Mad Girl / SZÜNETEL:( /

15.fejezet

-Hagyjátok abba! - visították egyöntetűen a lányok.
Nem tudom, hogy ilyenkor hol van Kárpáti, de hogy most nincs itt az tuti...
Közben a fiúk is kijöttek a saját öltözőjükből, de nem sokra mentünk velük, mert csak elkezdtek szurkolni. Egyedül Andor próbált segíteni, de nem sokra ment egyedül.
Már épp indultam, hogy lecsillapítsam Mátét, amikor Andor megragadta a kezem és rosszallóan megrázta a fejét, de engem nem érdekelt. Kirántottam a karomat a szorításából és elindultam a verekedőkhöz. Hát... Életem legrosszabb döntése volt, ugyanis Dávid mögött álltam meg. Olyan nagy erővel akarta megütni Mátét, hogy hirtelen a könyökével belém ütött. Hirtelen mindenki lefagyott, ugyanis vérzett az orrom. Máté ezen annyira bepipult, hogy a "Szövetség" maradék 2 tagja ugrott oda, hogy leállítsák, de nem sikerült nekik, mert annyira bedühödött, hogy simán kivágta magát. Dávid elkezdett hátrálni, mert tudta jól, hogy most laposra lesz verve. Andor odaugrott mellém Biával és Klárával, hogy segítsenek elállítani a vérzést, ami az orromból folyt, de engem nem nagyon izgatott, inkább odarohantam Mátéhoz, hogy leállítsam.
Már épp felvette az ütési pózt, amikor a bicepszéhez emeltem a kezem. Az érintésemtől, mintha kicsit megijedt volna és lenézett rám.
Szegény annyira elesettnek tünt. Az orrából neki is szivárgott a vér, de a szemöldöke is felszakadt és tele volt kék-zöld foltokkal. Valahogy ez volt a mi közös pillanatunk, csak éppen a világ újra közbe lépett. Most éppen a világ Dávid volt, ugyanis ezt a pici gyengeséget Mátéban kihasználta, mert egy akkora ütést mért Máté orrára, hogy Máté hátra tántorodott.
Ijedtemben megint felsikítottam és elkezdtem sírni, amint letérdeltem a földön fekvő Mátéhoz.
-Ember! Álljál már le! - hangzott valakinek a hangja, de én már rég nem érzékeltem a külvilágot, csak a földön fekvő Mátéra tudtam figyelni.
-Úristen! Meghalt! - hallottam egy lány hangját. Azt hiszem Sáráét.
-Fogd már be! - üvöltötte Bianka.
Máté nyöszörgött, ami jó jel, tehát él.
-Lin... - nyöszörögte.
-Shhh... Nem kell beszélned - nyugtattam.
-Shajnálom - mondta ki, mire halványan elmosolyodtam.
-Mi folyik itt? - érkezett meg Kárpáti.
-Dávid megőrült - mondta Jani.
-Kerekes feláll Kárpátival együtt, majd Feketével hármasban irány az igazgatóság! - parancsolta az ofő.
Andor felsegített minket Mátéval, majd indultunk is a dirihez.
Halkan bekopogott Dávid az irodába, majd egy fiatal srác nyitott nekünk ajtót. Olyan egyetemista korú lehetett. Viszonylag helyes volt, sőt! Egy olyan 180 centis, világos barna hajú és ugyanolyan szemű srác. Kék szemmel helyesebb lett, volna, de így sem panaszkodhat. Jó kondiban volt, mert látszottak az izmai. Kicsit, mintha hasonlított volna Andorra...
-Veletek mi történt? - vonta fel a szemöldökét, de a hangja kedves volt.
-Verekedtünk - mondta Dávid.
-Egy lánnyal? - nevetett fel a srác.
-Nem éppen - húzta el a száját Dávid.
-Akkor mindent értek. Vagyis nem. Hogy lettél te is véres? - nézett rám aggódva.
Már nyitottam a számat, hogy válaszoljak, amikor Máté szólalt meg helyettem.
-Megütötte - mutatott Dávidra, mire a srác ellépett előlünk és beengedett minket az irodába.
-Hát itt meg mi történt? - nézett ránk Köböl igazgatőnő.
A lila keretes szemüvégét feltolta a fejére és érdeklődve nézett ránk.
-Tudjátok mit? Menjünk az orvosiba, és ott elmesélitek, hogy mi volt.

Már egy órája az orvosiban ülünk és miközben ellátják a sebeinket, mi elmeséljük a dirinek, hogy mi volt. Mivel ez nem volt könnyű, mert a fiúk egymás szavába vágva kezdték mondani, ezért végül egyesével mondta el mindenki.
-Nem akartok suli pszichológushoz járni? Tudjátok, foglalkozik szerelmi ügyekkel is - mondta Köböl. Mi meg csak nagyokat pislogva néztünk rá.
