -szólított meg mire rá kaptam szemeim.
-Nagyjából...-sóhajtottam.
-Már letelt? -kérdezte hirtelen.
-Micsoda? -ráncoltam szemöldököm.
-Az idő...Amit kértél. -mosolyodott el halványan.
-Nem...-erre lehervadt mosolya -...Tudom...-egészítettem ki, ugyanis elbizonytalanodtam.
"Végülis, minél tovább húzom annál rosszabb lesz, nem? Essünk túl rajta és kész..."
-Akkor...Talán...Öhm...-harapta be ajkait elnézve oldalra -El-eljössz velem? Vagyis...Tudod...Csak beszélgetni...
-Hova?...-szedtem össze magam és elétipegtem.
-Egy békésebb helyre...-nézett rám...sötétbarna szemekkel.
-Rendben...-sóhajtottam -De csakis beszélgetni...
-Csak beszélgetni. -ismételt meg miközben egyetértően bólintott -Akkor~...
-Motorral megyünk? -tettem fel a kérdést, látva, hogy elakadt kissé.
"Még sose láttam ilyennek."
-Ha nem baj? -nyalta meg ajkait, mert láthatóan kiszáradt.
-Régen nem nagyon izgatott a veleményem...-húztam féloldalas mosolyra ajkaim, míg ő lesütötte szemeit és beharapta alsó ajkát.
"Ami olyan dús...és...Mi?! Mi ütött beléd Rae! Ne is gondolj ilyenekre!"
-Sajnálom...-suttogta szomorúan, mire nekem gombóc kezdte el torkom szorongatni.
-Csak menjünk...-léptem a motor mellé, ő pedig felvette a saját sisakját.
-HÉ! -kiálltott valaki a házból, mire mindketten odakaptuk a tekintetünk -Már így is veszélyben vagy. Kár lenne, ha a motor baleseted lenne! -vigyorgott Jihyun és odadobta Jimin-nek a régi piros sisakomat.
-Aztán vigyázz rá, bástya! -intett majd visszament a házba.
Jimin odanyújtotta, én pedig  felvettem és bekapcsoltam.
-Várj...-lépett közel Jimin, mire megdermedtem. Komoly tekintettel babrált valamit a csattal majd miután végzett észre vette magát és zavarba jött.
-Csak a biztonság miatt-...
-Semmi baj. Köszönöm...-motyogtam már a végét.
Csak bólintott majd felült. Óvatosan felültem mögé és inkább a motoron kerestem kapaszkodási lehetőséget.
Jimin beindította a motort és már indultunk is.
Én minden erőmmel próbáltam kapaszkodni, azonban egyáltalán nem tűnt számomra biztonságosnak, sem kényelmesnek.
Igaz vonakodva de inkább Jimin derekára fogtam, mire megrezzent egy kicsit.
Így mentünk végig, engem pedig majdnem elkapott a sírógörcs, ahogy leparkolt a parknál. Annál a parknál, ahol megismertük egymást...
Lepattantam a motorról és levettem a sisakot. Jimin is így tett.
Odanyomtam a kezébe és lassan elindultam a park belseje felé.
Kis idő múlva már mellém is ért, de nem mondott semmit.
Csak sétáltunk egymás mellett, és valahogy mindig egyre közelebb értünk egymáshoz, míg már a kezünk is összeért egy-egy lépésnél.
-Miért jöttünk pont ide? -kérdeztem, és hangomon tisztán hallatszódott minden érzelmem.
-Mindjárt ott vagyunk...-mormogta és megfogta kezemet.
Valami azt súgta rántsam el, viszont egy másik valami arra késztetett, hogy engedjek neki. És a második bizonyult erősebbnek...
Jimin finoman húzni kezdett, vezetésképp és szemeimbe könnyek szöktek, ahogy odavezetett a régi padunkhoz.
Szinte mindegyiken ültek, viszont az szomorúan állt üresen maradva. Mintha csak ránk várna...
Jimin leült engem pedig maga mellé húzott.
Jó pár percig meg sem szólalt, csak bámulta az újjá éledő természetet, viszont a kezemet nem engedte.
-Emlékszel mikor először találkoztunk? -hangja szomorúan csengett, én pedig csak bólogattam.
-Akkor volt, hogy jó pár évtized után, újra megsajnáltam valakit...-mosolyodott el halványan -Akkoriban rettegésben éltél, én pedig nem bírtam ki, hogy ne segítsek valahogy...Persze mindvégig magam ellen játszottam, de valami megmagyarázhatatlan erő vonzott feléd...
Mindennap kijöttem ide, és abban reménykedtem, hogy te is így teszel, és újra láthatlak...
Úgy viselkedtem, mint egy szerelmes szűz...-nevetett fel kissé, míg én könnyeimet próbáltam visszatartani.
-Aztán...Lelepleztél...Akkor volt, hogy jó pár évtized után újra bűntudatom volt...
Magamban örlődtem, mert tudtam, hogy gyűlölsz.
De amikor megtudtam, hogy bajban vagy, úgy rohantam, mint még soha.
És akkor is...Rettegtél már attól, hogy rád néztem...Ez fájt és egyben idegesített is.
Legszívesebben akkor kinyírtam volna azt a mocskos korcsot, de nem akartalak mégjobban megrémíteni...
Aztán pedig elszöktél a hotelból...Akkor úgy éreztem, hogy ez is mind az én hibám és rögtön utánnad indultam...
Adtam a kemény csávót pedig egy percig sem bírtam nélküled...
Utánna pedig sírtál...Tudtam, hogy szeretlek...és szerintem te is tudtad, hogy szeretsz...Viszont egyikőnk sem mondta ki...
