Elhagyva ●BTS●JIMIN●Vampire ff.● 《 BEFEJEZETT》

°•°•●"Újra együtt"●•°•°

A következő hét napjai zavarosan teltek. Jihyun és én is eldöntöttük magunkban, hogy arról az estéről nem beszélünk többet. Mintha meg sem történt volna.
Rémálomból kelve, mint ahogy minden reggel, ültem fel hirtelen az ágyban.
-Rae, jól vagy? -simított hátamra szinte azonnal Jihyun, miközben ő is ülésbe tornászta magát.
-Ahha...-szipogtam, miközben megtöröltem szemeim.
Pár perc után a légzésem helyre állt, és számat harapdálva pillantottam Jihyun-ra.
-Kérdezz csak...-sóhajtott fel mosolyogva.
-Honnam tudtad, hogy kérdezni akarok? -ráncoltam össze szemöldököm.
-Ismerem ezt az arcot. -csípett is bele orcáimba, mire én elhesegettem a kezeit.
-Szóval, hallgatlak. -mosolyodott el halványan.
-Mikor is fognak idejönni? -piszkáltam hajam egy tincsét.
-Namjoon-ékra gondolsz? -bólintottam -Elvileg két nap múlva.
-Hahh...-sóhajtottam.
"Fel kell készítenem magam a nagy találkozásra.
Egyáltalán mit mondjak majd neki? És...Hogy viszonyuljak hozzá...Ő tökéletesen kifejtette, hogy nem szeret...
Hiába érzek még mindig iránta...Várjunk...
Ez az! A legjobb védekezés a támadás...
Nem tudhatja meg, hogy még mindig szeretem...
Azt csak kihasználná..."
-Ne aggódj Baba...-Jihyun nyugtató hangja, és óvatos buksi simije, rángatott vissza a valóságba -Nem lesz semmi baj. Erősebb vagy bárkinél, akit ismerek. -mosolygott rám bíztatóan.
-Köszönöm...-mosolyodtam el én is.
Hirtelen kopogtak, vagyis inkább dörömböltek az ajtómon, és meg se várva, hogy bármelyikünk is megszólaljon, Sehun berontott rajta.
-Srácok, most azonnal öltözzetek fel rendes ruhába! -mordult ránk kissé.
-Mert? -ráncolta szemöldökét Jihyun.
-Mert minek van telefonod, ha fel sem veszed? -dobta oda Jihyun-nak a telefonját, mire az morcosan pillantott a másikra.
-Mi bajod van?
-Az, hogy épp még aludtam...Volna! Ha képes vagy felvenni azt a hülye telefont, és nem nekem kell felvennem fél óra csörgés után. -duzzogott.
-Ki hívta Jihyun-t? -tettem fel óvatosan a kérdést.
-Namjoon. -vágta keresztbe karjait, kicsit nyugodtabban -Elkaptak egy előbbi repülőt. Alig fél óra és itt vannak. Szóval öltözés! -parancsolt ránk, mintha az apánk lenne, majd kisietett a szobából.
-Csak fél óra? -sokkoltam le.

Fél óra elteltével már mind lent lézengtünk a nappaliban.
Sehun egy egyszerű farmer és ing kombóba bújt, Jihyun-on minden fekete volt, fekete farmer, fekete poló, rajtam pedig, az utolsó farmerom, egy fehér mintás pólóval, és mivel még épphogy csak a március közepén járunk, ami azt jelenti, hogy én, mint gyenge emberke, még fázom, magamra kaptam a szekrényem mélyén lapuló utolsó pulcsit.
Amikor megláttam a szekrényemben, hirtelen azt sem tudtam, mióta van ilyenem, ám mikor a kezeim közé fogtam, és kihajtottam rögtön elöntöttek az emlékek.
Jungkook fekete pulcsija volt az, amit, naaagyon régen adott oda. Mikor leleplezte magát a suliban.
