Mad Girl / SZÜNETEL:( /

7.fejezet

A hazáig vezető úton nem beszélgettünk Mátéval. Csak némán sétáltunk. Mikor felértünk a negyedikre Máté megállt és szembe fordult velem.
-Előre bocs a felfordulásért. És bocs Brownieért is.
-Milyen brownie? - kérdeztem, de addigra már Máté kinyitotta az ajtót és egy kölyök spániel rohant a lábamhoz.
-Ő meg ki? - kérdeztem furán.
-Lin! Bemutatom Browniet. Brownie! Ő itt Lin - mutatott be minket egymásnak.
-Van kutyád? - esett le.
-Amint látod - felelte Máté.
Máté belökdösött az ajtón, mert én még mindig ott kint álltam és emésztettem, hogy Máténak van egy barna spánielje akit Brownie-nak hívnak.
Amúgy a lakás elrendezése ugyanolyan, mint a miénk. A szobája is ugyanott van, ahol nekem. Aranyos lakás. Ugyanolyan 3 szobás és igazából a berendezésen kívül ugyanaz. Még van egypár doboz a költözés miatt. Kicsit nagy rumli, de semmi különös.
-Gyere! - ragadta meg Máté a kezem és behúzott a szobájába és leültetett a babzsákfoteljébe. Brownie egyből az ölembe ugrott. Elkezdtem vakargatni a fületüvénél. Látszólag nagyon élvezte.
-Szóval. Van valami dal ötleted? - kérdezte és... És egy adag mogyoróvajas Oreot nyomott a szájába. Csak leesett állal figyeltem.
-Most mivan? A bánatomat valamivel elkellett folytanom. Miközben téged akartalak elfelejteni mindig te jutottál az eszembe az Oreoról. Ez így elég idegesítő volt, de megszerettem - utalt arra az időszakra, ami úgy 1 hétig tarthatott.
-Ó! - szonytyolódtam el. -De legalább megszeretted! - mondtam egy eröltetett mosoly kíséretében.
-Figy! Ha nem akarsz, akkor nem muszáj beszélned róla... - kezdte, de félbe szakítottam.
-Ezzel tartozom - mondtam és vettem egy mélylevegőt. -Mindig nagyon tetszett Dávid. Tudod... Én egy hülye tini voltam, ő pedig a suli macsója... Kilencedik óta tetszett, de csak tizedik elején kezdtünk járni. Nagyon sokan kibeszéltek. És sokan csalódtak is bennem. Elkönyveltek valami elzüllött gyereknek a felnőttek. Nagyon rosszul esett. A rosszalópillantásokkal még megküzdöttem, a kibeszéléssel együtt. De az, hogy annyi csalodó pillantást is kaptam... Nagyon fájt. Elmondtam a kétségeimet Dávidnak. És onnantól kezdtem el ténylegesen zülleni. Telebeszélte a fejem a baromságaival. És ez ment fél éven keresztül. Emlékszem. Pont akkor vesztünk össze jobban, mert nagyon kiakadtam rá. Elfelejtette, hogy van egy megbeszélt mozizásunk. Csak vártam. 1 teljes órán keresztül. Nagyon berágtam. Elmentem hozzá, hogy kiosszam - és itt elcsuklott a hangom. Máté látta, hogy elég fájó ez a téma, ezért megkérdezte, hogy nem-e szeretném abbahagyni. Csak megráztam a fejem, mire Máté elkezdte a hajamat simogatni. Megnyugtatott vele, majd folytattam. -Nem volt otthon az anyja, de tudtam, hogy hol tartják a pótkulcsot. Bementem. Mikor leraktam a táskámat, hatalmas nyögésekre lettem figyelmes. Érted?? Ott álltam kisírt szemmel és óriási nyögéseket hallok. Nem tudtam pontosan, hogy kilehet az, de aztán a lány órdítva mondta Dávidnak, hogy "Nyomd, baby, noymd!" Lihegett közben a hang, de én egyből felismertem. Csak álltam földbegyökerezett lábbal. Majd mikor vége lett... Tudod... Annak. Akkor Brigitta kiment egy szál köntösben a mosdóba Dáviddal az oldalán. Dávid ahogy észrevett elkerekedett gyerekszemekkel nézett. Le volt sokkolva. De úgy tűnik Brigitta elemében volt. Kigúnyolt, megbántott és még sorolhatnám. Sírva hazarohantam. Anyának nem mondtam semmit. Lógtam a suliból, de második nap este lebuktam. Anya egész hétre kivett a suliból. Még egy jó ideig romlott az átlagom. De... Tudod, van egy mondás. "Lentről csak felfelé vezet az út." Nálam is így volt. Felszívtam magam és tanultam. Nagyon sok gonosz, kárörvendő pillantást kaptam, de nem érdekelt. Elkezdtem gőzerővel tanulni és sikerült. Majdnem egy teljes jeggyel jobb volt az átlagom. Mindenki büszke volt rám. Én pedig végleg elfelejtettem Dávidot - fejeztem be.
Máté csak néma csöndben simogatta a hajam és nem szólt semmit.