Nem sokkal utánna elmentünk mi hozzánk, ahol végre közelebb kerültünk egymáshoz.
Akkor volt, hogy jó pár évtized után, újra boldognak érzem magam...Persze akkor is akadtak bökkenők. Mint például, hogy Nam elment és, hogy téged elraboltak.
De láttad...Érted bármit megtennék...
Meghalnék érted Rae.
Ezt pedig még sohasem éreztem senkinél sem...Soha a hosszú életem során. Egyszer sem.
Amikor Jihyun, a saját öcsém meg akart ölni, akkor sem azon kattogott az agyam, hogy most velem mi lesz, hanem, hogy mi lesz veled...Hogy ki fog rád vigyázni, ha én nem vagyok...
-Mire akarsz ezzel kijukadni? -ejtettem el két könnycseppet.
-Arra, hogy te vagy az életem értelme Rae...-nézett rám, én pedig nem bírtam levenni arcáról tekintetem.
-Amikor elmentem hozzád, hogy Nam hülye parancsának eleget téve hazudjak neked, és te azt hajtogattad mennyire szeretsz, úgy éreztem tényleg pokolra való vagyok.
Az volt életem legszomorúbb és egyben legboldogabb perce.
-Jimin ez-...
-Azt hitten voltam már szerelmes hosszú életemben, de tévedtem. -szakított félbe -Te mutattad meg nekem mi is az a szerelem...Rae...Te vagy a mindenem. Te jelented számomra az egész világot...Annyi mindent tettem ellened, hogy jogosan utálhatsz, és elutasíthatsz...
És tudom, hogy ez az egész maga a káosz...
Borzasztó alak vagyok, azt is tudom. És jobb életed lenne nélkülem...De egyszerűen nem bírlak elengedni. Te vagy az életem. Sajnálom Rae...
Én nem érdemellek meg...De minden erőmmel próbálkozni fogok, hogy megbocsáss és, hogy megérdemeljelek.
Sajnálom és köszönöm. Én vagyok a legszerencsésebb vámpír a világon, hogy veled lehettem, ha csak egy ennyi időre is...-mosolygott rám én pedig már nem bírtam visszafogni az érzelmeimet.
Ott hüppögtem mellette, miközben a kezét szorongattam.
-Ki volt az a lány? Tényleg a barátnőd? -csúszott ki belőlem a kérdés.
-Ő Nika, és nem a barátnőm. Semmit sem érzek iránta. -próbált nyugtatóan beszélni.
-Azt mondtad, hogy nem szeretsz, és egyedül hagytál...-róttam fel egy újabb hibáját.
-Nem akarom kibeszélni magam. Nem is fogok kibúvókat keresni. Tudom, hogy az egy mérhetetlen nagy hülyeség volt...Sajnálom...
De muszáj volt...-szállt le a padról és elém guggolt. Arcomat pedig kezei közé fogta -Mert te kis buta utánnam jöttél volna...És nem akartalak több veszélybe sodorni.
-De...De miért nem mondtad ezt akkor is? -szipogtam könnyeimet hullajtva.
-Mert akkor vártál volna. Hobi anyja meg egy tébolyodott. Ha valami történik és nem jövök vissza, fájdalmasabb lett volna úgy megtudnod, hogyha vársz...
Nem mondtam semmit. Csak halkan sírdogáltam a padon ülve.
Kis idő után Jimin elengedett és felállt, miközben eleresztett egy fáradt sóhajt.
-Csak azt akartam, hogy tudd az igazságot...Jihyun mondta, hogy nem kaptad meg a levelem...Szóval most elmondtam neked kicsit bővítve...Talán így jobb is volt...Szemtől szembe...
Nem várom el, hogy megbocsáss. Én sem tenném. Csak elakartam mondani...-még mindig hallgattam és csak sírdogáltam, míg Jimin tehetetlenül álldogált előttem.
-Gyere...Haza viszlek. -nyújtotta kezét. Én azon nyomban felpattantam viszont nem fogtam meg kezét.
Bebújtam karjai alá és erősen magamhoz szorítottam, miközben megkönnyebbűlten felzokogtam.
-Annyira hiányoztál...-zokogtam, Jimin pedig azonnal körém fonta karjait.
-Szeretlek te hülye...-ütöttem mellkasára miközben nyakába fúrtam fejem.
-Soha többé ne merj nekem hazudni, különben saját kezüleg belezlek ki! -mordultam rá, mire ő felnevetett.
-Ilyet se hallottam még tőled...
-Inkább sodorj veszélybe máskor...-vettem figyelmen kívül előbbi mondatát, mire ő a fejem búbjára csókolt.
-Ígérem...Soha többé nem hazudok neked...Soha többet. Senki kedvéért sem...-simogatta hátam.
-Annyira szeretlek...-zokogtam.
-Én is szeretlek...-puszilt arcomra.
-De! -hajoltam el tőle -Még mindig haragszom rád! Szóval nagyon meg kell dolgoznod azért, hogy kiengesztelj! -néztem magabiztosan szemeidbe.
-Kérésed számomra parancs. -puszilt homlokomra -Mindent megteszek, hogy megérdemeljelek Szerelmem...

|Remélem tetszett, ha igen jelezzétek nekem💕
Lenne egy kérdésem😇
Szeretnétek valami különlegesebbet a 10K-ra?
Bármi lehet az (najó azért nem pont bááármi😏)
Csak ha van valami ötletetek, hogy ne csak a -gondolom- uncsi megköszönés legyen😊
Várom az ötleteket, ha van.😊😙
Addig is Pápá💙♣💙😎💙♣💙|