Ott üldögéltem a kanapén a hatalmas pulcsiban és hajamat piszkálgattam idegességemben.
Jihyun és Sehun nem tűntek ennyire idegesnek. Na, jó...Talán Sehun. Gondolom azért, mert anno még "ellenségek" voltak. Fura lehet neki a helyzet.
Hirtelen csöngettek, mire bennem megállt az ütő. Szemeim kétszeresükre nyíltak és éreztem a szívemet a torkomban dobogni.
-Majd én kinyitom. -állt fel Jihyun és el is indult.
Ahogy hallottam az ajtó nyílását, rögtön felcsendültek a boldog nevetések és üdvözlések. Zavaromban felálltam mire hirtelen Jihyun hangja szólított.
-Jöjjenek csak be! -"engedtem" be mindőjüket. Bár még mindig nem értettem ezt a szabály szerűséget a vámpíroknál, próbáltam úgy tenni, mintha mégis vágnám.
Elmékedésből egy fekete ruhába öltözött alak rángatott vissza, ahogy be trappolt a nappaliba.
-Rae! -tárta ki karjait Jungkook,  nekem pedig széles mosoly ült ki arcomra.
De mire elindulhattam volna hirtelen Hobi trappolt be és beállt Jungkook elé ugyanabban az ölelésre váró pozícióban.
-Előbb engem, Tökmag! -kiáltozta, mire Kook morcos ábrázattal félre lökte.
-Én jöttem be előbb! -morogta, miközben én félszemmel láttam, hogy Sehun megforgatja szemeit.
-De engem jobban szeret! -lökte vissza játékosan Hobi, mire én megráztam fejem és odarohantam hozzájuk.
Mindkettőjüket magamhoz húzva bújtam karjaik közé.
-Annyira hiányoztatok...-hangom egyik pillanatról a másikba váltott át sírásba, mire halkan pityeregni kezdtem.
-Annyira...-szipogtam -Annyira örülök nektek~! -
-Mi is neked. -simított fejemre Hobi.
-Jó a pulcsid. -kuncogott Jungkook, mire nekem is muszáj volt könnyeim közt elmosolyodni.
Hosszú idő után elengedtem őket, és mire körbepillantottam az egész csapattal találtam magam szembe...
"Egyetlen kivétellel persze..."
A tömegből Taehyung lépett előre tárt karokkal.
-Szia Rae. -mosolygott rám, mire én újra elbőgtem magam és karjai közé siettem.
-Szia...-motyogtam elhalón, mire kuncogni kezdett felettem.
-Én nem is hiányoztam? -kérdezte mély hangján.
-De igen. -bólogattam vadul -Mindannyiótok nagyon hiányzott.
Kis idő után elengedtem Tae-t, utánna Jin volt a soros.
Őt is sokáig szorongattam, majd finoman kikerülve Jimin-t, akire rá sem bírtam nézni, odasiettem Namjoon-hoz.
-Wow...-szólalt meg egy kicsit meglepetten, majd óvatosan viszonozta ölelésem -Ez új. -hangján hallottam cseppnyi jó kedvét. Viszont én féltem elengedni.
Már csak egy személy maradt...
Egyetlen egy...
Elengedtem Nam-ot, majd megtöröltem könnyáztatta arcomat, és őszintén rá mosolyogtam.
-Szia Jimin. -pillantottam szemeibe, amikben valami felcsillani látszott egy másodpercre. Halványan elmosolyodott.
-Szia Rae. -hangja érdesebb volt, mint máskor. Mély és...Mintha szomorúan csengett volna.
Még mindig egymás szemeibe meredtünk, én pedig erős késztetést éreztem, hogy a nyakába boroljuk, viszont az nem lenne helyes.
"Ő most mással van...Vagy azért néz ki ilyen bánatosnak, mert nem jöttek össze a dolgok azzal a másik lánnyal?..."
