/KÉRÉSEK ZÁRVA!/ Anime Boy x Reader OneShots

【Karma x Reader】•Érzéseim Irántad•

Fujimi2003-chan kérésére! :3 Remélem tetszik!

Lassan szelted az utcákat egy fagyos, szeles, őszi reggelen. A felhők maguk mögé gyűrték a napot, így az nem világíthatott már kedvére a lent élőknek, mint eddig.

Sóhajtva kapcsolgattad a zenéidet, keresve a hangulatodnak illő, megfelelő dallamokat, amelyekre most szükséged volt. Sosem indult úgy a napod, hogy ne hallgattál volna zenét, amely -elég sokszor- adta neked az erőt, hogy menj tovább, és ne add fel az álmaidat.

Mikor megtaláltad a tökéletest, elégedetten hunytad le a szemeidet, hogy fejedben elképzelj egy szituációt, a zene ritmusára és hangulatára, mintha csak a videóklippje lenne. Aztán egyszer csak azon kaptad magadat, hogy a refrénnél nem egyedül voltál. A távolba képzelted legjobb barátodat, Karmát, aki mosolyogva nyújtotta feléd a kezét, majd húzott ki téged a ''gödörből''.

Hitetlenkedve nyitottad fel szemeidet, gondolataidban ezernyi kérdést feltéve magadnak. ''Miért képzeltem oda Karmát? Pedig ezidáig eszembe sem volt a fiú...''

Mintha csak idehívták volna a vöröshajút,úgy pattant be melléd, tekintetét le sem véve rólad.

-Uhh, rossz passzban vagy, [Név]!-Nézett végig rajtad.

-Karma, tudom hogy nézek ki, hagyjál.-Morogtad szinte ingerülten, mivel most semmi kedved nem volt a fiú ''beszólogatásaihoz''.

-Eeh, vörös hét vagy mi?

A következő pillanatban már fejbe is vágtad volna Akabanet, hogyha el nem kapta volna a kezedet  gyengéden, mégis határozottan rámarkolva a csuklódra.

-Nem tudsz megütni, [Név]-chan~Ismerem minden mozdulatodat.

Vigyorogva közelebb hajolt arcodhoz, miközben szemeiben tisztán láthattad a ravasz csillogást, mikor belenéztél. Homlokotokat már csak pár centi választotta el, szinte érezted magadon a fiú levegővételét, ám az utolsó pillanatban elhúzódtál tőle, s kikaptad a kezedet az ujjai közül, amit ő elkerekedett szemekkel nézett végig.

-Haa? Most meg mi a bajod?-Értetlenkedett tekintetét rád vezetve.

-Csak...Hagyj egy ideig, jó?-A döbbenet immár kristálytisztán látható volt a fiú arcán, amint felfogta a szavaidat.

Ameddig emésztette a hallottakat, te -kihasználva az időt- felgyorsítottad lépteidet s az iskola felé igyekeztél. Hatalmas erővel vágtad ki a teremajtót, amire osztálytársaid először felkapták a fejüket, ám amint rád néztek tudták, hogy bitang rossz napod van. Ilyenkor nem is próbálnak veled beszélni, de teljesen megértik a problémáidat, s az azt kiváltó viselkedésedet.

Hogy miért mondtad Karmának azt, amit? Egyszerű... A napokban egyre többször szoktál rá gondolni, és a hülyeségeire, a vicceire, a beszólásaira, amiket legtöbbször neked küld. Sokszor volt az is, hogy elalvásod előtt eszedbe jutott, s ő volt az utolsó gondolatod is, reggel pedig az első. Ha rá gondolsz jobb lesz a kedved, és a fejed ilyenkor paradicsomnak öltözik be,ami valljuk be, az őrületbe kergetett téged.

Ezek az érzések még nagyon újak voltak neked, és megrémítettek téged,ezért is akartad távol tartani magadtól a fiút, ami valljuk be...
Nem igazán sikerült.

Az utolsó óráról kicsengetve pakoltad össze a tankönyveidet, hogy végre hazamehess, de amikor kiléptél a teremajtón, egy kéz villámgyorsan kapott a tied után, s maga után rántott téged, egészen az iskola hátsó feléig. Ekkor realizáltad csak, hogy a tettes Karma volt, akit ma minél jobban próbáltál meg elkerülni, s eddig terved sikeresnek is mondhattad... Eddig.

-[Név] -chan miért kerülsz engem egész nap,hm?-Ráncolta a szemöldökét, s vészjóslóan közel hajolt hozzád. Egyik kezedet megragadta, s a fejed fölé helyezte, egyenesen neki a mögöttetek levő falnak, így az egész tested nekisimult a fából összerakott kis helynek.

-Eressz el, és hagyj elmenni...-Motyogtad bosszúsan, feltünően kerülve a szemkontaktust vele.

-A.a. Amíg nem válaszolsz a kérdésemre, nem mész sehová~Szóval?

-Nem mondok semmit, semmi közöd hozzá, Akabane!-Kiáltottál rá egyre csak vörösödő fejjel, amin Karma jót mosolygott. Két ujját az álladra vezette, s feljebb tolva fejedet kényszerített téged arra, hogy a szemébe nézz.

-Azért mégiscsak van közöm hozzá, hiszen rólam is van szó.

-Nem érdekel...

-Addig úgysem engedlek el.-Erre a kijelentésére megpróbáltad megrúgni OTT, ám cselekedeted kudarcba fulladt, hiszen nem akartad bántani őt. Plusz, a másik kezét felvezette a combodra,majd mikor látta hogy nincs vész, feljebb csúsztatta, s megállapodott a derekadnál. Füledhez hajolt-Talán utálsz engem?

-N-nem! Épp... Ellenkezőleg.. -Suttogtad, s még magad sem hitted el a dolgokat. ''Ezért érzek pillangokat a hasamban, még most is...''

-Hmm? [Név]?-Karma érdeklődő, kíváncsi tekintete végül beadta neked a kulcsot, hogy elmond neki az érzéseidet.

-Azért akartalak kerülni, mert... Mostanában túlságosan is sokszor gondolok rád, nemcsak mint barátként...És eddig nem tudtam, mik ezek az érzések, amik bennem vannak, ezért távol akartalak tartani magamtól, de... Mostmár tudom... -Ekkor felnéztél rá, de mielőtt még bármit is mondhattál volna, a fiú ráhajolt az ajkaidra, csókját pedig hezitálás nélkül viszonoztad.

-Szeretlek, Karma...-Fejedet vállába fúrtad, míg ő egyik kezével birizgálni kezdte néhány hajtincsedet.

-Velem is hasonló volt a helyzet, de én már a legelején tudtam, hogy mik is ezek az új érzéseim irántad.-Kuncogott, majd adott egy kicsi csókot a fejed fetejére.

És ez volt az a nap, amikor szembesültél a saját érzelmeiddel... Hogy akármennyire is idegesített néha a kis vörös ördögöd, mégiscsak sikerült belészeretned. S Karma sem bánta meg, hogy TE lettél számára a nagy Ő.