Mad Girl / SZÜNETEL:( /

5.fejezet

Szombaton délután sajnos haza kellett mennem. Egy nagy csomag várt otthon. Tartalmazott Oreot, mogyoróvajat, TopJoyt és (csak azért, hogy tudjam kitől van) kaptam még mangós FuzeTea-t is. Egyből kiakartam hajítani, de nem tettem. Inkább beraktam a spájzba és elő se vettem. Máté már nem keresett. Egy hét eltelt a suliból és ott sem beszéltünk. Az volt a szerencsém, hogy a zeneszakkör elmaradt, mert a szakkör tanár, Kothecz Evelin valami okból kifolyólag nem volt. Ez azért megkönnyebbüléssel fogott el. Egészen máig. Hiszen ma már megint hétfő van és mostantól van zeneszakkörünk.

Reggel nagy unalmak közt baktattam a suliba. Máté előttem ment a járdán egy pár méterrel, de nem érdekelt. Tudom, hogy hallott, mert anya hívott, hogy otthon hagytam a kajámat. Hallotta a hangomat, de nem fordult meg. Igazándiból örültem is ennek, mert semmi kedvem nem volt hozzá.
Ami pedig Mátét illeti... Amikor rágondolok belesajdul a szívem. Szoríó érzést érzek a mellkasomban. Megmagyarázhatatlan érzés fog el. Fáj. Fáj ami kettőnk között történt. Fáj amit velem tett. Minden fáj. Marja a szívemet...
Volt, mikor úgy gondoltam, hogy odakiáltok neki és akkor beszéljük meg, de nem tettem. Talán nem volt hozzá merszem...
Ahogy beértem szembe találtam magam Ádámmal.
-Mit akarsz? - kérdeztem hűvősen.
-Milyen érzés zenepalántának lenni? - vigyorodott el.
-Ha csak ezért jöttél, akkor el is húzhatsz! - mordultam rá.
-Nyugi, nyugi - tette fel a kezét védekezően. - Dávid küldött. Szeretne veled beszélni, csak nem tudja, hogy tudna közeledni feléd...
-Sehogy!
-Jó, tudom. Azt szeretné mondani, hogy elvállalja helyetted a zeneszakkört.
-Mi van??? - hüledeztem, mert ez nem Dávidra vall.
-Hibázott. Egy bazinagyot. Ezt ő is tudja. Nem kellett volna összejönnie Brigivel, de már késő...
-Nem érdekel a sajnálata! Hamarabb kellett volna gondolkozni!
Éppen már indulni akartam, de földbegyökerezett a lábam a kérdés hallatán.
-Máté miatt, ugye? Amúgy nem kell annyira félteni azt a kis szentet - vigyorodott el pimaszul.
-Miről beszélsz? - kérdzem. Tudom, hogy valami rossz fog következni, de tudnom kell.
-Ó! Te nem is tudod? Máté ráhajtott Brigire. Dávid rájuk nyitott és nem érdekelte, hogy kikezdte (amúgy Máté). Egyből dobta a lányt.
-Ez nem lehet... - a sírás fojtogatott.
-Pedig, de.
És ott hagyott.
Nem tudtam mozdulni. Csak elkezdtem szédülni és mindent fátyolosan látni. Nem is vettem észre, hogy már szólt a becsöngő törire. Egyszer csak egy kezet éreztem a vállamon. Nagy Éva volt az. Ő a történelem tanárunk. Látta, hogy nincs minden rendben, ezért lekisért az orvosiba.
Kiderült, hogy felment a vérnyomásom. Egyből kérdezték, hogy ért-e nagyobb stressz, mire nem tudtam válaszolni. Csak ültem ott, kábán.