-Apukám pszichológiát tanult, szóval én neki kitudom önteni a szívemet - mondtam cinikusan az igazgatónőnek, de ő nem értékelte. Amúgy tényleg tudnék vele beszélni, csak az egy kicsit... Fura lenne.
-Én megoldom magam a bajom - mondta Máté és Dávid is csak bólintott, hogy ez rá is igaz.
-Ha nem, hát nem - csapta össze a tenyerét Köböl. -Most pedig menjetek órára.
Még elvettük a felmentést, amit az orvos írt tesire. 3 hétig nem tesizhetünk, tehát a szünet előttig. És majd csak a másfél hetes szünet után fogunk újra tesizni. De kaptunk erre az órára igazolást, tehát nem muszáj visszamennünk kémiára. Lementünk az öltözőkbe és vissza öltöztünk civilbe. Dávid vissza ment az órára, de mi Mátával kimentünk az udvarra és üldögéltünk.
Jó volt így nyugiban, csöndben ücsörögni. Nem kínos volt a csend, hanem nyugtató.
-Hogy van az orrod? - kérdezte Máté.
-Kibírom - legyintettem. - És neked?
-Túlélem - mondta egy halvány mosoly kíséretében.
Újra némaság telepedett ránk, de ezúttal én szólaltam meg előbb.
-Miért ütötted meg Dávidot? - kérdeztem, bár sejtettem a választ, de azért az ő szájjából akartam hallani.
-Hát... - húzta fél mosolyra a száját. - Túltengtek a hormonok - idézett tőlem még régebbről.
Nem erre a válaszra számítottam, de megtette, hisz igazolta, amit selytettem.
-Barátnőd van - mondtam ki a nyilvánvalót.
-Neked meg barátod - emlékeztett.
-Tudom - suttogtam, de valahogy most az érzelmek annyira túltengtek rajtam, hogy muszáj volt kiadnom magamból. -De ez lehetett volna máshogy is! - csattantam fel, mire Máté zavartan nézett rám. -Nem kellene így lennie!
-Miért? Mégis, hogy kéne lennie? Úgy, hogy mi járnánk? - röhögött fel.
-Tudod mit? Igen! És nem értem, hogy miért rágtál be azon a szaros levelen, amit el sem olvastam! De amúgy igent mondtam volna! - üvöltöttem a képébe. -Csak azért csókoltam meg tegnap Ervint, hogy idegesítselek. Csak azért kezdtem járni vele, hogy figyelj rám! Szerencsétlen csak rosszkor volt rossz helyen. De... - akadtam meg. -Mindezt csak tegnapig éreztem, mert most jöttem rá, hogy egy olyan ember mellett van a helyem, amilyen Ervin, és persze egy olyan mellett, aki nem te vagy!
  Csak nézett. A szemében csak úgy cikáztak az érzelmek, de a düh győzőtt. Amikor elkezdtem a monológomat, akkor számítottam rá, hogy ez lesz. Szükségem volt rá, hogy ez legyen, hisz akkor könnyebben fogom utálni Mátét.
-Csak azért írogattam előtted Barbival, hogy idegesítselek, mert te úgy is olyan jól el voltál Töketlennel! A randit is csak ez miatt emlegettem. Hogy idegesítselek! Amikor láttam, hogy csókolóztok, egyből rástartoltam Barbira, hogy lásd, én is tovább léptem! - a vallomásával képes volt pofon vágni, de csak ezután következett az igazi fekete leves. - De igazad van! Nekem is másra van szükségem. Egy olyan lányra, aki nem ilyen, amilyen te vagy. Így mind a ketten boldogabbak leszünk! Te egy olyan sráccal, aki nem én vagyok. Én pedig egy olyan lánnyal, aki nem te vagy. Nekem nem egy ilyen barátnőre van szükségem! Én csak egy boldog kapcsolatot akarok. NÉLKÜLED!
Az érzés... Felfoghatatlan volt. Csak ennyit kérdeztem:
-Ez az utolsó szavad? - csuklott el a hangom.
-Ez! - mondta szárazon, én pedig megperdültem a tengelyem körül és sírva berohantam a WC-be.
  Az évben másodszor ülök az első fülkében úgy, hogy sírok. Máté miatt...
Még volt 7 perc a kémia órából. Tehát volt 7 percem, hogy rendbe hozzam magam. Csodás.
Felkászálódtam a WC tetejéről, majd kiléptem a fülkéből. Alapból elég ratyin néztem ki a "szettemben", de ez a szét bőgött arc... Beauty párosítás... Az a kevés szemspirál is lefojt. Az orromban és alatta is valami sárga folyadék van rászáradva, vérrel párosulva.
