Mad Girl / SZÜNETEL:( /

21.fejezet

-Mi az? Csak nem ismered? - kérdezte, mire csak aprót biccentettem.
-Az unokatesóm apai ágon - feleltem letörten.
-Uhh... És a családi bajok... - próbálta kihúzni belőlem Ervin.
-Apa bátyja autó balesetben életét vesztette, mikor Balázs 11 éves volt. 14 éves koráig egy szót sem szólt. Nagyon megviselte. Igazából az egész családot, mert Balázs apja, Gábor, nagyon jó ember volt. 14 éves korában szólalt meg előszőr úgy igazán a baleset óta, de... - bigyesztettem le a számat, ugyanis a sírás kerülgetett. -Utánna megváltozott. Más lett a baráti köre. Máshogy viselkedett mindenkivel. Más lett ő maga...
-Milyen volt a viszonyotok? - kérdezett rá az érzékeny témára.
-Úgy tekintettünk egymásra, mintha tesók lennénk. Nagyon jókat játszottunk. Gyereknek mindig focizott. Engem is próbált tanítani, de soha nem sikerült rugnom egy gólt. Vagy ő volt jó kapus, vagy én voltam a béna. Abban a 3 évben velem sem beszélt. Én próbálkoztam, de valahogy nem ment. Két hónap után feladtam. Amikor újra beszélt, átmentem hozzájuk, de borzasztó dolgokat vágott a fejemhez. Azóta csak karácsonykor, ha találkozunk, de ott sem szoktunk mindig, mert nincs figyelemmel senkire. Mindenkit megbánt. Általában nagyinál vagyunk karácsonykor és még rá sincs tekintettel. Évi, az anyukája Gábor halála óta nem fegyelmezi Balázst, mintha Évi is csak... - kerestem a szavakat. -Lézengene. Nem tilt meg semmit a fiának, mintha... Félne tőle. Az elején a gyász miatt, de mostmár leginkább a békesség kedvéért. Az egész család szét esett... - néztem fel Ervinre, mert eddig csak a kezemet bámultam.
-Sajnálom - mondta rekettes hangon, majd oda hajolt hozzám és megcsókolt.
Gondolom ezzel az emlékeimet próbálta elfeldtetni, de pont az ellenkezőjét érte el vele, mert a szívembe nagyon erősen nyilalt bele a fájdalom. Fájt, hogy nem Mátéval csókolozok. Jobban belegondolva, ma még nem hallottam róla...
Hirtelen kopogtak, mire gyorsan szétrebbentünk.
-Szia... sztok - dugta be a fejét apa.
-Hali - dőltem hátra az ágyon.
-Kicsim - rohant hozzám anya. -Minden rendben? Jobban vagy? - kérdezte és a hangja olyan volt, mintha sípolna.
-Azon kívül, hogy a  doki, khm... Akarom mondnai Dr. Szekeres benyugtatózott és 18 órára kiütött... De amúgy semmi - feleltem lazán és, mintha anyának ez a benyugtatózott sztori nem lett volna új, viszont apát meglepte.
-18 órára kiütött? - rakott le valamilyen szatyrot és abba hagyta a kotorászást.
-Ugyan, Roland! - szólt anya. -Nem volt semmi komoly. Csak pihennie kellett. És látod? Jól van - nézett apára szúrós szemmel.
-Látom... - dünnyögte, majd mosolyogva felém mutatta a szatyrot. A tisztálkodási cuccok között láttam TopJoy-t, Oreot, Nutellát, chipset, csokit és valamilyen üditőt is. Talán 7Up. Hálásan vissza mosolyogtam rá.
-Na, nekem lassan mennem kéne - állt fel mellőlem Ervin.
-Rendben - mondtam, majd adtam neki egy gyors puszit.
-Viszlát - intett a szüleimnek.
-Szia édesem - köszönt anya.
Igen, ő is Team Ervin. Talán az egyetlen...
-Viszlát - köszönt apa szárazon. -Majd írd meg, hogy mi volt az orvossal - súgta apa nekem, mire csak bólintottam.
-Ugye ebédeltél rendesen? - nézett rám anya szúrós szemmel.
-Hogyne - feleltem.
Amúgy nem. Még a reggelim sem volt nevezhető reggelinek, tehát... Az ebédem sem volt az.
-Tudom, hogy néha milyen tud lenni az korházi kaja, ezért hoztam házi kosztot. Készítettem kelbimbó levest, ez amúgy egy új specialítás - kacsintott (?) rám anya. -Van még itt zöldbab főzelék fasírttal és egy csomó gyümölcs. Van mandarin, banán, alma, körte, mangó, gránátalma és narancs. Tudom, hogy a narancsot és a körtét nem szereted, de egészséges - hadarta. -A banánból meg ne csinálj turmixot, mert magába is finom.
-Szerintem itt nincs is olyan, amivel tudnék turmixot csinálni - gondolkodtam. -Amúgy mikor engednek ki? - kérdeztem mellékesen.
-Ez az állapotodtól is függ - vakarta meg anya a homlokát. -Mivel vannak idegességi rohamaid ezért még kérdéses, hisz lehet, hogy a baleset váltotta ki - mondta anya, de nem hallottam teljesen tisztán a végét, de csak bólintottam.