-Köszönöm, hogy elmondtad - szólt jó sok perc halgatás után.
Tovább birizgálta a hajam. A tekintete kényszerítette az enyémet, hogy belenézzen. Belenéztem. Máté abbahagyta a hajbirizgálásomat és mostmár egyenesen beletúrt. Eleve jó érzés volt ahogy birizgálta a hajam, de hogy már bele is túrt... Ahwww... Önkéntelenül is közelebb hajoltam hozzá. Ő is így tett. Pár centire voltunk egymástól. A torkom kiszáradt a számmal együtt. Mélyen belenézett a szemembe azt lesve, hogy belemegyek-e. Átkulcsoltam a karomat a nyaka körül, ezzel adva tudtára, hogy én benne vagyok. Az egyik keze a hajamba túrva pihent, a másikkal pedig az államat fogta. Olyan tökéletes egy pillanat! A szívem már majdnem kiugrott a helyéről. Az államat már kezdte volna maga felé húzni, amikor... Amikor is Máté anyja ránk nyitott. Egyből szétrebbentünk. Adri gyanakodva nézett ránk.
-Itt meg mi fo-lyik? - kérdezte lassan, szótagolva.
-Anya! Miért nem tudsz kopogni?? Talán a nagyi nem tanított meg rá?????? - kérdezte Máté felháborodva.
Én csak a parkettát bámultam vöröslő arccal.
-Ne feleselj! - kérte ki magának Adri, majd felém fordult. -Lin! Jól vagy? - kérdezte aggódva, mire csak bólintottam.
-Jézusom, anya! Miért ne lenne jól?? Nem csináltam semmit!! Max az miatt nem lehet jól Lin, mert még most is itt vagy, és nem elég, hogy mindent tönkre tettél, de még zavarba is hoztad! - emelte már fel a hangját Máté.
-Ha nem baj én most haza megyek... - mondtam rákvörös fejjel.
-Menj csak! - mondta Adri, aztán vissza fordult Mátéhoz. -Veled meg, fiatalember hamarosan elbeszélgetünk a védekezésről!
-Anya! Csak egy ártatlan csók lett volna! - hallottam Máté ideges hangját.
Nem foglalkoztam vele. Folyton csak az járt a fejemben, hogy mi történt volna, ha... Mitörtént volna, ha nem jön be Adri. Vajon csak egy ártatlan csók lett volna, vagy talán valami több is??! Ezt már sosem tudhatom meg, de nem is baj. Így kellett lennie. Még mindig pirult volt az arcom.
-Hát te meg hol jártál? Csak nem Hawaii-in? - kérdezte felvont szemöldökkel anya, mikor hazaértem. Nem válaszoltam csak berohantam a szobámba és magamra csuktam az ajtómat.
Tíz, tizenöt perc múlva kopogtak és résnyire kinyilt az ajtó. Anya bedugta a fejét a résen és zavartan nézett rám. Már vártam, hogy bejöjjön. Úgy tűnik nagyjából csak 10 percig verte Adri a fia fejébe a biztonságos együttlétet...
-Linda... Beszélhetnénk? Most hívott Adri és elmondott egy-két dolgot... - húzta kínos mosolyra a száját.
Inkább szófogadóan követtem a nappaliba.
-Figyelj kicsim! Nem szeretnék hegyibeszédeket tartani... De mi lenne, ha elmesélnéd, hogy mi történt.
-Muszáj? - húztam el a számat.
-Nem, dehogy! Tudod, kicsim vannak a méhek... - kezdte az aduászt.
-Jó! Jó! Elmondom... - sójatottam. -Elkezdtünk beszélgetni a régi sérelmekről... - húztam el a számat. -Tudod, mikor Dávid és én... És Máté érezte, hogy ez kényes téma, ezért közbe elkezdte piszkálgatni meg simogatni a hajamat. Majd mikor befejeztem megköszönte, hogy elmondtam neki és aztán abbahagyta a hajam birizgálását, majd beletúrt. Ránéztem és közelebb hajoltam hozzá. Ő ugyanígy tett. Megállt a válaszomra várva és én átkulcsoltam a karom a nyaka körül. Már hajolt volna hozzám, hogy megcsókoljon, de Adri ránk nyitott. Nem történt volna múgy semmi a csókon kívül. Azt hiszem... - végeztem. És amint felemlegettem a történteket, megint összeszorult a torkom. De ez tényleg jó kérdés... Vajon mennyire estünk volna egymásnak?? Szerintem semennyire, mert ez csak egy ilyen lágy csók lett volna... Legalábbis gondolom.
-Azt hiszed? - zökkentett ki anya hangja a gondolatmenetemből.
-Azt - mondtam.
-De én azért szeretnék róla egy pár dolgot mesélni - és belekezdett.
A pár dolog helyett lett vagy kétszáz. Egy teljes órán át beszéltünk erről. Szerencsés lehetett Máté, ha neki tényleg csak tíz percig beszéltek... Anya még mindig beszélt, de szerencsére (anya szerencsétlenségére) megszólalat a csengő.
-Rohanok! - kiáltottam boldogan.
