/KÉRÉSEK ZÁRVA!/ Anime Boy x Reader OneShots

【Bokuto x Reader】•Egy Bagoly Szerelme•

ShiroNeko1204 kérésére, remélem tetszik~!  

[K/A/N]= Kedvenc Anime Neve

U. I: GYEREKEK MEGLETT A 20K MIA**...
KÖSZÖNÖM SZÉPEN MINDENKINEK! *-----*❤️❤️❤️❤️

-Muszáj mennem?-Kérdezted meg századjára is a -testvéred számára- nyilvánvaló dolgot, mire az említett visszafordult hozzád szobája sarkából, s egy bíztató mosoly kíséretében csak ennyit mondott:

-Igen! Anyáék nem lesznek itthon, egyedül pedig nem hagylak ebben a nagy lakásban! Nyugi, nem lesz semmi probléma!-Ezzel pedig magára csukta szobája ajtaját, de még hallottad, ahogyan belülről kiáltja ki neked, hogy pakold össze a cuccaidat.

Fél percig csak álltál a nappalitok közepén, s azon elmélkedtél, hogy hogyan győzhetnéd meg bátyádat, Sugawara Koshit arról, hogy ne akarjon téged magával vinni, ám be kellett látnod, hogy testvéred még nálad is makacsabb -ami nagy szó- így hát fejet hajtottál akaratának, és bementél a szobádba, hogy elpakolhass minden olyan ruhát, kelléket, ami csak használatodra lehet majd egy edzőtábor alatt.

Estefelé elindultatok Sugával az iskolátok elé, mivel akkora volt megbeszélve a csapat tagjai között, hogy elindultok Tokióba. Kissé morcos voltál, hiszen valószínű ha otthon lehettél volna ebben a pillanatban is, biztos [K/A/N] maratont tartanál, ám mostmár csak álmodozhatsz arról egy jó hétig.

-Ne legyél durci, büszke vagyok rád hogy nem robbantottál emiatt világháborút.-Tette egy hálás mosoly kíséretében kezét fejedre bátyád, s mintha csak elszívta volna minden haragodat, úgy tünt el belőled dühöd utolsó szikrája is.

Az út elején még hangos csevegések zaja töltötte be a buszt, amivel mentetek, ám ahogy egyre sötétebb lett az ég, a szavak egyre halkabbak lettek, mindenki egyesével lépte át az álmok birodalmát.

Reggel hat óra volt, mikor a melletted ülő emberke, Hinata rázogatására keltél fel. Kissé álmos fejedet láttán elvigyorodott és izgatottan jelentette ki:

-[Név]-san, megérkeztünk!

Elmosolyodtál a kis napocska aktívságán, bólintottál egyet és abban a pillanatban állt le a jármű is, ezzel tudatokra adva, hogy véglegesen is célt értetek.

Elég sokan vártak rátok, s bár már elég sokak nevét tudtad, még mindig sikerült megpillantanod azokat az arcokat, akiket még egyszer sem láttál.

-[Név] de rég láttalak!-Hallottál meg egy számodra túlságosan is ismerős hangot, s ezzel egyidőben valaki hatalmas ölelésben részesített téged, ami számodra inkább fujtogatásnak tűnt. Bár tudtad, ki volt a tettes, mégis felvont szemöldökkel meredtél Kuroora, aki vigyorogva leste reakciódat.

-Ez már a harmadik alkalom, hogy meg akarsz fujtani! Most már jogosan mondhatom, hogy a halálomat akarod, nem?-Bármennyire is akartad magadat dühösnek mutatni, kérdésed végén nem bírtad tovább, és elröhögted magadat.

Ekkor lépteket hallottál meg a fiú mögül, s mikor háta mögé néztél, tekinteted megállapodott egy felzselézett hajú, vigyorgó baglyon.

-AKAAASHI, merre vagy?-Kiáltozta elég kétségbe esett hangon. Kuroo észrevette, merre tévedtek el íriszeid, így magatokhoz hívta a számodra eddig ismeretlen fiút.

-Bokuto gyere ide egy pillanatra!