Anya elkezdett még mondani valamit, de nem is értettem. Levert a víz. Alig hallottam amit mond, és elkezdtem rosszul látni. Igaz, ültem, de mintha elkezdtem volna dölöngélni. Egyszer még általánosban volt velem ilyen. Ötödikben évzárón majdnem elájultam.
-Lin! - vísította anya és odaugrott mellém.
Pont időben kapott el, mert lehet, leszédültem volna az ágyról.
-Roland! Hozz egy kis vízet! - szólt anya apának.
-Iszol te... - mondott valamit, de nem értettem tisztán.
Gondolom azt akarta tudni, hogy iszok-e rendesen.
  Hirtelen a számhoz nyomta a vízes palackot, én meg nagyokat kortyolva ittam bele.
Már kitisztult a látásom, de egy kicsit még bódult voltam.
-Vissza térve a kérdésedre. A héten biztos, hogy nem. Ma van csütörtök, tehát olyan kedd fele fognak kiengedni.
-De hisz az 5 nap! - horkantam fel úgy, mint akibe vissza tért az élet.
-Amint látom jobban vagy... - zsörtölödött anya. -Elfelejtettem mondani! A nagyi holnap bejön. Azt hiszem délelőtt - gondolkodtt el.
Legalább nem leszek egyedül. Amúgy nagyon szeretem nagyit. És fura mód, anya is szereti az anyósát. Ugye anyának hamar meghalt az édesanyja és kicsit pót anyaként tekint apa anyukájára, vagyis a nagyira.
-Majd szólok az orvosoknak, hogy jobban figyeljenek rád - nézett rám szúrósan anya.
-Nem muszáj - ellenkezdtem, mert a raszta doki kicsit ijesztő...
-Linda! Nem tudom, hogy mi a bajod, de most azonnal hagyd ezt abba!
-Csak az a bajom, hogy a rasz... Vagyis Dr. Szekeres majdnem eltett lábalól! - háborodtam fel.
-Azért nem kell ferdíteni! - szólt rám élesen.
-Benyugtatózott! - keltem ki magamból. -A nővér meg is jegyezte, hogy miért vagyok ennyire kiütve.
-Lehet, hogy az a 18 óra alvás segített a gyógyulásodban! Sőt, biztos, ha már így tudsz pimaszkodni! - mondta anya, majd megfogva a táskáját és a kabátját kiviharzott a szobából.
  Apával kábán az ajtó felé pillantgattunk.
-Most megbántottam? - kérdeztem és éreztem, hogy a sírás kerülget.
-Valószínűleg - felelte, én pedig abban a pillanatban felkeltem az ágyból és kirontottam az ajtón.
Nem tudtam, hogy merre lehet anya, ezért inkább a lépcső felé vettem az írányt, hisz, ha a kabátját is vitte, akkor lehet haza megy.
Már épp mentem volna le a lépcsőn, amikor a kedvenc dokikám megállított.
-Hova-hova? - vonta fel a szemöldökét Dr. Szekeres. -Úgy tudtam, rosszul voltál. Jobban oda kell rád figyelnem.
-Muszáj megtalálnom az anyukámat - pillantgattam a lépcső felé.
-Sajnálom, de nem mehetsz le - rázta meg a fejét.
-De beszélnem kell vele! - jelentettem ki, majd újra a lépcső felé kezdtem menni, de hirtelen megdermedtem.
-Honnan tudja, hogy rosszul voltam? És, hogy jobban figyelnie kell rám? - fordultam meg szép lassan és várakozással az orvosra néztem.
-Édesanyád szólt, hogy valószínűleg keveset iszol, így, ha nem fogsz többet inni,  akkor majd nekünk kell bejuttatni a folyadékot a szervezetedbe - mondta, de már alig hallottam, ugyanis a kortermem felé vettem az irányt.
Amikor benyitottam a szobába anya fel, s alá járkált a szobában.
Anya az ajtó nyikorgásra felém fordult.
-Még is hol voltál?? Már szökni is akarsz? - hitetlenkedett, de én nem törődtem vele, csak oda rohantam és szorosan átöleltem.
-Azt hittem elmész - pityeregtem, mire anya megenyhült egy kicsit és vissza ölelt.
Anyával borzalmasan jó a kapcsolatom kiskorom óta. És amikor veszekszünk, akkor olyan, mintha a szívem egy darabja szakadna ki a helyéről. Sokan azt mondták, hogy csak elkényeztetett, és ez némileg igaz is volt. Régen még általánosban egy csomót veszekedtünk ez az "elkényesztetés" miatt, de mostanra már nem élek vissza ezzel. Akkor még egy csomó rossz dolgot csináltam, amivel megbánthattam, de egy dolog sosem változott. Az édesanyám iránt érzett szeretetem. Mindig is egy csodás anyukám volt és ez a viták ellenére sem változott sosem, mint a kettőnk között lévő szoros kapocs.
-Ígérd meg, hogy jobban fogsz viselkedni Szekeres doktor úrral és Emília nővérrel - suttogta anya.
-Megígérem - suttogtam vissza és még így, ölelkezve álltunk egy darabig.

