/KÉRÉSEK ZÁRVA!/ Anime Boy x Reader OneShots

【Oikawa x Reader】•Álarc•

Nati-Unnie kérésére, remélem tetszik~!
Kicsit borúsabb lett a hangulata, eh, de remélem elnyerni a tetszéseteket! ^^ Plusz mostanában nagyon Oikawás hangulatban vagyok, remélem nem baj, hogy megint vele írtam. Illetve, KICSIT össze-vissza haladok a kérések között, gomme >°<
De mindegyiket teljesíteni fogom.

Pont az a lány voltál, akiről mindenki azt hitte, a nap minden percében mosolygós és életvidám. Mert mindig jó kedved volt és sosem mutattál más érzelmet a világ felé.

Igazából csak nem akartad, hogy másmilyennek lássanak. Neked jó volt így, szeretted felvidítani az embereket, noha te legbelül egyáltalán nem voltál az sokszor.

Sokszor kerested más embereket társaságát, de csak azért, hogy ne keljen egyedül lenned. Hogy ne sötétüljön el feletted az ég...

Eddig ezt senki sem vette észre, az utóbbi időkig. Ugyanis egy harmadéves fiunak, névszerint Oikawa Toorunak megragadtad a figyelmét. Az aurád egyszerűen vonzotta a tekintetét rád ha akartad, ha nem, s te ezt észre sem vetted.

Éppen ebédelni készültél két barátnőddel,amikor a fiú először meglátott téged. Nem sok távolság volt köztetek, talán egy-két méternyi, s ez éppen elég volt ahhoz, hogy akaratlanul is a szemeidbe nézzen. A szavai, amiket eddig Iwaizuminak akart mondani hirtelen a torkára fagytak. Nem tudta, mi ez az érzés ami megtámadta, de ezután egy ideig nem is foglalkozott vele. Elmosolyodott és azzal el is felejtette az előbbit.

-Nee, [Név]-chan mit fogsz csinálni a hétvégén?-Kérdezte tőled [B/Nő] miközben előhalászta táskájából az ennivalóját. Mosolyogva megtámasztottad a fejedet egyik kezeddel és magad elé kezdtél bámulni.

-Hm... Nem tudom, igazából-Mielőtt befejezhetted volna észrevetted, hogy már témát is váltottak. Kicsit rosszul esett neked, de örültél annak, hogy megkérdezték.

-Oikawa olyan helyes fiú... Nem gondoljátok?-Vörösödött el Tiara a szavadba vágva. [B/Nő] azonnal bólogatni kezdett te pedig nem is reagáltál a kérdésre, de látszólag nem is nagyon érdekelték az, hogy mit mondasz.

-Azt hiszem, én megyek~! Sziasztok,további jó szórakozást!-Kacsintottál vigyorogva és elsátáltál onnan, egészen a szekrényedig, hogy bepakolhasd a táskádba a cuccaidat. A folyosón mindenki mosolyogva intett neked te pedig azonnal viszonoztad cselekedeteiket, amíg el nem értél a kívánt helyszínedig, ott azonban egy nem várt fiú fogadott téged.

-Hmm... Rég beszéltünk, [Név]-chan~-Köszöntött téged Oikawa halvány mosollyal az arcán. Még két héttel ezelőtt volt egy pár mondatos csevegésetek, azóta nem is beszéltetek a másikkal.

-Nahát, mi szél hozott erre téged?-Húztad fel egyik szemöldöködet jókedvűen. Kinyitottad a szekrényedet és átpakoltál mindent a táskádba, majd visszazártad azt.

-Láttalak ma két lánnyal és gondoltam beszélhetünk egy kicsit. Szóval, hogy vagy mostanában?

-Ooo~ én jól vagyok, köszönöm. Na és te, Oikawa?-Néztél bele mogyoróbarna szemeibe, s akkor, abban a pillanatban, a fiúban újból megindult valami. Kicsit összerezzentél, mivel ezt az apró változást te is érzékelted.

De a fiú ahelyett, hogy kérdezett volna, úgy tett, mintha semmit sem sejtene. Fáradt mosollyal az arcán nekidőlt az egyik szekrénynek és onnan nézett végig rajtad, ami miatt halvány pír szökött az arcodra.