-Végeztetek? -szólalt fel Sehun élcelődő hangja, ami megmentett a kínos szituációból.
Jimin dühösen kapta felé a tekintetét.
-Azt mondta Jihyun, hogy összehaverkodott egy farkassal, de, hogy pont téged fogadott örökbe...-köpte felé a szavakat, mire Sehun gúnyosan elmosolyodott.
-Nem is tudom KI mentette meg a csajodat, amíg te Amerikában lazulgattál. -Jimin egy pillanatra ledermedt, de azután a tétova pillanat után, már ökölbe is szorultak kezei és megindult Sehun felé.
-Nem lazulgattam, és Rae nem-...
-Elég! -léptem közéjük, mire mindenki meglepődött főleg Jimin és Sehun.
-Ha verekedéssel akarjátok köszönteni egymást, nekem nincs ellenemre, de ezt nem az én otthonomban fogjátok lerendezni! Világos voltam?! -hangom dühösen hangzott, aminek mérhetetlenül örültem, ugyanis én magam valójában kétségbe voltam esve.
-Rae ez-...-kezdett bele Jimin de szúrósan ránéztem.
-Nem érdekel. A problémáitokat odakint intézzétek. -mutattam az ajtó fele -Részemről a vita lezárva. -mondtam majd hátat fordítva nekik vissza sétáltam a "tömegbe".
-Tetszik a kemény Rae. -karolt át Kook vigyorogva, miközben a legtöbben most kezdtek el szét széledni, megnézni a házat.
-Nem volt más választásom...-suttogtam szomorúan -Nem akarok én lenni az, aki miatt ezek ketten össze ugranak...
-No para...-engedte lejjebb a kezét Kook és simogatni kezdte a karomat.
Eközben Jimin és Sehun zsörtölődve egymásra pillantott, aztán Sehun odalépett hozzám.
-Elmentem dolgozni. Mivel ezek váratlanul jöttek, nem tudtam kivenni szabadnapot. -próbálta nyugodtan mondani, mégis morgott közbe néhányat.
-Rendben. Siess haza. -nyújtóztam egy búcsúpuszira, ami már megszokottá vált köztünk az elmúlt hetekben.
Sehun lehajolt, engedte, hogy nyomjak egy cuppanóst az arcára majd intett.
-Elmentem! -fölkapta a kis dolgozós táskáját és kitrappolt az ajtón.
-Mióta vagytok ti ilyen jóban? -tette fel a kérdést undorodva Jimin.
-Téged meg mióta érdekel, hogy mi van velem? -csúszott ki belőlem a kérdés, mire Jimin arca meglágyúlt.
-Inkább...Azt hiszem, én most megkeresem Tae-t...-engedett el Kook és el is tűnt.
Sokáig csak tétlenül álldogáltunk egymással szembe, jó pár méter távolságban.
-Rae...-végül ő törte meg a csendet.
-Igen? -próbáltam közömbös lenni, ám a sírás határán álldogáltam.
-Nem...Nem megyünk el egyet sétálni? -kérdezte nagyot nyelve.
-Mert? -pislogtam kiváncsian.
-Csak szeretnék veled beszélgetni. -sóhajtott, majd kigombolta a legfelső gombot a sárga csíkos ingjén, ami nagyszerűen kompenzálta új szőke tincseit.
"Nem csak neki lett hirtelen melege..."
-Miről? -haraptam be ajkaimat, lesütve szemeimet.
"Nem bírok a szemébe nézni..."
-Mindenről...-foglalta össze kissé türelmetlenkedve.
-Itt miért nem jó? -pillantottam körbe.
"Nem akarok egyedül lenni vele. Itthon megnyugtat a tudat, hogy vannak itt mások is rajtunk kívűl, és bármikor elmenekülhetek a szobámba a kétes helyzetek elől..."
-Kettesben szeretnék beszélni veled. -hangja kissé tárgyilagossá vált, ami miatt összeszorúlt a szívem.
