Mad Girl / SZÜNETEL:( /

20.fejezet

-De a lényeg, hogy mostmár minden oké - feleltem érzelem mentesen.
  Három óra múlt. Máté elment, nem tudom, hogy most ez mit jelentett, hogy itt hagyott, de itt van nekem Bia, aki most is kicsit szórakozott, de legalább itt van.
-Igen. De azért durva volt. Totál azt hittem, hogy azért nem hív el randizni, mert meleg. És amikor megkérdeztem tőle... - kezdett kuncogni Bia.
Éppen azt mesélte el, hogy tegnap rákérdezett Petire, hogy meleg-e, mert nem érti, hogy miért ennyire közömbös vele. Peti mondta, hogy csak félt kimutatni az érzéseit Biának. Pénteken randiznak, szóval drukkolok majd nekik. Eddig Bia egy csomó emberbe volt "szerelmes", de vagy semmi nem lett köztük, vagy egy párszór randiztak. Bár... Volt még egy fajta eset, de arról nem beszélünk. Hátha most más lesz.
-Szóval izgulsz? - kérdeztem mosolyogva.
-Nagyon - húzta el a száját.
-Minden szuper lesz! Amúgy hova is mentek?
-A Rainbowba - felelte vidáman.
-Az jó hely. Tudtad, hogy Áron is ott dolgozik? - kérdeztem.
-Az az Áron? - hangzott a barátnőm ijedt hangja.
Igen, igen. Volt köztük valami. És most nem csak randira gondolok. Kavartak egymással, de senkinek sem mondták el. Amúgy lehetett tudni, hogy kavartak. Túl nyilvánvaló volt.
-Ajánlom figyelmetekbe a mozit. Tuti van valami jó film.
-Akkor fel is hívom Petit, hogy inkább mozizzunk - kereste elő a telefonját Bia és kiment a szobából.
Végre egy kis csend és nyugalom.
Már hosszú ideje nem lehettem egyedül, mert mindenki folyton a nyakamon lógott. Persze megértem, hogy féltettek, de jól vagyok, élek, nincs semmi komolyabb bajom.
Fura volt a csend a korábbi zajokhoz képest. Egyszerre volt nyugtató és zavaró. Az éjjeli szekrényemen volt egy óra, ami egyfolytában, ütemesen kattogott. Tik-tak. Tik-tak... És így tovább... Hirtelen lettem zavarodott és totál ideges. A kis gép, amire rávoltam kötve, hirtelen elkezdett gyorsabban pittyegni a megszokottnál.
Hirtelen egy orvos jött be hozzám.
-Minden rendben? - kérdezte és elkezdett kotorászni, majd valahonnan előszedett egy fecskendőt.
-Kicsit kiakadtam. Tudja... Megszoktam a hangzavart, most meg ez a csend, a kattogással... - húztam el a számat.
-Kattogással? - érdeklődött és most más után kezdett matatni.
-Igen. Mint az óra monoton kattogása - biccentettem a fejemmel az óra irányába, mire az orvos, aki egy olyan harmincas lehetett, abba hagyta a matatást és kérdőn rám nézett.
-Maga azt hitte, hogy a fejemben hallom? - akadtam ki és újra gyorsabban kezdett pittyegni a műszer.
Az orvos beletúrt a raszta(!) hajába és elmosolyodott.
-Amint látom nagyon könnyen felidegeled magad. Kapsz egy kis nyugtatót. Ettől pár órára elalszol - priccelt ki egy kicsi folyadékot a tűből, majd a válaszomat meg sem várva, be adta a nyugatót.
Ellenkezni akartam, de hirtelen valami féle bódulat jött rám. Hirtelen elkezdtem mosolyogni, sőt vigyorogni és a kinyujtott karomat néztem. Elkezdtem számolgatni az ujjaimat, mert hirtelen többet láttam belőlük a megszokott ötnél, de nem tudtam rendesen megszámolni, mert elnyomott az álom.

-Doktor úr! Nem adott neki kicsit sokat? - kérdezte egy női hang.
-Á! Kicsivel többet kapott, hisz ki kellett pihennie magát - hallottam egy férfi hangját.
-10 óra múlt. 18 órája ki van ütve - szólt a nő.
-Nem lesz semmi baja. Kipihente magát, mostmár gyorsabban fog gyógyulni - hallottam megint a férfit és egyre ismerősebbé vált a hangja, ezért kinyitottam a szemem és felültem.
A hirtelen mozdulattól egy kicsit szemcsésen láttam mindent, majd amint kitisztult a látásom, megláttam a raszta orvost.
-Maga! Maga nyugtatózott le! - akadtam ki és nem hittem volna, hogy valaha, amint felébredek elkezdek vitatkozni bárkivel is...
-Jó reggelt, Linda! - jött mellém az a nő, akivel a raszta doki beszélgetett, amíg azt hitték ki vagyok ütve.
-Magának is... - zsörtölödtem.
-Én Emília nővér vagyok, ő pedig itt - mutatott a dokira. -Dr. Szekeres.
Végig néztem a nővéren.
A huszas évei végét járhatta. A szőke haja hátra volt fogva. A szeme kék volt, innen is gondoltam, hogy természetes szőke, de látszódott, hogy természetes a hajszíne. Kedvesnek tünt. Munkaruhában volt, pont úgy, mint a doki. Dr. Szekeres a harmincas évét kezdthette. Hoszzú sötét barna raszta haj, barna szem és barnás bőr.
-Remélem nem bánod, hogy... - kereste a szavakat a doki.
-Hogy lenyugtatózott? - kérdeztem.
-Valami olyasmi. De amint látom bőven kipihented magad. Az asztalon a reggelid - biccentett a kisasztalra. -Mi mentünk - köszönt el és kimentek a nővérrel.
Ilyen laza dokit sem láttam még...
Oda mentem a reggelimhez. Píritós, ami inkább volt égett, mint sült és mellé tükör tojás. Aminek a sárgája folyt, én meg úgy nem szeretem. Elnéztem az éjjeliszekrény felé. Tele volt pakolva gyümölcsel, nasivaval, üdítővel. És a legjobb. Oreoval!