-Tehát azt mondod, hogy bejött Áron - emésztette Bia a hallottakat.
Fél 7 múlt és már vagy 10 perce emészti a hírt, miszerint bejött a volt barátja.
Anyáék már 4 körül elmentek, aztán fél 5-kor bejött úgy egy 5 percre Kothencz. Megbizonyosodott, hogy élek, van ki elküldi a leckét, és jövőhét közepén már tudok menni.
  -És mit mondott? Kérdezett rólam? És... Hogy van? Mi van vele? Van barátnője? Túllépett rajtam? - kezdett kérdezősködni.
-Hát mondta, hogy Mátétól tudja, hogy bent vagyok és mivel ma nem dolgozik, ezért bejött. Nem beszélgettünk sokat, mert kicsit kiakadtam... Igen, beszéltünk rólad is. Szerintem minden oké vele. Szeret a Rainbow-ba dolgozni. Tudtommal nincs barátnője. Szerintem túl. Jó ex akar lenni és azért kérdezősködött, gondolom - feleltem, mire Bianka hosszú csendbe merült.
Újra elővettem a telóm, de Áronon kívül egy SMS sem várt.

Áron üzenete: Ne haragudj, hogy kiakadtál rám. Csak még új ez az egész, hogy visszajöttem és... És újra az életemben vagytok. Remélem nem lőttek ki megint 18 órára :)

Úgy gondoltam megérdemli, ha visszaírok.

