Mad Girl / SZÜNETEL:( /

27.fejezet

Reggel, mikor felébredtem meglepetten tapasztaltam, hogy az az erős kar még mindig ölel, csak én már átfordultam a gazdája irányába.
Amikor kinyitottam a szemem, abban reménykedtem, hogy még alszik, de ehelyett csak a fejét támasztva nézett le rám. Kár volt abban reménykednem, hogy reggel szörnyen néz ki, mert még reggel is csodásan festett.
-Szia - köszönt mosolyogva, mire csak közelebb húzodtam hozzá és belefúrtam a fejem a vállába.
-Hogy lehet, hogy te még ilyenkor is jól nézel ki? - motyogtam bele a vállába.
-Nem értem, hogy mit mondasz, de lehet jobb is - nevetett fel halkan.
-Azt mondtam, hogy nem fair, hogy te még reggel is így nézel ki - emeltem fel a fejem, hogy halljon.
Máté nem válaszolt egyből csak furán nézett, aztán meg kitört belőle a nevetés. -Most miért? Te reggel nézhetsz ki így - mutattam rá felháborodva. -Én meg így! - mutattam végig magamon.
-Szerintem így is gyönyörű vagy - nézett végig rajtam Máté mosolyogva.
-De csak azért mondod, mert a barátnőd vagyok és nem akarsz megbántani.
-Azért mondom, mert így is gondolom - nézett a szemembe én pedig tiltakozni akartam, de Máté nem engedte :)
Tulajdonképpen csak az ilyen pillanatokban jövök rá, hogy én Mátét mindig szerettem. És tudom, hogy azt mondtam, hogy mennyire utálom meg gyűlölöm, de ez sosem volt igaz. Én azt az érzést gyűlöltem, hogy beleszerettem ebbe a srácba.

-Szia, anya! - vettem fel a telefonom.
-Kicsim! Jó hallani a hangod! Tegnap délelőtt óta nem is beszéltünk - szólt a telefonba anya.
-Hát... - mosolyodtam el. -Hosszú volt a tegnapi nap.
-Ne is mond! Nekünk is - kezdett el nevetni. -Na, de mi van veletek? Miket csináltok?
-Most épp sétáltatjuk Brownie-t.
-Kettesben?
-Igen... Miért? - kérdeztem furán.
-Ugye tudod, hogy nem köteleztünk rá, hogy összenőjjetek? - nevetett fel, mire lesütöttem a szemem.
-Megígérte neked, hogy vigyáz rám és betartja az ígéretét - mosolyogtam Mátéra. -Amúgy tegnap délután haza mentem egy kicsit, tehát megnyugodhatsz - mondtam a telefonba, majd az emlék hatására a gyomrom görcsbe ugrott, nekem meg egy óriási vigyor terült el az arcomon. -De veletek mizu? - kérdeztem folytott hangon, mert az emlék hatására hirtelen egy hatalmas boldogság csapott meg.
-Jól vagyunk és jól is érezzük magunkat - mondta anya és a hangjában hallatszott a jó kedv.
-Akkor maradjatok! - mondtam hirtelen, mire Máté furán, de mosolyogva nézett le rám.
-Tudod, hogy holnap nekem már bekell mennem a suliba... Viszont! Elefelejtettem szólni, hogy Ervin hívott, mert ő sem ért el tegnap - váltott hirtelen témát, mire lesütöttem a szemem.
-Elmondtad neki, hogy elutaztatok? Én meg Mátéval vagyok? - kérdeztem félve.
-Nem mondtam el, mert úgy voltam vele, ha eddig nem mondtad neki, akkor biztos úgy gondolod, hogy nem tartozik rá, viszont ő a barátod.
-Tudom, csak... Nem minden olyan happy a kapcsolatunkban...
-Veszekedtek? - kérdezte.
-Rosszabb. Nem is komunikálunk. És nem is keressük egymás társaságát...
-És neked ez így milyen? - kérdezte, majd hozzá tette, hogy őszintén mondjam el.
-Nem tudom... - feleltem fáradtan. -Na, de nem telefonon akarok lelkizni. Mikor jöttök?
-Olyan 5 fele érünk haza.
-Olyan hamar? - csúszott ki a számon. Most van 11 óra tehát már csak 6 óránk van kettesben Mátéval...
-Ennyire jól elvagytok? - kérdezte kíváncsian, mire újra a torkomba ugrott a szívem.
-Tulajdonképpen - nevettem fel zavartan. -Igen.
-Olyan jó hallani, hogy minden rendben veletek. És már vagy két és fél hete nem vitáztok. Ez nálatok rekord! - nevetett fel. Hát... Igen. Amikor nem voltunk együtt, akkor leginkább azért vitáztunk, mert már akkor szerelmesek voltunk, csak nem voltunk jöttünk össze. És ez mindkettőnket idegesített. De most, hogy együtt vagyunk, így már úgymond "kielégültünk", hogy kimutathatjuk az érzéseinket.
-Hát... Igen - tűrtem a fülem mögé a hajam, majd megfogtam Máté kezét, ő pedig megpuszilta a homlokom, mire ellvörösödtem, amin pedig Máté nevetett egy jót.
-Nem vicces! - motyogtam Máténak.
-Akkor szerintem én leteszem - nevett fel anya, mire rámhozta a frászt, mivel totál elfelejtettem, hogy még vonalban van.
-Ö... Akkor szia! - köszöntem el és kinyomtam.
-Ötre jönnek haza - néztem Mátéra.
-Akkor még van hat óránk - mosolyodott el.
-Helyesbítek. Csak hat óránk...
-Nyugi! Még leszünk együtt egy csomót. És, ha már Ervinnel is vége, akkor szabadság! - nevetett fel, mire halványan elmosolyodtam.
-Szakítani akarok Ervinnel! - mondtam hirtelen.
-És majd fogsz is.
-De én minél hamarabb akarok, mert utánna sem jöhetünk össze egyből... - gondolkoztam.
-Lin! - állított magával szembe hirtelen. Ettől a hirtelen megállástól szegény Brownie kicsit visszaugrott. -Az a legfontosabb, hogy mi tudjuk, hogy együtt vagyunk. Azt, hogy az emberek mikor tudják meg az már lényegtelen - fogta a keze közé az arcom.
-De utálom, hogy mindenki előtt titkolózunk.
-Én is, de gondolj bele, hogy ez csak átmeneti helyzet. És aztán annak mondhatod el akinek csak akarod - mosolyodott el. Én pedig hálásan néztem rá.
-Ugye tudod, hogy te vagy a legjobb dolog az életemben? - kérdeztem, mire csak elnevette magát és átölelt.