/KÉRÉSEK ZÁRVA!/ Anime Boy x Reader OneShots

【Kageyama x Reader】•A Múlt Tettei•

Raven_Re kérésére! :D Remélem tetszik!:3

Te és Kageyama régóta barátok voltatok, egészen az óvoda óta, ahol összeismerkedtetek. Elválaszthatatlanokká váltatok, mindig megvédtétek egymást a gonoszkodó emberektől, de sajnos, mikor Kageyama bekerült a Kitagawa Daiichi röplabda csapatába, minden megváltozott...

Még mindig tisztán emlékszel minden egyes szóra, amit akkor, azon a napon a fejedhez vágott... Minden cselekedete, a tekintete... Beleégett az emlékezetetedbe...

Fáradtan vonultál a fiúk edzőterme felé, mikor vége lett a saját röpiedzésednek. Nem akartad zavarni a gyakorlást, ezért nem is léptél beljebb az ajtónál, hanem csak bekukkantottál, de amit akkor láttal, nem akartad elhinni....
Kageyama a padon ült, sötét tekintettel, míg a többiek tudomást sem véve róla játszottak. Hál' Istennek az edzőjük egy tíz perccel később befejezte az edzést, és szabadon engedte őket. Leghátul Kageyama jött ki, észre sem véve téged.

Megfogtad a dzsekijét, és kicsit megrántottad, mire feléd fordult.
Szúró tekintete szinte lyukat égetett a lelkedbe, de figyelmen kívül hagytad ezt.

-Mi a baj? - Kérdezted, de nem válaszolt. Meg akart volna fordulni, de nem engedted. - Tobio, kérlek... Hadd segítsek, mint eddig...

Ekkor hirtelen megfogta a pólódat a nyakadnál. Szorította, azt hitted, hogy bele fog szakadni, de nem így lett. Dühtől ízzó tekintete találkozott a tieddel, ami most késtségbeesett volt.

-Nem kell a segítsége senkinek sem, főleg nem egy magadfajtáé! Hagyjál békén értve vagyok?! És ne hívj Tobiónak!-Azzal ellökött magától, a lendülettől pedig majdnem hátraestél. Hitetlenkedve tapogattad végig a területet ott, ahol az előbb még a fiú kezei szorították az anyagot, Kageyamába pedig villámként csapott bele, hogy pontosan mit is tett az imént... - [Név] én-

Szomorúan elmosolyodtál, a könnyeid pedig már ott voltak a szemed sarkába, mégsem akartad itt elsírni magadat.

-Nem, megértem, Kageyama-san.-Azzal pedig elsétáltál a fiú mellett, aki kétségbeesetten fordult utánad, hogy megfogja a kezedet, de te akkor már túl messze voltál.

Azóta nem beszéltetek egymással, de minden nap eszedbe jutnak a kalandjaitok, a közös emlékeitek, amiket együtt éltetek át...

Nagy meglepetésként ért érted a tudat, hogy felső-középbe is egy iskolába fogtok járni, mégpedig a Karasunoba,ám ezután sem érdekelt téged túlzottan, hogy mi van a fiúval.

Egyik nap, mikor Tobio óráinak vége lett, akarva-akaratlanul is elment a te osztálytermed előtt. Egy röpke pillantás volt csupán, mégis számára perceknek tűnt az egész. Benézett a terembe, ahol már csak te voltál bent, éppen szedted össze a cuccaidat. A fejében volt, hogy bemegy és beszél veled a történtekről, de aztán visszavonult, és végül elment onnan, mielőtt még észrevehetted volna.

/////

-[Név]-san, ide!-Nyújtotta fel egyik kezét az ászotok, mire neki adtad fel a labdát. A mai edzésetek kivételesen jó volt, és ezt az edzőtök szóvá is tette.

-Ma mindenki jó formában van!-Vigyorgott magabiztosan, ami mégtöbb energiát adott nektek a további gyakorláshoz.

Kageyama a mai napon pedig immár másodjára figyelt meg téged az ajtóban állva. Miután elment előled elhatározta, hogy edzésed után beszél veled. Miközben tekintetét rád tapasztotta, akaratlanul is eszébe jutott egy régi emléke...

-[Név], képzeld, én ha nagyobb leszek, akkor feladó fogok lenni!-Vigyorgott rád magabiztosan az alig hat éves Tobio.

-Huuha, én is az szeretnék lenni, Tobio-chan!

Az emlék miatt halványan elmosolyodott, s szemeit újból a te irányodba vezette. Fél óra múlva az edzőtök véget vetett az edzésnek, így szabadon távozhattatok a teremből. Hitetlenkedve lassítottad le lépteidet, mikor megláttad az ismerős, éjfekete hajkoronát a bejárati ajtónál. Próbáltál tudomást sem venni róla, s elmenni mellette, de Kageyama a csuklód után nyúlt, s egyből elvezetett titeket egy csendesebb helyre.

-Hmm? Mit akarsz, Kageyama-san?-Morogtál rá összevont szemöldökkel.

-Ne hívj így, [Név]...

-Tch, nekem tökmindegy. Ha egyik neveden se hívjalak, felőlem oké, hiszen amúgy sem beszélünk semmit sem!-Azzal pedig ki akartad kerülni őt, de a fiú gyengéden visszalökött téged a falnak, s két kezét megtámasztotta a fejed mellett,ami azonnal rákvörös lett.

-Hallgass meg, kérlek... - Suttogta a szemeidbe nézve-Én... Nagyon, nagyon sajnálom, amit a múltban csináltam... Amiket hozzád vágtam... Nem akartam azokat mondani, egyszerűen csak kicsúszott a számon.. És nem szeretnék tovább úgy tenni, mintha semmi sem lenne köztünk... Mert az utóbbi időkben rájöttem, hogy... Sosem tekintettem rád egyszerű barátként,[Név]...Hanem sokkal többként...

-Legjobb barátként? -Szívattad előszeretettel. Már nem is voltál mérges rá, az a maradék düh is kiszállt belőled, mikor belenéztél a szemeibe...De, ha jobban belegondolsz, talán nem is voltál mérges rá...

-Idióta, tudod jól, mire gondolok...-Lassan közelebb hajolt hozzád, s a maradék centiket is megszűntette, amik köztetek voltak. Ajkaitokat finoman egymáshoz érintettétek, a csókba pedig belemosolyogtál. Egyik kezedet belevezetted a hajába, s bosszúból meghúztál egy-egy tincset, ami miatt néha-néha kinyitotta a szemeit. De az a tekintet kicsit sem volt vészjósló, sőt, inkább a ravaszság kis szikráját vélted felfedezni benne.

-Szeretlek, Tobio.-Bújtál oda hozzá mégjobban, míg ő is erősen magához húzott, így hallhattad a szíve őrült dobogását, ami hasonló volt, mint a tied.

-Én is szeretlek téged, [Név]. -Puszilt bele a hajadba.