Felszabadultam! Nem kell tovább az erekcióról meg tudjam is én miről hallgatnom.
Nagy meglepetésemre Adri állt az ajtóban. Azt hittem, hogy Máté lesz az...
-Szia! Anyukádhoz jöttem. Úgy gondoltam, hogy egy óra elég lesz a beszélgetésre. Ha gondolod felmehetsz Mátéhoz. Majd szólok édesanyádnak, hogy át mentél - küldött (?) ki a saját lakásomból. Oké...
Engedelmesen felmentem a felettünk lévő emeletre és bekopogtam Mátéékhoz. Máté egy szál boxerban nyitott ajtót.
-Öööö... - kezdtem, de nehezen tudtam levenni a szemem a kidolgozott hasizmáról.
-Gondolom anyám felküldött, hogy a tiéddel kitárgyalják a sok infót amit kiszedtek belölünk - legyintett Máté.
-Öööö - makogtam még mindig, mert most éppen a karizmát stíröltem. -Nem vennél fel valami normális ruhát? - kérdeztem és azt hiszem, hogy Máté sem erre az első kérdésre számított.
-Ja, csak tudod... Anyám épp gyakoroltatta velem a... A felrakást - nyögte ki.
-Pfúj! Na erre aztán semmiképpen sem vagyok kíváncsi - kezdtem el fuldoklani.
-Gondoltam - villantotta meg perverz mosolyát.
Máté nagy nehezen bement a szobájába és vett fel egy fekete polót és egy farmert.
-Köszönöm - mondtam tettetett mosollyal.
-Nagyon szívesen! - mondta egy meghajlás közben.
-Akkor beszélhetnénk? - kérdeztem.
-Arra vagy kíváncsi, hogy 10 perc alatt lezavartuk a fontos részeket. Továbbá még 20 perc volt, mire az együttlét minden csínját-bínját elmondta anyám. És még van akkor vagy fél óra, ami a feltevéssel való szenvedésem volt - mondta nevetve, de ahogy rám nézett, már nem nevetett. -Jó! Viccet félre téve. Tényleg nagyon sajnálom, hogy ezzel kínos helyzetbe hoztalak. Mostmár eskü nem lesz ilyen.
-Figyelj! Nekem ezzel semmi nagyobb bajom nincs. Gondolom a hormonok túltengtek rajtunk, vagy tudjam is én, de nekem az volt a sok, hogy anya 1 teljes órán át erről a témáról beszélt. Érted?? Egy teljes órán át... - mondtam merengve.
-Jó, tudom. Hülye voltam meg minden... Szóval nagyon sajnálom, de mi lenne, ha a többit sétálás közben beszélnénk meg, mert szegény Browniet lekéne vinni - magyarázta, mire csak bólintottam.
Máté felvette a cipőjét, és még egy dzsekit is húzott, mert így szeptember vége fele már kezd hideg lenni. Végignéztem magamon. Fekete csőfarmer, tornacipő és egy lenge piros poló. Tuti megfagyok lent! Máté, mintha belelátott volna a fejembe, levette az anyja (legalábbis gondolom és remélem) dzsekijét és rám adta, mire mormogtam egy köszönömöt.
Brownie egy nagyon aranyos szuka kutyus. Már elkezdtek a fák kopaszodni és az avarban annyira aranyosan ugrált. Meglehetne zabálni.
-De... Szerinted mi lett volna, ha... Tudod... - szenvedtem a mondattal. Máté bár tudta elsőre is, hogy mit akarok kinyögni, tovább szórakozott rajtam. -Szóval. Ha megtörténik a... Tudod... Aj! Nem segítenél? - fordultam felé könyörgően.
-Elnéznélek még egy darabig, de mivel aranyszívem van, ezért kisegítelek - kacsintott rám. -Szóval azt akarod kérdezni, hogy mi lett volna a csók után köztünk meg azt, hogy vajon megálltunk volna-e a csóknál?
-Igen, azt.
-Akkor a válaszom. Megálltunk volna, mert te még nem vagy rá készen, hogy további szintre emelj... Bármit is. A csók után... Hát az már necces. Alig 3 hét ismeredség után... Azthiszem nem lett volna semmi. Mindketten megprobáltuk volna elfelejteni - mondta ki könyörtelenül.
Ezt már eleve tudtam valahol legbelül, de nagyon fájt ezt hallani, mert mást reméltem. Azhittem, hogy lett volna továbbja a csóknak. Persze nem együttléttel, hanem talán járással...
Máté még mondott volna valamit, de megszólalt a telefonom. Bia neve villogott a kijelzőn.
-Lin!!! Baj van! - mondta hisztérikusan a telefonba.
-Jesszus Bia! Mi történt? - hozta rám egyből a frászt. Máté is felfigyelt az aggodó hangomra, ezért csak feszülten figyelt.
-Baj van... - szólt Bia hangja a vonal végéből.
-Mond már, hogy mi van - könyörögtem neki, mert ez túl sok volt nekem.
-Anya... - makogta, én meg úgy éreztem, hogy mindjárt elájulok.
-Mond már, hogy mivan???