Hozzátok fordította a fejét, s mikor megpillantott téged, mintha egy percre lefagyott volna. Ajkai elnyíltak egymástól és elkerekedett szemekkel nézett rád, amit már kezdtél kicsit furcsállni, Kuroo kissé perverz, mindent tudó mosolyát viszont egyikőtök sem vette észre.

Mikor végre elért hozzátok, bemutatkoztatok egymásnak. Ahogy egyre haladt az idő, mindketten kezdtetek feloldódni, egyre lazábban kezdted venni a fiú jelenlétét, hisz mikor még csak egy-két mondattal szóltatok a másikhoz, nagyon izgultál, magad sem tudod miért.

Azt viszont már első nap észrevetted, hogy ő az egyik leghangosabb emberke, aki odavan a röplabdáért, s amikor csak beleüthetett a labdába, már akkor felfedezted azt a bizonyos csillogást a szemeiben, melyet igen ritkán látsz.

Edzések után mindig vigyorogva ment oda hozzád azzal a kérdéssel, hogy "LÁTTAD AZ ÜTÉSEM, [NÉV]? A LEGJOBB VOLT, UGYE?" De volt, hogy ugyan ezeket maga a meccs közben is feltette, ekkor csak vöröslő fejed elé tetted kezeid és próbáltad visszafogni röhögésedet, miközben Bokuto csapattársai nyugtatgatták a baglyot. "Egek, ez az idióta..."-Gondoltad.

-[Név]!-Hallottad meg egyik este Kotaro hangját, mikor aludni indultál. Kissé fáradt arckifejezéssel fordultál a fiúhoz, aki halvány mosollyal az arcán nézett rád.

-Mit szeretnél?

-Adsz fel nekem párat?-Kérdezte immár fülig érő mosollyal, mire elkerekedtek a szemeid.

-H-honnan veszed hogy tudok röpizni?-Dadogtál, mivel Bokuto időközben próbálta felvenni veled a szemkontaktust, amit persze nem elleneztél, mégis ez volt a legelső, hogy egy fiú ilyen érzéseket vált ki belőled, s emiatt kicsit megrettentél.

-Sugawara-san mesélte, hogy szoktatok együtt gyakorolni!

Nem tudtál erre mit mondani, legszívesebben kérdőre vontad volna Bokutot, hogy mit keresett bátyádnál, de nem jött ki hang a torkodon, így hát csak bólintottál egyet.

/////

-[Név]...-Szólalt fel hirtelen Kotaro, miután egy párszor már leütötte a feladott labdáidat, s mindketten kipirosodva álltatok a pályán. Kérdő tekintettel fordultál a fiú felé, akinek feje egyre vörösebb lett, zavara miatt pedig idegesen elkezdte masszírozni tarkóját egyik tenyerével.

-Szerintem mostmár feküdjünk le aludni, Bokuto-san.-Adtál ötletet fél perc néma csendetek után, ám mikor elindultál volna egy kéz lágyan megfogta csuklódat.

-Cs-csak annyit akartam mondani, hogy...-Ekkor úgy nézett maga elé, mint aki teljesen elfelejtette, mit is akart mondani -bár lehet, hogy így volt- a következő percben mégis fülig vörösödött és dadogva, kissé nagyobb hangerővel, mint ahogy azt képzelte, ennyi jött ki ajkain:-N-NAGYON SZERETL...SZERETEM A FELADÁSAIDAT!        (Amúgy ezt egy haikyuus  képből vettem) 

Elkuncogtad magadat a fiú aranyosságán, rögtön megértetted, hogy mit akart ezzel mondani. A szíved olyan gyorsan vert, mint még soha, ám ez sem akadályozhatott meg téged abban, hogy egy gyors puszit nyomj Kotaro ajkaira, aki ezután még inkább lefagyott.-Én is szeretlek~

Ezután csak nevetve kisétáltál a csarnokból, a fiú viszont percek múlva is alig eszmélt fel a kábulatból, de boldogsága még másnap is látszódott rajta, amikor vagy kétszer olyan jobban kezdett el játszani a pályán, mint azelőtt.