Nekem szerencsére nem kellett bekötni, vagy ragtapaszozni. A fiúk rosszabbúl jártak. A fiúk... Máté...
A csoki rossz!! - jutattam az eszembe.
-Miért nem vagy órán? - zökkentett ki Kothencz a bambulásból.
Nem válaszoltam neki, csak lehajtottam a fejem, mire közelebb lépett hozzám.
-Linda! Mi történt veled? - kérdezte.
-Csak volt egy kis verekedés, amibe... - kezdtem, de belém fojtotta a szót.
-Nem a verekedésre gondolok, arról már amúgy is tudok - legyintett. -De miért sírsz?
-Csak... - próbálkoztam, de újra belém fojtotta a szót.
-Köze van ahhoz, hogy Máté miért rugdosta teljes erőből az udvaron a padot? Ugye tudod, hogy ez rongálásnak minüsül?
Ezen már megsem lepődtem. Ha egy lányt elhagynak, az sír. Ha egy fiút, az rongál... Hát, mondhatom...
-Mi lett vele? - kérdeztem, szaggatottan véve a levegőt.
-Köböl igazgatőnő az iskolai pszichológushoz akarja beutaltatni, mert amit művel, az már rég nincs rendben - mondta komoran. -Főleg, ha egy lány miatt csinálja, aki nem mellesleg te vagy - bökött felém, miközben elállt a lélegzetem.
-Vállalta a pszichológust? - kérdeztem.
-Nem, azt mondta, hogy egy ismerőse pszichológusnak tanult, és majd meglátogatja.
-És... Lehet tudni, hogy ki az az ismerős? - húztam el a számat, miközben teljesen tisztában voltam benne, hogy apuról beszél.
-Nem mondott konkrét embert - válaszolta Kothencz, majd megszólalt a kicsengő, ez miatt egyből a terembe parancsolt.

Még 19 perc van a dupla angol második órájából. Eddig csak arra jutottunk, hogy a tanár mesélt Londonról, letisztázta, hogy nincs olyan az angolban, hogy "ok" meg, hogy "spaghett". Ezt követően egy kisebb vita alakult ki, de a tanár inkább elment, hogy szóljon az ofőnknek. A dupla angol első fele tehát így telt. A második pedig azzal, hogy Bia vitázik a tanárral. De komolyan! Annyira durván kikérte magának a dolgot, hogy a dirinél kötött ki. Hát... Az angol nem a kedvenc óráink közé tartozott, és ezzel Jávor tanárnő is tisztában volt, mert kiment egy 5 percre az óráról, majd egy vaskos mappával tért vissza. Két oldalnyi szószedetet kaptunk, hogy másoljuk be a szótárba az óra fenmaradó ideje van rá, aki pedig nem másolja be, annak alapból elégtelen. Hát... Erre a 2 oldalra kaptunk úgy 25 percet.
Már a kapott idő fele elment és csak fél oldalt sikerült bemásolnom. Ez tuti elégtelen lesz, de legalább nem teljesen az én hibám. Remélem anyáék is elhiszik.
-Ki hol tart? - kérdezte Jávor.
Mivel mindenki behúzott nyakkal ült, ezért egyből megértette. -Oké. Akinek meg van egy oldal, az nem kap egyest, de otthon be kell fejeznie. Akinek kevesebb van meg, az értelem szerűen egyest kap, de persze ő is bemásolja otthon.
Mondanám, hogy fellégeztem, de még volt vagy fél oldalam, az idő pedig rohamosan fogyott.
-Megjöttem! - rontott be az ajtón Bia. Nagyon elemében volt ma. Nem elég, hogy annyira felhúzta az angol tanárt, hogy kiküldte a dirihez, de még most is folytatja. Néha tényleg nem értem, mi van vele...
-Akkor foglalj helyet - erőltett egy mosolyt az arcára a tanár.
Bianka lehuppant a helyére, Réka mellé az első padba és elkezdte nyomkodni a telefonját, mire Jávor tanárnő szemöldöke csak úgy felszaladt a levegőbe.
Mindenki visszatartott lélegzettel várta a következményeket, de azért Máté kivételével mindenki csendesen elpakolt, ugyanis, ha Jávor már annyira dühös, hogy felhúzza a szemöldökét, akkor ott egy bomba fog robbani. Tehát jobb, ha hamar elhúzunk.
A tanárnő vett egy mélylevegőt, így már tudtuk, hogy robban. Mindenki (Máté kivételével) felkapta a táskáját és az ajtóhoz rohant. Jani kinyitotta a terem ajtót, mi meg kirohantunk rajta, de még hallottuk Jávor ideges hangját:
-Mégis mit képzelsz magadról, kislányom??!
-Nem vagyok a kislánya! - válaszolt vissza Bia.
Tényleg nem tudom, hogy mi lelte, de mintha kicserélték volna...