-Minden oké. Van valami terved délutánra? Arra gondoltam, elmehetnénk valahova.-Mondata végén kacsintott egyet, de te csak kuncogni tudtál ezen.

-Bocsi, de én ezt nem veszem be~ Túlságosan is jól ismerem a technikáidat, Oikawa!

-Ohh... És honnan ismerted meg, hm?

-Láttalak más lányokkal flörtölni, nem vagyok vak.

A fiú vállat rántott, intett egyet és elsétált, mindeközben te halkan nevettél rajta. "Szegény, biztos nem sokan utasíthatták őt vissza!"

///Egy héttel később///

Az utóbbi napokban egyre többet láttad Oikawát a közeledben, ami feletébb összezavart téged. Gyakran ment oda hozzád beszélgetni, s ilyenkor mindig valami különös érzés járt át téged. Próbáltad előtte is fenntartani a vidám látszatodat, de volt valami, ami miatt egyszer-kétszer majdnem füstbement a terved. Nem tudtad megfogalmazni mi, egyszerűen csak úgy érezted, előtte lehetetlen.
Aztán egy nap, egy levelet hagyott hátra neked a padodon, miszerint délután vár téged a parkban...
Sóhajtottál egyet, végül eldöntötted magadban, hogy elmész erre a találkozóra.

-Szia Tooru!-Integettél vigyorogva az egyre közeledő fiúnak, aki komoly tekintettel bámult rád.-Ha? Van valami baj?-Firtattad immáron aggódva.

Oikawa sóhajtott egyet és fejével intett, hogy üljetek le egy padra. Követted őt és leültél mellé, egészen közel, de egyikőtök sem teremtett szemkontaktust. Egyre feszültebb lett a légkör, ami lassan kezdett megfojtani téged.

-[Név]-chan miért teszel úgy egész nap, mintha minden rendben lenne?-Vont kérdőre végül feléd fordulva.

-Eh? Miről beszélsz?

-Legalább most ne akarj hazudni, jó?!-Szólt le a kelleténél hangosabban, a hirtelen kiabálásra összerezzentél és nem mertél rá nézni. A mosolyod eltűnt rólad, lassan lehajtottad a fejedet. A fiú megköszörülte a torkát, és gyengéden átölelt téged.-Nézd...Én is gyakran teszem ezt, bevallom, de rossz látni így. Nem akarom, hogy előttem is úgy tegyél, mintha minden rendben lenne.

Míg egyik kezével hátadat kezdte el simogatni, a másikkal a állad alá nyúlt és felemelte a fejedet. Mélyen a szemeidbe nézett, nem engedte, hogy máshiva kalandozzon el a tekinteted. Igen, ebben a pillanatban nem csak egyszerűen rád nézett. Ő RÁD nézett,az igazi valódra.

Ebben a pillanatban, Oikawának sikerült az, ami eddig senkinek sem. Leszakította rólad az álarcodat.

A könnycseppeid lassan elkezdtek lefolyni arcodról, hogy egyenesen a földre hullhassanak. A fiú két kezével magához szorított téged, érezte, látta, hogy most törtél meg először. Mellkasához préselted a fejedet és hallkan sírdogáltál, miközben Oikawa szívének dobbanásait hallgattad.

-Többé ne hordj maszkot, ha kettesben vagyunk,[Név]. Az igazi énedet szeretném látni.-Suttogta a hajadba.

-Csak akkor teljesítem ezt, ha te is,Tooru.-Motyogtad, s mégegyszer, utoljára beszívtad a fiú illatát, majd lassan felnéztél rá.

Kuncogni kezdett, és eltűrt egy tincset a szemed elől. Mosolyogva lehajolt hozzád, és nyomott az orrodra egy puszit,amin már te is elvigyorodtál.

-Rendben van, [Név]-chan~

Attól a naptól fogva, eltűnt rólad az a régi, hamiskás mosolyod. Örültél, tiszta szívedből, és mérhetetlenül hálás voltál ennek a harmadéves fiúnak, hiszen kirángatott téged a sötét felhők alól... Egyenesen a napos rét közepébe.