Lin üzenete: Szerencsére a nővér nem olyan, hogy kiüssön :) Amúgy meg tényleg nem baj! Én kérek elnézést, hogy kirúgott Emília nővér :') Viszont... Minden ok veled? Mert kicsit lesokkolódtál...

Ahogy elküldtem, egyből jött a válasz.

Áron üzenete: Csak meglepett, hogy így megváltozott... És erről sokban én is tehetek... Lehet egy kérdésem?

Lin üzenete: Csak akkor, ha nekem is :)

Áron üzenete: :) Ez az jelenti, hogy teljesen túl lépett rajtam?

Lin üzenete: Sajnos nehezen igazodok ki Bián. Most is épp itt van velem és azt emészti, hogy bejöttél, meg, hogy ő is szóba került, de... Szerintem még egyikőtöknek sincs teljesen lezárva ez az egész...

Áron üzenete: Hát... Köszi, kislány! Viszont most te jössz.

Lin üzenete: Tegnap, a Rainbow-ba... Egyedül volt Máté?

Áron üzenete: Sajnálom, de egy vörös csajjal volt. Eléggé úgy tűnt, hogy a barátnője, viszont percenként nézte a telefonját, mintha egy hívást várna, vagy egy SMS-t... Egyszer elkezdett írni valamit, de amint láttam kitörölte.

Lin üzenete: Oh, köszi

Áron üzenete: Biztos, hogy csak simán barátok vagytok?

Lin üzenete: Miért kérdezed?

Áron üzenete: Tudod, amikor kérte ki a kaját, akkor láttam, hogy nagyon frusztrált, ezért megkérdeztem, hogy mi van vele. Erre mondta, hogy kórházban vagy, mire megkérdeztem, hogy mi történt, erre keserűen rám néz és mondja, hogy elütött egy autó, de semmi nagyobb sérülésed szerencsére nincs, aztán hirtelen kijött belőle minden. Elkezdett arról beszélni, hogy ez az ő hibája, meg, hogy miért nem figyelt jobban rád és ehhez hasonlók. Nagyon ki volt akadva. Végig magát hibázttatta. És leginkább azért hülyölök ezzel, hogy szerelmesek vagytok, mert, ahogy egymásra néztek... Csillog a szemetek és olyan merőn tudjátok egymást nézni. Mikor Máté mesélte, hogy mi volt veled, még akkor is csillogott a szeme, mert rólad volt szó, de nem akarok pletykálni, szóval gyógyulj, és nem baj, ha nem írsz most vissza, hisz gondolom van mit emészteni.

Miután elolvastam, egyszerre voltam boldog és szomorú. Tényleg lehet egyszerre két ellentétes érzelmet érezni...
Túl sok infó került az agyamba, túl rövid idő alatt...
  Ott ültünk Biával az ágyon és mindketten a saját gondolatainkba meredtünk. Ő gondolom Áronon gondolkodott én pedig, mely meglepő, de Mátén. <3 :)

Nem tudom, hogy mennyi idő telhetett el, de Bia hirtelen feleszmélt a sokkból.
-Holnap randizom Petivel! - kezdett el újjongani.
Hát... Nem biztos, hogy Áronon gondolkozott...
-Lin! Ébredj! - paskolta meg az arcomat. -Nem tudom még, hogy mit vegyek fel, szóval segíts! Te mivel szoktál hódítani?
-Én nem szoktam "hódítani" - kezdten el végre egyenletesen pislogni. -Egy tipp. Ha annyira hódítani akarsz, akkor add önmagadat, akkor tuti a siker. De szerintem ne akarj hódítani! Hagyd, hogy minden magától történjen. Ha kell idegeld ki már az első percben. Ha kell, akkor csak simán érd el, hogy ne tudjon másra gondolni, csak rád. És ha kell, akkor ezt egy csókkal pont eltudod érni - nevettem fel.
-Tapasztalat? - mosolygott Bia, mire csak bólintottam.
-Igen, valami olyasmi... - nevettem fel.