-És...Ha nemet mondok? -pillantottam félve a szemeibe, mire az övéi szomorúan csillantak fel.
-Az a te döntésed...Én pedig elfogadom...-rántott válatt tétlenül, miközben úgy nézett rám, mint egy elveszett kiskutya.
Hangosat sóhajtottam.
-Kérek egy kis időt még...-mormogtam szomorúan, mire Jimin csak bólintott.
"Alig pár hete vagyok itthon, és rámzúdulnak a dolgok sorra...
Tényleg kell egy kis idő..."
Elballagva ott hagytam Jimin-t.
Felmentem az emeletre és bementem a szobámba.
Meglepetésemre azonban Tae álldogált bennt nekem háttal, az íróasztalomat fürkészve.
Becsuktam magam mögött az ajtót de erre sem moccant.
Lassan odasétáltam mellé, és megláttam szomorú arcát, ahogy Jimin-ről készült rajzaim figyeli.
-Tae...-hangomra felém kapta a tekintetét.
-Sajnálom Rae...Jimin nevében is. Tudnod kell, hogy ő is sajnálja...-hangja furcsán csengett, ezért keze után nyúltam, de elrántotta tőlem -Tudod...Ez az egész nem lenne, ha nem mentünk volna el...
Itt hagytunk téged egyedül a legnagyobb pácban...Sajnálom Rae...-temette kezeibe arcát, mielőtt láttam volna kicsordulni a szemében összegyűlt könnyeket -Miattam van az egész...Miattam kell eltűrnöd és végig szenvedned mindent...
Sosem...Sosem leszek elég erős ahhoz, hogy megvédjelek...
-Tae...-emeltem el kezeit arca elől, mire ő félve pillantott rám.
-Ne sírj, rendben? -próbáltam bíztatóan mosolyogni, de pityergésétől nekem is könnyek gyűltek a szemembe.
-Tae ez egyálta-...
-Utálnod kéne. -mormogta hirtelen -Majdnem megöltelek.
-Még mindig ezen vagy fenn akadva? -mosolyodtam el szomorúan -Nem haragszom rád Tae...Tudod jól...Akkor miért emészted magad?
-Mert fáj...Nem tudom miért, de fáj...-mutatott szivére -Akárhányszor rád gondolok kettéhasad a szívem...
Szeretlek Rae...És nem akarom, hogy bármi bajod essen. De én gyenge vagyok...Nem tudlak megvédeni...
Amikor odaköltöztél...Akkor is...Emlékszel? Már attól reszkettél, ha rád pillantottam...-menekült újra tenyerébe -Bevallom. Ez..Más helyzetben...Más lányokkal szemben beindít...De...Ha rád gondolok, és látom, hogy félsz tőlem, gyűlölni kezdem magam...-dőlt neki az asztalomnak háttal én pedig elé álltam és újból elvettem kezeit.
-Tae...Nem félek tőled és nem gyűlöllek...Egy cseppnyi düh sincs bennem. Szeretlek, és elfogadlak olyannak amilyen vagy...Tudod jól...-mosolyogtam rá -Szóval ne sírdogálj itt nekem, mert akkor én is sírok. -töröltem meg szemeimet kuncogva.
-Látod...-karolta át hirtelen derekamat, mire felpillantottam rá -Most is te vígasztalsz...Pedig nekem kéne erősnek lennem melletted...-suttogta szomorúan majd fejét a fejemnek döntötte.
-Szerintem, túl sokáig voltál erős Tae...-suttogtam.
-Lehet...-mosolyodott el végre.
"Jó érzés végre újra együtt lenni velük...
Már mérhetetlenül hiányoztak mind."

|Itt van a következő rész,
Remélem tetszett, ha így van, jelezd nekem bármilyen formában😊💕
Sietek a kövivel,
Addig is Pápá🌸💟🌸🔫🌸💟🌸|