Az egész órát bent töltöttem, mert valahogy még mindig sokkos állapotban voltam.
Nagy nehezen elengedtek és fura mód, Mátéval találtam szemben magam a folyosón. Egyből rám jött a rosszullét, és már fordultam is volna vissza az orvosiba, de Máté megállított.
-Jól vagy? - kérdezte, és a szemében őszínte félelmet éreztem.
-Mit érdekel már az téged? - kérdeztem hűvösen.
-Figyelj! Nem kell jóban lennünk, de osztálytársak vagyunk. Érdekel, hogy mi van veled - magyarázza.
-Most komolyan. Miért akarsz jópofizni, ha már úgy is Brigittával smárolsz, miközben csak alig másfél hete tüntem el az életedből? - vontam felelősségre.
-Miről beszélsz? - kérdezte hisztérikus hangon. Megvan! Most lebukott!
-Ádám mesélte, hogy Dávid rátok nyitott, miközben ti... Tudod... Csókoloztatok - nagy nehezen,de  sikerül kimondanom.
-Te jó ég! Ugye, hogy könnyebb másoknak hinni? - mosolyodott (?) el.
Elég hülyén nézhettem, ezért folytatta.
-Brigitta rám mászott. Egész végig arról beszélt, hogy én vagyok a suliban a "friss husi" és csak ezért akartál te is megkapni. Már nem hittem neki, ezért elküldtem. Azt mondta, megmutatja, hogy vele járnék a legjobban, ezért megcsókolt. Mind a fiú öltözőben volt, szóval tudom bizonyítani, hogy ő jött be. És nem viszonoztam - fejezte be és mostmár semmi sem érdekelt. Úgy éreztem, hogy megtört a jég. De aztán beugrott valami és nem hagyott nyugodni. Máté mintha belém látott volna. Kifelé menet megfordult és vigyorogva nézett le rám.
-És igen. Te csókolsz jobban. Még úgy is, ha csak nyelvnélküli volt - vigyorodott el pimaszul.
Otthagyott.
  Valami felfoghatatlan boldogság töltött el. Persze, nem  amiatt, hogy jobban csókolok. De az, hogy én is abba a csapdába estem amibe ő, és ő mégsem haragudott meg rám. Csak édesen elmondta ami történt. Igen. Megtört a jég. Legalábbis már nagyon megrepett... :)
Boldogan mentem be a terembe. Nem érdekelt semmi. Volt egy pontos célom. Egyenesen Brigitta padjához mentem. Épp ült, mellé álltam és nagyon elkeseredett képet vágtam.
-Győztél! - jelentettem ki.
-Nocsak, nocsak... Csak nem rájöttünk?! - kérdezte mosolyogva. Tudtam, hogy Máté figyel minket. Éreztem magamon a tekintetét.
-Tiéd lehet a "friss husi" - mondtam direkt azzal a szóval, amit ő használt Mátéra.
Hátra fordultam és pont kapóra jött a Máté kezében tartott husos szendvics. Kivettem a kezéből a szendvicset, majd a benne lévő húst és Brigitta felé fodultam vele.
-Itt van a friss husid! - mondtam, majd a képébe dobtam a darab húst.
Óriási nevetés támadt a hátam mögött. Tudtam, hogy Máté nevet.
-Te kis... - mérgelődött Brigitta, de nem mondta végig. Inkább kiviharzott a teremből.
-Aha'! Szóval mostantól mindenkinek én vagyok a "friss husi"? - röhögött fel Máté.
-Úgy tűnik - mosolyogtam rá.
-De most komolyan - fordította komolyra a szót. -Egy percig tényleg azt hittem, hogy simán eldobsz. Nem tartott sokáig, de nagyon megijedtem...
-Hát... Azt hiszem nehezen tudnék megválni a szomszéd sráctól...
-"Friss husi", "szomszéd srác"... Ez egyre jobb... - vigyorodott el.
Lehuppantam a mellette lévő helyemre és csak gondolkoztam. Eléggé belemerülhettem a fantáziámba, mert nem hallottam meg, mikor Dávid odaért a padunkhoz és engem szólított.
-Lin! Szia! - mosolygott le rám.
Egészen érdekes volt újra a becenevemet hallani tőle. Csak néztem őt. Kék szem, feketés barnás kusza haj. Szinte semmit sem változott. Csak jobban megkomolyodott, vagy jobban gyerekesebb lett... Nem tudom, hogy régen mi varázsolt el benne. De egy biztos. Akármi volt, az mára már nincs.
-Mit akarsz? - kérdeztem hűvösen.
-Csak érdekelt, hogy hogy vagy?
-És ez miért is érdekel téged? - vontam fel a szemöldököm.
-Csak, mert tudod... Rég beszéltünk - mondta ki.
-Hát... Biztos volt rá valami ok - feleltem egyszerűen.
-Lehet - adott igazat.
-Nincs valami dolgod? - kérdeztem.
-Most épp nincs - vigyorodott el pimaszul.
Emlékszem. Régen ez a pimasz mosoly fogott meg benne... De rég is volt...
-Akkor el is húzhatsz! - szólalt meg mellettem Máté.
-Téged meg ki kérdezett? - szólt vissza Dávid.
-Épp ez az. Senkisem kérdezett. Viszont téged meg senki sem akar itt látni  - mondta egyszerűen Máté.
-Húúú... Most aztán nagy a szád! Amikor a csajommal kellett smárolni, akkor meg már nem is látszott. Tudod... Volt, ami elhallgattatott... - gúnyolódott Dávid.
Máté karja megfeszült. Ökölbe szórította a kezét, de én egyből odanyúltam. Lefogtam a kezét, hogy ne csináljon semmit. Máté elrántotta a kezét, de én utánna kaptam. Elkezdtem simogatni a karját, hogy nyugodjon meg.
Még mindig nagyon feszült volt, de egy kicsit, mintha ellágyultak volna az izmai, ezért folytattam tovább a simogatást.
Dávid csak gúnyosan nézett rám.
-Tudhattam volna... Neked mindig csak a "friss hús" kellett... - röhögött fel.
-Most azonnal húzzál a francba! - állt fel Máté és Dávid felé lépett.
-Húha Máté! Gyorsan tovább tudsz lépni! - szólt még vissza, csak azért, hogy az övé legyen az utolsó szó.
Dávid ellökte magát a padtól és vigyorogva kiment az ajtón. Pech, hogy pont Jávor tanárnőbe ütközött.
-Sorry - hebegte Dávid.
-All right. Get rid of everyone - mondta az angol tanár.
Amúgy csak spontán szeret angolul dumálni... Élvezi, hogy sokan nem értik.

