Mad Girl / SZÜNETEL:( /

22.fejezet

-Én a csőfarmerre szavazok egy világos blúzzal - tettem fel a kezem nevetve.
-És miért arra? - vakargatta Bia az állát, miközben nagyban gondolkozott, hogy milyen ruhái vannak.
-Azért, mert te mindig jól nézek ki, ez meg szintén jól néz ki és olyan Biás.
-Biás? - kérdezte immáron ő is nevetve.
-A hajadat meg... - gondolkodtam el. -Hagyd leengedve, de itt - mutattam meg a hajamon. -Ezt a kettő oldalsó hajadat lazán kösd hátra, vagy kontyozd fel. Ú! Tudod, Ahogy egyszer Holland Rodennek is volt - mondtam és gyors megkerestem Instán a képet.
-Tehát rá függtél - állapította meg Bia.
-Nem! Még mindig csak az első 6 részt láttam. Bár mondjuk az a hat rész bőven megfogott - gondolkoztam el.
-Csak nem sori függők lettünk? - pimaszkodott Bia, mire csak megdobtam a behozott díszpárnámmal.
-Akkor a haj és ruha pipa - gondolkodott el Bianka. -Cipő?
-Boka csizma - válaszoltam.
-De... Hogy viselkedjek majd vele? Mi van, ha már egyből a végén megakar csókolni?
-Csak természetesen viselkedj. Ha meg nem akarod, hogy megcsókoljon, akkor kerüld el a csók közeli pillanatokat. De biztos akarod? - kérdeztem.
-Mármint? - pillantott fel a telefonjából.
-Biztosan akarod ezt a randit?
-Persze! Tökre bírom Petit! - válaszolta.
-És az elég?
-Persze! Neked is elég volt Ervinnel, aztán meg beleszerettél - mondta nagy meggyőződéssel Bia.
-Szereted még Áront? - kérdeztem hirtelen.
-Ez most, hogy jött ide? - kérdezte zavartan, mire csak lesütöttem a szemem.
-Ne haragudj - hebegtem.
-Akkor még egy kérdésem van! - terelte a szót Bia. -Milyen legyen a sminkem?
-A szemhéjad legyen átmenetes. Szürkéből világos kékbe. Kívűlről kezded - feleltem. -És még raksz szemspirált és kész.
-Jól hangzik! Mi lenne, ha megnéznénk a Teen Wolf 7. részét és csak utánna mennék haza? - ajánlotta fel, mire mosolyogva bólintottam és a behozott laptopomon beraktam a Teen Wolfot.

Abból az egy részből három lett. Bia kilenc után ment el, én meg még lefekvés előtt a 10. részt is megnéztem, tehát 10 körül kerültem ágyba...
Miután lefeküdtem, nem sokkal azt hallom, hogy az ajtóm megnyikordul. Legelsőnek azt hittem, hogy biztos csak álmodom, de amikor már egyenest hallottam a settenkedő lépteket, meg azt, hogy valaki pakol, akkor ott bepánikoltam. Arról nem is beszélve, hogy ez a settenkedő lépéses valaki befeküdt mögém az ágyba. Kicsit paráztam, de amikor ez a "valaki" átölelt azzal az izmos karjával, akkor egyszerre éreztem a bizsergést a gyomromban meg azokon a részeken, ahol hozzám ért.
Mosolyogva és félig álmosan fordultam meg, hogy szembe nézhessek Mátéval.
-Hát te? - kérdeztem mosolyogva.
-Ma még nem is láttalak - felelte, majd lágyan megcsókolt.
A csók közben végig azt hittem, hogy, ha nem feküdnék akkor tuti, hogy szétesnék, vagy szétolvadnék...
-De miért most jöttél? - kérdeztem.
-Mert látni akartalak - felelte természetességel a hangjában.
-Ilyenkor?
-Mindig - mondta, mire most én csókoltam meg.
Amikor elszakadtunk egymástól, mélyen a szemébe néztem.
-Szeretlek - mondtam ki őszíntén.
Amúgy megfogalmaztam magamban, hogy mit akarok mondani, de valahogy csak ennyit tudtam kinyögni.
Máté előszőr csak értetlenül nézett rám, majd elmosolyodott és megpuszilta a homlokom.
-Ez most, hogy jött ide? - kérdezte mosolyogva és ezáltal láthatóvá váltak azok a cuki kis gödröcskéi, amiket úgy imádok.
-Nem a te hibád, hogy itt vagyok - kezdtem, de ahogy az arcáról eltünt a mosoly és a komorság látszódott meg rajta, egyből belém fagyott a szó, de vettem kettő óriási levegőt és úgy döntöttem befejezem.
-Ez nem a te hibád - mutattam körbe a szobában. -Max az enyém. Értékelem, hogy ennyire akarsz vigyázni rám és, ha nem sikerül, akkor azt hiszed, hogy ez a te hibád, de ez nem így van! És ezt nem foghatod az elfogultságomra, mert csak kicsit vagyok elfogult. És, ha én nem hibáztatlak, sőt senki, akkor ne ostorozd magad. Ha valaki hibázott, akkor az én vagyok, mert nem figyeltem eléggé. De amint látod semmi komoly bajom nincs. Vannak zúzódásaim, meg egy seb a fejemen, ami néha kivérzik, meg van, mikor szédülök vagy fáj a fejem, de ennyi.
-Nekem ennyi is bőven elég - szólt közbe. -És hagy ostorozzam magam, mert, ha velem vagy, akkor kötelességem figyelni rád.
Most én szóltam közbe:
-Nem vagyok kisgyerek, hogy így vigyázzni kelljen rám!
-Igen, de a szerelmem vagy, akinek annyival minimum tartozok, hogy mindentől megvédjem - mondta csöndesen, mire most én nem tudtam mit mondani.
Csak csöndben néztem rá, majd felültem, átmásztam rajta, hogy az ölébe tudjak ülni. Ráhajoltam és lassan, szinte alig, de megcsókoltam.
Úgy éreztem, ez többet mond minden szónál.