Az angol már jobban telt. Egy párbeszédet kellett felolvasni a padtársunkkal.
-Hello! We lost our class. Do not you know where the village of Bogyó is? - olvastam fel az első mondatom.
-Hello! Pay attention! I'll show you it. Do not get lost - válaszolta Máté tökéletes angollal.
A felelet végén Máté egy ötöst kapott én pedig egy négyest.
-Hogy tudsz ilyen jól angolul? - suttogtam.
-Tudod... Amerika... - mosolygott. És az Amerikát úgy mondta, hogy ámeriká.
Kitört belőlem a nevetés. El is felejtettem Ámerikát...
-Rendben. A következő felelőnek jöhet Ádám és Dávid - mondta a tanár. Fura, hogy magyarul beszél.
Amúgy nem feltétlenül kell a padtárssal, csak mi lusták voltunk mást keresni, na meg hát Máté szinte senkivel sincs jóba...
-Please give me a glass of wine and a plate of spaghett - mondta Ádám.
-Nem spaghett! Hanem spaghetti! - ordította a tanár.
Már kezdtem elfelejteni a "szpágett"-tet..
-Then a wine. Red or White wine? - "vette" fel a rendelést Dávid.
-Red - mondta Ádám.
-Okay. A Red wine and spaghett - kezdte a "spaghettelést" Dávid.
-SPA-GHET-TI!!!! - üvöltötte a tanár.
-Ok. Akkor SPA-GHETT!! - üvöltötték vissza egyszerre a fiúk.
-SPAGHETTI! - fojtatta a tanár.
-SPAGHETT! - fojtatták a fiúk.
-SPAGHETTI!!!
-SPAGHETT!!!!
-Ezt a "szpágetti" or "szpágett" dolgot mikor hagyják rá?? - suttogta röhögve Máté.
-Á! - legyintettem. -Még tavaly kezdődött... Akkor is egész órán ezt csinálták. Csak, hogy menjen az óra - magyaráztam meg.
-SPA-GHETT!! - ordították a fiúk.
-Akkor is ennyire kiidegelték Jávort? - suttogta vissza.
-Még jobban is - mosolyogtam rá.
-Mindent értek - hagyta rám és inkább a műsort nézte.
-Befejezni! - üvöltötte Jávor.
-Csak, ha maga befejezi! - mondta Ádám.
-Hogy beszélsz te velem?! Nem az anyád vagyok! - mérgelődött az angol tanár.
-Anyámmal is így beszélek - legyintett Ádám.
-Elég szégyen az! - sóhajtotta a tanár.
-Ő már megszokta. Magának is ezt ajánlom.
-Te ne ajánlgassál nekem semmit! Most pedig, fojta... - kezdte volna a tanár, de a csengő közbe szólt, mi pedig, mint az őrültek elkezdtünk összepakolni.
-Még nem végeztem! - szólt utánnunk a tanár, de mi meg se hallottuk. Csak csordaként átvonultunk egy másik terembe.